Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

facebook

Lehet, hogy én sem fogok beleférni

Akinek eddig nem volt nyilvánvaló, az az elmúlt napokban láthatta, hogyan hullt le az álarc a befogadást és sokszínűséget hirdető progresszív kultúra legfontosabb kapuőreiről, a Big Tech cégekről. A Facebook és a Twitter nemcsak az amerikai elnök (!) fiókját tiltotta le, miután egyértelműen és durván beavatkoztak a választások folyamatába, hanem számos konzervatív véleményvezérét is, és akik maradhattak, azok közül is sokaknak egyetlen éjszaka alatt ezrével, tízezrével, százezrével törölték a követőit. Mikor ennek hatására megindult a konzervatívok exoduszának második nagy hulláma a Parler nevű alternatív platformra (az első hullám az amerikai választások előtti pártos cenzúrával kezdődött), a Google, az Apple és az Amazon a saját eszközeivel lehetetlenítette el a Parlert. Koordináltan, egyik napról a másikra. A YouTube is vad tisztogatásba kezdett. Ennyit a sokszínűségről és a befogadásról. Persze ezek a szavak mindig is egy markáns ideológiai program szlogenjei voltak, de most már legalább látszik is, hogy ez a program nem ölelni, hanem győzni akar.

tovább

Google és társAI – lehetünk szabadok a megfigyelési kapitalizmus korában?

A Különvélemény podcast legújabb (9.) epizódjában arról beszélgetünk, hogy lehetünk-e még szabadok egy olyan korban, amikor a nagy tech cégek (Google, Facebook, Apple, Amazon) szinte minden lépésünket figyelik, rögzítik – és befolyásolják. A probléma ijesztő nagyságát körüljárva Somody Imrével ezúttal is keressük a keresztény válaszokat. Itt vagy itt hallgatható.

tovább

Különvélemény – Harari vs. Lennox a koronavírusról

Megjelent Somody Imrével közösen készített Különvélemény podcastunk újabb (negyedik) része! Ebben az epizódban a koronavírus-járvány a téma, pontosabban az, hogy mit mondott róla Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Egyetem történész professzora, és John Lennox, az Oxfordi Egyetem matematikusa. Egyikük ateista, a másik keresztény nézőpontból közelít a témához, mi pedig a különvéleményünket fogalmazzuk meg a podcastban. (Az új epizód a régiekkel együtt innen letölthető.) Külön érdekesség, hogy mikor a Divinity facebook oldalán ki akartam emelni az erről hírt adó posztot, a facebook ezzel az...

tovább

A Divinity mostantól a facebookon is elérhető!

Azt reméltem, hogy ezt megúszhatom. Évek óta noszogattak, hogy vigyem fel a Divinity-t a facebookra is, de két fő okból nem léptem meg ezt eddig. Egyrészt nem akartam felrobbantani az életemet azzal, hogy a nélkülözhetetlen elektronikus csatornákon túl, amelyeket így is alig győzök gondozni, még egy hatalmas kommunikációs felületet nyitok. Valamikor élni is kell. Másrészt kifejezetten aggasztónak tartom, mennyire ki vagyunk szolgáltatva egy magánplatformnak, amely sokszorosan bizonyította már, hogy nem méltó a bizalmunkra, mert nincs felette igazi kontroll, és a kapcsolatainkat is kivezeti a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK