Isten országának titkát Jézus további példázatokkal szemléltette. „Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13,44) Majd a következő: „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” (Mt 13,45) Ahogy a mustármag és kovász példázata lényegében ugyanarról szólt, úgy ez a két példázat is ugyanazt mondja el, csak más-más szemszögből. Az első esetben az ember véletlenül bukkan a kincsre, a másik esetben a kereskedő tudatosan keresi a drágagyöngyöket. Isten országával különbözőképpen kerülhetünk kapcsolatba, de itt most nem a mi szerepünk a lényeges, hanem az Isten országa.
A példázat nem Jézus értünk hozott áldozatáról szól (noha természetesen az központi az Isten országában), és nem az az üzenete, hogy mennyire értékesek voltunk Isten szemében (noha máshol arról is beszél Jézus). A két példázatban a kincs és a drágagyöngy az Isten országa. Az Isten országa az az érték, melyért minden mást érdemes eladni. Lényegtelen momentum az elrejtett kincs példázatában, hogy az ember a szántóföldön találja a kincset, ahogy az is, hogy a másik példázatban a kereskedő megvásárolja a drágagyöngyöt. Nagy a kísértés, hogy a megvásárlás mozzanatát a megváltással azonosítsuk, de a példázat nem a megváltásról szól, hanem az Isten országa nagy értékéről. Isten országa mindennél értékesebb, amit ismerünk; nincs az a kincs, amelyhez fogható lenne. Jézus azt tanítja itt, hogy mindent – szó szerint mindent – érdemes odaadni azért, hogy örököljük ezt az országot. Az az ember, aki a kincset találta a szántóföldön, jó érzékkel fektette be egész vagyonát, hogy megvehesse a földet, amelyben a kincs el volt rejtve; tudta, hogy hosszútávon megéri a befektetés, százszor annyit vehet majd a kincsen, mint amennyiről rövid időre lemond. Ugyanez a helyzet a kereskedővel is: az az egyetlen drágagyöngy minden másnál többet ér, a lehető legjobb befektetés számára, ha eladja mindenét, hogy megvehesse.
A példázatokban hangsúlyos elem, hogy mindent oda kell adnunk Isten országáért. Nincs felemás megtérés. Ami felemás, az nem megtérés. A gazdag ifjúnak minden vagyonát el kellett adnia, hogy örökölhesse az országot. Jézus szoros kapuról és keskeny útról beszélt: a gazdagok nehezen mennek be Isten országába, olyan nehezen, mint a teve a tű fokán (Lk 18,25). Egy időben tartotta magát az a hiedelem, hogy a tű foka egy szűk kapu volt Jeruzsálemben, melyen valóban nehezen mentek át a tevék, de ez a feltételezés minden alapot nélkülöz. Jézus minden bizonnyal szó szerint a tű fokára gondolt, melyen a tevének nem csupán nehéz, de egyenesen lehetetlen átmenni. A tanítványok értették Jézus szavait, mert visszakérdeztek: „Akkor ki üdvözülhet?” (Lk 18,26) És Jézus így válaszolt: „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges!” (Lk 18,27) Isten országába csak az tud bemenni, aki a Szentlélek ereje által előbb mindenről lemondott. A gazdagságáról, biztonságáról, bölcsességéről, erejéről, jóságáról, igazságáról, sőt, még az életéről is. Aki nem veszi fel a maga keresztjét, az nem követheti Jézust (Mk 8,34). Mindent vagy semmit. Ha Jézus és az Isten országa nem lesz minden a számunkra, akkor végül nem lesz semmi részünk benne. Kívül rekedünk, mint azok a meghívottak, akik mentegetőztek, vagy azok a szüzek, akiknek nem volt olaj a lámpásaikban (Mt 25,1-13).
A másik hangsúlyos elem a két példázatban azonban az, hogy megéri mindent feladni Isten országáért. Isten országa mindennél nagyobb örömöt és mindent felülmúló gazdagságot ad. Senki nem csalódik, aki az Isten országára tesz. Az csalódik, aki mindkettőt – mostani vagyonát és az Isten országát – egyaránt magának akarja, mert az ilyen végül mindkettőt elveszíti. Nem lesz elég pénze ahhoz, hogy megvegye a gyöngyöt, nem lesz tulajdonjoga a föld felett, melyen a kincs el van rejtve, de a korábbi életét sem tudja elégedetten élni, mert a szíve vágyakozik a megsejtett kincs után. Meghasonlott és soha meg nem elégített élete lesz az ilyennek, és végül a külső sötétség vár rá, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás (Mt 25,30). Aki viszont az Isten országát választja, és minden mást elenged annak megnyerése érdekében, soha el nem múló örömöt és boldogságot nyer. Nem csak a jobb, de az egyetlen jó részt választja. Jézus szerint az Isten országa az egyetlen helyes befektetés, az egyetlen örökkévaló haszon.
Hogyan kapcsolódik ez a két példázat az Isten országa titkához? Ahogy a korábbi példázatokban láttuk, a titok az, hogy Isten országa nem várt formában jött el. Eljött, mielőtt eljött volna, eljött a jelenben, eljött kicsiny kezdetként. A jövő elkezdődött, de máshogy, mint ahogy a zsidók számítottak rá. Az elrejtett kincs és a drágagyöngy példázatában a titok új oldala villan elő: a kicsiny kezdet megragadása a legjobb befektetés, de ez el van rejtve az emberek szeme elől! Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az Isten országa olyan értékes, mint ahogy Jézus beszél róla. Jézus első eljövetelekor az Isten országa a bűnösök és vámszedők szedett-vedett társaságával való barátkozást jelentette, a megvetést, a nevetségességet, a jelentéktelenséget és a szenvedést. Csak aki megérti, hogy ez piciny kezdete egy óriási nagy dolognak, az adja el mindenét az Isten országáért. A tranzakció a külső szemlélőnek első látásra érthetetlen.
Ez a titok, amit Jézus elárult a tanítványainak. Megnyílt már előttünk? Vagy még mindig értetlenül nézzük az ostoba embert, aki mindenét eladja egy darabka szikes földért, és a megkergült kereskedőt, aki gyorsan szabadul értékes portékáitól? Ezek az emberek kétezer éve köztünk vannak és a világ értékrendje alapján megfejthetetlen a viselkedésük. Ha nekünk is az, akkor szinte biztosan nem értjük még az Isten országa titkát.
Egyetértek ezzel az értelmezéssel. Meglepő módon találkoztam azzal az értelmezéssel, miszerint ezek a példázatok Krisztust mutatják be, aki annyira értékesnek tartotta népét (az egyházat), hogy visszavásárolta azt – mindent eladva, vagyis egész életét odaadva. Mi a véleményed erről az értelmezésről?
Mi pont erről az Igéről beszélgettünk ma a családi ahitatunkon (igazából csak a 44. versről). 🙂
(Remélem nem trollkodom szét bejegyzésedet, csak tudom, hogy nincsenek véletlenek). Kicsit más oldalàt fogtuk meg ennek az Igének:
Van egy làdikànk, abban van egy nagy csomó jàték – a lányok egyből kitalàltàk, mikor vittem feléjük szemléltetés gyanànt, hogy ez lesz most a kincses láda. 🙂
Tele volt mindenféle vicces, kedves kacattal, elkezdődött a mókàzás. Aztán arról beszélgettünk, hogy milyen kincsek a legkedvesebb plüssök, mindenkinek megvan a kedvence. De ennél még értékesebbek, dràgàbbak a kapcsolataink. Testvérek egymás között, de a hàzassàgunk még inkább, hiszen azon nyugszik a családunk. És így jutottunk el a legértékesebb kapcsolatig – Krisztussal. Itt került elő a Filippi 3,7-8:
„De amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem, ” – és minden más dolog csak kutyakaki volt (az eredeti görög szó tudtommal ezt is jelenti) Pàl bácsi/Pál apostol szàmàra (a Ryrie féle ESV magyaràzatos Biblia hozta ezt a fantasztikus hivatkozàst). Nálunk ez volt az alkalom csúcsa – a legnagyobb kincs egy kapcsolat – az Úr Jézussal.
Ahogy a cikkben is utalok rá, szerintem a példázat nem arról szól, hogy Krisztus értékesnek tartotta a népét, és megvásárolta, hanem arról, hogy az Isten országa értékes, ezért az abba való befektetés mindent megér.
Kedves Ádám! Köszönjük a cikksorozatot. Tervezed könyvben is megjelentetni?
Ezen még nem gondolkodtam.:)
Kedves Ádám!
Én is köszönöm így kissé megkésve is ezt a tartalmas és fontos cikksorozatot. Olvastam már akkor is, amikor publikáltam és azóta is többször vissza-vissza tértem egyik-másik cikkhez.
Most a segítségedet kérném abban, hogy tudnál-e ajánlani általad ismert és jónak, tartalmasnak tartott kommentárt vagy értelmezést (ami könnyen hozzáférhető akár online, akár valamilyen magyar nyelvű könyvben) a 10 szűz példázatához?
Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább rájövök, hogy nem értem, vagy nem elég jól értem ezt a példázatot. Azt hiszem, ebben a cikksorozatban sem tértél ki rá részletesebben, csak itt említed meg egyszer.
Már az első mondatnál el vagyok akadva…
„Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.”
Pár igeverssel később aztán olvassuk, hogy a 10 szűz közül 5 okos, 5 pedig balga. De akkor ezen példázat szerint a mennyek országa – amiről másik cikkedben írtad: „mennyek országa kifejezés Máténál is az „ország” forrására, nem pedig földrajzi helyére utal. A mennyek országa nem „mennyország”, ahová a halálunkkor megyünk, hanem a „mennyek országa”, a mennyből való ország, az Istentől való ország, az Isten országa, amely eljön közénk.” – hasonló az 5 okos és az 5 balga szűz együtteséhez, hiszen a 10 között ott vannak a balgák is.
Netán olyasmit jelentene itt ez a mondat, hogy a mennyek országának elérkezése hasonló lesz ahhoz, mint az a jelenet, amely során látjuk ezen 10 oda vágyakozó ember egyik felének az üdvösségbe való bebocsáttatását a másik felének pedig elutasíttatását?
De itt nem áll meg számomra a problémák sora…mert pl. mit jelképez az olaj?
Azt hiszem, a hagyományos magyarázat a megtért és újjászületett ember Szentlélekkel való betöltetését veszi itt utalásként, eszerint tehát az olaj Lelket (és/vagy annak valamely adományát) jelképezi, amelyet egyik ember nem tud megosztani vagy odaadni a másiknak. De nekem ez a magyarázat valahogy…erőltetettnek tűnik. (Miközben persze én magam is hiszem, hogy önnön Lelkét valóban Isten árasztja ki, nem az egyik hívő adja oda a másiknak). De példázat kontextusában az olajból akár adhatnának is az okos szüzek a balgáknak (nem úgy, mint Isten Lelkéből), csak azzal egyrészt a balgákon sem segítenének, másrészt a saját küldetésüket ill. feladatukat is veszélyeztetnék ill. elmellőznék ebben az esetben („Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is” – mondják az okosak…de hát ha valaki Isten Lelkét kérné tőlem, én ilyen választ biztos nem adnék neki.)
Lehetséges, hogy az olaj nem megfeleltethető konkrétan ezzel (vagy mással), mert nem is volt célja itt Jézusnak, hogy az olajat bármivel (vagy bárkivel) behelyettesítsük?
Azért kérdem, mert a másik cikkedben amikor a konkoly és a búza hasonlatára térsz ki, akkor te is utalsz rá, hogy egy-egy szimbólum helytelen azonosítása eléggé félreviheti a példázat alkalmazását és én nem szeretnék itt valami hasonló hibába esni.
(„A szántóföld, ahova elveti a magot, és ahova az ellenség is elveti a konkolyt, nem az egyház, hanem a világ (ὁ δὲ ἀγρός ἐστιν ὁ κόσμος).”)
Az általam a Neten eddig talált magyar nyelvű magyarázatok közül eddig ez tűnt számomra a leginkább hasznosnak:
https://hitkerdes.blog.hu/2016/01/05/a_tiz_szuz_peldazata
Ha netán időd engedi, a te gondolataidat is nagyon hálásan venném erről a példázatról, de ha tudsz ajánlani valamilyen írást a témában, azt is szívesen veszem.
Elnézést, maradt előbbiben egy elírás:
„Olvastam már akkor is, amikor publikáltad és azóta is többször vissza-vissza tértem egyik-másik cikkhez.”
