Kierkegaard egyedülálló módon és mélységben járta körül a szeretet témáját, álneves szerzői segítségével a létezés minden szférájában bemutatta a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta.

Kierkegaard az emberi létezés három szféráját különböztette meg egymástól: az esztétikait, az etikait és a vallásit. A szféra szó helyett néha a stádium kifejezést használta, ami arra utalt, hogy a három létszféra között van egyfajta hierarchia, és az ember életútjának egy-egy stádiuma mindig előfeltételezi a korábbi stádiumot is. Mindegyik létszférát a szeretet egy sajátos megnyilvánulása szimbolizálja, a különböző létszférák a szeretet alsóbb szférában való megnyilvánulásait magukba olvasztják és magasabb rendű szenvedéllyé alakítják.

1. AZ ESZTÉTIKAI STÁDIUM. Az esztétikai szféra jellemzője az, hogy az ember a létezésnek ebben a formájában nem erkölcsi megfontolások, hanem közvetlen belső akarat szerint cselekszik. Az ember ebben a stádiumban az, aki, még nem az, akivé vált. Az esztétikai létmód nem feltétlenül hedonizmus (az élvezetek halmozása), hiszen nem mindig az élvezetet akarjuk legközvetlenebbül. Az esztétikai létmód egyik formája Don Juan szexuális étvágya, de az elhagyott Donna Elvira gyásza hasonlóképpen az. A gyermekek születésüktől fogva mind az esztétikai stádiumban vannak, míg döntéseik által az etikai nem válik meghatározóvá számukra. A továbblépés azonban nem automatikus, leélhetjük az életünket az esztétikaiban is.

Az esztétikai szféra szimbóluma az erotikus szerelem. A Vagy-vagy egyik esztétikai szerzője (A.) szerint az esztétikai szféra erotikájának legtökéletesebb megnyilvánulása a zene, hiszen a zene nélkülözi a szavak etikai alapú szétválasztásait és megkülönböztetéseit; a legtökéletesebb téma Don Juan, aki csak Spanyolországban ezerhárom nőt tett magáévá, és aki nyilvánvalóan „az, aki”, vagyis vágyaival azonos; a kultúra legtökéletesebb esztétikai-erotikus alkotása ezért csakis Mozart Don Juanja (Don Giovanni) lehet, mely a legtökéletesebb témát a legtökéletesebb kifejezőeszközzel mondja el. Az erotika azonban lehet végletesen reflektált, átgondolt (de nem erkölcsi értelemben!) is, mint Faust egyetlen hódítása, aki a cselszövés gyönyörűségét jobban kívánta mint a nagyszámú, gyors élvezetet. Sőt, lehet a Faust által szerelmében megcsalt Margaréta önkifejezést sem találó, búskomor, belső sötétsége is.

2. AZ ETIKAI STÁDIUM. Az etikai létszféra a jó és rossz közötti választás szférája. Nem csak az él az etikai létszférában, aki a jót választja, hanem mindazok, akik különbséget tesznek a jó és a rossz között, és ennek megfelelően választanak. Az etikai szféra az elkötelezettség szférája, mely már nem a pillanatnyi vagy tartós vágyak, hanem a jó és rossz viszonyában meghozott döntés által meghatározott.

Ha az esztétikai szféra szimbóluma az erotikus szerelem, akkor az etikai szféra szimbóluma a házasság. A házasság akkor jön létre, amikor két ember eldönti, hogy az akaratát alárendeli a házasság azon etikai megfontolásának, hogy a hűtlenség rossz. A szerelem ezáltal nincs többé kitéve az akarat és a vágyak hullámzásának, hiszen a parancs korlátozza. Kierkegaard írásaiban az etikai szféra fő szószólója Wilhelm jogtanácsos (vagy egyszerűen csak B.), aki többszáz oldalon keresztül érvel a házasság jósága mellett. Az etikai szféra nem szünteti meg az esztétikait, hanem magasabb szintre emeli azt. Az esztétikai szféra az etikai választás által teljesedik ki. A romantikus szerelem az esztétikai stádiumban soha nem jut el az etikai parancs által biztosított nagyobb boldogságra, mert nincs állandósága, ami történetivé tehetné. Goethe jó példa erre, akiről ezt írja Szerb Antal: „Nem érzett szolidaritást senkivel, csak Schillerrel, és mikor Schiller meghalt, teljesen egyedül maradt. Szerelmeinek története azt tanítja, hogy csak szerelmes tudott lenni, szeretni sosem szeretett.” A házasságban élő ember viszont átéli a szerelme történetiségét, és azt is, hogy a gyermekek születése és a biztos családi fészek miatt elkerüli a magány boldogtalanságát. Ez persze kissé idealizált kép, és Kierkegaard semmiképpen nem tartja elégségesnek, hiszen a vallási stádiumba akar eljuttatni, de kétségtelenül van benne igazság.

3. A VALLÁSI STÁDIUM. A vallási szférába sem automatikusan jut az ember, ahogyan az etikaiba sem. Az etikai szférába lépés feltétele a jó és rossz közötti választás, pontosabban a jó és rossz közötti választás választása, a vallásiba való továbblépés feltétele pedig a hit ugrása. Az esztétikai és az etikai szféra közös jellemzője, hogy mindkettő a véges valóság része, a vallási szféra ezzel szemben a végtelen, az örökkévaló, vagyis az abszolút szférája. A hit ugrása a végtelen választása, ami akkor történik meg, mikor Isten parancsára igent mondunk. Isten parancsa felülírhatja az etikai parancsot is, ahogy Ábrahám esetében történt, akinek fel kellett áldoznia Izsákot, vagy legalábbis késznek kellett lennie rá. A Félelem és reszketésben Johannes de Silentio (Kierkegaard álneves szerzője) Ábrahámot Agamemnonnal hasonlítja össze. Míg Agamemnon esetében Iphigénia feláldozása egy etikailag igazolható közösségi jót eredményezett, Izsák esetében Isten akaratán kívül semmilyen etikai motívumot nem lehetett kimutatni. Éppen ezért beszélhetünk a hit ugrásáról, amely végtelenül több az etikai választásnál.

Mivel a vallási szféra az abszolút felől érkező hívásra adott válasz, a szféra legfőbb szimbóluma a Megfeszített Isten, az abszolút paradoxon iránti szeretet. A vallási többnyire magába foglalja az etikait és az esztétikait, vagyis igenli a házasság elkötelezettsége által megnemesített erotikát, de végtelenül meghaladja azt, sőt, alkalmanként szembe is fordul azzal, ha a Megfeszített parancsa követésre szólít. Kierkegaard a Regine Olsonnal való szakítását azért látta a hit szimbólumának, mert neki abban a helyzetben Krisztus követése az etikai parancs (ez esetben a jegyesség felbonthatatlansága) megszegését jelentette. A Megfeszített Krisztus a paradoxon, hiszen benne Isten lett emberré, embersége pedig az erőtlenség és szenvedés botrányával az emberi elme számára az Istenség tagadásának tűnt. A hit azonban a Megfeszített iránti szeretet szférájába emel, mely szeretet késszé tesz a Krisztusért való szenvedésre is. A keresztény hit iskolája c. könyvében ezt írja: „Ennyire képes megindítani az embert e megaláztatás látványa – téged is képes ennyire megindítani? Ennyire megindította az apostolokat, akik nem tudtak – és nem is akartak tudni – semmi egyébről, mint Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről – téged is képes ennyire megindítani? Ebből még nem következik, hogy apostol leszel, micsoda vakmerőség ez! Ebből csupán annyi következik, hogy kereszténnyé válsz… Hisz vajon miért indította meg őket ennyire ez a látvány? Mert szerették őt… Ha mégsem indít meg ennyire a látvány, az bizonyára azért van, mert nem is szereted őt. Mégse téveszd szem elől, hátha megalázó szenvedésének látványa felszítja benned iránta a szeretetet. Mikor pedig a látvány másodjára is eléd kerül, téged is arra fog indítani, hogy ahhoz hasonlóan akarj szenvedni – aki a magasságból mindenkit magához vonz.”

4. A SZEMÉLYISÉG SZÜLETÉSE. Az esztétikai szférából az etikai szférába való átmenet és az etikaiból a vallásiba való átmenet két – az emberi lét szempontjából meghatározó – döntés. A sorrend nem megkerülhető: először az etikai, utána a vallási. Spurgeon szavaival azt is mondhatnánk, hogy „a kegyelem cérnáját csak a törvény tűje tudja átvezetni az anyagon”. Kierkegaard erre is, de ennél többre is gondolt.

Az esztétikai stádiumból az etikaiba való átmenet a személyiség születése. Nem lehet személyiségről beszélni addig, amíg nem született meg az erkölcsi alapú választás. Az esztétikai ember alapvető problémája az, hogy életének nincs igazi jelentősége és súlya. Még ha mindent meg is szerez, ami számára közvetlen gyönyörűséget jelent, mi értelme ennek, és lett-e valóban valaki azok által, vagy csak sodródott vágyaival együtt? Az esztétikai ember számára a gyógyír az, ha önmagává lehet. Önmagává viszont a választás révén válhat. A választás pedig már az etikai szféra része. Nem feltétlenül a jót kell választania ahhoz, hogy önmaga lehessen, hogy „én”-né válhasson, elég az, ha a választást választja, és így felelősséget vállal önmagáért. „Az én vagy-vagy-om” – mondja Wilhelm jogtanácsos – „nem a jó és a rossz közötti választást jelenti elsősorban, hanem azt a választást, mellyel jót és rosszat választunk, vagy amellyel ezeket kizárjuk… hiszen az esztétikai nem a rossz, hanem a közömbösség, s ezért is mondtam azt, hogy az etikai konstituálja a választást”.

Az esztétikai választás nem valódi választás, hiszen közvetlenség jellemzi. A közvetlenség a választással szembeni egyfajta közöny, melyet lehet a gyengeség kétségbeesésének is nevezni. Kierkegaard a kétségbeesésnek ezt a formáját elsősorban a nőkre jellemzőnek gondolja, de a Vagy-vagyban főleg A. testesíti meg, aki férfi, és a Kierkegaard után kibontakozott modern korban Kierkegaard véleménye e tekintetben talán még árnyaltabb lenne. A Vagy-vagy esztétikai írásai közül A. mellett azonban mégis a Faust által becsapott Margaréta esztétikai létének nagyon is nőies megélése a legfájdalmasabb. Margaréta Faust által létezett, nélküle önmagát sem találta meg. Az esztétikai szférában nem válhatott személyiséggé.

A személyiséggé válás és a választás választásának kapcsolata különösen aktuális a mai világban, amikor egyrészt a gyermeki lélek romantikus felmagasztalása, másrészt az élvezetek önmagunktól való megvonásának egészségtelenségéről szóló dogma uralják a közbeszédet. Mindenki szeretne értékes egyéniség lenni, de lehetőleg elkötelezettség és felelősségvállalás nélkül.

5. A KERESZTÉNNYÉ VÁLÁS. Az igazi vagy-vagy Kierkegaard számára azonban nem a Vagy-vagy vagy-vagya, hanem a kereszténnyé válás vagy-vagya. Az önmagát választó etikai ember még egy nagy választás előtt áll: a kereszténnyé válás választása előtt. Az etikai szféra nem egyenlő a krisztushittel, a krisztushithez a végtelenbe való ugrás szükséges. Spurgeon ezt valahogy úgy mondaná, hogy „a törvény nem azonos a kegyelemmel, az erkölcsi megjobbulás teljesen más mint az újjászületés”. Az etikai ember legnagyobb problémája az, hogy nem tud megfelelni a választása követelményeinek. Ekkor következhet be a bűnbánat és a hit ugrása, mely őt kereszténnyé teszi.

„Az etikai szféra pusztán átmeneti szféra, s épp ezért legmagasabb fokú kifejeződése a bűnbánat, mint negatív cselekvés. Az esztétikai szféra a közvetlenségé, az etikai a követelésé (és ez a követelés oly végtelen, hogy egy egyedül álló ember szüntelenül kudarcot vall), a vallási szféra pedig a beteljesülésé, de meg kell jegyezni, nem abban az értelemben, ahogyan valaki arannyal tömi meg a ládáját vagy a zsebét. Mivel a bűnbánat éppen hogy végtelen teret jelent. Ebből adódik a vallási ellentmondás: az, hogy valaki 70 000 fonálnyi mélység fölött lebegjen a vízen, és mégis boldog legyen.”

Amennyiben igaz az, hogy a gyöngeség kétségbeesése inkább nőkre jellemző (az a kétségbeesés, mely megakadályozza őket abban, hogy a választás választása révén személyiséggé váljanak), akkor a megvetés kétségbeesése (az a kétségbeesés, mely tudatosan elveti Isten hívását) inkább férfiakra jellemző, és abban akadályozza meg őket, hogy kereszténnyé váljanak. Isten előtt a hit ugyanis nem uralmat, hanem megalázkodást és engedelmességet jelent. Hogy ezt a meglátását Kierkegaard árnyalná-e ma, abban nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy az ember valóban akkor van a legnagyobb bajban, ha önmagát – személyiséggé vált önmagát! – nem képes Isten előtt bűnösnek látni, és elfogadni a Krisztusban felé nyújtott szeretetet.

A szeretet szenvedélye olyankor ég teljes lánggal, ha az esztétikai szféra erotikája a választás révén kiegyensúlyozódik, személyiséget hoz létre, majd a hit engedelmessége által az örökkévalóság perspektívájába kerül. Ebben a perspektívában az emberek inkább választják a mártírhalált is, mint hogy megtagadják azt, aki a Szeretet.

***

A cikksorozat eredetileg az El Mondo újságban jelent meg.