Lukács a tényekhez hű, precíz – de a leírt eseményekkel szemben nem közömbös – történetíró volt. Ezért különösen érdekes, amikor időnként teológiai értelmezést fűz egy-egy esemény leírásához. Ilyen kiegészítés az ApCsel 13,48, melyről ez a bejegyzés fog szólni: „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.”
Először lássuk a mondat kontextusát. Pál első missziós útján a pizídiai Antiókhiában is hirdeti az evangéliumot. Szombaton a zsidók zsinagógájában lehetőséget kap arra, hogy kifejtse a Messiás eljöveteléről szóló örömhírt. A következő szombaton az egész város összegyűlik, hogy meghallgassák Pált, ez azonban már nem tetszik a zsidóknak, ezért irigységből ellene beszélnek. Az apostol ebben annak igazolását látja, hogy Isten őt valóban a népekhez küldte: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (13,46-47) Ehhez fűzi hozzá Lukács a teológiai magyarázatot: „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.” (καὶ ἐπίστευσαν ὅσοι ἦσαν τεταγμένοι εἰς ζωὴν αἰώνιον) (13,48)
Vajon mit jelentenek ezek a szavak? A tömeg nemzsidó része (τὰ ἔθνη) Pál szavait hallva megörült (ἔχαιρον), és magasztalta az Úr igéjét (ἐδόξαζον τὸν λόγον τοῦ κυρίου), és voltak, akik hittek (ἐπίστευσαν). Az első két ige (ἔχαιρον, ἐδόξαζον) folyamatos múltideje azt hangsúlyozza, hogy a cselekedet elkezdődött és valamennyi ideig folytatódott. A harmadik ige (ἐπίστευσαν) aorisztoszban áll, és vagy szintén a cselekedet kezdetét hangsúlyozza (hinni kezdtek, hívővé lettek), vagy különösebb hangsúly nélkül, általánosságban utal arra a tényre, hogy ezek az emberek – a zsidókkal ellentétben – hittek az igének.
Ezzel Lukács el is mondta a nap lényeges történését: a zsidók nem hittek Isten Pál által hirdetett igéjének, a pogányok közül viszont sokan igen. Vajon miért történt így? Lukács rövid magyarázata az okokra világít rá, teljes összhangban a páli kegyelem-teológiával.
Az apostol mély meggyőződése volt, hogy Isten küldi őt a népekhez, hogy az egész világ számára megnyissa az utat a Messiásban való hit előtt (13,47). Ezzel az Ábrahámnak adott ígéret teljesedik be (Róm 4,16-17; Gal 3,7-14). Az evangélium zsidóknak és pogányoknak egyaránt szól (Róm 1,14-16), Pál feladata az, hogy a népek felé végzett misszió úttörője legyen. Ez volt Pál kegyelem-teológiájának egyik hangsúlyos oldala. A másik oldala a kegyelmi kiválasztás volt. A népek evangélizálása mellett az apostol mély meggyőződéssel hitte azt is, hogy a népek közül azok fognak hitre jutni, akik Isten választottai (pl. 1Thessz 1,4-5; 2Tim 2,10). Értük kész volt minden áldozatra.
Lukács – Pál közeli munkatársaként – ezt a teológiai látást használja értelmező keretként annak leírására, ami Antiókhiában történt. A pogányok örvendeztek és magasztalták az Úr igéjét, hiszen megnyílt előttük az út az üdvösségre. Mindazok hitre jutottak közülük, akiket Isten az örök életre választott („és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek”). Nem csak az út nyílt meg tehát a népek előtt, Isten garantálja azt is, hogy a feléjük végzett missziónak gyümölcse legyen.
De nem lehet Lukács magyarázó mondatának egy másik olvasata esetleg? Nem lehet, hogy Lukács arra gondol, hogy maguk a pogányok (nem egyénileg, hanem mint kategória) választattak az üdvösségre? Nem valami olyasmire gondol Lukács, hogy mivel Isten úgy döntött, hogy a pogányoknak is hirdettessen az evangélium, ezért hittek a pogányok? Tehát Isten arról döntött csak, hogy a pogányokat is befogadja, ha hisznek, vagyis abban az értelemben választottai, hogy most már hit által ők is üdvözülhetnek? Ebben az esetben így szólna a mondat: „A pogányok… akik az örök életre választattak, hivővé lettek.”
Bármilyen csábító is lenne, a görög szöveg nem engedi meg ezt az értelmezést. A ὅσοι nem puszta vonatkozó névmás, hanem mennyiséget kifejező vonatkozó jelző: „annyian, ahányan”. Tehát nem azt mondja Lukács, hogy „a pogányok, akik”, hanem azt, hogy „ahányan csak, azok mind”. Nem általánosságban mondja, hogy a pogányok, akik az örök életre választattak, hívővé lettek, hanem azt mondja, hogy ahányan csak (a pogányok közül) örök életre választattak, azok mind hívővé lettek. Ha a népekre (τὰ ἔθνη) általánosságban akart volna utalni, akkor a többes számú semleges vonatkozó névmást kellett volna használnia, ami a görögben a αἱ lenne, vagy ha a személyükre akarna utalni, akkor talán a οἱ vagy a οἵτινες. A ὅσοι azonban mennyiségi korlátozást és feltételt fogalmaz meg: (mind)azok hisznek a pogányok csoportján belül, akik az örök életre választattak (vö. D. Wallace, Greek Grammar Beyond the Basics, 685-6.). A hívővé válás feltétele az, hogy valaki az örök életre legyen választva. Hogy elkerüljünk egy félreértést: a feltétel nem az emberek elé állított feltétel („Csak akkor hihetsz, ha tudod, hogy az örök életre vagy választva!”), hanem a hit létére adott teológiai magyarázat (ha az örök életre lettek választva, hitre jutnak).
De nem lehet, hogy éppen a hit által lesz valaki választottá? Nem lehet, hogy az „ἐπίστευσαν” a „τεταγμένοι” oka? A mondat nyelvtana miatt ez sem lehetséges. Lukács világosan a kiválasztást teszi meg a hit feltételének, nem a hitet a kiválasztás feltételének. Nem azt mondja, hogy ahányan csak hittek, az örök életre választattak, hanem fordítva, ahányan csak az örök életre választattak, mind hittek (ἐπίστευσαν ὅσοι ἦσαν τεταγμένοι εἰς ζωὴν αἰώνιον). Ráadásul a τεταγμένοι particípium befejezett múlt időben áll, azt fejezi ki, hogy a τάσσω (választ, rendel) ige cselekménye valamikor a múltban megtörtént már, és hatással van a jelenre. Az elrendelés korábban már megtörtént, a hit viszont most kezdődik. A τάσσω jelenbeli hatása éppen a hívővé válás, mely minden pogánnyal megtörténik, akire a τάσσω ige vonatkozik.
Még egy utolsó kérdés: a τάσσω biztos, hogy kiválasztást, elrendelést jelent? Olyannyira igen, hogy Lukács ennél egyértelműbb kifejezést nem is nagyon használhatott volna. A meghatározó görög szótárak (pl. Bauer-Danker-Arndt-Gingrich, Louw-Nida, Thayer, Varga Zsigmond) egyöntetű véleménye az, hogy az ige jelentése az elrendel, meghatároz, kiválaszt, besorol stb. Hogy ez az elrendelés és besorolás az örök életre vonatkozik, az pedig félreérthetetlen az εἰς ζωὴν αἰώνιον kifejezésből.
Milyen következtetéseket szűrjünk le ebből a rövid exegézisből? Először is azt, hogy az út ténylegesen megnyílt a népek előtt az örök életre. Lukács látta, hogy Isten Ábrahámnak tett ígérete, hogy utódában áldást nyernek a népek, Jézus Krisztusban – és Pál úttörő szolgálatán keresztül – látványosan kezd beteljesedni. A pogányok örvendeztek ennek, és a mai napig örvendeznek ennek szerte a világon, amikor Isten igéjét hittel fogadják. A második tanulság az, hogy a hitre jutás ajándék; annak adatik, akit Isten a kegyelméből örök életre választott. Ha hitre jutottunk, akkor mi is választottak vagyunk; éppen a hitre jutásunk bizonyítja ezt. Harmadszor, a zsidók nem azért nem hittek, mert nem voltak választottak, hanem azért, mert nem tartották méltónak magukat az örök életre (13,46). Nem Isten a felelős a hitetlenségükért, hanem ők maguk. Ha választottak lettek volna, hittek volna, de hitetlenségüknek nem az az oka, hogy Isten nem választotta ki őket, hanem az, hogy a szívük kemény volt. És végül: Pálhoz és Lukácshoz hasonlóan bennünket is bátoríthat az a tény, hogy igehirdetésünk nem lesz soha hiábavaló, hiszen Isten az igehirdetés eszközét használja arra, hogy választottait hitre vezesse.
Mindig eldöntöm, hogy nem írok, mert ugye e blog éppen arra született, hogy …
erre itt van valaki, aki az eleve elrendelés, vagy kiválasztás témáiban prekoncepcionál.
A tisztelet azt diktálná, ne írjak. A blog egyes írás magyarázásai meg azt diktálják, nem tehetem, hogy hallgassak. Így aztán bocsánatot kell kérjek a tiszteletlenségemért!
A fenti téma címe az „Örök életre választva”
Tehát minden olvasó – velem együtt – erre a választásra gondol, amikor e bejegyzésben a választásról olvasunk.
Itt többek közt egy állítást akarsz megerősíteni Ádám, nevezetesen, hogy „a hit annak adatik, akit Isten a kegyelméből örök életre választott”, az alábbi igével is.
ApCsel 13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
1, Mielőtt ennek az exegéziséhez bármit hozzá tennék, egy megállapítással kezdem: bizony én sem tartottam és tartom magam méltónak az üdvösségre!
És egy kérdéssel folytatom: És te Ádám?
Ezt csak azért kellett leírjam, mert ehhez egy igen félrevezető konklúziót írsz.
„a zsidók azért nem hittek, mert nem tartották méltónak magukat az örök életre”
Hát szabad ezt így? (Ennél sokkal értékesebb e blog!)
2, Az írás végső konklúziójából egy idézet: „Nem Isten a felelős a hitetlenségükért, hanem ők maguk. Ha választottak lettek volna, hittek volna, de hitetlenségüknek nem az oka, hogy Isten nem választotta ki őket, hanem az, hogy a szívük kemény volt.”
Mielőtt írnék valamit is, a kedves olvasókat is megkérdezem, tisztában vagyunk azzal, hogy milyen VÁLASZTÁSról beszélünk itt? Mert ugye azt tudjuk, hogy a fentiekben írt nép, akitől Pál elfordult, ők a kiválasztott nép. Mégis e cikkben ennek az igének kapcsán ők a példa, hogy nincsenek kiválasztva. Aztán érkezik a konklúzió, hogy akik nincsenek kiválasztva, annak nem a kiválasztás, hanem a kemény szív a hitetlenség az oka.
3, Azt ugye tudjuk, hogy éppen a választott nép, a zsidó nép felé hangzik Pál és Barnabás e kijelentése (Csel.13,46). Ők voltak azok, akik elutasították az evangéliumot, és nem tartották magukat méltónak az örök életre.
Ugye itt egy nép, aki valamire ki lett választva (egy feladatra, amelyet ugye nem végeztek), és ez a választott nép mivel elutasította az evangéliumot!!!annak következménye lett.
E mondat azt indokolja, hogy miért fordult az evangéliummal megnevezett két személy a pogányok felé. Azt semmiképpen nem, hogy mivel nem tartották magukat méltónak az örök életre, ezért nem is kaphattak örök életet.
Ismét bátran leírom, én sem tartottam és tartom magam méltónak az örök életre!! És mégis megkaptam! Hogy van hát ez?
Ha valaki nem kapja meg az örök életet, vajon miért nem kapja meg? Érdekes módon éppen az idézett igében lévő megállapítás előtt álló szavak a megfejtés kulcsa! „mivel … elutasítjátok az igét” !!
De „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”
1. Ha jól értelek (nem vagyok ebben biztos), akkor egyetértünk abban, hogy a zsidók ebben a történetben azért nem üdvözülnek, mert elutasítják az igét. (Vagy nem tartják méltónak magukat az örök életre, ahogy Lukács fogalmaz.)
2. És miért üdvözülnek a pogányok? Mondhatnánk azt, hogy azért, mert ők viszont – a zsidókkal ellentétben – hittel fogadják az igét. Ez helyes válasz lenne, hiszen Lukács is hangsúlyozza, hogy „magasztalták az Úr igéjét”. De Lukács ennél tovább is megy, és végső okként a kiválasztást nevezi meg. Azért fogadták hittel az igét, mert – hogy most Jézus szavaira utaljak – az Atya megadta ezt nekik. Ők is elutasították volna az igét, de Isten kegyelmesen elvette a hitetlenségüket.
3. A kiválasztott zsidó nép tagjai között voltak zsidók, akiket Isten más értelemben választott ki, mint a többieket. Erről beszél Pál a Róma 9,6-ban. Lukács az örök életre való kiválasztásról ez utóbbi értelemben beszél.
Kicsit hátrébb lépek most a vitában, hogy más is bátran hozzászólhasson.
1, Ugye ez nem az én 1-es kérdésemre a válasz?
Azt nagyon sajnálom, hogy arra nem válaszoltál!
Egy gondolat a Te 1-es pontodra:
E vizsgált versekben, de ebben a részben sincs szó arról, hogy a zsidók miért nem üdvözülnek! Éppen ezt írtam fentebb is, hogy arról van itt szó, hogy miért fordul el Pál tőlük az evangéliummal.
