Az utolsó téma, amelyről ebben a sorozatban szót ejtek, az Isten országa erkölcse. Jézus erkölcsi tanítása szoros kapcsolatban van az Isten országáról szóló tanításával. A klasszikus liberális teológia egyenesen Jézus erkölcsi tanítását tette az Isten országáról szóló üzenet középpontjává: az Isten országa a héj, az erkölcs a mag. Régi liberálisok szerint ha lehántjuk Jézus tanításairól a mitológiai héjat, megkapjuk az időtálló morális üzenetet, és ha Jézus nem is volt az Isten Fia, erkölcsi tanítása megáll, hiszen nem a mitológia, hanem az etika a kereszténység lényege. Ez azonban súlyos tévedés. A valóságban elválaszthatatlan egymástól az ország és annak etikája. Jézus éppen azért adott különleges parancsokat, mert elközelített az Isten országa. Az Isten országának erkölcse nem egyszerűen egy új magatartási kódex, hanem egy belső forradalom, amely a Felkent eljöveteléhez kapcsolódik. A keresztény erkölcs az Isten országa ereje a tanítvány életében.

1) Isten országa és a törvény

Az Isten országa újat hozott az erkölcs területén, mert megváltoztatta a törvényhez való viszonyt. A régi szövetségben az Istennek való engedelmesség a tételes törvények megtartása volt, és a tisztálkodási és étkezési szertartások a szövetséges népet el is választották a többi néptől. Ez a különbség szűnt meg Jézussal, mert ő „a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt [a zsidókat és a népekből valókat] egy új emberré teremtse önmagában” (Ef 2,15). Lukács evangéliuma is jelzi ezt a változást: „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé.” (Lk 16,16) Az Isten országa valamilyen értelemben tehát felváltja a régi törvényt.

Viszont rögtön utána ezt is olvassuk: „De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne.” (Lk 16,17) Jézus maga is hangsúlyozta, hogy a törvény betöltése nem Isten erkölcsi követelményeinek megszüntetését jelenti. „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában. Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” (Mt 5,17-20)

Ebben a néhány mondatban több fontos állítás is van. A mennyek országának először is van erkölcse. Azok lehetnek a polgárai, akik igazsága messze felülmúlja a farizeusokét és írástudókét. Jézus azt is hangsúlyozza, hogy nem azért jött, hogy eltörölje (καταλῦσαι) a törvényt, hanem (ἀλλὰ) azért, hogy betöltse (πληρῶσαι) azt. Biztosan nem jól magyarázzuk Jézus szavait, ha a „betöltse” szónak olyan értelmet adunk, amely lényegileg azonos azzal, hogy „eltörölje”. A két ige között elhelyezkedő ἀλλὰ kötőszó kizárja, hogy a betöltés eltörlést jelentsen. Jézus nem semmisíti meg a törvény követelését, hanem rávilágít annak mélyebb értelmére, és egyben saját szerepét is megfogalmazza az ország etikájában. A törvény benne érte el célját, benne válik újfajta követeléssé, benne teljesedik be, benne ölt új formát. Az evangéliumokban újból és újból arról olvasunk, hogy Jézus hatalommal értelmezte a törvényt: a böjtöt (Mk 2,18-22), a szombatot (Mk 2,23-28), a bűnösök és igazak közti különbség (Mk 2,15-17).

A téma komplexitását jelzi, hogy Jézus eljövetele egyes törvényeket tételes formájukban hatályon kívül helyezett, hogy a Messiásban töltsék be azt a célt, amelyre adattak (vö. Róm 10,4; Gal 3,19-25). Ilyenek például az előbb már említett étkezési és tisztálkodási törvények: „Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná. (…) Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” (Mk 7,15.18-23) Ezt később Péter is megértette (ApCsel 10,1-16) és az egész egyház számára szavakba öntötte (ApCsel 15,6-11).

