„Szóval eljöttél, Gandalf” – mondta komolyan, de szeme fehérben izzott, mintha hideg nevetés bujkálna a szíve mélyén.
„Igen, eljöttem – mondtam – a segítségedért, Fehér Szarumán.” – E megszólítás mintha dühítette volna.
„Igazán, Szürke Gandalf? – mondta gúnyosan. – Segítségért? Ezt is ritkán hallotta valaki, hogy Gandalf, a ravasz és bölcs Gandalf, aki örökké a világot járja, s mindenbe beleártja magát, akár az ő dolga, akár nem, segítséget kérjen.”
Ránéztem és gondolkodóba estem. „Ha a hírek meg nem tévesztenek – mondtam –, a dolgok úgy alakulnak, hogy szükség lesz minden erő egyesítésére.”
„Lehet – mondta –, de ez mindenesetre későn jut az eszedbe. Csak tudnám, mióta titkolsz előlem, a Tanács feje elől egy igen-igen fontos ügyet? És mi hozott most el a Megyéből, a búvóhelyedről?”
„A Kilencek újra előjöttek. Átkeltek a folyón. Radagasttól tudom.”
„A Barna Radagasttól! – nevetett Szarumán, s már nem is rejtette véka alá nevetését. – Radagasttól, a Madáridomártól! Radagasttól, az Együgyűtől! Radagasttól, a Bolondtól! Annyi esze még van, hogy eljátssza a szerepet, amit kiosztottam rá. Mert te eljöttél hozzám, és ez volt üzenetem egyetlen célja. S most itt is maradsz, Szürke Gandalf, s kipihened az utazásaidat. Mert én Szarumán vagyok, a Bölcs Szarumán, a Gyűrűműves, a Sokszínű Szarumán!”
Ránéztem, s láttam, hogy az öltözéke, amely az imént fehéret mutatott, nem is fehér, hanem szövetét sokszínű szálból szőtték, s ahogy ő mozdul, meg-megcsillan, úgy változtatja a színét, hogy a szem belekáprázik.
„Nekem a fehér jobban tetszett” – mondtam.
„A fehér! – gúnyolódott. Kezdetnek éppen megtette. A fehér ruhát be lehet festeni. A fehér lapot teleírni; a fehér fényt megtörni.”
„És akkor már nem fehér – mondtam. S aki megtör valamit, hogy megtudja, mi az, letér a bölcsesség ösvényéről.”
„Semmi szükség rá, hogy úgy beszélj velem, mint azokkal az együgyűekkel, akik a barátaid – mondta. Nem azért hoztalak ide, hogy kioktass, hanem hogy választást kínáljak neked.”
Kihúzta magát és szónokolni kezdett, mint aki sokszor elpróbált beszédet mond. „Az Óidők elmúltak. Múlóban a Középidők is. Most kezdődnek az Újidők…”
(J. R. R. Tolkien: A gyűrűk ura I. A gyűrű szövetsége. Európa, 1995, 877-878.)
Szia Ádám!
Gondolom, te foglalkoztál már ezzel, de mintha Tolkien értené a pedestrináció és a felelősség kettősségét is.
Van a Gyűrűk uràban egy hàttérerő, egy titokzatos személy, ahogy Gandalf emlegeti egyszer, aki úgy alakítja a dolgokat, hogy pont jól alakuljanak a főhőseink számára. Az egész könyvön, mind az egész sztorin àltalànosan, mind az apró momentumokban, helyzetekben megjelenik ez. Ez az eleve elrendelés. De emellett ott van a felelősség, mindenki felel a tetteiért, ez teljesen egyértelmű (pl. Gollam ölt a gyűrűért, és tönkre ment bele, míg Bilbó talàlta, és megszànta Gollamot, nem ölte meg – és ezzel önként tudta àtadni azt Frodónak, nem nyírta ki).
Emellett Tolkien olyan Fésűs Évàs. Nem tudom, ismered, ismeritek-e őt, nagyszerű gyerekmeséket írt. Szerintem egy hívő asszony, mert tisztàk a meséi, de közben soha nem említi Isten nevét, magát az Urat. De ez nem baj, hiszen meséket ír tündérkről, manókról, àllatokról. Megmarad a mese műfajàban.
Ilyen Tolkien is. Ott van benne a keresztyéni vonàs, a keresztyén értékrend. Pl. a két legnagyobb hős (Gandalf és Aragorn) nagyon alàzatos a gyűrű kapcsán, nem tartják magukat nagyra, szerények maradnak, visszautasítjàk- a „ne vigy minket kísértésbe”, és az „aki megalázza magát, felmagasztaltatik” lelkükete ez.
Ja igen, és a film sajnos sokszor feleslegesen hatásvadász, ezért sokaknak csak a félelmetes ork-pofàk maradnak meg belőle, pedig egy mély, szép, lélekemelő történet, a könyv egészen más (egyébként plusz pont a film mellett: sokszor szó szerint vesz àt pàrbeszédeket a könyvből).
Üdv:
Pisti
És két Ige a „gondolataidhoz”:
„De valóban Nagy nyereség az Istenfélelem megelégedéssel.” 1Timoteus 6,6, és „Nem akarok màsról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszìtettről.” 1 Kor 2,2
Micsoda jó ugródeszka ez az tiszta evangélium melletti kiàllàsra! Kössz Àdàm es Tolkien! 🙂
Bombadil Tomát kihagyták a filmből, pedig fontos karakter, és pont része ennek a titokzatos háttérerőnek/ ő választja ki a kardot és adja oda, ami aztán végez az Angmair Boszorkányúrral, a gyűrű nem hat rá, a dalának hatalmas ereje van / mint a felkent rhéma../ stb…