határ

Nálam különb emberek sokkal áldozatosabban vesznek részt a segítségnyújtásban, szinte szégyellem is, hogy a magam szerepét szóba hozom. De talán mégis helyénvaló, ha megírom a saját közvetlen tapasztalataimat is arról a felfoghatatlanul tragikus helyzetről, ami a szemünk láttára bontakozik ki a háború kezdete óta. Tegnap reggeltől estig az ukrán határnál voltunk fogadni a menekülőket. Néhányan a gyülekezetünkből a Baptista Szeretetszolgálattal vettük fel a kapcsolatot, hogy miben tudunk az anyagiakon túl is segíteni. Azt hallottuk, hogy a határon nagy szükség van logisztikai és egyéb segítségre, ezért oda mentünk. A tiszabecsi iskolában alakítottak ki egy fogadópontot, ahova érkeznek az adományok és a menekültek. Néhányan egészen a határállomáshoz telepedtünk ki egy hosszú asztallal, ahol a beérkező autókba adtunk be italt, élelmet, tisztálkodási szereket, gyerekeknek csokit, bébiételt, pelenkát, esetleg játékot. Még most is csak könnyek között tudok írni arról, amit átéltünk.