A mostani adventi időszakban Dórámmal egy liturgikus imakönyvet használunk, amit texasi barátainktól kaptunk, teleírva kedves jókívánságokkal. Ez az imakönyv segít ráhangolódni arra, hogy megfelelőképpen imádjuk az Isten Fiát, akinek a megtestesülését ünnepeljük minden Karácsonykor. Ez ugyanis egyáltalán nem mindig sikerül. A liturgia szavakat ad a szánkra, amelyeket időnként nehéz megtalálni önmagunkban, pláne az ünnepi rohanásban. Ezek a szavak most pont úgy mosnak át, ahogy a mindennapi mosakodás, és hasonló rutinszerű elköteleződést is kívánnak. A napi szövegmennyiség elolvasása kb. 20-30 percet vesz igénybe, mert sok elemből áll.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Elmélkedések
Sic transit gloria mundi
Teljesen megdöbbentem a festmény méretein. Csak felnézni lehet rá, és még úgy is hatalmas. Sokáig bámultam a londoni National Gallery falán. Odabilincselt magához, és lassan átköltözött a lelkem virtuális – bár nagyon is valós – képtárába. Ez harmincegy éve volt.
Ünnepi hétköznapok Tíruszban
Nagyon szeretem Az apostolok cselekedeteiben azokat a részleteket, amelyeket Lukács szinte mellékesen illeszt a történethez, mert ezek olyan természetességgel engednek betekintést az első keresztények hétköznapjaiba, ahogyan azok megtörténtek. Pál Jeruzsálembe vezető útja kapcsán Lukács például a következő részletekbe avat be bennünket: „Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.” (ApCsel 21,1-6)
A feltámadás hegei
Egyszer arról faggattak egy öreg remetét, hogy fájni fognak-e az emlékeink a mennyek országában. Azt akarták megtudni tőle, hogy emlékezni fogunk-e az elhagyatottságra, az árulásra, a megcsalatásra, a gyászra. Érezni fogjuk-e ott azt, amit ebben az életben elkövettek ellenünk? Emlékezni fogunk-e egyáltalán az itt eltöltött éveinkre? Gyászoljuk-e majd azokat, akik nem lesznek velünk a mennyek országában? Fájni fognak-e az emlékek?
A sasarc
A sasarc mint bibliai szimbólum egykor mélyen megragadta az egyházatyák képzeletét. Az ókeresztény atyák a sasarchoz a földi dolgokról való elemelkedést, az isteni szemléletet, a tiszta, mennyei látást társították. A sas mennyei magasságokból fürkészi a földi dolgokat, a perspektívája ezért összehasonlíthatatlanul tágabb az emberek horizontális nézőpontjánál. A sasarcot gyakran összekapcsolták János evangélistával, mert a négy evangélista közül ő volt az, aki leginkább teológiai magasságokból beszélt a Jézusban megvalósult eseményekről.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK