Emlékszünk még Fekete-Győr András babahordozós fotójára, és arra, hogy mit írt Rákay Philip az újraposztolt fotó fölé? Emlékszünk, milyen botrány kerekedett belőle? Csak a politikai dimenzió miatt nem szólaltam meg akkor, mert egyébként elképesztően tanulságos mind a kép, mind a reakció. Politikai szempontból tőlem lehetne fordítva is: a jobboldali médiaszemélyiség van babahordozóban és a momentumos politikus írja a kép alá, hogy „szép új világ”. Ez a kérdés messze túlmutat a politikán. Sőt, éppen onnan szeretném most kivinni. De bevallom: a fotót látva bennem is összerándult belül valami. Pedig lehet, hogy Fekete-Győr András csodálatos édesapa. Sőt, példamutató édesapa. Talán még a babahordozóban is. Nem tartom magam példaapának, de én is pelenkáztam időnként a fiaimat. Ezt teljesen okénak tartottam. Nem olyan ösztönös szeretettel csináltam, mint a feleségem, inkább levittem a szemetet, vagy elmentem vásárolni, de ha kellett, én is bevállaltam. Az ölembe is vettem őket, babakocsit is toltam, és amennyire tőlem tellett, igyekeztem gyakori érintéssel is kifejezni a fiaim iránti szeretetemet. Nem kell egy apának hidegnek lennie.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
férfi
Jó az, ha mindent bekebelez az egyenlőség eszménye?
Német anyuka perelt be egy nagy múltú berlini fiúkórust, mert a lányát többszöri jelentkezés ellenére sem vették fel az énekkarba. A hírek szerint jó hangja volt ugyan a lánynak, de az adottságai nem voltak alkalmasak arra, hogy egy fiúkórusban énekeljen. Az édesanya nem nyugodott ebbe bele, arra hivatkozva vitte bíróság elé az ügyet, hogy az elutasítás beleütközik a nemi diszkriminációt tiltó német törvénybe. A bíróság azonban az egyházi kórusnak adott igazat. Meggyőzték az érvek, hogy a lány hangja nem felel meg a fiúkórusban elvárt adottságoknak, és úgy döntött, hogy a művészet szabadsága...
Kerekasztal-beszélgetés a genderről
Mi a gender? Miért fontos a gender kérdéséről beszélni? Miért lett ez a nyugati kultúra egyik meghatározó témájává? Mi változott és miért? Hogyan viszonyuljunk a nemi identitással kapcsolatos társadalmi változásokhoz keresztényekként? Az Evangéliumi Fórum ezekről a kérdésekről rendezett kerekasztal-beszélgetést tavaly novemberben. A beszélgetés résztvevői: Tapolyai Emőke (klinikai pszichológus, szexológus és felsővezetői coach), Bolyki László (zenész, igehirdető, párkapcsolati és önismereti tréner), jómagam teológusként, valamint Hamar Dávid (az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze)...
Bölcs női gondolatok a férfiakról?
Ha előkerül a nemi szerepek kérdése, a téma garantáltan érzelmektől fűtött, heves vitákat eredményez. Nehéz úgy beszélni a férfiasságról és a nőiességről, hogy a véleményünk – akármi is az – ne ütközzön erős félelmekbe, előítéletekbe, meggyőződésekbe és kulturális tabukba. Megosztó témáról van szó: nagyon nem mindegy, hogy sibbóletet vagy szibbóletet mondunk-e (vö. Bír 12,6). Bárhogy foglalunk állást, lesznek társaságok, ahol utána meghidegül és elfogy körülöttünk a levegő. A témát mégsem kerülhetjük ki, hiszen nem a kvantumfizikáról vagy a Jelenések könyve értelmezéséről van szó, hanem egy...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK