Igazuk van azoknak, akik szerint Magyarországon az egyik legfőbb társadalmi törésvonal az, hogy a Nyugat kultúrájában inkább a haladás, vagy inkább a dekadencia jeleit véljük-e felfedezni. Akik a Nyugatban még most is alapvetően a haladást látják, azoknak a magyar ugar szánalmasan maradi és provinciális. Akik ezzel szemben a Nyugat kulturális irányát ma dekadensnek gondolják, azoknak a Nyugat követése felesleges önfelszámolás, a nemzeti szuverenitás őrzése viszont jogos önvédelem. Előbbiek a Nyugattal szembeni bizalmatlanságot ma a Kelet (Putyin, Erdoğan, Kína stb.) választásával azonosítják, Adyt és Anne Applebaumot idézik, és nagyon szomorúak, ha Magyarországra gondolnak. Utóbbiak a Nyugat utánzásában ma az identitás fontos pilléreinek (nemzet, család, vallás) feladását látják, Hamvast és Yoram Hazonyt idézik, és szomorúak, ha a Nyugatra gondolnak.
Magyarországon masszív hagyománya van annak is, hogy sokan valamiféle „harmadik utat” keresnek a magyar társadalom számára. A „harmadik út” időnként a Kelet és a Nyugat köztes alternatívája, máskor a kapitalizmus és a szocializmus közti keskeny ösvény, vagy egyszerűen csak egy sajátosan magyar út, amely generálmegoldások helyett a mi valóságunk kérdéseire keres válaszokat. Nem szeretném bagatellizálni ezt az útkeresést, hiszen fontos a történelmünk megértésében, és fontos ma is a Nyugathoz és a Kelethez fűződő viszonyunkban. Én is szoktam írni erről. Van ugyanakkor egy másfajta „harmadik út”, amely radikálisan meghaladja ezeket a dilemmákat. Nem teszi feleslegessé őket, de új dimenziót nyit, amelynek fényében viszonylagossá válnak. Ez a „harmadik út” a szó legszorosabb értelemében vett krisztusi út. A krisztusi út mindig a gyökereinél ragadja meg a földi dilemmákat, és olyan távlatokat nyit, amelyek nem értelmezhetők a jelen világkorszak kérdései mentén.
Krisztus fényében végső soron nem a Nyugat vagy a Kelet között kell választanunk, nem is a szuverenitás és a beolvadás között, hanem a jelen és a jövő, az ideigvaló és az örökkévaló között. Krisztus követőiként az Isten országát várjuk, akármit is gondolunk a Nyugatról, a Keletről vagy épp a sokat szidott magyar ugarról. Természetesen lehet véleményünk a földiekről, tehetünk is a környezetünkért, számít is, amit teszünk, de semmiképpen ne azonosítsuk az Isten országát sem Magyarországgal, sem a vélt nyugati haladással, mert az Isten országa fényében mindkettő dekadens, mindkettő múlandó, és mindkettő radikálisan meghaladandó.
Amikor Krisztus követőiként azt imádkozzuk, hogy „jöjjön el a te országod!”, nem a vélt nyugati haladásra gondolunk, és nem is a vélt magyar érdekekre, akár a Nyugattal szemben, hanem egy olyan jövőre, amely a megváltásban gyökerezik és az örökkévalóságra nyílik. Ez a jövő a kereszténység legfontosabb üzenete. A távlatai és dimenziói olyan mértékben haladják meg az itt és most dilemmáit, hogy onnan nézve a Kelet és a Nyugat, a nemzeti és a nemzetközi egyetlen pontba sűrűsödik, mintha nem is lenne köztük különbség és a választásnak se lenne valódi kiterjedése. Az Isten országa akkora változás, hogy végül zárójelbe teszi a geopolitikai és kulturális dilemmáinkat.
Filippi 3:20
Nagyon jó írás! Magamat is mindig emlékeztetnem kell hogy nem szabad betagozódni a bal-jobb,kelet-nyugat,globális-lokális erőtérbe.
Történelmünk sok mozzanatát megmagyarázza, hogy egy német-orosz-török nagyhatalmak által közrezárt területen élünk. Nemrég tanultunk a lányom 7dikes törikönyvéből és meglepett hogy Thököly Imre kurucz fejedelemsége milyen rövid ideig állt fent és mennyire meghasonlottak abban, hogy a gyűlölt Habsburgokat támogassák-e Buda felszabadításában a törökök ellenében. Nem is ment el az összes katonájuk Buda felszabadítására mert a Habsburgokat jobban gyűlölték mint a törököket. Ez is olyan 3dik utas dolognak tűnik.
Kíváncsian olvastam, hova vezet a gondolatmenet. Egy időben megvalósíthatónak éreztem a középen állást, ami jobbra és balra is lát, hasznosítja mindenből, ami működőképes és értékes. De be kell látnom: ez nem működik itt a földön. A leírt harmadik utasok viszont épp a perspektívaváltás miatt „hasznosabbak” itt a földön is. Wurmbrandt jut eszembe, aki a börtönben a provokációra – kié Erdély? a románoké vagy magyaroké-e – azt válaszolta, egyiké sem. Hanem a hívő magyaroké és a hívő románoké.
Csak hogy világos legyen: a krisztusi harmadik út számomra nem a középen állást jelenti. A középen állás számomra szinte semmivel nem jobb pozíció, mint a jobbra vagy balra állás. Sőt, sokszor szerintem az elvtelenséget testesíti meg.
Teljesen világos.
Magam is erre jutottam. Szembe kellett néznem vele, milyen kártékony illúzió.
Identitásunknak sokféle alapja van, de nem egészen azonos az egyén és a társadalom számára. A nemzeti kultúránk identitásához hozzátartozik a zsidókeresztény örökség (délkelet) és a görög (dél, sőt Balkán!) ill. római (szintén dél). Ugyanakkor a kereszténység teológiai feldolgozásában inkább vagyunk nyugatiak (Augustinus, Aquinói Tamás, Luther, stb). A kultúránk magába olvasztott nyugati (francia-német-angol, gondolom az itáliait is idevehetjük) és keleti (pl. orosz és török) hatásokat is. Krisztust választjuk a személyes identitásunk alapjának a megtérés folyamatában, de ez másképp működik nemzeti szinten, ahol a többség nincs megtérve, csak kultúrálisan érintve. Imádkozunk ébredésért, amely áthatja az egész népet – ez lehetne talán igazi harmadik út, nem?
Ami a reménység kérdését illeti teljesen egyetértek a cikkel.
De elsikkad egy alapvető bibliai igazság: Isten mindennek, így a történelemnek is Ura! Erről szól a Biblia, különösen az Ószövetség és a Jelenések könyve. A történelem, a politika, a közélet folyamatában is jelen van Ő, és a Szentlélek segítségével felismerhetők a Tőle való ill. a vele szemben álló tervek, események, „utak.”
A parúziáig mi is történeti utat járunk be, hiszen Ő a gonosztól szeretne megóvni minket, és nem a világból kivonni (Jn 17,15). Döntenem kell, állást kell foglalnom, ráadásul meg is kérdeznek. Szülőként, nagyszülőként, azért is felelős vagyok, hogy mit hagyok örökül az utánam jövő generációnak, azoknak is, akik már csak koruknál fogva sem értik még az evangéliumot ill. a cikk szerinti „harmadik” utat. (pld. a gendert semmiképpen!). Luther képével élve: az utolsó napomon is el kell ültetnem egy fát.
„Törekedjetek az értékesebb adományokra.
Ezen felül egy mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.”
(I. Korinthus 12:31, kat. ford. nyomán)
„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknák és gondolataim a ti gondolataitoknál” – így szól az Úr.
(Ézsaiás 55:9)
A XX. században három súlyos konfliktus zajlott a világban. Az első világháború, a második világháború, és a hidegháború. Mind a hármat az Egyesült Államok és a körülötte csoportosuló országok nyerték meg – és valószínűleg nem nyerték volna meg az USA közreműködése nélkül. Utána a „vesztes” oldalon olyan rendszerek jöttek létre (az utórendies maradványokat hordozó Osztrák-Magyar Monarchia és a vilmosi Németország helyén, a fasiszta Japán, Olaszország és Németország helyén, majd a korábbi „szocialista” országokban) amelyek, ha nem is feleltek meg teljesen az USA rendszerének, de „közelebb álltak” hozzá, mint a korábban ezekben az országokban létező rendszerek. A történelem tanúsága tehát az, hogy az Amerikából kiinduló és az egész világra „szétgyűrűző” globális kapitalista-liberális civilizációval egyetlen társadalom sem tud szembeszállni, egyetlen társadalom sem tud vele szemben valamilyen „jobb” civilizációs „modellt” szembeállítani. Hanem ennek a civilizációnak a vonzóereje (a nagy jólét és a nagy szabadság) lassan az összes többi civilizációt erodálja. „Áruinak olcsó ára az, amellyel rommá lő minden kínai falat” és „minden nemzet kénytelen átvenni a burzsoázia termelési módját, hacsak teljesen tönkremenni nem akar” – írta erről Marx a Kommunista Kiáltványban. Ezért semmi értelme a „saját” civilizáció értékeihez ragaszkodni – Szaúdi-Arábiában, amely az olajjövedelmek miatt sokáig megtehette ezt, most kezdik az iszlám fundamentalista szabályokat szétszedni, a nagymufti meg jól beégett, amikor deklarálta, hogy igenis a Nap forog a FÖld körül, a szaudaráb király betiltatta a cikket, hogy ne égesse tovább az országot.
Hogyha Putyinnak, Hszi-Csin-Pingnek és Erdogannak, meg a többi arab-iszlám diktátornak lenne esze, lenne történelmi érzéke, akkor megpróbálnák MOST egy nemzetközi összefogással elpusztítani az Egyesült Államokat ,a NATO-t és a nyugati civilizációt, mert most még talán ennek lenne valami esélye a sikerre. Száz év múlva már nem lesz.
Miklós, nem értem, hogy kinek lenne siker – már a diktátorokon kívül – a nyugati civilizáció elpusztítása, vagy miért jó egyáltalán? Mondjuk a felsoroltak közül – szerencsére – Putyin egy zegzugos acélgyárat sem tud elpusztítani, Erdogannál meg nagyon oda kell figyelni, hogy az adott héten éppen kinek az oldalán áll. Kína tényleg egy másik szint, de a koronavírus megmutatta, hogy a képességeikben nekik is erős határai vannak.
Egyébként szerintem a kereszténység ugyanazt csinálta, 1500 évig, mint az USA az utóbbi 200 évben, átforgatta azt a civilizációt, amit elért. Nyilván el lehet vitatkozni azon, hogy az milyen áron és milyen eredményekkel történt, de a legtöbb helyre tudást, kultúrát, és gazdasági fejlődést hozott több száz év távlatából. És ugyanez igaz az USA-ra is. A diktatúráknál nem lehet ilyen mérleget vonni, ugyanis – éppen az alkalmazkodóképességük hiánya miatt – nem maradnak fenn több száz évig globálisan számottevő méretben.
Igen, a szabadság kockázattal jár. Mi, keresztények fel vagyunk vértezve a kockázatok kezelésére.
Igen, ezért ez a harmadik út, ami „amerikai elnyomás” alatt létezhet.
Bár ez a „harmadik út” kifejezés azért maradjon meg a Bibó István fogalomalkotásának, ami éppen a keleti diktatúrák és a feudális restauráció egyszerre történő elutasítását jelentette a II. vh. után. És hát Amerika sem egy monolit, Florida vagy Texas nem Kalifornia. Ezért ez a harmadik út nemzeti értelemben továbbra is fennmaradó lehetőség, nemcsak illúzió.
Nem Bibó István alkotta meg a Harmadik út fogalmát. Röpke ilyen című könyve már 1943-ban megjelent Magyarországon.