Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

választás

Szavazzunk és imádkozzunk!

Ma parlamenti választásokon adhatjuk le pártokra és képviselőjelöltekre a szavazatunkat. El fog dőlni, hogy ki vezesse Magyarországot a következő négy évben, ez pedig sok egyéb következménnyel is jár. Különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, a véleményünket legtöbben régóta kialakítottuk már: szavazzunk a hitünknek és a legjobb meggyőződésünknek megfelelően! Közben ne felejtsük el, hogy a legfontosabb dolgok nem fognak hétfőtől sem megváltozni. Akárhogy is alakulnak a választások, Isten marad a világmindenség ura; Jézus Krisztus lesz továbbra is az emberiség egyetlen Megváltója; a gyülekezeteinkben, templomainkban az Isten országa eljöveteléért fogunk imádkozni; a hívő keresztények egymás testvérei maradnak, és ezután is az evangéliumra lesz szüksége jobboldali és baloldali meggyőződésű embereknek egyaránt.

tovább

Ne legyen jaj a legyőzötteknek!

A Fidesz nyert kétharmaddal. Harmadszor is. Demokrációban illik elfogadni az eredményt, de sokan gyászolnak most, ahogy 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban gyászoltak a polgári oldal hívei is. Soha nem fogom elfelejteni a bevörösödött térképet Horn Gyula sajtótájékoztatójával, 2002 estéjét Kovács Lászlóval, 2006 csalódását és az öszödi beszéd utáni heteket. Ott voltam a Kossuth téren a 2002-es választások két fordulója közt, ott voltam 2006-ban az Astoriánál, amikor elindult a rendőri roham, emlékszem, milyen mérhetetlen szomorúság ült a lelkemre, ha arra gondoltam, hogy kik fogják az országomat...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK