Látom a szigorú konfesszionalizmus veszélyeit, ettől függetlenül elengedhetetlennek tartom a hitvallásokat ahhoz, hogy a keresztény hit önazonos maradhasson. Oscar Cullmann 20. századi német teológus szerint a keresztény egyháznak a hitvallások két fajtájára van szüksége. „1. Az egyszer s mindenkorra lerögzített és az Újszövetség nyelvén megfogalmazott hitvallásra. Ezt az apostoloknak tulajdonítják, mint az Írás autentikus összefoglalását. 2. A körülmények megkövetelte hitvallásra, amely a Biblia üzenetét egy meghatározott kor nyelvén és felfogásában közvetíti. – Az Újszövetség alapján foglal állást az új problémákkal és az apostoli korban még ismeretlen tévtanításokkal szemben.” (Az első keresztyén hitvallások. TP, 2000, 6). Cullmann szerint az elsőre példa az apostoli hitvallás, mely az evangéliumi hagyomány magját foglalta össze, a másodikra a niceai, mely a hit apostoli magja mellett antiariánus formulákat is tartalmaz. Hasznosnak tartom ezt a megkülönböztetést, két okból is.
1) Egyrészt azért, mert valóban más az evangélium magja, mint az eretnekségekre válaszként megfogalmazott hitvallás, viszont mindkettő mégis nagyon fontos. Szükségünk van olyan hitvallásokra, melyek az apostoli hit magját foglalják össze. Nem gondolom, hogy egyféleképpen, mindig ugyanazzal a nyelvezettel lehetne csak összefoglalni a hitünk központi üzenetét, vagy hogy feltétlenül az Újszövetség szavait szabadna csak használnunk ehhez, de ezeknek a hitvallásoknak felismerhetően és azonos motívumokkal kell rögzíteniük a hitünk változatlan középpontját, valahogy úgy, ahogy a korai regulae fidei. Meggyőződésem például, hogy a hitvallásoknak valamilyen formában utalniuk kell a Teremtő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, Jézus Krisztusra, aki meghalt és feltámadt, valamint a bűnre, a megváltásra és az örök élet reménységére.
Tévedünk azonban, ha azt gondoljuk, hogy az ilyen típusú hitvallások önmagukban képesek betölteni mindazt a szerepet, amiért a hitvallásokra szükség van, vagyis hogy megfogalmazzák és védjék a hitet, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. A niceai hitvallás születése a bizonyíték arra, hogy az apostoli hit védelmében szükség van újabb hittételek kimondására és tudatosítására is. A niceai hitvallás nem kitalálta Krisztus istenségét, hanem szavakba öntötte az egyház ezzel kapcsolatban – korábban is meglévő – hitét. Az ilyen jellegű tisztázásokra újra és újra az eretnekségek adnak okot.
Ezek a második típusú hitvallások természetesen nem adhatnak hozzá az apostoli hithez, a feladatuk éppen ennek a változatlan hitnek a tisztázása és védelme, nem kiegészítése. Ilyen tisztázásra került sor Krisztus istensége, kettős természete, a kegyelem, a hit általi megigazulás, az újjászületés, vagy éppen a Biblia megbízhatósága kapcsán, ilyen tisztázást jelentett az államhatalommal való kapcsolatról szóló Barmeni hitvallás (a náci Németországban élet-halálharcot vívó Hitvalló Egyház bátor, de akkoriban természetesen megosztó hitvallása), és véleményem szerint ilyen tisztázásra van ma szükség az etika, konkrétan a házasság és a szexualitás kérdésében, ahol az apostoli hitet az egyik legkomolyabb támadás éri most a nyugati kultúrákban.
2) Másrészt azért hasznos Cullmann megkülönböztetése, mert rámutat arra a tényre, hogy különbséget kell tennünk az érett és az éretlen hit között, és ettől függően más-más súllyal kell kezelnünk tévedéseket. Nem ugyanaz például tagadni vagy csak nem vallani egy hitigazságot. Teljesen elképzelhető, hogy egy Krisztus-hívő soha nem hallott a Szentháromságról abban a formában, ahogy a negyedik században megfogalmazódott. Ettől ő még simán találkozhatott a Biblia Krisztusával, és hogy ez így van, az részben éppen abból fog látszani, hogy amikor viszont megismeri a bibliai igazság ortodox megfogalmazását, ráismer benne a hitre, amit ő is a szíve mélyén vall, csak eddig nem öntött szavakba.
A második típusú hitvallások (tehát azok, amelyek a tévtanítások miatt születnek) próbára teszik a hívők hitét, hogy vajon tényleg az apostoli evangéliumot és hagyományt, vagy valami mást ragadtak-e magukhoz. Ilyenkor derül ki, hogy mit hiszünk valójában, és mi felé hajlik a szívünk. A tudatos tagadás egészen más megítélés alá esik, mint a tudatlanság. A tudatlanság idejét az Úr a mi életünkben is elfedezi, a tudatos tagadásra viszont nincs ilyen ígéretünk. Az eretnekségek miatt megfogalmazott hitvallások megvilágítják a szív szándékait. A legnagyobb felelőssége ezért a tanítóknak van, mert ők tudatosan hatnak másokra, így fontos kérdésekben a tagadásuk szinte biztosan valamiféle hitetlenség, a hit dolgában való hajótörés (vö. 1Tim 1,19) megnyilvánulása. Más megítélés alá esik az, aki nem ismeri a Szentháromságot, mint az, aki tagadja. Más megítélés alá esik, aki nem ismeri Isten szexualitásra vonatkozó akaratát, mint az, aki nyíltan ellentmond az erre vonatkozó apostoli tanításnak. Az első típusú hitvallások nem szűrik ezt ki, csak a második típusúak.
Szükségünk lesz tehát a jövőben is olyan hitvallásokra, melyek a hitünk középpontját fogalmazzák meg, és olyanokra is, melyek ezt kiegészítik az aktuális tévtanokra adott válaszokkal. Ahogy a negyedik században bekerültek a hitvallásokba a Krisztus istenségéről és az Atyával való egylényegűségéről szóló formulák (melyeket az egyház természetesen korábban is hitt, csak nem feltétlenül öntött hitvallásokba, mert nem kérdőjelezték meg az igazságát), vagy a reformáció idején a hit általi megigazulásról és az Isten helyes imádásáról szóló cikkelyek (melyek az apostoli hagyományhoz való visszatérést szolgálták), a mai hitvallásokba valószínűleg be kell kerülniük a házassággal és a szexuális etikával kapcsolatos passzusoknak. Nem azért, mert a hitet ki kellene egészíteni újabb tételekkel, hanem éppen azért, mert az apostoli hitet új elhajlásoktól és eretnekségektől kell megvédeni.
A legfőbb tévelygések a nyugati kereszténységben ma nem a krisztológiát, hanem az antropológiát, azon belül pedig az identitás és a szexualitás kérdését érintik, melyekről azért nem szólnak korábbi hitvallási cikkelyek, mert nem érte őket komolyabb fenyegetés. Paráznaság természetesen korábbi korokban is létezett az egyházban, azonos neműek között is, de ennek hivatalos helyeslése fel sem merült. Ez a mi korunk eretneksége. Meggyőződésem, hogy ha a korai kereszténység vagy a reformáció egyháza találkozott volna ezzel a tévelygéssel, a legfőbb hitvallásokban ez a kérdés már rég nevesítve és rendezve volna. Úgy tűnik, ez a feladat a mi generációnknak jutott.
Az internetes közösségünkben felmerűlt a kérdés, hogy miért jellemző napjainkra a gyülekezeteken belüli nyugtalanság.
Úgy vélem Ádám posztja részben megadta erre a kérdésre a választ. Erősödik azoknak a hangja, akik az apostoli egyház által képviselt értékeket szeretnék újraértelmezni a korszellem függvényében, s szerencsés esetben összeütközésbe kerülnek azokkal, akik ragszkodnak a kinyilatkoztatások eredeti jelentéstartalmához.
Lehetségesnek tartom, hogy Ádám felvetése a hitvallások 2. csoportjával kapcsolatban legalább olyan szakadásokat okozna, mint azoknak az első csoportja, ugyanakkor a belső békessége egy-egy gyülekezetben helyreállhatna ezekben a sarkallatos kérdésekben.
Kedves Ádám!
Miért nem káté? A katekizmus jobban segít eligazodni a híveknek aktuális kérdésekben is, de nem hitvallás.
A jelenlegi támadások nem az evangélium lényegét érintik, mint a korabeli eretnekségek, vagy az egyház (de facto) megsemmisítését célzó diktatúrák. Talán tudod, hogy nagyon eltúlzottnak tartom pl. a melegekkel kapcsolatos reakciókat mennyiségileg is, és nagyon remélem, hogy senki sem tartja az ő „fenyegetésüket” a nácikhoz hasonlónak. Ha a melegek miatt akarunk hitvallást, ha a keresztény kultúrkör összességében siralmas házassági és demográfiai mutatói ellenére a melegek kapcsán kezdünk el a házasság és a család értelméről gondolkodni, akkor régen rossz, menjen ki, merre lát, az utolsó fújja el a gyertyát. A jelen emberét sokkal inkább a tudatlanság jellemzi (pl. a keresztényt tartja bálványimádónak, de közben fogyasztásfüggő stb.). Amikor Luther azt tapasztalta, hogy a mezei polgár teljesen tudatlan a Biblia és a hit kérdéseiben, akkor kátét írt nekik, nem hitvallást. Ebben – a bűnt tárgyalva -, ki lehet térni a homszexualitásra is, a statisztikai valóság alapján természetesen jóval kisebb súllyal, mint a gyermeket nem vállaló házaspárok, a házasságtörők, a házasságon belüli erőszaktevők stb. bűnei tárgyalásánál. Utóbbiak ugyanis a valós problémák, nem a melegek.
Kedves István!
Ha például a Protestáns Hitvallási Íratokról beszélünk, abba a Heidelbergi Káté ugyanúgy, beletartozik, mint a Skót, vagy Belga hitvallás stb.
Ha Protestáns Hitvallási Íratokat említünk, abban a fentieken kívűl helye van Luther Kátéjának, de Spurgeon Puritán kátéjának is.
Itt első sorban nem a megnevezés, hanem bizonyos kérdésekben történő állásfoglalás, tanítás, eligazítás a lényeg.
A kérdés-felelet tematikája nem rossz megoldás, de a lényegi visszonyúláson nem változtat semmit.
Bocsánat a meleg…
Az első csoport a „Református Hitvallási Íratok ” akart lenni.
Kedves István70,
ahogy Csaba írta: a káték is hitvallások, nem az elnevezés számít.
Viszont hadd tegyem tisztába, mert láthatóan félrement nálad a kommunikációm: soha nem mondtam, hogy a „melegek” a probléma. A szót nem is használom saját nemükhöz vonzódó embertársaimra, mert félrevezetőnek tartom. Én azzal a problémával foglalkozom (ez viszont szerintem nagy baj), hogy az egyházban a kultúra hatására egyre többen mondanak homlokegyenest mást a homoszexuális gyakorlatról, mint a Biblia. Ez alapjaiban írja át a keresztény etikát.
Ha zavar, hogy erről a témáról többször írok, nyugodtan ugord át ezeket a cikkeket. Vagy indíts egy blogot olyan témákkal, amikről szerinted egy blognak szólnia kell. Nem kell, hogy ugyanúgy súlyozzuk a problémákat. Én nyilván arról fogok írni, ami szerintem fontos, vagy ami engem érdekel.
Köszönöm a kiegészítést, én azt hittem, hogy ez a kettő (hitvallás, káté) nem egyenrangú, de kiegészíti egymást mint mondjuk a jogban a törvény és az indoklása.
„Én azzal a problémával foglalkozom (ez viszont szerintem nagy baj), hogy az egyházban a kultúra hatására egyre többen mondanak homlokegyenest mást a homoszexuális gyakorlatról, mint a Biblia. Ez alapjaiban írja át a keresztény etikát.”
Nekem meg az a problémám, hogy a magukat kereszténynek mondó, de „gyermeket nem vállaló házaspárok, a házasságtörők, a házasságon belüli erőszaktevők” pontosan ugyanazt mondják, mint a Biblia, csak nem úgy tesznek. És ők már alapjaiban átírták a keresztény etikát, hiszen se házasság, se gyerek. Ez pedig nagyobb baj, mint a „saját nemükhöz vonzódó embertársaink” pillanatnyilag sikeresnek tűnő kommunikációs offenzívája. Szálka, gerenda.
Másrészt a „saját nemükhöz vonzódó embertársaink” ügye nekem egy kifordított szalmabáb érvelés. Állítanak valamit (melegnek lenni nem bűn, Jézus szereti a melegeket stb), ami egy világi állítás, meglehetősen egyszerű, nagyjából egy reklámszöveg szintjén mozog. Teológiai képzettség nélkül is látható, hogy nem éri el a teológiai ingerküszöböt. Erre jön Szabados Ádám, a képzett teológus, és 10+ posztjában magas szinten vitatkozik, most már a hitvallás szintjén érvel. Ezzel magát a hamis állítást emelted magas szintre, érted? Profi kommunikátorok profi teológusokkal folytatnak kommunikációs csatát. Szerinted ki nyer?
Nem mondom, hogy el kell zárni a hitet a melegek elől, sőt, de az 1 millió alkohol- és drogfüggő, párkapcsolatot, gyereket nem vállaló milliók országában beállhatnak a sor végére a bűnükkel.
Te nyilván arról írsz, ami szerinted fontos, én meg néha hozzászólom, ami szerintem az, ahogy mások is.
Kedves István!
Fontos problémák, amiket írsz!
Csupán egyetlen dolgot nem veszel figyelembe: Nem kívánják elfogadhatónak beállítani a bűneiket. A gyermek vállalásról annyit, hogy az jutalom és áldás Istentől…
Vannak akik egészségügyi, mások szociális, megint mások pedig valóban önzésből nem vállalnak gyermeket, ezeket nem lehet egyszintre hozni.
@István70:
1. „Állítanak valamit (melegnek lenni nem bűn, Jézus szereti a melegeket stb), ami egy világi állítás, meglehetősen egyszerű, nagyjából egy reklámszöveg szintjén mozog. Teológiai képzettség nélkül is látható, hogy nem éri el a teológiai ingerküszöböt.”
Ez nem is éri el az ingerküszöböt. Az éri el, ha teológusok ezt elkezdik komolyan venni.
2. ami a gyermeket nem vállaló házaspárokat illeti, szerintem rendben van, ha egy házaspár egy időre nem szeretne vállalni, akár 1-2 évre is. Avagy a római katolikus vs. többi felekezet vitát szeretnéd itt folytatni? Másrészt ki vagy te, hogy tudod, nincs-e meddőség a háttérben?
Azzal egyetértek, hogy nincs értelme egy csoportot kipécézni. Nem is a melegek érik el az ingerküszöböt, hanem a teológusok, akik komolyan veszik és helyeslik a reklámszöveget.
Dzsaszper, a gyermekek nem vállalása Németországban már egészen kóros mértékben elterjedt. Szerintem ez valós probléma, hiszen nem meddőség miatt nem akarnak tízmilliók gyermeket..
Mivel a magyar társadalom- legalábbis elveiben- még gyerekbarát,(mondjuk gyakorlatban már nem igazán) ez a probléma nálunk nem tűnik komolynak-de van ahol nagyon is az.
Viszont ahogy olvasom az amerikai liberális sajtót, nem tartom túlzónak a konzervatív aggodalmakat.
A New York Times egy publicistája szinte rögtön követelni kezdte a konzervatív egyházak adókedvezményeinek megvonását, szó szerint így írva : conservative churches. Nem nehéz előre látni, háború indul az egyházi fenttartású iskolák és más intézmények ellen.
Hasonlókat lehet más lapokban is olvasni. (Washington Post, Huffington stb.) Fontos még, hogy a kommentelők gyakran még radikálisabb ütést szeretnének a „haladás és a házassági egyenjogúság ellenségeire „.
Azaz hatalmas külső pénzügyi és büntetőjogi nyomás is lesz a „konzervatív” egyházakon végeláthatatlan lejárató sajtó kampányok, negatív Hollywoodi sztereotípiák mellett .
Mindez jelentősen megnöveli majd a belső bomlasztók mozgásterét..mindig mellettük állnak majd a politikai és gazdasági élet hatalmasai, ezért a pénzügyi körök csajos kutyái: a mainstream sajtó, a „művészvilág” jó része, és nem mellesleg a közvélemény többsége is. A liberális teológusok és intézmények kapnak majd bőségesen pénzt, állami forrásokból is, míg a konzervatívok hátrányos helyzetben lesznek.
Ennek ellenére egy szikrányi kétségem sincs: hosszú távon az ortodoxia győz,mert van mondanivalója.
Az arianusok is vesztettek, dacára a császári udvarhoz fűződő kapcsolatainak, vagy hogy szinte az összes germán nép ariánus lett. ..
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy az ezerfelé szakadt keresztyénség, hogyan tudna olyan hitvallást készíteni, amelyet ha nem is mindenki, de legalább a többség elfogad. Szerintem sehogy! Még egy egyházon belül is nehéz, ha az nem homogén, hanem többféle irányzat van benne. Itt esetleg a vezetés hatalmi szóval meg tudja tenni. De hogy ez egyetemesen, hogy lehet …?
Kedves Bagyi,
természetesen idealisztikus volna azt gondolni, hogy akár hatalmi szóval, akár máshogy új egyetemes hitvallást lehetne ma készíteni. Szerintem ezt a kérdést azokon a szinteken kell kezelni, amilyen formákban az egyház ma létezik. Száz különböző felekezetű evangéliumi vezető például ki tudott adni közös nyilatkozatot Declaration on Marriage címmel. A római katolikus egyház és az ortodox egyházak álláspontja világos a kérdésben. A globális kereszténység túlnyomó többségét nem érinti a téma, ez egy kifejezetten nyugati eretnekség, elsősorban a nyugati egyházaknak kell reagálniuk rá. (A Barmeni hitvallás is a német protestánsok ügye volt.)
Nem tartom ugyanakkor kizártnak, hogy katolikusok, ortodoxok és evangéliumi keresztények valamilyen közös nyilatkozatot tegyenek, ennek csírái léteznek már. Azt pedig alapvetően nem tartom gondnak, hogy nincs olyan egyetemes egyházi szervezet, mely hatalmi szóval mindenhol rendelkezhetne a kérdésről, hiszen ilyen az első századokban sem volt. A regula fidei is többes számban létezett: regulae fidei (hiszen sok ilyen volt, melyek hasonló motívumokat tartalmaztak, de nem pont úgyanúgy megfogalmazva). Az egyház helyi zsinatokon is létrehozott hitvallásokat, melyek nem voltak egyetemesek, de ettől még fontos szerepet játszottak a gyülekezetek életében. Ilyenekre most is van lehetőség – és szükség.
Fontos felvetés a katekizmus kérdése főleg most, amikor a valós krisztusi „rész” – a mindenütt fellelhető – összeszalad. Régóta dédelgetem a „kis katekizmus” egyszerű válaszait, mely a „mi végett vagyunk a világon” kérdéssel kezdődik.
A hagyományos – amit még én tanultam – így válaszol: … hogy Istent megismerjük, szeressük és szolgáljuk. Rebellis módon (?) kezdeném így: azért, hogy boldogok legyünk.
Mert ki ne akarna boldog lenni? Nem pontosan ezt írja le a „válaszd az életet” és az ezt követő áldások? Ez a „rendszerben” benne van! A boldogságok is alapvetőek voltak a hegyi beszédben. Lassan rájönnek, akik tapasztalnak egyszerűséget: „boldogok vagytok, ti, szegények” mert pl. visszajött Indiából, és látta a nyomorban is a boldogságot, igen, amit a „dolgok” nem tudnak megadni.
Aztán, a házasságot illetően: meglátható, hogy tengernyi szenvedés övezi a szexuális élet adta „lehetőségeket” melyet megragad korunk embere, az apa nélkül felnövő gyermekek, a sokadik párválasztás után létrejövő mozaik családok. Egyszer azt mondják az emberek: ebből elég!
A teljes nyugati kultúrának átfogalmazására van szükség. Kitől, ha nem tőlünk? Hitvallás lesz, ha a „nézzétek, hogy élnek” megvalósul beleértve a valós kis közösségeket. Ugye, nem álmodom? 🙂
http://mobile.news.com.au/lifestyle/gay-marriage/parents-furious-and-anti-gay-marriage-booklets-distributed-in-catholic-schools/story-fnizhakg-1227393337604
Ausztrália..amúgy a másik ausztrál lapban a kommentek többsége erősen keresztényellenes, valószínűleg ez konzervatívabb lap lehet.de amit kirajzol, az ijesztő.
Amúgy megtudtam, Magyarországon az elmúlt években kb. 300 regisztrált élettársi kapcsolatot kötöttek, holott ezt kifejezetten a melegek részére találták ki. Azaz havonta nem igen lehet több ilyen 4-5 -nél egy 10 milliós országban.
Ebből számomra nem az jön le, hogy nagyon érdekelné a melegeket a házasság-legalábbis nem nagy tömegben.
A meleg „házasság ” támogatóinak a célja sokkal inkább a tényleges házasság újra definiálással való tönkretétele, mintsem a tényleges jog megszerzése. Na nem a sajtó által megvezetett átlagemberre gondolok, hanem azokra akik a háttérben irányt adnak.
Ha félreértést okozott, hogy „azért vagyunk a világon hogy boldogok legyünk” természetesen sem az élettársi kapcsolatot – mely csak az elkötelezettséget és a hűséget nem vállalja bár nem biztos – sem az azonos neműek „boldogságát” nem jelenti.
A teljesen hibás istenkép viszont felróható: analógiaként megteszi első közelítésben gyermekeinkkel való kapcsolat (mi is azt akarjuk hogy boldogok legyenek). A hibás istenkép lehet okozója a keresztényellenességnek és mi magunk is, élet-példánk és ebben – sajnos – részben igazuk is van!
Hogy magyar példánál maradjunk, nekem nagyon szimpatikus, a Hit Gyülekezete egyértelműen és azonnal kommunikálta kifelé is, befelé is, hogy hogy viszonyul a kérdéshez:
http://valasz.hu/itthon/a-hit-gyulekezete-a-meleghazassagrol-katasztrofalis-dontes-113815
Azt gondolom, a többi gyülekezet is ha akarja, egyértelműen tisztázni tudja ezt a kérdést (akár pro, akár kontra). Az USA-ban is azt látjuk, hogy a kérdés mentén ketté válnak a gyülekezetek: vannak „gay affirming church”-ok, amelyek tipikusan üdvözlik a legfelsőbb bíróság „marriage equality” döntését, és olyanok, akik egyénileg vagy közösen (lásd az említett „Here we stand” deklarációt) kiállnak a bibliai házasság mellett. Azok a gyülekezetek, amelyek „tagjaik lelkiismeretére” bízzák a kérdést, nem igazán egyenesen állnak a kérdéshez.
Kedves dzsaszper!
„ami a gyermeket nem vállaló házaspárokat illeti, szerintem rendben van, ha egy házaspár egy időre nem szeretne vállalni, akár 1-2 évre is. Avagy a római katolikus vs. többi felekezet vitát szeretnéd itt folytatni? Másrészt ki vagy te, hogy tudod, nincs-e meddőség a háttérben?”
Közel a fele:
a szülőképes nők közel a felének nincs gyereke
a gyerekeknek közel a fele házasságon kívüli kapcsolatban születik (a házasságon kívüli kapcsolatban nagyobb a csonka család kockázata, mint a házasság esetén)
a kevés házasságnak közel a fele válással végződik
Messze nem a meddőségről vagy néhány év gyereknélküliségről van tehát szó!
Kedves Cypriánus!
„Amúgy megtudtam, Magyarországon az elmúlt években kb. 300 regisztrált élettársi kapcsolatot kötöttek, holott ezt kifejezetten a melegek részére találták ki. ”
Nem csak nekik, hanem a tipikusan elvált, a házasságukból gyerekkel rendelkező új kapcsolatokra is, akik már nem akarnak újra házasodni. A 300 kapcsolat kb. felét ők teszik ki.
Ez alapján el lehet dönteni, hogy a nyilvánvalóan véges egyházi, teológiai, gyülekezeti kapacitásokból tényleg ennyit kell-e fordítani a “saját nemükhöz vonzódó embertársaink” ügyére
Ez alapján el lehet dönteni, hogy a nyilvánvalóan véges egyházi, teológiai, gyülekezeti kapacitásokból tényleg ennyit kell-e fordítani a “saját nemükhöz vonzódó embertársaink” ügyére
Az én válaszom a kérdésedre az, hogy igen, mégpedig ezért. A te válaszod az, hogy nem. Mindketten elmondtuk egymásnak a véleményünket, nem értünk egyet, a blog témáit továbbra is én fogom választani, szerintem a tematikáról szóló vitánkat lezárhatjuk, nem? Sajnálom, ha ez folyamatosan rossz érzéseket kelt benned, remélem, túl tudsz lépni rajta.
A hitvallások tudtommal a megváltásra vonatkoznak, az azokat kiváltó polémiák az evangélium lényegét érintették, ezért krisztológiai és/vagy szoteriológiai, vagy „szentségtani’ jellegük volt, vagyis azzal foglalkoztak és foglalkoznak, ami egyébként a dogmatika témája, nem pedig azzal a kérdéssel, hogy házasodhassanak-e a melegek.
És ezzel nem azt mondom, hogy a dogmatikának nincs köze az etikához (mielőbb bárki ezzel vádolna). Csak azt mondom, hogy az utóbbi a következménye az előbbinek, ahogy az engedelmesség a hitnek, ezért sem összekeverni, sem összemosni, sem a sorrendet felcserélni nem helyes.
A melegházasság körüli hullámverést én egy szexuáletikai kérdéskör absztrakciójának látom. Egyáltalán nem gondolom, hogy lényegtelen, de azt igen, hogy semmivel sem lényegesebb, mint egyéb szexuáletikai témák (ha már az ún. evangéliumi etikát kényszeresen leszűkítjük a szexre): válás; házasságtörés; szexrabszolgaság, ill prostitúció; pornográfia. Remélem, senki nem vitatja, hogy e területek nagyon aktuálisak és keményen jelen vannak az egyház életében is, sokkal inkább, mint a melegházasság, viszont annak a figyelemnek, amit a melegházasságra vagy általában a homoszexualitásra fordítunk, a töredékét sem kapják.
