„Ábrahám arcra borult, de nevetett, és azt mondta magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencven éves létére szülhet-e?” (1Móz 17,17) Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahám rendszerint arcra borult előtte. Ez gyönyörű gesztus, kiveszőben van a mai kereszténységből, noha ugyanaz az Isten a mi Atyánk is, aki Ábrahámhoz szólt. Helyénvaló lenne ma is ez a mozdulat, mégis ritka. Tényleg, miért nem borulunk gyakrabban arcra Isten – a Mindenható Isten – előtt? Én vagyok Él-Sáddáj (אֲנִי־אֵ֣ל שַׁדַּ֔י) – mutatkozott be a Mindenható. Ábrahám pedig arcra borult. Nem...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (18) – Arcra borult és nevetett
bővebben
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK