A romantikus irodalomban nem ritka a sötét oldallal való szövetkezés, ha az ember a végtelenbe törő vágyait ezen keresztül érheti el. Lord Byron Manfrédje vagy Goethe Faustja kitűnően ábrázolja a romantikának ezt a vonását. Bár Szerb Antal talán túlértékeli a romantika társadalomformáló szerepét, jól fogja meg sötét oldalát: „A nyugati kultúrát a ’fausti ember’ építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat....

tovább