Azt a helyzetértékelést, hogy ebben képződik le a nyugati egyház válsága, hamisnak, de legalábbis nagyon téves előfeltevésektől meghatározottnak látom. Amennyiben ebben képződik le, az csak azért lehet, mert e körül ugrálunk, mint a kánaániták a „középen álló” körül.
Értem, hogy sokaknak ez van becsípődve, talán (bocsánat) mert könnyebb kifelé mutogatni, mint befelé törekedni a szentségre.
Amúgy pedig a szex sem minden, nem látom például a hitvalló lendületet a drogkérdésben, ami a világ legnagyobb diabolikus iparágaként százmilliók életét teszi tönkre
De magával az evangéliummal ill. a konfesszionális hagyománnyal egy szintre emelni egy aktuális szexuáletikai dilemmában vallott (akár többségi) véleményt, az nagyon-nagyon súlyos baklövés. Igazából úgy látom, hogy bűn.
Ádám, a blogod témáit te választod, ez a legtermészetesebb. De a témaválasztásod és módszer, ahogy ezeket tárgyalod (és főleg, ahogy az ellenvéleményeket eretnekségként kezeled) olyan dolgokat mond egy tudatállapotról, amibe belavírozod magad és másokat, hogy azt szomorú látni, hallani. Miközben egyéb témákban lelkesen követlek. (Tudom, hogy ez nem érv, nem is érdemes akként kezelni. Csak egy nagyon szubjektív észrevétel.)
Tisztelt Balavány úr!
Az a különbség, hogy az Ön által felsorolt dolgokat az egyházban senki sem nevezi jónak.
Nincs teológia, amely szerint a házasságtörés, a prostitúció, a drogmaffia jó és tiszteletet érdemlő dolog.
Sőt, nem csak hogy jók és tiszteletre méltóak, hanem ezen felül teljes mértékben azonos értékűek a valódi házassággal, vagy drogmentes élettel.
Meg hogy aki nem így gondolja, az egy múltban élő. intoleráns prostitutofób, drogofób, stb.stb.
Elnézést, ha félreérthető voltam.
természetesen nem gondolom, hogy a homoszexuális vonzalom vagy annak (esetlegesen házasságon belüli) megélése egy sorba lenne állítható pl. a maffiózással.
Egy sorba állítani a homoszexualitást a maffiózással természetesen homofóbia (a meleg emberek rágalmazása, ellenük való gyűlölködés, irracionális rettegés- ill. félelemkeltés) volna.
Csak azt mondtam, hogy ez is, az is etikai kérdés, mégis az egyik (a kevésbé jelentékeny) sokszoros figyelmet kap sok másikhoz (égetően jelentékenyhez) képest.
Persze, a jelentőség megítélése is szubjektív, ahogy kockázatértékelés is, de mégis van egy határ, amin túl már a tények figyelmen kívül hagyásának esete forog fenn. Ami nem használ, ha az ember tanulni és tanítani szeretne.
Kedves István,
köszönöm a válaszod, így már jobban értem azt is, amit eredetileg írtál, és örülök, hogy neked sincs problémád a néhány évvel 🙂
Azzal kapcsolatban, hogy ‘ a magukat kereszténynek mondó, de “gyermeket nem vállaló házaspárok, a házasságtörők, a házasságon belüli erőszaktevők” pontosan ugyanazt mondják, mint a Biblia, csak nem úgy tesznek.’
Valóban így van. Engem viszont első körben sokkal jobban érdekelnek a keresztények, mint azok, akik csak annak mondják magukat… akkor is, ha az utóbbiak sokkal többen vannak…
és a felhasználói szintű drogozással? A felhasználói szintű prostihoz járással? A házasságtöréssel? Azok nem maffiózók…De vajon nem is bűn amit tesznek?
Mondjuk egyetlen szóra reagált, ami szintén csak reakció volt, de nem reagált a nyilvánvaló párhuzamra. Mert miután leírt egy csomó dolgot, amiből van ami inkább rendőri feladat, mintsem prédikáció kérdése, majd erre írok valamit, akkor erről lehet beszélni, hogy milyen gáz párhuzam lenne.
Igen, az lenne, de nem ez a fő kérdés.
Mert nem erre akartam kilyukadni. Hanem :
Arra hogy egy bűnt akarnak normalitássá tenni, és egy nem- házasságot meg házasságnak kikiáltani.
Hogy tagadják a férfit és a nőt, és ehhez a „tolerancia” teológiáját gyártják.
Szóval : ha lesz Drug Pride, a büszke drogosok mellett felvonul e a „keresztények a drogosokért ” szervezet?
kifejtik e hogy a drogosok terápiája jórészt sikertelen, sok szenvedéssel jár, a drogozás jelentős részben genetikailag kódolt?
Visznek e táblát e „toleránsok”, hogy a keresztények hozzáállása a drogozáshoz „Vér Gáz”, mert egy vagy több felnőtt embernek megvan a méltósága, hogy eldöntse, „mivel tölti a szabad idejét, és mikor akár meghalni”, két év múlva 23 évesen egy WC -én, heroin túladagolás miatti „aranylövésben”, vagy hatvan év múlva nagyszülőként?
Cypriánius,
alighanem félreértettél. A célom az volt, hogy ne akarjunk bűntudatot akasztani azon házaspárok nyakába, akik néhány évig nem szeretnének gyereket vállalni.
Ami akár németországi, akár tágabbi nyugat-európai társadalmak demográfiai folyamatokat illeti, minden oldalról a társadalom fenntarthatóságának bontása megy valóban.
(Vannak kollégáim, akik Németországba költöztek, érdekes ami náluk magán- és állami nyugdíjrendszer címén megy, nem tudom hallottál-e róla).
Nem ennek szólt az eredeti kommentem.
Szia Dzsaszper! Tudom hogy állsz a kérdéshez, a „bizonyítékot” is többször láttam már kisbaba kora óta ;)…ne aggódj.
A német tapasztalatok érdekelnek! Kérlek írd le!
Amúgy magam is úgy gondolom, számos nyugati társadalom, bele értve a magyart, teljesen fenntarthatatlan.
Miből lesz itt nyugdíj 40 év múlva? Kevés gyerek van, azok is sokszor olyan családi háttérrel rendelkeznek, ami finoman szólva nem serkent a munkára. Aki volt keleti falvakban, az tudja jól, iszonyú nagy a baj, és még át is van etnicizálva.(korántsem csak a „rasszista fehér többség ” miatt, e falvak jó részében a fehér lakosság már csak kisebbség, és a helyi többség is simán lehet rasszista -amit volt alkalmam keserű tapasztalatok útján belátni) és ha mi kihalunk, a cigányokat nem fogja integrálni senki, mert nem lesz aki integrálni tudna.
Kedves Gyuri!
A tudatállapot instabil dolog, nekem viszont ebben a kérdésben hosszú évek óta ugyanaz a véleményem. Sőt, emlékeim szerint soha nem is gondolkodtam erről másképpen. Ráadásul amit képviselek, az kétezer éve – felekezetektől függetlenül – evidencia a kereszténységben, a világ legtöbb táján ma is az, az az újdonság, amit te hirdetsz mostanában. Nem is lenne ez számomra ilyen hangsúlyos kérdés, ha te és mások nem kezdtetek volna nyilvánosan mást tanítani, mint az egyszer s mindenkorra a szentekre bízott hit. Nekem nagy szomorúság, hogy ebbe az irányba mész, és hogy nem tudok együtt menni veled, de nem tartanám helyesnek, mert a hitem és meggyőződésem feladásával járna. Azt sem tudom elhallgatni, hogy hitem és meggyőződésem szerint amit most hirdetsz, az eretnekség. Fogalmam sincs, hogyan és miért jutottál ide, nem könnyű ezt nekem sem feldolgozni. És nyilván nem értesz egyet a helyzetértékelésemmel, különben nem vallanád, amit most vallasz. Az irántad érzett személyes rokonszenvemen ez nem változtat, sőt, éppen ez teszi különösen nehézzé, hogy nyíltan konfrontálódjak veled. Iszonyúan sajnálom, hogy így alakult, de Isten előtt csak így tudok jó lelkiismerettel megállni.
A hitvallások tudtommal a megváltásra vonatkoznak, az azokat kiváltó polémiák az evangélium lényegét érintették, ezért krisztológiai és/vagy szoteriológiai, vagy „szentségtani’ jellegük volt, vagyis azzal foglalkoztak és foglalkoznak, ami egyébként a dogmatika témája, nem pedig azzal a kérdéssel, hogy házasodhassanak-e a melegek.
És ezzel nem azt mondom, hogy a dogmatikának nincs köze az etikához (mielőbb bárki ezzel vádolna). Csak azt mondom, hogy az utóbbi a következménye az előbbinek, ahogy az engedelmesség a hitnek, ezért sem összekeverni, sem összemosni, sem a sorrendet felcserélni nem helyes.
Gyuri, levettem a polcról a református hitvallásokat. Kivétel nélkül mindegyik hangsúlyosan foglalkozik etikai kérdésekkel, köztük az Isten parancsolataival és a megszentelődéssel, mely elengedhetetlen gyümölcse a Krisztussal való egységünknek. A Westminsteri hitvallás a házasságról is részletesen rendelkezik, többek között világosan kimondva, hogy házasság egy férfi és egy nő között köthető, minden más érvénytelen (XXIV. fejezet).
A melegházasság körüli hullámverést én egy szexuáletikai kérdéskör absztrakciójának látom. Egyáltalán nem gondolom, hogy lényegtelen, de azt igen, hogy semmivel sem lényegesebb, mint egyéb szexuáletikai témák (ha már az ún. evangéliumi etikát kényszeresen leszűkítjük a szexre): válás; házasságtörés; szexrabszolgaság, ill prostitúció; pornográfia. Remélem, senki nem vitatja, hogy e területek nagyon aktuálisak és keményen jelen vannak az egyház életében is, sokkal inkább, mint a melegházasság, viszont annak a figyelemnek, amit a melegházasságra vagy általában a homoszexualitásra fordítunk, a töredékét sem kapják.
Mert a homoszexuális kapcsolatokat kezdik némelyek az egyházon belül – Isten kijelentett parancsolataival szemben – helyesnek mondani, nem a házasságtörést, a szexkereskedelmet, a prostitúciót vagy a pornográfiát, és mert ez a nyugati kultúra rohamtempóban ácsolt új piedesztálja, melyről más kultúrákat lenéz és elítél, és tőlünk, keresztényektől is a nézeteink megváltoztatását követeli.
De magával az evangéliummal ill. a konfesszionális hagyománnyal egy szintre emelni egy aktuális szexuáletikai dilemmában vallott (akár többségi) véleményt, az nagyon-nagyon súlyos baklövés. Igazából úgy látom, hogy bűn.
Akkor Pálnak egészen különös módon is igaza volt, amikor azt mondta: bűnösök közt ő az első.
Néhány napja találtam ezt a videót: „ha találkoztok Jézussal, nem lehettek ugyanazok” mondja Derek Prince https://www.youtube.com/watch?v=2TqVjFD7y_k és, mivel Istennek hatalmában áll MEGVÁLTOZTATNI az embereket, a megváltozás lehetőségének tagadása Isten erejét kérdőjelezi meg, ez a lényeg.
Az Úr pedig foglalkozik a betegekkel, mindig is foglalkozott… közel kétezer éve általunk. Tehát a keresztények azt tehetik a melegekért, hogy segítenek meggyógyulni!
Ez a büszkeség, a felvonulással, és ott gyermekek … „jaj a botrányokozóknak” (de gondolom, erre a mondatra a sok hsz után már nincs szükség) 🙁 pedig erről van szó és arról, hogy „jól jön” ez a téma a keresztény alapok lebontásához, ahogy Arpicus írta: ez a faltörő kos!
Szexualitást szellőztetni? Még a szülők is zárják hálószobájukat a gyermekeik elől. Rosszul tennék, ha nem.
Tényleg van etikai kitétel. Pl. Westminsteri hitvallás:
„Törvényszerű, hogy mindenféle ember, aki képes tudatosan dönteni, megházasodjon. Ugyanakkor a keresztyének kötelessége, hogy csak az Úrban házasodjanak. Ezért mindazok, akik vallják az igaz református vallást, nem házasodhatnak össze hitetlenekkel, római katolikusokkal vagy más bálványimádókkal; ugyanakkor a keresztyének nem lehetnek felemás igában azáltal, hogy gonosz életmódjukban híres, vagy átkozott tévtanokat valló személyekkel házasodnak össze.”
Mély tisztelettel, de tök jó, hogy nem kértem ki a westminsteri atyák véleményét huszonegy éve, mielőtt egy katolikus lányt feleségül vettem. Szerintük törvénytelenséget követtem el? Nem baj. Hát, valahogy nem ragaszkodnék a westmisteri szexuáletikához.
A drága atyák,m mint látom, egyébként a szingli Pált is elítélték egy szusszal. 🙂 (Jézusról már nem is beszélve)
Gyuri, valahogy éreztem, hogy ebbe bele fogsz kötni és elmész a lényeg mellett.
De Ádám, ez a lényeg: a dogmatika kizárólag normatív lehet, amíg az etika lehet szituatív is. A dogmát nem változtatjuk, hanem elmélyülünk benne, de az etikai tézisek közül ez nem mindegyikre áll, pl. kizárólag egy férfi-egy nő még a bibliai hagyománytörténetben is egy változás eredménye. (Még ha az ad fontem jellegű is, ami kétségtelen.) Ma eléggé seggfejnek (elnézést) tartanánk azt, aki azzal kezdene nyomulni, hogy egyedül élni törvénytelen, és református ember nem nősülhet katolikussal; de ez a XVII. századi ref. elöljáróinknak a lehető legbiblikusabb tanításnak tűnt. Ugyanabben a korban a ref. és a kat. felfogás is az érzékek féktelen őrjöngésének nevezte a szerelemből való házasságot, de ma ki mondana ilyet? A dogmafejlődés nem szünteti meg, inkább elmélyíti normativitás követelményét, de az etikai (itt nem fejlődést mondanék, mert az bizgeti az antiprogresszív reflexeket, hanem, mondjuk, változást) késztethet arra, hogy felülvizsgáljuk és elismerjük történetileg szituáltnak. q.e.d.
„amit képviselek, az kétezer éve – felekezetektől függetlenül – evidencia a kereszténységben”
Ádám, evidenciákról fölösleges vitatkozni. Így kéne mindig kezdened, és akkor nem maradna más, mint a taps. (vagy a szomorú hallgatás)
„ az az újdonság, amit te hirdetsz mostanában. Nem is lenne ez számomra ilyen hangsúlyos kérdés, ha te és mások nem kezdtetek volna nyilvánosan mást tanítani, mint az egyszer s mindenkorra a szentekre bízott hit.”
Arról pedig hogy én egyébként mit „tanítok”, (pontosabban, hogy mi a véleményem) Ádám, sajnos sejtésed van csak. Odáig sem jössz az utcámba , hogy megpróbálj megérteni. Nem, te első blikkre kiírtad, hogy ez itt az eretnek utca.
Ádám, eretnekezed és tévtanítózod azokat, akik ebben a kérdésben nem látnak veled egyformán. Szeretettel akarom felhívni a figyelmedet, hogy ez klasszikus radikális hozzáállás. Ebben neked az apostoli hagyomány nem elődöd, mert az apostolok azokat sorolták oda (ahova te pl engem) akik az üdvösségnek más útját hirdették, mint a Jézusért, kegyelemből, hit által valót.
Engem is elvakultan rágalmazol, bemocskolsz, amikor eretnekezel és tévtanítózol, Ádám. Szeretlek annyira, hogy ezt is elviseljem tőled, bármilyen rosszul esik. De még ha igazad lenne, akkor is sokkal többet ártanál ezzel az attitűddel, mint amennyit használsz.
Nem hagyhatom szó nélkül, bocsánat! Milyen rágalom az, ráadásul elvakultan amikor egy – ráadásul megváltozott – véleményre valaki azt mondja: nem! Jézus ezt mondta, beszédetek legyen igen-igen, nem-nem.
Két részletében csúszik ez a banánhéj, hiszen mondtad már az elején kedves Gyuri, hogy kinek mi köze ahhoz hogy két felnőtt ember milyen módon szereti egymást?
Ezt tudtuk, így gondolod. Van még más is? Annak az embernek szeretése, úgy van, DE ezt már számtalanszor leírta Ádám is, hogy más dolog szeretni – ezzel a legjobbat akarni – az embert, és más a tettet elfogadni. „Érted haragszom, nem ellened” – J.A. zseniális fogalmazásával.
A tetthez azért van közünk, mert
– ellentmond a teremtésnek „férfinak és nőnek teremtette” „hozzá illő” társsal
– ellentmond – ha mindenestől bekebelezzük, elfogadjuk a homoszexualitást – a megváltó Jézus gyógyító szeretetének lásd előző pont, Istennek nem ez a terve (… a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta Bölcs 1.14)
– a szexualitás megélése „felnőtt emberek” között joggá válik ebben a gondolatrendszerben (bármilyen ‘hűséges formában) és ezt Isten nem így gondolta
– ráadásul szeretet-aktussá válik – szerinted – mely egyszerűen istenkáromlás, Ő ellene aki a Szeretet.
Életveszélyes ezt gondolni – a két utolsót – mert ez az embergyilkos trükkje, maszatolása először, aztán meg majd a többi 🙁
A formálisan hitüket gyakorlók bárkivel házasságot köthetnek. Senkinek nem fognak ártani vele. A hitüket elkötelezetten megélők előbb- utóbb felesleges fájdalmakat okoznak egymásnak, kivéve ha a toleranciát az igazság-béli meggyőződésük fölé emelik. Egy hitvallás igazságtartalma sosem fog megváltozni, esetleg a korszellem hozzáfűződő viszonya.
Éva, nem nagyon értem őszintén szólva, amit beszélsz, mindenesetre azt hiszem, kértem korábban is: ne mondd már meg nekem légyszíves, hogy mi a véleményem.
Ezek a te fejedben vannak, a te értelmezéseid, nem az enyéim.
Felelősséget vállalok mindazért, amit valóban mondok vagy gondolok, de csak és ténylegesen azért. Nem azért, amit nekem tulajdoníttok.
Kedves Gyuri a leges-legelején írtad ezt a mondatod mint ami a lényeg, majd megkeresem.
Nagyon különösnek tartom, hogy Ádám állásfoglalását a személy és a tett között annyira összemosod, ami viszont őnála abszolút tiszta! Csak ezért szóltam bele, bocs.
Gyuri,
először is a Westminsteri hitvallásról. Nem tisztem megvédeni a hitvallást, mert nem tartom se tökéletesnek, se tévedhetetlennek, de valamit nagyon félreértettél. Beidézem angolul az ominózus mondatokat (dőlttel kiemelve azt, amit úgy értettél, hogy a hitvallás magát a házasodást rendeli el mindenkinek):
„It is lawful for all sorts of people to marry, who are able with judgment to give their consent. Yet it is the duty of Christians to marry only in the Lord. And therefore such as profess the true reformed religion should not marry with infidels, papists, or other idolaters: neither should such as are godly be unequally yoked, by marrying with such as are notoriously wicked in their life, or maintain damnable heresies.”
A hitvallás azt köti ki – helyesen, az apostoli hagyományra hivatkozva -, hogy aki megházasodik, az saját felnőtt döntése alapján tegye, és csakis az Úrban, vagyis hívővel. A hitvallás abban az időben íródott, amikor a római egyházat a protestánsok irányában még nem a II. Vatikáni zsinat szellemisége jellemezte, hanem a máglyák, ezért a westminsteri protestáns hittudósok a pápistákat értelemszerűen nem a hívők közé sorolták. Ezzel ma már nem biztos, hogy egyetértünk, de a lényeg nem a hívők vagy nemhívők csoportjának pontos meghatározása, hanem az elv, hogy aki megházasodik, hívővel házasodjon. Arról egyáltalán nincs szó a hitvallásban, amit kifogásolsz, szerintem valami rossz fordítást találtál, vagy te magad fordítottad rosszul a mondatot.