Az étkezési és tisztálkodási törvények hatályon kívül helyezése azonban nem jelenti azt, hogy Isten parancsolatai érvénytelenné válnának. Inkább arról van szó, hogy Jézusban új korszak kezdődött, amely vagy a parancsolatok üdvtörténeti végállomását jelzi, vagy a parancsok működését a messiási szándék szerint átértelmezi. A puritán teológusok a változást úgy magyarázták, hogy a törvény Jézus kezében máshogy viselkedik, mint Mózes kezében. A mennyek országa eljövetelével a Tórához való régi viszonyt a Messiáshoz való közvetlenebb viszony váltja fel, aki betöltötte a Tórát. A törvény betűje helyére a Jézussal való kapcsolat kerül, és ebbe a kapcsolatba épül be a Tóra valódi és mély szándéka: az Isten és a felebarát iránti szeretet. A régi szövetségi kapcsolatot új szövetségi kapcsolat váltja fel: a Messiással való egység (vö. Róm 7,1-6). Az Isten országa erkölcse ezért szabadabb, mint a régi szövetség erkölcse (2Kor 3,1-18). A törvény Jézus kezében Lélek és élet.

2) Az Isten országa és a szív

Fontos megértenünk, hogy az Isten országa erkölcse nem társadalmi és civil törvény, hanem a tanítványok életmódja. A hegyi beszédet Jézus nem a világnak, hanem a tanítványoknak mondta el. „Boldogok a lelki szegények…”; „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák…”; „Boldogok a szelídek…”; „Ti vagytok a föld sója…”; „Ti vagytok a világ világossága…” Azok tudnak az ország erkölcse szerint élni, akikben dolgozik az Isten országa ereje. Az Isten országa erkölcse az ország polgáraira vonatkozik, nem a világ fiaira. Természetesen minden korban fontosak a civil törvények is, és nem lényegtelen azok civilizációs kerete sem (vö. Róm 13,1-7; 1Pt 2,13-17). Isten a pogány népeken is számonkéri az erkölcsöt (vö. Ám 1-2; Jer 46-51; Róm 1,18-32). De Isten az országa polgáraitól másfajta, magasabb rendű morált is elvár. Ez olyan erkölcs, amelynek felül kell múlnia a farizeusok igazságát.

Jézus a törvény értelmezésekor a szívre helyezi a hangsúlyt. Amikor a hegyi beszédben sorra vesz ószövetségi parancsolatokat, szembeállítja saját értelmezését az atyák hagyományának értelmezésével, amit a farizeusok követtek. Jézus a farizeusok engedelmességét két okból tartja elégtelennek: nem a törvény szívét ragadták meg, és nem szívből ragadták azt meg. Jézus azt hangsúlyozza, hogy a gyilkosság a szívben kezdődik, ezért bizonyos értelemben már a harag is gyilkosság (Mt 5,21-26). A házasságtörés is a szívben kezdődik, ezért bizonyos értelemben már az is házasságtörés, ha valaki kívánsággal néz egy nőre, aki nem a felesége (Mt 5,27-30). Lehet, hogy adott esetben legális a válás, de a tanítványok ne keressék annak a lehetőségét (Mt 5,31-32). Legyen a tanítványok igenje és neme olyan, mint egy eskü (Mt 5,33-37), és bár joguk lenne hozzá, ne álljanak bosszút magukért (Mt 5,38-42), sőt, szeressék meglepő nagylelkűséggel ellenségeiket is (Mt 5,43-48).

Jézus tanításában a tetteink a szívünk gyümölcsei. „Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Mt 7,17) „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6,45) Ahhoz, hogy valaki Isten országa erkölcse szerint tudjon élni, újjá kell születnie. Minden tanítványnak új szívre van szüksége, minden tanítványnak szoros kapcsolatba kell lépnie Jézussal, minden tanítványban benne kell legyen a Szentlélek.

