„Azt mondja, akkora a szomja, / Hogy mindig inni kell neki, / Mert végtelen tűz égeti.” (Trisztán és Izolda)
„[A] hetedik hónapnak a tizenötödik napján hét napig tartó sátoros ünnep kezdődjék az Úrnak… Vegyetek magatoknak az első napon nemes fákról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű lombú faágakat és fűzfagallyakat, és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az Úr előtt.” A zsidók – ha betartották a törvényt – minden évben házaikból lombsátrakba költöztek ki, és nyolc napon át azokban laktak. A kívülálló számára vicces lehetett ez a jelenet, de a zsidóknak örömünnep és vigasság volt. „Aki nem látta még annak a napnak az örömét, az soha nem látott örömet” – tartotta a mondás.
Az ünnep alkalmával az exoduszra emlékeztek, az Egyiptomból való kivonulásra. „Sátrakban lakjatok hét napig, sátrakban lakjék Izráelben minden bennszülött. Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!” A zsidók minden évben arra emlékeztek, hogy az Úr hűségesen gondot viselt róluk a pusztai vándorlás idején, és ő adott nekik lakást a megígért földön is.
Az ünnep nyolcadik napja volt a nagy nap. Ekkor mutatták be a szüret eredményét és a különböző gyümölcsöket. A szüretelők öröme és a szőlőtaposók énekei és kiáltásai töltötték be Jeruzsálemet. A zsidók beiktattak még egy eseményt az ünnepi ceremóniák közé, melyről eredetileg nem szólt a törvényi rendelkezés. Az egész nép kivonult a Siloám tavához vagy a Gihon forrásához, ahonnan vizet húztak fel, arra a jelenetre emlékezve, amikor Mózes érintésére víz fakadt a kősziklából, hogy oltsa a nép szomját. Egy pap aranykorsóból vizet öntött aztán egy sziklára, és közben felolvasta a Zakariás 14,8-at: „Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át.” A nép közben énekelte az Ézsaiás 12,3-at: „Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.” Az egész jelenet azt érzékeltette, hogy Izráel bízik Istenében, tőle várja az életet és örömöt, rá bízza legmélyebb vágyakozását, és várja a napot, amikor Isten elküldi a megígért Messiást és elhozza az örök Sábeszt.
A római megszállás idején Yeshua rabbi az ünnep nyolcadik, nagy napján felállt a tömegben, és hangosan elkiáltotta magát: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Yeshua kedvenc tanítványa, János így magyarázta később a rabbi szavait: „Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Yeshua még nem dicsőült meg.”
Egy másik ünnepen történt, pünkösdkor – akkor a rabbi már nem volt velük –, hogy Yeshua pár tucat híve olyan élményben részesült, melyet csak a sátoros ünnepen elmondott szavakkal tudtak magyarázni. Megteltek örömmel, bátorsággal és bizonyossággal, majd örömük túlcsordult, kiáradt, és másokat is Yeshua követésére indított. A pünkösdi élmény hatására ez a néhány ember feje tetejére állította a világot.
A bejegyzés az Erosz nyomában c. esszékötetem egyik fejezete. A könyv a Harmat Kiadónál vagy könyvterjesztőknél megvásárolható. Ár: 1200 Ft.
„…de nem a talpáról a fejére, hanem a fejéről a talpára” Vékás Zoltán
🙂