De a lényeg nem is ez. Azért utaltam a Westminsteri hitvallásra, mert etikai kérdéseket is belefoglal a közös hit megfogalmazásába, nem csak dogmatikai kérdéseket, ahogy állítottad. Ez igaz az összes református hitvallásra (Belga, Skót, Ír, La Rochelle-i, Dordrechti kánonok, II. Helvét hitvallás, Heidelbergi káté, Genfi káté, Westminsteri standardok stb.). És egyébként igaz Luther hitvallási irataira is, és természetesen igaz a katolikus egyház katekizmusára is. A belorusz ortodox főpap szintén az apostoli etikát kérte számon néhány éve az amerikai presbiteriánus (PCUSA) zsinaton (a homoszexualitás kapcsán). Az etika az apostoli hagyomány szerves része, ezért a hitvallásoké is.
És nem, bizonyos dolgok nem szituációtól függőek. Ilyen például a házasság. Maga Jézus mutatta meg, hogy ez a teremtés rendjéhez tartozik. Az apostoli misszió és hagyomány fontos eleme volt az, hogy ezt az etikai alapot a pogányoknak is átadják. Aki ezt tagadja, az az apostoli hagyománytól tér el.
Gyuri, nem mondtam viszont rád, hogy eretnek vagy. Azt mondtam – következetesen – hogy a homoszexuális kapcsolat helyeslése ellentmond az apostoli hagyománynak, ezért tévelygés, eretnekség. Ha arra bátorítod a saját nemükhöz vonzódó embereket, hogy vonzalmukat kapcsolatban és szexben megéljék, nem a szentség, hanem a tisztátalanság felé lököd őket. Nekem úgy tűnik, hogy ezt csinálod most, de kérlek, cáfolj meg, ha félreértelek. Mostanában minden megnyilvánulásod ezt látszik alátámasztani. Ez nem helyes szeretet, ezzel semmilyen szinten nem tudok egyetérteni, ez szembemegy a keresztény etika kétezer (és a zsidó-keresztény etika még régebbi) hagyományával, a Biblia tanításával, súlyos pásztori következményei vannak más területeken is, aláássa a keresztény hitet, rendkívül romboló és káros. De veled mindvégig úgy beszéltem, mint keresztény testvéremmel, aki véleményem szerint nagyon rossz irányba indult el. És ezt mérhetetlenül sajnálom, mert egészen másmilyennek ismertelek meg.
Kedves György!
A tegnapi hozzászólásodban (2015. július 26. vasárnap – 17:10) volt 1-2 olyan elem, ami már nekem is fájt, úgyhogy ezekhez szeretnék hozzászólni.
„Ádám, evidenciákról fölösleges vitatkozni. Így kéne mindig kezdened, és akkor nem maradna más, mint a taps. (vagy a szomorú hallgatás)”
Az, hogy a homoszexuális aktus bűn, az valóban keresztény evidencia, katolikusként mondom Ádám blogján. Természetesen lehet vitatni, de az már a keresztény kereteken kívülre megy. Szerintem ez nem paradigmaváltás, hanem (hit)vallás-váltás.
A fönti mondataidban egyébként mégis az volt fájdalmas, hogy Ádámról azt feltételezed, hogy őt csakis a „vastaps” és az egyetértő bólogatás érdekli. Mint egy pártfőtitkárt.
Itt írogatok immár 3-4 éve mindenfélét ezen a blogon, katolikusként vitába keveredtem Ádámmal a Szentmiséről és a Mária-tiszteletről is, de azt soha nem éreztem, hogy egy diktatorikus szektavezérrel beszélgetnék. Nem azért mondom, hogy viszonozzam pár napja elhangzott kedves szavait velem kapcsolatban (amit bezúton is köszönök), amit most mondok, már jóval korábban is írtam (visszakereshető): Ádám blogját azért olvasom, mert hiánypótlóan és rendhagyóan nyitott a párbeszédre, sőt a filozófiai vitákra. A keresztény egység nekem szívügyem. Vele megvalósíthatónak érzem és gondolom. Szerintem ez a blog nem megoszt, hanem a kiengesztelés és a közeledés szolgálatát végzi.
Ha a klasszikus radikalizmust a mai közbeszédnek megfelelően használod, Ádámra egyáltalán nem áll. Ha úgy használod, hogy „ad fontem”, vagy vissza a gyökerekhez, akkor állna. De nem úgy használod.
Az elvakultság végképp nem áll rá, hiszen mindent elolvas és megfontol. Bocsánat, én téged érezlek manapság megvakultnak. Mintha nem működne a természetes hitérzéked.
„Arról pedig hogy én egyébként mit „tanítok”, (pontosabban, hogy mi a véleményem) Ádám, sajnos sejtésed van csak. Odáig sem jössz az utcámba , hogy megpróbálj megérteni. Nem, te első blikkre kiírtad, hogy ez itt az eretnek utca.”
Könyörgöm, mondd már el, mit tanítasz! Ne haragudj, de például az alábbi mondatod rendkívül kétértelmű, és ilyenek a HVG-s cikkedből is idézhetőek lennének:
„dogmát nem változtatjuk, hanem elmélyülünk benne, de az etikai tézisek közül ez nem mindegyikre áll, pl. kizárólag egy férfi-egy nő még a bibliai hagyománytörténetben is egy változás eredménye. (Még ha az ad fontem jellegű is, ami kétségtelen.)”
Nekem ez azt jelenti, hogy ez a tézis SZERINTED meg fog változni.
Ha másról beszélsz, kérlek egyértelműsítsd már! Ezt nem teszed meg már hetek óta. Miért nem írod le, hogy a homoszexuális aktus „bűn” vagy „nem bűn”? Bizonytalan vagy benne? Nem tartod fontosnak? Vagy nem akarod elárulni?
Végül az alábbi mondatod elkeserítő:
„De még ha igazad lenne, akkor is sokkal többet ártanál ezzel az attitűddel, mint amennyit használsz.”
Szerinted egy attitűd lényegesebb az igazságnál? A szeretet és az igazság nem kizárja, hanem feltételezi egymást. Jogunk van vitázni az igazságról, mégha a mai kultúra épp az ellenkezőjét (az igen-nem kettősségén való felülemelkedést) hirdeti, akkor is. Mi ebből, Krisztus tanítványaként nem engedhetünk.
Áldás, békesség!
Viktor
Természetesen nem „bezúton”, hanem „ezúton” is köszönök 🙂
Viktor