Lesslie Newbigin huszadik századi brit teológus-misszionáriusnak van egy gyönyörű hasonlata arról, hogy kik is vagyunk mi, keresztények. A hasonlat mögött Newbigin azon meggyőződése áll, hogy a keresztények közösségét csakis az új világ ígéretében érthetjük meg. A keresztények azok, akik hisznek az Isten eljövendő országában, amiről Jézus beszélt, és ennek az országnak első gyümölcsei és tanúi is egyben. Az Isten országa ereje szülte őket élő reménységre, arra a reménységre, melynek fókuszában is ennek az országnak az eljövetele áll. A keresztények arccal az új világ felé fordulva élnek, és az eljövendő ország csodálatos erejéről beszélnek a világnak. Istennel való megbékélésre hívnak, aki megszabadít a bűn és a halál fogságából az elmúlhatatlan, örök életre. Ezt a komplex igazságot világítja meg egy egyszerű kép.
Amikor Newbigin még misszionáriusként szolgált Indiában, lelkésztársaival időnként hosszú távolságokat tettek meg gyalog. Ilyenkor korán hajnalban útra keltek, hogy még mielőtt a tűző nap delelőre érne, elérjék úticéljukat. Egyik alkalommal kelet felé tartottak, és szembe jöttek más vándorok, akik pedig a másik irányba, napnyugatnak haladtak. Newbigin hasonlata ezt a pillanatot ragadja meg. Ha a szembejövő vándorok ekkor rájuk néztek, a felkelő nap ragyogását láthatták az arcukon. Ha ezt a ragyogást látva megkérdezik, hogy honnan jön a fény, Newbigin és lelkésztársai azt válaszolták volna: „Hát forduljatok, meg, ott van mögöttetek a felkelő nap!” Amelyik társaság látja a napot, annak tükröződik is az arcán. Érthető, ha ez a társaság arra hívja a másikat, amelyik napnyugatnak tart, hogy forduljon meg és menjen velük együtt a ragyogó nap felé.
A hasonlatban mi, keresztények vagyunk azok, akik látjuk a Felkelő Napot. Ennek a napnak a világossága tükröződik az arcunkon, ezt veszik észre azok, akik a másik irányba mennek. Jézus a tanítványait a világ világosságának nevezte, de a világosságunk forrása nem magunk vagyunk, hanem az Isten országa, amely felé nézünk. Legalábbis, ha igazi keresztények vagyunk, akik tényleg az eljövendő világban reménykedünk.
„Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.”
Zsoltárok 130:6
Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.
/2 Kor. 3,18/
„”Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket. /2 Kor. 3,18/””
Közelebb áll hozzám a fentebbi igevers első mondatrészének King James szerinti fordítása, aminek magyarra fordításában a Google segített:
„But we all, with open face beholding as in a glass the glory of the Lord, ……..”
„De mi mindannyian nyitott arccal (fedetlen arccal) szemléljük az Úr dicsőségét, ………”
Azaz, mivel Krisztus vére által bizalommal mehetek Isten jelenlétébe a szentélybe (Zsidó 10:19), ahol lélekben (szellemben) szemlélhetem dicsőségét, bár most még mintegy üvegen keresztül, homályosan (1 Kor. 13:12), ám miközben szemlélem Őt, közben megtörténik dicsőségre való átformálódásom. Kegyelem és kiváltság így időznöm Isten jelenlétében.