Abban értünk egyet, hogy akár zsidók, akár ki, – de én inkább egyénekként írnám – ha (végleg) elutasítják az igét, akkor nem üdvözülnek.
Hogy miért van hozzáírva, hogy magukat nem tartották méltónak, azt őszintén szólva nem tudom. Majd „talán” a mennyben. De ez második, vagy következő indokként van írva. Az alap indok nem ez, és itt a tét, vagy a konklúzió nem az üdvösség, hanem Pál elfordulása.
2, Amikor a pogányok üdvösségének okára, hátterére ugrunk, célszerű elsődleges indokként az adott szakasznál maradnunk. Sajnos itt te egyszercsak hirtelen Jézus szavaira apellálsz. Mivel te pontosan tudod, hogy mire gondolsz, a helyes gondolatmenetet feltételezem, de nehéz rá reagálni.
Egyébként melyik igére apellálsz itt?
Pl. János 6,65. A bejegyzésem fő kérdése nem az, hogy a zsidók miért nem üdvözülnek (ezzel kapcsolatban Lukács szavait idéztem, bevallom, nem egészen értem a kifogásodat), hanem az, hogy a pogányok miért üdvözülnek. Lukács erre ad választ.
Van egy igevers ami talán Péter levelében van megírva. „növekedjetek a kegyelemben” sokáig nem értettem amíg nem olvastam Az apcsel 13 ,48.Ennek a igevers fényében értettem meg mit jelent kegyelemben növekedni.
Igen a pogányok, „cigányok lásd én” Krisztusban való kiválasztás alapján üdvözülnek.kiválasztás következménye a hit.Azért hihettem 24évvel ezelőtt Krisztusban mert ki-voltam választva. Istennek hála mert enélkül sosem fordultam volna hittel Megváltó Uramhoz.
Pali
Ez számomra is egy kérdés, de mint ötletet, hasznosnak tartom felvetni:
Hogy talán ApCs. 14:46 szóban forgó tagmondatát („ti…nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre”) Pál apostol ironikusan, enyhe szarkazmussal mondta.
Mert ha ilyen ironikus-szellemes-gúnyos kifejezésként értelmezzük, akkor valójában azt jelenti, hogy Pál szerint a pizidiai-antiochiai zsidók éppenséggel többre tartották magukat annál, amit Pál és Barnabás prédikált nekik.
Hogy a Bibliában máshol is olvashatunk ilyesféle szellemességről, iróniáról, arra a János 10:32-t hoznám fel példának, ahol Jézus az Őt megkövezni készülő zsidóknak tesz fel egy ironikus kérdést: „Sok jó cselekedetet vittem véghez az én Atyám nevében. Ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?”
Nyilvánvaló, hogy a görög szövegek nem tartalmaznak sem irónia-jeleket, sem szmájlikat (sőt, szóközöket sem), de ez az „irónia-elmélet” feloldja a szóban forgó problémát.
Ti mit gondoltok?
Nem lehet, hogy Pál a 46. versben ironikusan mondja azt a zsidóknak, hogy „… nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre”?
Mint ahogy Jézus is irónikusan fogalmaz a Ján.10:32-ben, amikor meg akarják kövezni: „Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében, ezek közül melyik cselekedetem miatt köveztek meg engem?”
esetleg ha valakit érdekel, egy írásom a témában:
http://barathendre.wordpress.com/2012/11/12/eleve-elrendeles-vagy-szabad-akarat/
Detto így látom. A további kérdés amit az ember feltehet, hogy Isten mi alapján választja ki az elhívottakat?
Nyilván nem úgy mint Mengele Auschwitzban: te jobbra, te meg balra.
Szerintem a származás a kulcs: Istentől származik-e vagy az ördögtől: „…ti az ördög atyától vagytok…” – mondja Jézus a farizeusoknak vagy János azt mondja Káinra hogy a gonosztól volt azért ölte meg a testvérét. Jézus azt mondja Pilátusnak.: „…mindaz aki az igazságból való hallgat az én szómra”. Júdást a veszedelem fiának mondja, az Édenben pedig elhangzik a kígyó magva kifejezés, amit pl. Branham a történelmen végigvonuló vonalnak vesz és ez egybecseng a búza és konkoly példázatával: a búza az Isten országának fiai, a konkoly a gonosz fiai. Nem látok átjárhatóságot a kettő között: nincs olyan hogy a konkoly megtér és búza lesz belőle, a búza pedig visszatér a világba és konkollyá válik. Én egy éles határvonalat látok itt. Jézus nem a farkasokat jött megváltani hanem az elveszett juhokat.
Persze ez csak egy amatőr eszmefuttatása, biztos könnyű megcáfolni. Vigyázat, jön Steve.