Az élet egyik különös misztériuma, hogy egymást követő generációk drámái sűrűsödnek ismétlődő pillanatokba. A jelen ezáltal a távolodó múltban nyer értelmet, vagy épp fordítva: a tegnap kapaszkodik korokon átívelő horgonnyal a mába, mielőtt végleg elfelejtik. Mint október 23-án, nemzeti ünnepünkön, amiről egy felkavaró személyes emléket osztok most meg, melybe piros tintaként édesapám emlékei is belefolynak. T. S. Eliot írja a Négy kvartettben: „Jelen idő és múlt idő / A jövő időben talán jelen van, / S a jövő idő ott a múlt időben.” Kierkegaard szerint a jelen, a múlt és a jövő összekapcsolása annyira fontos, hogy az abszolút magában az ismétlődő pillanatban jelenik meg. Amint a spirál, amely vissza-visszatér, mégis halad, az idő is az ismétlésben fedi fel valódi irányát. A jelent és a jövőt a múltból tudjuk megérteni, illetve amikor az újra megjelenik a mában. Ebben az időspirálban először tizenöt évet menjünk vissza, arra a helyszínre, ami most számomra a központi emlék.

tovább