Az ország erkölcsének fő jellemzője az, hogy belülről hat kifelé. Nem lehet az Isten országa morális követelményeit az emberekre kívülről ráaggatni, ezen a téren hiábavaló mindenféle társadalmi reform. Tolsztoj félreértette Jézust, amikor az Isten országa etikáját a világi társadalom etikájává akarta tenni, és az erőszakmentesség és megbocsátás nevében kiürítette volna a börtönöket is. A társadalmi erkölcs fontos, de a Feltámadás magasabb ideálja csak új szívvel lehetséges.

3) Isten országa és a felebarát szeretete

Isten országa erkölcse a szeretetre épül. Márk evangéliumában olvassuk: „Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: »Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!« és: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!« Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28-31) Máté szerint Jézus hozzátette: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,40)

Az első helyen az Isten iránti szeretet van. Az ország erkölcse tehát nem azonos a humanista erkölccsel, sőt, radikálisan különbözik attól, mert a felebarát iránti szeretet csak a második nagy parancsolat, azt megelőzi az Istennek járó szeretet. Luther helyesen hangsúlyozta, hogy az Isten iránti szeretet az emberek iránti szeretetben mutatkozik meg, de Augusztinusznak meg abban volt igaza, hogy a felebaráti iránti szeretet akkor tiszta és jó, ha az Isten iránti szeretet kifejeződése.

Az ország erkölcse e két parancsolattól függ: szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Szeretet nélkül nincs valódi kereszténység. „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” (1Kor 13,1-3)

Az eljövendő kor arról fog szólni, hogy minden szenttel együtt felfogjuk, „mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység”, és így megismerjük „Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét”, hogy „Isten mindent átfogó teljességére” jussunk (vö. Ef 3,18-19). Az Isten országa a szeretet uralma.

4) A jutalom kérdése

Végül az erkölcs kapcsán ejtsünk néhány szót arról is, hogy a tanítványságnak Jézus szerint jutalma van. „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5,11-12) „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?” (Mt 5,46) „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged.” (Mt 6,3-4) „Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged.” (Mt 6,17-18) „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt 10,39) „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 14,11)

A jutalom nem érdem, hanem kegyelem. Ezzel kapcsolatos Jézus egyik legmegdöbbentőbb példázata: „Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás vagy legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál! Vajon megköszöni annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” (Lk 17,7-10) A szőlőmunkások példázatában (Mt 20,1-16) Jézus szintén azt hangsúlyozza, hogy a jutalom alapvetően kegyelemből van.

A tanítványok motivációja az engedelmes és szent életre mindig a hála Isten szabadításáért és bűnbocsánatáért. Ugyanakkor mégis nagy bátorítás és még nagyobb hálára okot adó tény, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik hűségesen cselekszik az ő akaratát. Az ország erkölcse tehát nem arról szól, hogy aki aszerint él, kiérdemli az országot, noha a jócselekedeteknek van jutalmuk. A jutalom nem az ország kiérdemlése, hanem az, amit Isten a bűnbocsánat és a polgárjog megadásán felül ad a tanítványoknak a szeretet cselekedeteiért.

A sorozat végére érve hadd foglaljam össze a lényeget. Az evangélium az Isten megígért országáról szól. Jézusban eljött Isten jókedvének esztendeje: Isten kész megszabadítani bennünket a gonosz fogságából. Ez részben jelen, részben jövő, ezért jelenleg a kettő feszültsége: az ország már eljött és még eljövendő. Isten mindenkit hív, hogy fogadja alázattal és hittel az ígért országot, és térjen meg. Ha kegyelemből, Krisztus keresztjéért Isten országa polgáraivá váltunk, nem mindegy, hogy hogyan élünk. A tanítvány más, mint a világ, amelyben él, és ennek meg kell mutatkoznia az erkölcsünkben is. A tanítvány Isten parancsolatai szerint él (vö. 1Jn 5,2-3), ez a törekvése, és ez a törekvés belülről kifelé jön, Isten Lelke által. Fő jellemzője az Isten és felebarátai iránti szeretet, motivációja a hála, valamint a jutalom ígérete.

Imádkozzunk, hogy jöjjön el Isten országa nagyobb erővel, hogy a mi életünkben is egyre inkább láthatóvá váljon!