Még márciusban jelentettek be egy szenzációs felfedezést, csak akkor az ukrán-orosz háború minden mást háttérbe szorított, ezért nem kapott akkora figyelmet, amelyet érdemelt volna. Most viszont ejtsünk szót róla, mert ha bebizonyosodik, hogy valóban arról van szó, ami a hírekben van (az archeológiában egy-egy lelet ellenőrzése és publikálása hosszú éveket vehet igénybe), akkor a régészeti lelet a Biblia datálását illetően korunk egyik legjelentősebb felfedezése, amely az ószövetségi tudományban végleg tarthatatlanná tesz megingathatatlannak hitt bibliakritikai premisszákat és következtetéseket, és visszavisz korábbi időszakok előfeltevéseihez. Erről szól az a november eleji interjú is, amelyben Justin Brierley faggatja Dr. Scott Stripling ásatásvezetőt az ominózus leletről.
Mielőtt rátérek magára a felfedezésre, hadd emlékeztessek az ún. minimalista történeti iskola (legismertebb alakja Israel Finkelstein, a Jeruzsálemi Egyetem régész-professzora) egyik alapvetésére, amelyről korábban, Yosif Garfinkel Khirbet Queiyafa-i lelete kapcsán (itt és itt) írtam már. A minimalista iskola szerint a bibliai szövegek „bűnösök, amíg ártatlannak nem bizonyulnak”, vagyis mindaddig, amíg szilárd archeológiai bizonyítékok nem támasztják őket alá, azt kell hinnünk, hogy tévesek. A minimalista iskola (régészek közt is radikálisnak számító) álláspontja szerint a Kr. e. 10. században még biztosan nem volt írásbeliség, és nem voltak zsidó városok sem. A bibliai szövegek tehát jóval később születtek, és a szerzőik a valóságtól idegen módon írták újra a zsidó történelmet.
Ezt a tézist a Khirbet Queiyafa-i lelet egyértelműen megcáfolta, hiszen egy héber szöveg került elő egy Kr. e. 10. századi zsidó városból, az egykori Sha’arayimból. Szemben a minimalista iskola tézisével, akkor tehát volt már héber írásbeliség és voltak zsidó városok. A mostani szenzációs felfedezés ezt tolná több száz évvel még hátrébb az időben, legalább a Kr. e. 13. századig, de potenciálisan akár négyszáz évvel korábbra is, a Kr. e. 15. századig! Scott Stripling és 200 fős csapata Nablus mellett az Ebal-hegyen végzett ásatásokat, és 2019-ben egy bélyeg nagyságú kőtáblát találtak, amelyen valószínűleg ez a felirat található: „átkozott, átkozott, átkozott, Isten Jahve által átkozott”. Az izotópvizsgálat szerint a lelet anyaga egy görög bányából került oda, amely akkoriban működött, és az eddigi szakvélemények szerint az írásmód (proto-ábécé) is megfelel annak a kornak.
Ha ezt a felfedezést a szélesebb tudományos közösség hitelesíti, az nem csupán a minimalista iskola újabb cáfolata lenne, és nem is csak azt bizonyítaná, hogy a honfoglalás időszakában volt a zsidók között írásbeliség, de a Tóra eredetének Graf és Wellhausen által kidolgozott, és mára ezer sebből vérző JEPD-elméletét (a dokumentum-hipotézist) is újabb végzetes ütés érné. A szöveg ugyanis tartalmazza a Jáhve nevet (YHW), amelynek jelenléte a Wellhausen-paradigma szerint lényegesen későbbi forrásra utalna. Amennyiben a zsidók a Kr. e. 13. vagy akár Kr. e. 15. században (tehát a honfoglalás idején) használták már ezt a nevet, az viszont azt jelenti, hogy a Tóra szerkesztését és datálását is radikálisan újra kell gondolni. Hogy finoman fogalmazzunk: nem a minimalistáknak és a Wellhausen-paradigmának áll a zászló.
26 Lásd, áldást és átkot adok ma elétek! 27 Áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket ma parancsolok nektek, 28 átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek arról az útról, amelyet ma parancsolok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. 29 Amikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amelyre bemész, hogy birtokba vedd, akkor mondd el az áldást a Garizim hegyén, az átkot pedig az Ébál hegyén… (5 Móz 11:26-27)
A minimalista iskola álláspontja tarthatatlan, ahogy az ószövetség hitelességéről szóló viták egyik résztvevője frappánsan megfogalmazta: „Absence of evidence is not evidence of absence”. (A bizonyítékok hiánya nem a hiány bizonyítéka). Azért mert a Biblia valamit ír a történelemről, amire nincs tőle független bizonyíték, nem kell azt gondolnunk, hogy a Biblia téved.
De már hogy a Wellhausen-elméletre ez a felfedezés halálos csapást mérne, azt nem látom. Mert ez a lelet azt bizonyítja, hogy a 10. században már volt zsidó írásbeliség, és azt, hogy használták a YHWH nevet. Nem mond ez arról semmit, hogy amikor a Kivonulás történt, és Mózes élt (XIII. sz.) (már ha valóban megtörtént és valóban élt Mózes), akkor már szintén lett volna zsidó írásbeliség és a YHWH-t is használták volna. És ha volt zsidó írásbeliség és használták a YHWH-t, abból az következik, hogy egyes szövegek – köztük olyanok is, amelyek a Jahvista szövegrétegbe kerültek – esetleg valóban Mózes korából származnak. De Wellhausen elmélete nem azt tagadja, hogy lehetnek a szövegnek Mózestől vagy Mózes korából eredő „rétegei”, hanem csak azt állítja, hogy az öt könyv szövegét a maga végleges formájában a babiloni fogság után állították össze, négy – régebbről származó – szövegforrásból, nem pedig Mózes írta meg (illetve kapta Istentől) az egészet. Ezt pedig számtalan bibliai és Biblián kívüli bizonyíték támasztja alá. A Jósiás királyról szóló bibliai elbeszélésben szereplő teljesen valószínűtlen történet az ötödik könyv „megtalálásáról” (Nyilvánvalóan a Móz. V. könyvet akkoriban írták). Az a tény, hogy a Papi Kódexben (Mózes harmadik könyvében) szereplő komplex rendje az áldozatoknak és szertartásoknak nyilvánvalóan NEM szólhatott egy pusztában vándorló népnek, hanem a jeruzsálemi szentélyben folyt kultuszt írja le. Az a tény továbbá, hogy a Biblia maga is elismeri, hogy Józsiás király idejéig NEM ünnepelték a zsidók a kivonulás emlékezetet a Pészachhal és a páskával. Tehát nagyon valószínű, hogy a Kivonulás egész története és a ráépülő vallási ideológia (Isten kivezette a zsidókat Egyiptomból aztán adta nekik a Tórát, csak Jáhvét szabad tisztelni, minden más kultusz elítélendő, a törvényt be kell tartani szigorúan) a Józsiás korában az ország új nemzetközi helyzetében (az asszir birodalom bukásával, Egyiptomnak a térségben való újbóli katonai megerősödésével) megfelelőnek tűnő új állami ideológia által megteremtett nemzeti mítosz. (Amely persze tartalmazhat bizonyos, a kollektív emlékezetben megmaradt valós tényeket, sőt, akár a Kivonulás idejéből maradt szövegeket is.) Jól emlékszem, hogy mennyire meglepődtem vallásos kamaszként, amikor azt a parancsot kellett megtanulnom, hogy „ne vidd be a parázna-nő bérét a templomba”. Ha az ember templomba megy, akkor nyilván nem akar prostituálthoz menni, ha meg oda akar menni, akkor nem megy a templomba. És a vallás szerint eleve prostituálthoz nem is szabad menni. De ha véletlenül mégis mindkét helyre elmegyek, akkor sem fogom a prostituáltnak szánt pénzt a templomba vinni. Kinek jutna ilyesmi az eszébe, miért kellett ezt külön megtiltania Mózesnek? Csakhogy ha megnézzük a Józsiás királyról szóló elbeszélést, akkor olvashatjuk, hogy Józsiás – amikor minden, a Szentélyben folyó Jahve-kultusztól különböző kultuszt kiirtott Izráelben (még a Mózes által készített rézkígyót is elpusztíttatta), akkor elpusztította a „kéjelgőket” is, azokat a vallási csoportokat, amelyeknek a kultuszaiban szerepet játszott a szakrális prostitúció is. (Amely a közel-kelet vallásaiban igen gyakori volt az ókorban). Józsiás (vagy azok a házi „ideológusai”. akik megfogalmazták ezeket a szövegeket), a templomok „körül-mellett” folyó prostitúciónak az írmagját is ki akarták irtani, amikor megtiltották ezt.
Elnézést, elküldtem egy hozzászólást, amelyben kétségbe vontam, hogy az Ádám által megírt felfedezés valóban megrendítené a Wellhausen-elméletet.
Nem probléma természetesen, hogyha ez a honlap moderálási elveibe ütközik,és ezért nem jelenhet meg, csak szeretném tudni, hogy elment-e a hozzászólásom.
Automatikus moderáláson akadt fent, nem tudom, miért. Később válaszolok, most napokig nem lesz rá időm.
„Az a tény, hogy a Papi Kódexben (Mózes harmadik könyvében) szereplő komplex rendje az áldozatoknak és szertartásoknak nyilvánvalóan NEM szólhatott egy pusztában vándorló népnek, hanem a jeruzsálemi szentélyben folyt kultuszt írja le.”
„Az a tény, hogy…” Ez így egy befejezetlen mondat és hiányolom a végét!
Papi kódex? Tán inkább Leviticus! vagy héberül „Vájikrá”! Mert a „papi kódex” teljesen más! „Papi irat, Papi kódex, P: a 4 forrás egyike, melyből J. Wellhausen iskolája szerint a →Pentateuchus vagy →Hexateuchus keletkezett.”
http://lexikon.katolikus.hu/P/Papi%20irat.html
„…komplex rendje az áldozatoknak és szertartásoknak nyilvánvalóan NEM szólhatott egy pusztában vándorló népnek, …”
Miből lenne ez „nyilvánvaló”?
Elnézést kérek, nem jól fogalmaztam. Egyrészt a Papi Kódex mint olyan, Wellhausen által feltételezett forrás, és nem azonos a III. könyvvel. Másrészt a mondatom befejezetlen. Helyesen: „Az a tény, hogy a Mózes III.-ban leírt áldozatok és szertartások rendje nyilvánvalóan nem szólhatott egy pusztában vándorló népnek, hanem a jeruzsálemi Szentélyben folyt kultuszt írja le, arra mutat, hogy ez a szöveg jóval később, Mózes kora után keletkezett.” Ezt akartam mondani. MIért „nyilvánvaló”? Azért, mert egy vándorló nép hol itt, hol ott felütött templomnak szolgáló sátrában nyilvánvalóan nem lehetett ezeket a rendkívül bonyolult és hosszadalmas ceremóniákat ilyen rendszerességgel elvégezni – és ezt Isten sem kívánhatta volna az izraelitáktól. A kérdésről a vallásos, és az Ószövetség történetét viszonylag hitelesként kezelő, „konzervatív” attitűdű John Bright is azt írja az Izráel története c. , magyarul is sokszor kiadott könyvében, hogy a Leviticusban leírtak a későbbi templomi gyakorlatot tükrözik. (A tudomány
álláspontja szerint még csak nem is a jeruzsálemi szentély működése idején, hanem a száműzetésben, Babilóniában állították össze ezt a szöveget.)
Jézus Krisztusnak lett volna módja korrigálni a zsidók hamis előfeltevéseit, tévedéseit az Irások keletkezését illetőleg, amennyiben hamisak lettek volna.Nem tette.Sőt, „..megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.”
Szalai Miklós: miért nyilvánvaló, hogy ami későbbi kor gyakorlatát írja le, az későbbi korban is keletkezett? Az isteni ihletettség, prófétai szerzőség nem ad teret a jövőről való beszédre?
Steve: De igen. Hogyha azt olvasnám a Bibliában, hogy „ez és ez lesz ekkor meg akkor” és az a dolog tényleg úgy lett, akkor nem azt gondolnám, hogy a szöveg keletkezett később, hanem azt, hogy Isten szelleme révén a próféta megjósolta a jövőt.
Itt azonban nem erről van szó. A Papi Kódexben leírt szöveg nem azt írja le, hogy „majd bementek az országba, majd ott elfoglaljátok a városokat, majd kétszáz év múlva (a Jeruzsálemi szentély Salamon idején épült) ezt és ezt fogjátok csinálni” – hanem olyan módon ír le egy nyilvánvalóan csak letelepedett, rendezett módon élő nép körében folyó (folyt) kultuszt, MINTHA ez a pusztában vándorló népnek adott isteni törvény volna.Ezért tekinti Bright is későbbi eredetűnek a szöveget – pedig ő vallásos.
Az a remény, hogy a „régészet” majd egyszer a bibliakritikát „nyugdíjba küldi”, megcáfolja, egyébként nagyon régi.Az én gyerekkoromban egy Werner Keller nevű német pasi „A Biblia mégis igaz” c. könyve propagált ilyesmiket….hogy most már a régészet újabb felfedezései megcáfolták a bibliakritikát. Az igazság azonban az, hogy igen, bizonyos könyveket korábbra datálunk ma, bizonyos eseményeknél feltételezzük, hogy közelebb járt a Biblia elbeszélése a valósághoz…. de soha, semmilyen régészeti adat eddig nem került elő, amelynek az alapján az ősatyákról, a zsidók egyiptomi fogságáról, a kivonulásról és Mózesről bármi hiteleset tudnánk. Bármi is derüljön ki még a régészetből, az biztosan nem fogja megváltoztatni azt, hogy a zsidóság a honfoglalás előtti történetéről szóló bibliai elbeszélések évszázadokkal később keletkezett hitregék. Olyan emberek írták és állították össze őket, akiknek a mai értelemben vett történelmi tárgyilagosságról fogalmuk sem volt, egy nemzeti mítoszt akartak alkotni. Amelynek lehet esetleg valamilyen történelmi alapja.
(Hát) kedves Szalai Miklós, erős és merész kijelentéseket teszel, hogy „soha”, „biztosan”, „hitregék”.
Másrészt csak abba gondolj bele, hogy a mai népvándorlásról (migáció), vajon milyen régészeti adatok maradnak száz év múlva, ha lesz még jövő.
Végezetül ajánlom Timothy Mahoney nevű oknyomozó filmrendező által készített dokumentumfilmet az exodusról. Címe: Patterns Of Evidence: The Exodus
SDG
Sola Scriptura
Kedves Miklós!
Wellhausen hipotézisében fontos alapvetés a feltételezett források feltételezett történeti kontextusa (Sitz im Leben). A Wellhausen-hipotézis régóta haldoklik (erről itt írtam egy cikket is), tehát nem csak a feltételezett történelmi kontextus összeomlása miatt tarthatatlan. Ha bebizonyosodik, hogy az Ebal-hegyen talált régészeti lelet valóban az exodusz idejéből való, az csak egy újabb ok a forráskritikai alapvetések radikális újragondolására. Itt ráadásul arról van szó (ahogy a belinkelt interjúban hallható), hogy a táblafeliratot egy másik nagy jelentőségű leleten belül találták, amely valószínűsíthetően a Józsué által felállított oltár, amelyről szövegemlékek tanúskodnak. A lelet az exodusz idejéből való, és az exoduszról tanúskodik. A szövegemlékek szándékos figyelmen kívül hagyása szerintem egyébként is pozitivista tévút, amely – ahogy jó ideje látjuk – éppen azokat a heurisztikus utakat torlaszolja el teljesen feleslegesen, amelyek komoly felfedezésekre vezetnek. Ma már nem igaz, hogy az exodusznak nincsenek régészeti nyomai. A régészet túlhaladta ezt a nézetet. Sokkal mélyebbre nyúlnak a történeti emlékek, mint a bibliakritika hőskorában gondolták. Érdemes ezzel kapcsolatban meghallgatni pl. James K. Hoffmeier régészprofesszor vagy Martin Heide marburgi régész-nyelvész előadásait, vagy akár Grüll Tibor ókortörténésznek ezt az előadását.
Ami meg a jeruzsálemi szertartások részletezését illeti, itt egy világnézeti döntést kell hozni, amelynek a lényege az, hogy Isten láthatta-e előre a jövőt (és egyáltalán van-e, hiszen ha van, akkor ezt egyáltalán nem nehéz hinni, ha nincs, akkor a lehetősége sem adott ennek). Ha Isten már Ábrahámnak kijelentette, hogy neki adja azt a földet, és Mózest is azzal a céllal küldte Egyiptomba, hogy Kánaán földjére vigye be Ábrahám leszármazottait, ahogy a bibliai szövegek következetesen tanítják, akkor nem jelent számomra gondot az a feltételezés, hogy amikor Isten Mózesen keresztül a Tórát adta Izráelnek, a földön való istentisztelet részleteit is elmondta. A szövegkontextus szerint ugyanis eleve úgy képzelte el a jövőt, hogy az izraeliek azon a földön fognak lakni, ahova Egyiptomból a pusztán át elvezeti őket. Sőt, ebben a keretben éppen az lenne számomra a furcsa, ha Isten csak a pusztai útra adott volna nekik rendelkezéseket, a későbbi istentiszteletre viszont nem. Ha naturalista módszertannal fogunk hozzá a szöveg forráselemzéséhez, naturalista következtetésekre fogunk jutni. De ha nyitottan vizsgáljuk a szöveget, nyitva hagyjuk annak a lehetőségét is, hogy Isten valóban szólt. Ez világnézeti döntés.
Egy ideig nem tudtam követni az oldalon az eseményeket. Meglepve vettem észre, hogy ennek ellenére mégis hozzászóltam. Most már két Steve van ezek szerint. 🙂
(Egyébként: egyetértek a másik Steve hozzászólásával.)
🙂 Meg is lepődtem a kommented rövidségén.
lol 🙂
Kedves Zoli! A filmnek utána fogok nézni, mivel én nem vagyok hívő, ezért nekem igazán fölösleges volt odaírnod, hogy SDG meg Sola scriptura.
Kedves Ádám! A belinkelt interjút nem olvastam el, csak a posztodat. De el fogom olvasni. Amennyiben a szöveg a Józsué által felállított oltárból származik (ezt a posztodban nem írtad meg..), az egy nagyon komoly bizonyítékot jelent az Exodusz megtörténte mellett. De ami a másik kérdést illeti: a Vayikra szövegében leírt kultusz irrelevanciáját a pusztában vándorló zsidók istentiszteletére nézve, én nem tagadom, hogy ha Isten létezik, és kinyilatkoztatta magát a pusztában vándorló zsidóknak, akkor kinyilatkoztathatott nekik egy olyan aprólékos szertartási rendet is, amelyet csak évszázadokkal később, a jeruzsálemi Szentélyben lehetett megvalósítani. De ha ez a kérdés tényleg csak ettől a világnézeti beállítottságtól függ, akkor a vallásos, keresztény, a kinyilatkoztatásban hívő Bright miért írja, hogy ez a leírás a későbbi templomi gyakorlatot tükrözi? AMint már fentebb írtam, a groteszk parancs „be ne vidd a parázna nő bérét a templomba” szintén arra utal, hogy ez a szöveg a Jósiás-féle vallási reform idején keletkezett. Az ötödik könyv megtalálásáról szóló groteszk és valószínűtlen történet is arra mutat, hogy ez sokkal későbbi, Mózes utáni szöveg lehetett. Végül pedig az, hogy a zsidók Jósiás koráig – a Biblia szerint – sohasem tartottak pészachot, sohasem emlékeztek meg a Kivonulás történetéről azon a módon, ahogyan a Biblia megparancsolja – szintén nem arra utal-e, hogy sem a Kivonulás történetéről nem voltak egyértelműen meggyőződve, sem pedig az Öt Könyv szövege nem állt a rendelkezésükre?
Kedves Miklós!
Azt nem tudom, hogy Bright miért írta, amit írt, de ha ezt írta, gondolom, részben magáévá tette kora forráskritikai elgondolásait. Azt egyébként a legkonzervatívabb kutatók sem vitatják, hogy a Tóra (Pentateuchosz) magán hordja későbbi szerkesztés nyomait, hiszen például benne van a Deuteronomiumban Mózes halála is, amit ő maga nyilván nem írhatott meg.
Azt egyáltalán nem értem, miért kellene a törvénykönyv megtalálását groteszknek és valószínűtlennek gondolnom. Számomra sem groteszknek, sem valószínűtlennek nem tűnik, nem is tűnt soha, inkább csak felkavarónak és katartikusnak. Isten népének későbbi generációi gyakran elfeledkeztek Isten igéjéről. Sajnos a törvénykönyv elfelejtése majd megtalálása a kereszténység történetének egy-egy időszakával is szomorú összhangban van.
A Biblia a Jósiás idején megtartott pészach (páska) kapcsán viszont nem azt írja, hogy azt soha nem tartották meg, hanem egészen pontosan ezt: „Nem tartottak ehhez hasonló (כָּמֹ֙הוּ) páskát Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyet Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival.” (2Krón 35,18) Meg ezt: „Bizony nem tartottak ehhez hasonló páskát (כַּפֶּ֣סַח הַזֶּ֔ה) a bírák, Izráel bíráinak ideje óta, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében, csak Jósiás király tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát az ÚRnak Jeruzsálemben.” (2Kri 23,22-23) Tehát pészachot tartottak, csak nem ilyen nagyszerűt, mint Jósiás idejében. Illetve a bírák és Sámuel idején még ilyen nagyszerű pészach-ünnepek is voltak, ezt mondja a szöveg.
Kevésbé központi helyen (Núbia), de ugyanebből az időszakból (Kr. e. 14. sz.) ismert a Tetragrammatonnak egy másik említése is: The Land of the s3sw (Nomads) of yhw3 at Soleb.
Köszönöm, Bálint, ez nagyon fontos lelet! Ha jól látom, 2019-es a publikáció.
Kedves Ádám!
A törvénykönyv megtalálása azért nem tűnik valószínűnek, mert hogyha Mózestől maradt egy törvénykönyv (ahogy a Biblia állítja) és azt a zsidók folyamatosan évszázadokon át Isten törvényének tartották, a bírák korában is és a dávidi királyság korában is (mert a Biblia ezt állítja), és eszerint a könyv szerint rendezték be az életüket és az országukat, akkor aligha feledkezhettek meg ennek a könyvnek a létezéséről, aligha veszthették el teljesen a könyv szövegét, úgy, hogy ezt a templomrenoválási munkák során kellett véletlenül megtalálni…
A könyv megtalálásának és a Jósiás-féle vallási reformnak én olvastam néhány szociológiai-történelmi magyarázatát. Az országot addig rettegésben és a „protektorátus” státusában tartó asszir nagyhatalom alapvetően megrendült Jósiás korában – ezért Jósiás idejét és lehetőségét érezte az önálló politizálásnak. Eme önálló politizálás „éle” részben az Assziria bukása után újra előázsiai hatalmi pozíciók szerzésére törekvő Egyiptom ellen irányult (Jósiás végül is a Nekáó fáraóval vívott csatában halt meg.). Én az ókori kelet történelméhez nem értek (és nem olvasok ezeken a nyelveken sem), de ennek az alapján plauzibilisnek tűnik nekem, hogy az izzó vallásos-nacionalista lelkesedéstől áthatott fiatal uralkodó az új helyzetben mintegy „újraalkotta” a nemzeti identitás alapját képező mítoszt – a Kivonulás és a mózesi törvény történetét – persze nyilván támaszkodva a korábbi hagyományokra is. Egy további magyarázatot is olvastam a mózesi törvénykönyv keletkezésére: eszerint maga az írott törvény eszméje nem játszott olyan nagy szerepet a korábbi vallásosságban, már csak azért sem, mert a zsidók nem is tudtak olvasni – ezért inkább a prófétáktól (pl. Sámueltől) várták az útmutatást. A próféták és a szájhagyomány voltak a nép számára a kapcsolat Istennel. De Jósiás korára az urbanizáció miatt a helyzet némileg megváltozott. A „népi” vallásosságot felváltotta a jeruzsálemi Szentélyben folyó államilag megszervezett (emlékezzünk arra, hogy Józsiás minden kultuszhelyet – beleértve a Jahve-kultusz Jeruzsálemen kívüli helyeit is – kíméletlenül felszámolt) kultusz. A király, a körülötte lévő előkelők és papok, és természetesen az írástudók viszont természetesen tudtak írni, és fontosnak tartották, hogy a nép az államilag elrendezett kultuszban higgyen, és ne a belőle kiemelkedett karizmatikus személyiségek (a próféták) által terjesztett „üzenetekben”. Ennek pedig fontos eszköze volt az írott törvény megteremtése és elterjesztése, elfogadtatása az egész néppel. (Hogy ez igaz, azt jól mutatja, hogy a Tóra a leghatározottabban óv az olyan próféták tevékenységétől, akik valami olyasmit hirdetnek, ami az írott törvénnyel ellentétes, és azt mondja, hogy még ha be is következik az a jel, vagy csoda, amellyel a próféta igazolni akarja a maga állítólagos küldetését, akkor sem szabad hinni az ilyen prófétának. Ez arra mutat, hogy feszültség volt a „hivatalos”, az írott törvényre hivatkozó vallás és a „népi” az egyes próféták által közvetített isteni üzenetekre hivatkozó vallás között.)
Kedves Miklós,
nekem ez a narratíva tűnik elrugaszkodottnak és légbőlkapottnak. A 19. század végének radikális szkepszisét tükrözi, mind Izráel társadalma korai időszakával, mind az írásbeliséggel, mind a bibliai szövegekkel kapcsolatban. Szerintem ez a rekonstrukció ma már egyáltalán nem tartható.
John Brightet azért idéztem, mert ő, bár hisz Istenben is és a Biblia kinyilatkoztatott voltában, mégis elfogadja azt, hogy a kultuszt leíró szövegek évszázadokkal Mózes után keletkeztek, és arra hivatkozva fogadja el ezt, hogy a szöveg nem egy pusztában vándorló nép kultuszát, hanem egy olyan kultuszt ír elő, amelyet csak a jeruzsálemi Szentélyben folytathattak. De igazad van abban, hogy Isten (aki ismeri a jövőt) a pusztában is, Mózes által is kinyilatkoztathatott egy olyan szöveget, amely egy későbbi kultuszt ír le.
Lehetséges, hogy Brightet itt befolyásolta az ő korában létező tudományos közösség a Wellhausen-paradigmától áthatott szemlélete.
Végül pedig a pészach-ünnepről szóló szöveget illetően tökéletesen igazad van. A szöveg nem azt állítja, hogy addig nem volt Pészach, csak azt, hogy ilyen nagyszabású, a király és a főpapság által ilyen nagy erőforrásokat mozgósítva és ilyen alaposan megszervezett Pészach nem volt addig. Nyilvánvaló tehát, hogy Jósiás és köre nem „kitalálta” a Kivonulás történetét, hanem egy elhalványodott hagyományt újított fel – felújította, megerősítette és talán új elemekkel is bővítette – azért, hogy eszmei megalapozást adjon az új előázsiai hatalmi helyzetben erőre kapott júdai zsidó nacionalizmusnak. (Közösségek egy új történelmi helyzetben sokszor „újraírják” – és felerősítik – a korábbi hagyományaikat.)