Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

EF 2016

Ma kezdődik az EF 2016!

Ma kezdődik az Evangéliumi Fórum 2016-os találkozója. Az előző évektől eltérően most nem Szépalmán, hanem Harkányban gyűlünk össze, de továbbra is ugyanannak a víziónak a mentén, amely az evangélium hiteles  magyarországi képviseletét szeretné erősíteni – a meggyőződés oldaláról. Az EF honlapján elérhető a tavalyi és a tavalyelőtti konferencia számos hanganyaga (és egyes előadások videó anyaga is). Aki nem tud velünk lenni, az is bele tud így hallgatni abba a közös gondolkodásra, ami idén Harkányban folytatódik. „Meggyőződünk, hogy...

tovább

Evangéliumi Fórum 2016

Idén harmadszor rendezzük meg az Evangéliumi Fórum éves találkozóját. Az Evangéliumi Fórum 2016-ra olyan magyar evangéliumi keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai evangélium hiteles és meggyőző képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. A találkozó november 23-26 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Ebben az évben öt műhelybe várjuk a jelentkezőket: apologetika, bibliaértelmezés, gyülekezet-megújítás, vezetői...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK