Meglepő Jane Austen regényeinek huszonegyedik századi reneszánsza. A posztmodern kultúra igen érzékeny mindenféle nemi diszkriminációra, az angol viktoriánus társadalmi berendezkedés pedig kifejezetten nem tartozik a posztmodern ízlés számára vonzó jelenségek körébe. Mégis, jelenleg Jane Austen az egyik legnépszerűbb klasszikus író, olyannyira, hogy nemrégiben két regényét (Emma, Büszkeség és balítélet) is megfilmesítették. Mi lehet ennek az oka? Kimerítő választ talán hiába is keresnénk, az egyik ok azonban nagyon is kézenfekvő. Jane Austenban Erosz lázadását láthatjuk a posztmodern ethoszban is megbúvó szocreállal szemben.

Az erosz motívuma a világban lévő különbözőség ünnepe. Nem létezhet erosz, ha nincs különbözőség. Az erosz mindig válogat, mindig kiemel valamit és ezzel egy időben elvet valami mást. Az erosz felemeli a szépet, és elveti a csúnyát. Elismeri az igazat, és gyűlöli a hamisat. Kedveli a jót, és megveti a rosszat. Ez persze a gyakorlatban nem igaz, mert az erosz gyakran a csúnyát látja szépnek, a hamisat igaznak, és a rosszat jónak. A lényegen ez nem változtat: az erosz mindig ahhoz vonzódik, ami a szemében szép, jó vagy igaz. Az erosz a különbözőség ünnepe, Kierkegaard kifejezésével élve „az előnyben részesítés szenvedélye”. Ha nincs különbözőség, az erosz fokozatosan elveszti erejét.

A marxista egyenlősítés  éppen az erosz ünnepét teszi tönkre. A kommunizmus egyik nagy tragédiája a mindent átható ízléstelenség volt. Ennek egy példája a szocreál építészet, a betondzsungelek szomorú, lélekölő sivársága. A szocialista művelődési házak Erosz számára a siratóházat jelentették. A traktoron ülő széles vállú nő szintén a kor terméke. A szocializmusban az erosz nemi kifejeződése – a gyári lopás és fusimunka kisstílű erkölcstelenségének analógiájára – a lakodalmas gagyi és a klubszobai paráználkodás lett. Ironikusan azt is mondhatnánk, hogy a különbözés hierarchiájából fakadó szépség még a házasságtörésből is kiveszett.

Erosz agóniáját a marxista ihletettségű feminista mozgalom csak tetézte. A feminista uniformizáló törekvések a férfi és nő kapcsolatában is megszüntették a különbözőséget, hogy a két nem egyenlőségét bizonyíthassák. Sok igazsága volt az egyenjogúságért küzdő mozgalmaknak, azt azonban látnunk kell, hogy a nemek szocialista-realizmusa nem mindenki számára váltotta be a hozzá fűzött reményeket. S talán éppen ez magyarázza Jane Austen reneszánszát. A posztmodern doktrínán felnevelkedő nemzedék nem elégszik meg az uniszex valósággal. Kívülről az öntudatos szingli lét híve, de amikor férfias férfiakról és nőies nőkről olvas, felgerjed benne az erosznak egy olyan formája, mely sokkal mélyebben gyökerezik a libidónál, és sokkal magasabbra tör az orgazmusnál. Jane Austent olvasva a mai fiatalok az erosz nemesebb formájával találkoznak, melyről a gamológia (házasságtan) atyja, Theodore Bovet így ír: „A szex és az erosz ellentétét jól kifejezi egy sereg majdnem öltözetlen ’girl’ tánca és egy andalúziai táncospáré. Az andalúziai táncban a legnagyobb szenvedélyt a kasztanyett csörgetése, vagy a sarkak dobbantása fejezi ki.” (Felette nagy titok, 13)

A posztmodern ember Jane Austen regényeiben a különbözőség ünnepével szembesül, és ez néha olyan mély erotikus vágyakozást indít el benne, melyet még a Jane Austen által megrajzolt valóság sem tud(na) megelégíteni. Darcy sok nő szívét dobogtatta már meg, a szexuális vágynál valami mélyebb és teljesebb sóvárgást indítva útjára, mely a férfiasság jelenlétével kapcsolatos, de talán annál is mélyebbről ered.

A különbözőség ünnepén az egyik hely mindig üresen marad, és minél emelkedettebb az ünnep hangulata, annál jobban vágyunk arra a Valakire, akinek a helyét a rendezők soha nem töltik be mással. Mert végső soron talán nem is a Darcy és Elisabeth által megtestesített férfiasság és nőiesség hiányzik nekünk.

***

A bejegyzés az Erosz nyomában c. esszékötetem egyik fejezete. A könyv a Harmat Kiadónál vagy könyvterjesztőknél megvásárolható. Ár: 1200 Ft.