Tegnap egy fiatalon elment barátom sírjánál álltam és ezt énekeltük: „Kegyelemből léphetünk be, szent jelenlétedbe, Nem saját érdemeinkből, csak Jézus vérével. Jelenlétedbe hívsz most, hívsz ó Uram. Kegyelem által vezérelsz, jövünk Hozzád Uram, jövünk Hozzád Uram. Minden törvényszegésünket elvetted, S a Bárány drága szent vérével mostál meg.” Nagy vigasztalás volt arra gondolni, hogy a Bárány vére a törvényszegéseink ellenére is feljogosít az Isten jelenlétébe való belépésre, és Krisztus vérében bízva az ítélet napjától sem kell félnünk, pedig az közeledik. Felemelt a gondolat, hogy a kegyelem alapja a vér, és az viszont tökéletesen elég. Ezt a kétezer éves örömhírt, amiről szerte a világon a legcsodálatosabb énekeket énekeljük, mert a szívünk a halál árnyékának völgyében is felbátorodik általuk, hevesen támadják ma. És nemcsak Dawkins ateista népe, ami nem meglepő, hanem olyan keresztény tanítók is, mint Görbicz Tamás, aki számos prédikációjában és írásában egyre vehemensebben sértegeti és gúnyolja azok hitét, akik ebbe a reménységbe kapaszkodnak.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Bibliai teológia
Miért halt meg Jézus a szinoptikus evangélisták szerint?
Szinoptikus (azaz együttlátó) evangélistáknak Mátét, Márkot és Lukácsot nevezik, akik nagyon hasonló szemszögből írták meg Jézus történetét (életét, szolgálatát, csodáit, szenvedését, halálát és feltámadását, valamint tanításaiból egy-egy válogatást). Teljesen világos, hogy az általuk háromféleképpen megírt evangélium fókuszában egyaránt a passiótörténet áll, hiszen például a könyveik harmada (ha nem is a fele, mint a negyedik evangélistánál, Jánosnál) azt meséli el, ami a Nagyhéten történt Jézussal. Lukács evangéliumában egyenesen az az elbeszélés fordulópontja, amikor Jézus elindul későbbi szenvedéseinek színhelye felé: „Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe” (Lk 9,51). A passió az evangéliumok központi eseménye. De vajon mit tudunk meg a szinoptikusoktól Jézus halálának okairól és céljáról?
Miért halt meg Jézus a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint?
Ha nem akarunk a hitben csecsemők maradni, vagy akár a hittől el is tévelyedni, és különösen ha jól akarjuk érteni, hogy miért halt meg Jézus, olvassuk el az Újszövetség egyik ikonikus könyvét, a Zsidókhoz írt levelet! Valaki egyszer azt mondta, hogy ez a levél olyan, mint a benne szereplő Melkisédek: nem ismerjük a származását. Az illető ezzel a szerző személye körüli közismert bizonytalanságra utalt. A korai egyházban sokan Pált tekintették a levél írójának, mások Barnabást, de felmerült Lukács, Apollós, Fülöp diakónus, Szilász, Timóteus és Epafrász neve is, sőt, Priszcilla és Mária, Jézus anyja is. A szerzőt övező titok ellenére a könyvet apostoli tekintélyűnek fogadták el és részét képezi az újszövetségi kánonnak, a hitünk apostoli foglalatának. Ahogy a címe is sugallja, első századi keresztény zsidóknak íródott, akiket megkísértett, hogy visszatérjenek a judaizmusba. Mi pedig most kétezer évvel későbbi olvasókként (és folytatva a Péter, János, illetve Pál kapcsán elmondottakat) arra kérdezünk rá, hogy vajon mi volt a szerző szerint Jézus halálának a célja. A válaszhoz haladjunk szép sorjában, fejezetről fejezetre!
Miért halt meg Jézus a „népek apostola” szerint?
Tizennégy évvel azután, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal, a tarzuszi Pál felment Jeruzsálembe, hogy egyeztessen az „oszlopokkal”, ahogy annak idején Simon Pétert (vagy Kéfást, a Kősziklát), Jánost, a „szeretett tanítványt” és Jakabot, „az Igazat” nevezték. Azért ment fel hozzájuk, hogy eléjük tárja azt az evangéliumot, amit a „pogányok apostolaként” (Róm 11,13) a népek között hirdetett. Fontos volt neki, hogy meggyőződjön róla: egyezik az általa képviselt örömüzenet a Péter, János és Jakab által hirdetett evangéliummal. Bár nem volt kétsége afelől, hogy a Jézusról szóló örömhírt Istentől kapta kinyilatkoztatásban (Gal 1,12), mégis kész volt erre az egyeztetésre, nehogy végül kiderüljön, hogy hiába fáradozott, mert valamiképpen mást tanított Jézus haláláról és feltámadásáról, mint amit az Úr „tekintélyes” apostolai. Erről az útról ő maga számol be a Galáciabeliekhez írt levelében (Gal 2,1-11).
Mit kaptam Jusztinosztól?
Az idei életrajzi előadást Jusztinosz, második századi filozófus-mártírról tartottam. Vanyó László katolikus egyháztörténész a következőt írja róla: „Az apologéták között kétségtelenül a legjelentősebb Jusztinosz, akit a keresztény utókor »filozófus és vértanúként« tisztel. Jusztinosz munkássága a kereszténység történetében markánsan jelzi azt a fordulatot, amikor a kereszténység leveti a rabbiköpenyt, s görög khitonban mutatkozik meg a világ előtt. A vértanú filozófus munkásságával részletesebben kell foglalkozni, mert minden későbbi egyházatya az ő tanítványának tekinthető.” (Ókeresztény írók I., 240) Ebben az előadásban Jusztinosz apologetikai munkáját a görög filozófiával, a zsidósággal és a bibliai teológiával, valamint a római társadalommal való kapcsolatában mutatom be, és hogy miért releváns mindez számunkra is. Az előadást itt lehet meghallgatni (az oldal aljára görgetve). Ez volt kereken a huszadik.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK