A Példabeszédek könyvét olvasva könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a bölcs mondásokat nem bölcs mondásokként, hanem valamiféle abszolút lelki törvényekként kezeljük. Ott van például ez: „Az ÚR félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.” Ha ezt abszolút törvényként vesszük, akkor azt jelenti, hogy aki féli Istent, hosszú életű lesz, a bűnös viszont hamar meghal. De mindnyájan tudjuk, hogy a valóságban ez nem mindig van így. Ismerünk istenfélő embereket, akik életük virágjában mentek el, és vannak gonosz emberek, akik nagyon sokáig élnek. Sokszor éppen az istenfélőket ölik meg a hitükért, és az istentelenek szállnak öregkorban a sírba.  Akkor a példabeszéd nem igaz? De, igaz, csak nem abszolút törvényként. Az istenfélelem bölccsé tesz, ami többnyire jobb és hosszabb életet eredményez, hiszen a bölcs ember számos veszélyes csapdát elkerül, amelybe a bolond beleszalad. Ez az üzenet, nem több. A példabeszédek nem törvények, hanem efféle életbölcsességek.

Hadd illusztráljam a különbséget egy másik példával. Van a Példabeszédek könyvében egymás mellé helyezve két mondat (talán épp azért, hogy értsük a példabeszédek természetét), amelyek homlokegyenest az ellenkezőjét mondják. „Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.” (Péld 26,4-5) Ha ezt a két egymást követő felszólítást abszolút törvényekként kezeljük, nyilvánvalóan kioltják egymást. Az egyik ugyanis arra buzdít, hogy feleljünk az ostobának a bolondságához illően, a másik arra, hogy ne feleljünk az ostobának a bolondságához illően. Most akkor melyiket tegyük? A példabeszédek abszolút törvényként egyszerűen nem működnek.

Ha viszont a két mondatot nem törvényekként, hanem bölcsességekként kezeljük, könnyen látható, hogy más-más élethelyzetre vonatkoznak, és az egymás mellé helyezésük éppen ennek a belátására tanít. Van olyan helyzet, amikor az ostobának a bolondságához illően kell felelnünk, hogy ne tarthassa magát bölcsnek, és van olyan, amikor nem szabad az ostobának a bolondságához illően felelnünk, nehogy mi is hasonlóvá váljunk hozzá. A bölcsesség a megkülönböztetésben áll: mikor melyikre van szükség. Ismerjük ezt az internet világában is. Van, amikor egy troll (ő az internet ostobája) azzal éri el a célját, hogy a többiek komolyan veszik őt és vitába szállnak vele. És van, hogy a trollt az szereli le, amikor tükröt tartanak elé, és pontosan azt éli át, amit vele kapcsolatban mások tapasztalnak. A bölcs tudja, mikor melyiknek van az ideje: mikor a kitérésnek, és mikor a szembesítésnek.

A példabeszédek olyanok, mint a közmondások. Mi, magyarok azt mondjuk például, hogy „kétszer ad, aki gyorsan ad”. Vagyis az tesz jót, aki nem habozik a segítségnyújtásban. Meg: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.” Tehát nem jó a halogatás. De azt is mondjuk: „nem jó fejjel menni a falnak”, meg „aki időt nyer, életet nyer”, valamint „lassan járj, tovább érsz”. Sőt: „jobb kétszer kérdezni, mint egyszer hibázni”. Ezek pedig a megfontoltságot hangsúlyozzák. Azt mondjuk: „Aki mer, az nyer!” De azt is: „Kétszer mérj, egyszer vágj!” Ha ezeket abszolút törvényekként próbáljuk alkalmazni, ostobákká válunk. Valójában arról van szó, hogy az egyik mondás a halogatást, a másik a kapkodást bírálja, és a bölcs érti a különbséget, és tudja, mikor melyiket alkalmazza.

A bölcsesség fontos része ugyanis az időzítés és a helyzetfelismerés. A bölcs „gyarapítja tudását, az értelmes útmutatást nyer, és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit” (Péld 1,5-6) A bölcs érti, hogy hogyan alkalmazza azokat. Amikor az ostoba példázatot mond, az viszont csak annyit ér, „mint bénának a lába” (Péld 26,7), mert „[b]eleakad a tövis a részeg kezébe, meg a példázat is az ostoba szájába” (Péld 26,9). (Ez is egy bölcs mondás, amit kezeljünk a helyén.) A lényeg: a példabeszédek nem abszolút morális törvények, pláne nem bianco ígéretek, amelyeket megkülönböztetés nélkül igénybe vehetünk, hanem egy-egy jellemző élethelyzetet megvilágító isteni bölcsességek. A Szentlélek van mögöttük, ezért megbízhatunk bennük, de aszerint van hasznuk, amire adattak.