Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Isten országa
A felkelő nap az arcunkon
Lesslie Newbigin huszadik századi brit teológus-misszionáriusnak van egy gyönyörű hasonlata arról, hogy kik is vagyunk mi, keresztények. A hasonlat mögött Newbigin azon meggyőződése áll, hogy a keresztények közösségét csakis az új világ ígéretében érthetjük meg. A keresztények azok, akik hisznek az Isten eljövendő országában, amiről Jézus beszélt, és ennek az országnak első gyümölcsei és tanúi is egyben. Az Isten országa ereje szülte őket élő reménységre, arra a reménységre, melynek fókuszában is ennek az országnak az eljövetele áll. A keresztények arccal az új világ felé fordulva élnek, és az eljövendő ország csodálatos erejéről beszélnek a világnak. Istennel való megbékélésre hívnak, aki megszabadít a bűn és a halál fogságából az elmúlhatatlan, örök életre. Ezt a komplex igazságot világítja meg egy egyszerű kép.
Az Isten országa (1-20)
Jézus központi üzenete az Isten országa volt. Az erről szóló cikksorozatom itt egy helyen olvasható.
Az Isten országa (20) – Az ország erkölcse
Az utolsó téma, amelyről ebben a sorozatban szót ejtek, az Isten országa erkölcse. Jézus erkölcsi tanítása szoros kapcsolatban van az Isten országáról szóló tanításával. A klasszikus liberális teológia egyenesen Jézus erkölcsi tanítását tette az Isten országáról szóló üzenet középpontjává: az Isten országa a héj, az erkölcs a mag. Régi liberálisok szerint ha lehántjuk Jézus tanításairól a mitológiai héjat, megkapjuk az időtálló morális üzenetet, és ha Jézus nem is volt az Isten Fia, erkölcsi tanítása megáll, hiszen nem a mitológia, hanem az etika a kereszténység lényege. Ez azonban súlyos tévedés. A valóságban elválaszthatatlan egymástól az ország és annak etikája. Jézus éppen azért adott különleges parancsokat, mert elközelített az Isten országa. Az Isten országának erkölcse nem egyszerűen egy új magatartási kódex, hanem egy belső forradalom, amely a Felkent eljöveteléhez kapcsolódik. A keresztény erkölcs az Isten országa ereje a tanítvány életében.
Az Isten országa (19) – Az ország és az egyház
Vajon mi a kapcsolat az Isten országa és az egyház között? A keresztény teológia sokszor úgy beszélt a kettőről, mintha semmi különbség nem lenne: az ország (βασιλεία) maga az egyház (ἐκκλησία). Az Albert Schweitzer utáni liberális teológia azonban a kettő radikális különbségét kezdte hangsúlyozni, amit Alfred Loisy ikonikus mondata tökéletesen kifejez: „Jézus az Isten országát hirdette, de ami jött, az az egyház.” Teljesen más okból, de a diszpenzacionalista felfogás is hasonlóan látja. A korszakos teológia szerint az Isten országa a zsidóknak szóló ígéret, a megvalósulás azonban a nép hitetlensége miatt későbbre tolódott, és közbejött az egyház korszaka. Az ország és az egyház kapcsolata tehát mind liberális, mind konzervatív teológiai körökben definíciós problémákat okozott és időnként zsákutcába jutott. A képlet azonban nem ennyire bonyolult. Megpróbálom öt egyszerű állítással megvilágítani, hogy miről van szó.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK