Az előző rész az ország Istenéről szólt, aki keresi az elveszettet, meghív a menyegzői lakomára, aki szerető Atya, de aki ítélni is fog. Most azt nézzük meg, hogy vajon kik az ország polgárai, kik mehetnek be az Isten országába. Rögtön le kell szögeznünk, hogy bár mindenki hivatalos az Isten országába, az mégsem mindenkié. Láttuk a lakomára betért vendéget, akin nem volt menyegzői ruha – őt kivetették a külső sötétségre (Mt 22,11-13). Az Isten országáról szóló példázatokban olvasunk a búza közé keveredett konkolyról és a kerítőháló által befogott hitvány halakról is – őket a tüzes kemencébe vetik (Mt 13,42.50). Az ország tehát nem mindenkié. De vajon akkor kié? Kik öröklik az Isten örök országát?
Meglepő állítással kell kezdenünk: utolsókból lesznek az elsők. Lukács a következő esetről erről számol be Jézussal kapcsolatban: „Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.” (Lk 13,22-30)
Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az Isten országában megfordulnak a természetesnek hitt sorrendek. Az ország természetes fiai nem fogadják el az országot, ezért az elvétetik tőlük. Ez felkavaró gondolat lehetett honfitársai számára, akik természetesnek vették, hogy Izráel vigasztalása a zsidóknak szólt, és köztük is a különösen kegyeseknek. Jézus szerint viszont ha nem mennek be a szoros kapun, az Isten országán kívül maradhatnak, miközben perzsák, kínaiak, indiánok, amerikaiak, magyarok, románok, pigmeusok, maorik, és közülük is a legmegvetettebb bűnösök be fognak menni abba. Bár az Isten országa első helyen a zsidókhoz érkezett, nem feltétlenül ők öröklik azt. Az elsőkből ugyanis könnyen utolsók lehetnek, míg az utolsókból elsők. Erre utal a Máté 21 tanítása is (lényegében az egész fejezet).
Az Mt 21,1-11 leírja Jézus jeruzsálemi bevonulását. „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” (5). Ezután Jézus megtisztítja a templomot és meggyógyítja a betegeket (12-17). majd a fügefa képével szemlélteti Izráel gyümölcstelenségét (18-22). Izráelből a király érkezésekor a hit hiányzott. Ezt látjuk a zsidó vezetők következő kérdéséből is: „Azután bement a templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és azt kérdezték tőle: Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat? Jézus így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. Honnan való volt János keresztsége: mennyből vagy emberektől? Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani nekünk: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, emberektől, akkor félhetünk a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja. Ezért ezt felelték Jézusnak: Nem tudjuk. Ő pedig így válaszolt nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.” (23-27)
Ez a fajta hitetlenség utolsóvá tesz, ahogy Jézus következő példázatából világosan kiderül: „Erről pedig mit gondoltok? Egy embernek volt két fia. Az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj el, dolgozz ma a szőlőben! Ő így felelt: Nem akarok. Később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram. De nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? Azt felelték: Az első. Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy a vámszedők és a parázna nők előttetek mennek be az Isten országába. Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.” (28-32)
Az ezt követő példázat a szőlőművesekről (33-46) is azt fogalmazza meg, hogy az Isten országa elvétetik annak természetes örököseitől, és olyanoknak adatik, akik gyümölcsöt teremnek. Jézus konklúziója erre a fordulatra utal: „Sohasem olvastátok az Írásokban: »A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben«? Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja. Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.” (33-46)
A főpapok tehát megértették, hogy Jézus róluk beszél. Az Isten országa elvétetik tőlük, a legvalószínűbb örökösöktől, és olyan népnek adatik, amely örömmel fogadja azt. Ha valaki ráesik a kőre, összezúzza ugyan magát, de saját igazságának széttörése megtérésre és a Messiásban való hitre vezeti őt (vö. Róm 10,3-4). Ez a kettő ugyanis az Isten országába való bemenetel feltétele: a megtérés és a hit. Ahogy Jézus szolgálata elején hirdette: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15).
1) Megtérés
A „térjetek meg” görög szava (μετανοεῖτε) a gondolkodásmód megváltoztatására utal. Varga Zsigmond a μετανοέω igét így fordítja: „elméjét, gondolkodását megváltoztatja; megtér; bűnbánatot tart (= teljes személyiségét és gondolkozási irányát a megelőzőnek ellentétére fordítja, ti. a bűnös és engedelmes élet relációjában)” (Varga Zs.: Újszövetségi görög-magyar szótár, Kálvin, 1996, 621). Amikor Jézus azt mondja, hogy „térjetek meg” (μετανοεῖτε), arra szólít fel, hogy változtassuk meg a gondolkodásmódunkat, álljunk teljesen máshogy a világhoz, hajtsunk végre radikális fordulatot abban, ahogy az élet kérdéseiről gondolkodunk. Ez a megtérés szükséges ahhoz, hogy bemehessünk az Isten országába.
Erről a radikális változásról beszél Lukács evangéliuma 14. fejezete is, amelynek központi motívuma az Isten országa lakomája. Miután Jézus elmondja, hogy a lakomára válogatás nélkül mindenki hivatalos, a radikális változás szükségességéről is beszél. „Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (25-27) Ez a metanoia. Ez a gondolkodás teljes átrendeződése, a megtérés.
Jézus így folytatja: „Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni. Vagy ha egy király elmegy, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül le előbb, és nem tart tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, akkor követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom.” (28-33) Előre át kell gondolnunk a tanítványság árát. „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földre, sem a trágyadombra nem való: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!” (34-35)
Máté evangéliuma 11. részében van egy érdekes kép a megtéréssel kapcsolatban. Ezt mondja Jézus: „Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved (βιάζεται), és az erőszakosok (βιασταὶ) igyekeznek hatalmukba keríteni.” (Mt 11,12) Az erőszakosság itt nem valami rossz, hanem épphogy a megfelelő reakció az Isten országa közelségére. Sok akadályt kell leküzdenünk, de Jézus arra biztat, hogy igyekezzünk bemenni a szoros kapun (Mt 7,13; Lk 13,24). John Bunyan írja Keresztyénről: „Álmomban láttam azt az embert, futásnak eredt; de nem jutott még messze otthonától, amikor felesége és gyermekei észrevették, és kiabálni kezdtek, hogy forduljon vissza. De ő befogta a fülét, és csak szaladt tovább, miközben hangosan ujjongott: »Élet! Élet! Örökélet!«” (J. Bunyan: A zarándok útja, Evangéliumi Kiadó, 1998, 23)
Ez összhangban van a Mt 5,29-30 figyelmeztetésével: „Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára. Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és vesd el magadtól, mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, mint ha egész tested vettetik a gyehennára.” Ha megkötöz a paráznaság, a hazugság, az irigység, a kapzsiság, a részegeskedés, a harag, a meg nem bocsátás, a birtoklási vágy, inkább add ezeket mind oda Istennek, minthogy végül mindent elveszítsél, magadat beleértve! Megtérés nélkül nem lehetünk Isten országa polgárai. Ami nem azt jelenti, hogy a megtéréssel érdemelnénk azt ki, csupán azt, hogy nem lehetünk két úr szolgái.
2) Hit az evangéliumban
A másik feltétel az evangéliumban való hit. „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” – mondta Jézus. Higgyetek az Isten országa örömhírében! Fogadjátok hittel az Isten országa érkezését, fogadjátok el a Király meghívását, higgyetek az ország Messiásában! Az evangélium az Isten országáról és az ország királyáról szól. Az ország királya a Messiás Jézus, aki magára veszi a bűneinket. A Jézusban való hit tehát az evangéliumban való hit lényege, az evangéliumban való hit pedig feltétele az Isten országába való bemenetelnek.
Számos példát látunk erre János evangéliumában. „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.” (Jn 6,35-36) „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (Jn 6,40) „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.” (Jn 6,47) „Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.” (Jn 10,24-26) „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25-26) „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (Jn 12,46)
Mivel az Isten országába való bemenetel elválaszthatatlan az evangéliumban való hittől, az evangélium pedig a Messiás Jézustól, csak azok lehetnek Isten országa polgárai, akik hisznek Jézusban mint Messiásban. Jézus a vízválasztó. „Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: »Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.«” (Róm 9,30-33; vö. 1Pt 2,6)
De milyen legyen ez a hit? Jézus szerint a hit, amely az Isten országa polgárává tesz, a kisgyermekek bizalmához hasonló. „Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.” (Mk 10,15) Úgy kell viszonyulnunk az Isten országához, ahogy a kisgyermekek fogadják a valóságot: nyitottan, egyszerűen, csodálattal, teljes ráhagyatkozással. A hit másrészt olyan, mint a koldus nincstelensége. „Boldogok a lelki szegények (οἱ πτωχοὶ τῷ πνεύματι), mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) A πτωχός (szegény) ki van szolgáltatva mások jóindulatának. Függő helyzetben van. Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy elismerjük rászorultságunkat, kiszolgáltatottságunkat, függő helyzetünket, és Isten irgalmáért esedezünk. A hit, amely az Isten országa polgárává tesz, elismeri, hogy a befogadtatás Isten irgalmától függ. Luther utolsó szavaival ezt a hitet gyakorolta: „Koldusok vagyunk, ez az igazság.”
Az Isten országa polgárai tehát azok lesznek, akik ráesnek a Sionban letett kőre és összetörnek rajta. Megváltoztatják a gondolkodásukat és olyanokká válnak, mint a gyermekek vagy a koldusok. Jézusba kapaszkodnak és tőle várnak segítséget.
„Az Isten országa polgárai tehát azok lesznek, akik ráesnek a Sionban letett kőre és összetörnek rajta. Megváltoztatják a gondolkodásukat és olyanokká válnak, mint a gyermekek vagy a koldusok. Jézusba kapaszkodnak és tőle várnak segítséget.”
A Sarokkő – A vallás kontra Isten királysága (Animáció)
https://www.youtube.com/watch?v=_qR7XBSk23s