Kedves svgy,
az „Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz…” bevezetés Jézusnál idiomatikus, talán a magyar fordításban érdemes hozzátenni azt a szót, hogy szituációhoz, tehát „Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a szituációhoz…”. Szinte soha nem a közvetlenül utána következő szóhoz vagy elemhez hasonló, hanem magához a példatörténet szituációjához, általánosabb, kevésbé konkrét értelemben. Tehát itt most azt mondja Jézus, hogy az Isten országa a Messiás második eljövetelekor olyan szituációt jelent majd, amikor lesznek, akik készen állnak a fogadására, és lesznek, akik nem. A hasonlóság az egész narratívából olvasható ki. Az Isten országa olyan helyzetet hoz létre, vagy olyan helyzetet jelent majd, amelyben… Mivel a példabeszédek nem allegóriák, nem próbálnám itt sem beazonosítani minden elemét. Az olaj a példázaton belül nyer értelmet. Magának a példázatnak az üzenete az, hogy éberen várjuk vissza Jézust, álljunk készen a fogadására. Természetesen könnyű az olaj képébe belelátni, belehallani a Szentlelket, és nem is teljesen helytelen arra asszociálni, de nem hiszem, hogy maga a példázat ennyire direkt lenne. Van, amikor nem az segít, ha közelebb lépünk a szöveghez, hanem az, ha távolabb lépünk tőle…
Ádám, köszönöm a választ.
Lenne még két kérdésem a példabeszéd kapcsán: Jézus szavai is egyértelművé teszik, hogy éberségre int ill. figyelmeztet ezzel a példabeszéddel.
Ehhez képest viszont a vőlegény érkezének idejére mind az okos, mind a balga szüzek elaludnak és csak a kiáltásra ébrednek fel, amelyben felszólítják őket, hogy jöjjenek ki a vőlegény elébe. Vagyis a példabeszéd kontextusában mintha nem az ébrenlét (nem alvás) lenne a különbség az okos és a balga szüzek közt, hanem – ahogy írod is – a felkészültség, azaz hogy előbbiek gondoskodtak olajról és ezáltal készen állnak a vőlegény fogadására, utóbbiak meg ezt a felkészülést elhanyagolták.
Az, hogy mindegyikük elaludt és a vőlegény csak éjfélkor érkezett meg, szerinted is arra utal, hogy a megérkezése jóval későbbi időpontban történik, mint amire előzetesen és „normális” esetben a menyegző résztvevői számítanának? Vagy netán annak nincs is itt különösebb jelentősége – legalábbis ennél a konkrét példázatnál – hogy az elhúzódó várakozás során mindegyik szűz – tehát a felkészültek is, akik bebocsátást nyernek a menyegzőre – elálmosodott és elaludt?
A másik elem, amit továbbra sem egészen értek az az okos szüzek válaszának második fele: „menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”
Ezt akkor mondják, amikor már felriasztották őket álmukból, azaz mikor a vőlegény érkezését bejelentik. Ugyanakkor a példabeszéd egészét tekintve ekkor a balgák már tulajdonképpen elkéstek. Úgy tűnik, hogy ezen a ponton már nem is lehetett volna nekik jótanácsot adni – csak elutasítani a kérésüket, ami teljesen jogos és indokolt.
Viszont a balgák mégis elindulnak olajat vásárolni – tehát elkezdik azt cselekedni, ami a kellő időben még helyes és üdvös magatartás lett volna. Ezt a momentumot őszintén szólva nem egészen értem. Még akár kegyetlenségnek is tűnhet a dolog. (Nem az, hogy nem engedik be őket a menyegzőre, hanem hogy amikor már tulajdonképpen eldőlt, hogy felkészületlenségük okán kívül rekednek, még az okosok tanácsára neki indulnak olajat szerezni.) Ha így is lenne, akkor sem a vőlegény volna kegyetlen, hanem inkább az okos szüzek (t.i. ők adják nekik ezt a tanácsot) – ámbár jószándékukban esetleg még az okosak maguk is reménykedhetnek abban, hogy társaik is gyorsan megjárják az utat oda-vissza időben…Ebben az esetben viszont ők (az okosak) sem teljesen jól mérik fel az időhorizontot.
Lehet, hogy itt is csak távolabb kellene lépnem a szövegtől, ahogyan írod. De írod azt is, hogy az olaj is inkább a példázaton belül nyer értelmet. Ennek megfelelően ez a momentum – a balgák elmennek olajat venni, amikor az már túl késő – talán szintén értelmezhető helyesen példázat kontextusában.
svgy,
igen, én azt hiszem, még távolabb lépnék a példázattól, hogy az egész képet lássam. A kép elemei abban segítenek, hogy a központi üzenetet átélhetővé tegyék. A központi üzenet a készenlét. Azonban ehhez szorosan kapcsolódik a késés és a várakozás gondolata is. Igazad van abban, hogy nem a folyamatos ébrenlét, hanem a felkészülés a készenlét kulcsa. Ezt illusztrálja az a részlet is, hogy az ébredés pillanatában már késő beszerezni az olajat. Nem hiszem, hogy több lenne a részletben ennél. Hogy mit jelent a felkészülés (a példázatban az olaj), azt szerintem nem ez a példázat mondja el, inkább a következő, a tálentumokról szóló.
svgy, A szüzek példázata egyszer beteljesedik, ennek van egy időtartománya, ami még napjainkban is tart, egyértelmű, hogy a Krisztus (a Vőlegény) visszajövetelére mutat. Ezt az első zsengék (korai Krisztus követők-apostoli korszak) is várták, de elaludtak várásuk alatt, mint ahogyan sokan még az elmúlt közel 2000 év alatt. A lényegi különbséget én az alábbiakban látom, az okosok a lámpásukba (ez a testet is szimbolizálja) megfelelő mennyiségű olajat töltöttek (aki a Krisztussal egyesül egy Szellem Ő vele), azaz az olaj Krisztust, annak Szellemét és személyiség jegyeit (gyümölcseit+ajándékait) is tartalmazza, míg a balgák a lámpásaikba csak a saját bűnös természetük vagy más minőségű (világ+mammon+testi természet) olajat gyűjtöttek, de tudták, mivel ismerték a Krisztust, hogy egyszer érkezni fog. A felkészültség valójában a felöltözéssel áll azonosságban (Róm 13:14 hanem öltsétek (endüo) magatokra az Urat, Jézus Krisztust, és ne szolgáljátok ki a test szándékát kívánságaitok szerint!), az ember az élete során azzá válik, akivel azonosul, az elalvása pedig azonos az elköltözéssel. Tehát a mennyasszony a Krisztusba felöltözött ekklézsiát tükrözi vissza, akik várják az esti kiáltást, a trombita/kürt hangját, azaz az Úr napját (Sof 1/7-8). Lesznek, akik tiszta mennyegzői ruhában vannak (ők a megtisztultak Jézus vérében) és lesznek, akik idegen, álruhát viselnek (akiken nincs mennyegzői ruha, ál (hamis) vagy látszat Krisztus követők). De nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az ekklézsia egy olthatatlan tűzben való alámerítkezés előtt áll, – nemcsak vízben, hanem tűzben is – és eme tűzben való alámerítkezés után derül ki, ki milyen ruhát visel a belsejében. Akin pedig nincs megfelelő öltözet, az kivettetik a mennyei királyságból (Máté 22:12 Így szólt hozzá: „Barátom, hogy kerülsz ide menyegzőhöz illő ruha nélkül?” – de az néma maradt.). Úgy látom, hogy a jelen korszak laodicea-i ekklézsiája pont ebben a szellemi állapotban van, noha él, mégis „alszik”, azaz élvén alszik és nem ismeri fel a vőlegény visszajövetelének az időszakát, időpontját és napját, csak majd a legutolsó pillanatban, amikor olyan események várhatóak a földön, amely felébreszti az alvó álmából és felismeri a Krisztus megjelenésének a valóságát és tervét is! Ezen a ponton már nem lesz elég a Krisztust nem magukra öltő embereknek olajat gyűjteni, az árusok sem fogják hirdetni nekik a Krisztust, mert Ők maguk is a Vőlegényt várják vissza és a teljes felöltözésükre fognak fókuszálni. Amíg a kegyelem időszaka tart, addig kell készülődni és felkészülni, próbálni felvenni/felöltözni magunkra Krisztus teljes fegyverzetét, szellemi öltözetét, természetét (Ef 6/12-20). Ő pedig nem késik, mint ahogy sokan gondolják, sőt közelebb van hozzánk az üdvösség/mennyegző napja, mint mikor megtértünk, hívőkké lettünk! Maran atha, Marana tha!