„Ha nem telik neki két gerlére vagy galambra sem, akkor ezt vigye áldozatul vétkéért: egytized véka finomlisztet vétekáldozatként. De ne tegyen rá olajat, és ne adjon hozzá tömjént, mert vétekáldozat ez.” (3Móz 5,11)
A vétekáldozattal kapcsolatban Isten engedményeket tesz a szegényeknek. A fejezetben felsorolt vétkek kapcsán egy nőstény juhot vagy kecskét kellene hozni a nyájból vétekáldozatul. Ha ezt a izráeli odavitte a szenthelyre és a pap bemutatta érte engesztelő áldozatul, megbocsáttatott neki a vétke. Azonban nem minden zsidó tudott ilyen értékes áldozatot vinni, ezért Isten engedményt tett azzal, hogy a szegényebbek vihettek két gerlét vagy két galambot is az ÚRnak: egyet vétekáldozatul, egyet pedig égőáldozatul. Ebben az esetben a galamb vére úgy számított, mintha az egy juh vagy egy kecske vére lenne.
De még inkább lenyűgöző, hogy Isten ebben is engedményt tesz az igazán szegényeknek. Ugyanis ezt mondja: „Ha nem telik neki két gerlére vagy galambra sem, akkor ezt vigye áldozatul vétkéért: egytized véka finomlisztet vétekáldozatként.” Vagyis Isten kész arra, hogy egy nem véres áldozatot elfogadjon a véres áldozat helyett, és úgy tekintsen arra, mintha véresáldozat lenne. Hogy lehetséges ez? Csakis úgy, hogy nem maga az állat szerzett engesztelést, hanem a véresáldozat (juh, kecske vagy galamb) is csupán előre mutatott Krisztus áldozatára (Zsid 10,4-13). Isten tehát megengedte, hogy a legszegényebbek finomlisztet vigyenek áldozatként, megindító nagyvonalúságot mutatva ezzel feléjük.
Azonban két dolgot vegyünk észre ezekkel az engedményekkel kapcsolatban is. Vegyük észre, hogy Isten mit nem engedett el. Nem engedte el a szegényeknek sem, hogy vétekáldozatot mutassanak be a vétkeikért. Gazdagnak és szegénynek egyaránt szüksége volt engesztelésre, ezért engesztelő áldozatra is. A finomlisztet már nem lehetett kicserélni semmire. A másik az, hogy a finomlisztet sem lehetett akárhogyan bemutatni: nem volt szabad olajat vagy tömjént tenni rá. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ez nem ételáldozat, hanem vétekáldozat volt, a rendelkezés a kettő közötti különbséget védte. A szegény sem mentes az alól, hogy a vétkeiért engesztelést keressen.
Az elv világos. Bár a gazdag és a szegény vagyoni helyzete eltérő, Isten előtti helyzete nem: mindkettő bűnös, mindkettőnek szüksége van bűnbocsánatra, és ehhez engesztelő áldozatra. Ugyanakkor Isten tekintettel van a vagyoni helyzetükre, és nem vár a szegénytől olyan áldozatot, amit az nem tud megadni, vagy amely a gazdaghoz képest őt aránytalanul terheli. És végső soron ezt az áldozatot egyébként is Isten fizette meg, amikor Krisztusban magára vette a vétkeinket és felvitte azokat a keresztfára.
„Urunk, köszönjük a nagylelkűségedet, és köszönjük, hogy nem felejtkezel el a szegénységünkről sem!”
Balzsamként hat szívemre, egész valómra a poszt időtálló üzenete. Hálás vagyok Isten előtti azon helyzetem fel és beismeréséért, hogy bűnös vagyok, bűnbocsánatra van szükségem, amit Isten az ő szeretetéből számomra is egy helyettes áldozat által biztosított. Ő Jézus Krisztus, akiért örök viszont szeretettel adózom Istennek:
„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (1 János 4:10)
Érdekes, hogy Isten olyan engedményt tesz a szegények kedvéért, ami szinte szétfeszíti az áldozati rendszer szimbolikáját, hiszen „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”. Ez talán arra utal, hogy Isten (minden ellenkező híreszteléssel szemben) egyáltalán nem abban érdekelt, hogy nehézzé, hanem éppen ellenkezőleg, a lehető legkönnyebbé tegye az engeszteléshez való hozzáférést és a Vele való kapcsolat rendezését – minél szűkösebbek valakinek a lehetőségei, annál könnyebbé van téve a dolog. 🙂 Aki szegény, annak alig kell hoznia valamit. A vér ettől még valójában ott van, mert végső soron a főpap évente áldozatot mutatott be általában a nép bűneiért. Az üdvösség nem bonyolult dolog tehát, a legjobb tehát egyenesen koldusnak lennünk, teljesen ráutalva magunkat Jézus Krisztus főpapunk áldozatára, odavinni kb. 1 kiló finomlisztet – ennyit még egy koldus is be kell hogy szerezzen, tehát elhatározás kell hozzá, vagy valakinek oda kell adnia neki ezt a finomlisztet (szimbolikusan értve, hirdetve neki az igét). Ha a gabona az igét jelképezi, az áldozatul vitt finomliszt szimbolikusan akár a bűnös ember megvallásaként is értelmezhető, hiszen amikor elismerjük bűnösségünket és kegyelmet kérünk, akkor színtisztán azt tesszük, amit az ige mond rólunk és javasol nekünk. Ezzel Krisztus teljes igazsága nekünk van tulajdonítva, dicsőséges örökkévaló élettel.