A Szabados Ádám és Sytka (Sitku Tibor) között folyó vita az elmúlt napok érdekes eszmecseréje volt. Azóta is azon gondolkodom, hogy hol a helye a pszichológiának egy lelkész szolgálatában. Van azonban egy gondolat, amivel magam is vitába szállnék. Olyan emberként írok, aki maga is részesült terápiás segítségben, vagyis megtapasztalta a pszichológiai tudásban rejlő erőt. Az Ószövetség viszont a szívem csücske, és ezzel a könyvvel kapcsolatban véleményem szerint óvatlan túlzásokba esett Sytka az egyik cikkében.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Teológia
A Biblia nagyobb világosságot gyújt – viszontválasz Sitku Tibornak
Nem akarok hosszú pingpongozásba kezdeni, de egy viszontválasszal a magam részéről még élni szeretnék. Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy megszólítottként reagáltam Sitku Tibor (Sytka) cikkére, tehát nem én dobtam fel neki egy labdát, csupán visszadobtam azt a labdát, ami tőle hullott az ölembe. Eddig az történt, hogy egy cikkemben azt állítottam, hogy A, mire Sytka írt egy blogbejegyzést, hogy Szabados Ádám szerint B, pedig a helyes a C, mire én írtam egy választ, amiben elmondtam, hogy C szerintem hibás, én pedig egyébként A-t mondtam, nem B-t. Nem tudom, hogy Sytka megértette-e a válaszomból, hol ment félre a cikkemre adott bírálata, mert a válaszában most úgy érvel tovább C (sőt, mintha inkább D) mellett, hogy egy szó nem esik már A-ról és B-ről. Ez így olyan, mintha folyton azért késnék le a közös kávézásról, amire meghívott, mert mindig módosul a helyszín, amit megbeszéltünk. A mozgó céltábla hasonlatát most azért nem használom, mert eszemben sem volt lőni.
Az egyik elmélet, a másik gyakorlat? – Válasz Sitku Tibornak
Ma reggel rám írtak, hogy láttam-e Sitku Tibor (Sytka) blogbejegyzését, amelyben a külső és belső világosságról szóló cikkemre reagált. Bevallom, hosszabb ideje nem olvastam őt, és bár tudom, hogy időnként vitába száll a cikkeimmel, nem tartom szükségesnek, hogy minden bírálatra reagáljak, hiszen egy ponton túl világossá válnak a különbségek. Sytkával biztos, hogy sok dologban egyetértünk, de láthatóan nem azonosak az alapjaink. Most viszont nem ő az egyetlen, aki félreértette a cikkem mondanivalóját, ezért nyilván engem is terhel felelősség, a tisztázásé mindenképpen – bár azt gondolom, hogy egy előítéletmentesebb, az első zsigeri érzéseken túllépő második olvasat Sytkának is segített volna a gondolatmenetem megértésében.
Mit kaptam G. K. Chestertontól?
Szokásos éves életrajzi előadásom témája idén G. K. Chesterton volt. Az angol író, esszéíró és publicista kapcsán C. S. Lewis még ateista időszakát jellemezve mondta: „Chestertont jobban szerettem, mint az összes többi modern írót együttvéve; leszámítva persze a kereszténységét.” Aztán megszerette a kereszténységét is. Chesterton nekem is régi nagy kedvencem, de én kezdettől a kereszténysége miatt is szerettem őt, noha ő katolikus volt és mély ellenszenvvel viseltetett a kálvinizmus iránt, én pedig protestáns vagyok és meggyőződéses kálvinista. Még azt sem mondanám, hogy szeretem őt, „leszámítva a katolicizmusát”, mert az a katolicizmus, amit ő képvisel, egyáltalán nem áll távol tőlem, csak én annak értékeit a kálvinizmusban találom meg. Az életrajzi előadásban három területet emelik ki Chesterton életművéből, amelyek a mi korunkban is érvényesek, sőt, prófétaiak.
Keresztény értékrend?
Az elmúlt években menthetetlenül belegabalyodtunk a keresztény értékrend körüli társadalmi vitákba. Sokan úgy gondolják, hogy keresztény értékrend valójában nem is létezik, hiszen az evangélium nem értékrend, hanem kegyelem és szabadítás, és a szóhasználat – különösen politikusok szájából – inkább csak zavart kelt, sőt, elhomályosítja mind a keresztény hit igazságát, mind a politikusok nemtelen hatalmi motivációit, amelyekhez a kereszténységet egyszerűen csak takaróul használják. Ezt a gyanút az olyan történetek, amilyen Borkai Zsoltté vagy Szájer Józsefé, szinte kikezdhetetlenné teszik, és talán nem is az ő történetük a legrosszabb.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK