Martyn Lloyd-Jones gyakran hangoztatta, hogy ő nem „rendszer-kálvinista” („system Calvinist”), hanem „bibliai kálvinista” („Bible Calvinist”). Ez alatt azt értette, hogy a keresztény hit igazságairól nem logikai rendszerben, hanem biblikusan akar gondolkozni. Nem tartotta szükségesnek, hogy minden koherens, logikai modellé álljon össze a fejében, a Szentírás igazságait viszont annak egész mélységében – beleértve a kiválasztásról mondottakat – hinni és vallani akarta. A „rendszer-kálvinista” hajlamos arra, hogy a bibliai kategóriákat filozófiai-logikai kategóriákra cserélje, vagy azokba tuszkolja. A „bibliai kálvinista” elmegy a bibliai kijelentés határáig, de ott megáll és tiszteletben tartja a csendet; nem varr el minden szálat, nem köt össze minden pontot, nem szűr le minden következtetést, képes megbarátkozni a misztériumokkal.
Ha lehet ilyen anakronisztikusan fogalmazni, Kálvin is „bibliai kálvinista” volt. Bár az Institutió magyar fordítása A keresztyén vallás rendszere címet kapta (és Kálvin alapvetően tényleg rendszerező gondolkodó volt), a reformátor gyakran figyelmeztetett annak a veszélyére, ha valaki a kiválasztással kapcsolatban a bibliai kinyilatkoztatás határain túli spekulációk területére téved. Ezt írja például az Institutió II. kötetében: „Helytelenül… akarnak némelyek a felhők felett járni azért, hogy bizonyosakká legyenek Isten tanácsa felől (ami pedig közel van hozzánk saját szívünkben és szánkban). A hitnek józanságával tartsuk tehát féken ezt a vakmerőséget és elégedjünk meg azzal, amit Isten az ő titkos kegyelméről igéjével külsőleg bizonyít, csak aztán a csatorna, amelyből bőven árad felénk az ivóvíz, meg ne akadályozza azt, hogy a forrás az őt megillető tiszteletben részesüljön.” (II.24.3)
Kálvin ezután a metaforákat halmozva szenvedélyesen igyekszik visszatartani bennünket az ige határain túli területektől és a kíváncsiskodó spekulációktól. „Semmiféle kísértéssel sem rémíti meg jobban és veszedelmesebben a Sátán a hívőket, mint mikor azokat a maguk elválasztása felől való kételkedéssel nyugtalanítván, egyuttal annak a helytelen úton való keresésére irányzott gonosz vággyal is gyötri. Helytelen úton való keresésnek azt nevezem, mikor a gyarló ember az isteni bölcsességnek titkos rejtekeibe igyekszik betörni és a legfőbb örökkévalóságig akar elhatolni, hogy megtudja, vajon mi van felőle határozva az Isten ítélőszéke előtt. Ekkor bukik ugyanis annak a mérhetetlen mélységű örvénynek fenekére, amelyben el kell pusztulnia; ekkor bonyolódik bele megszámlálhatatlan és feloldozhatatlan kötelékekbe; s ekkor borítja el magát mélységes vak sötétséggel. (…) Ha tehát félünk a hajótöréstől, aggódva kerüljük ezt a szirtet, amelyhez sohasem ütközhetünk veszedelem nélkül. És ha veszedelmes tengernek tartják is az eleve elrendelésről való vitatkozást, mégis nyílik ennek a megszemlélésére biztos és csendes, sőt hozzáteszem kellemes hajókázás, ha valaki önkényt nem vágyik a veszedelemre. Mert amint veszedelmes mélységbe buknak azok, akik, hogy a saját elválasztásukról bizonyosak legyenek, Istennek örök végzését kutatják az ige nélkül, úgy azok, akik szép rendjében nyomozzák azt, amint az ige magában foglalja, a vigasztalásnak kiváló gyümölcséhez jutnak ez által.” (II.24.4)
Evangéliumi kálvinistaként az emberi spekuláció veszélyes szirtjét én is szeretném elkerülni. Inkább az exegézisben bízom, mint a logikában, mert az exegézis az isteni kinyilatkoztatást igyekszik szóra bírni, tisztelve az ige hallgatását is, a logika viszont a csend helyén is tovább beszél. Nem vetem el a logikát, mert az emberi gondolkodás nem tud meglenni nélküle, még az exegézis sem. Hiszek az isteni kijelentés harmóniájában is, ezért fontosnak tartom a Biblia kanonikus értelmezését (az exegézis által nyert értelmezések összhangjára való törekvést). A logikai rendszerek iránt ugyanakkor bizalmatlan vagyok, ezért feltétlenül közelebb áll hozzám Lloyd-Jones és Kálvin „bibliai kálvinizmusa”, mint azok kálvinizmusa, akik a kijelentésből tudományt vagy filozófiai rendszert csinálnak. Ha az emberi spekuláció a szirt, az Isten igéje a világítótorony.
„………… Ha az emberi spekuláció a szirt, az Isten igéje
a világítótorony.”
E kora délelőtti órában felüdítette bensőmet e föntebbi poszt,
és frappánsan megfogalmazott utolsó mondata. Az Isten igéjét
magába foglaló Biblia számomra is „világítótorony”. Azok az
igék pedig, melyeket személyes életemben „útmutatásként” vélek
felismerni, „világító fáklyák”, melyek több évtized távlatából
visszatekintve máig világítanak, igazolva, hogy áldás van a se –
gítségükkel megtett úton való haladáson.