Emlékszünk még Fekete-Győr András babahordozós fotójára, és arra, hogy mit írt Rákay Philip az újraposztolt fotó fölé? Emlékszünk, milyen botrány kerekedett belőle? Csak a politikai dimenzió miatt nem szólaltam meg akkor, mert egyébként elképesztően tanulságos mind a kép, mind a reakció. Politikai szempontból tőlem lehetne fordítva is: a jobboldali médiaszemélyiség van babahordozóban és a momentumos politikus írja a kép alá, hogy „szép új világ”. Ez a kérdés messze túlmutat a politikán. Sőt, éppen onnan szeretném most kivinni. De bevallom: a fotót látva bennem is összerándult belül valami. Pedig lehet, hogy Fekete-Győr András csodálatos édesapa. Sőt, példamutató édesapa. Talán még a babahordozóban is. Nem tartom magam példaapának, de én is pelenkáztam időnként a fiaimat. Ezt teljesen okénak tartottam. Nem olyan ösztönös szeretettel csináltam, mint a feleségem, inkább levittem a szemetet, vagy elmentem vásárolni, de ha kellett, én is bevállaltam. Az ölembe is vettem őket, babakocsit is toltam, és amennyire tőlem tellett, igyekeztem gyakori érintéssel is kifejezni a fiaim iránti szeretetemet. Nem kell egy apának hidegnek lennie.
Sőt, sokuknak épp közelebb kellene lépnie a gyermekéhez, ahogy Fekete-Győr András is teszi. Férfiként be kellene tennie a vállát a felesége és a gyermeke közé, hogy átvegyen egy részt a teher súlyából. Hogy hazaérve ne a sörhöz nyúljon, hanem a plüssmackóhoz, és időt töltsön a gyermekével, miközben az anya, aki egész nap vitte a terhet, végre szusszanhat egyet. Akkor is, ha a férfi is egész nap gályázott. Mert az erős férfi a feleségéért is áldozatot hoz. Értem, miért érzik sokan felszabadítónak, ha a férfi is bensőséges kapcsolatot ápol a gyermekével. Még lélektanilag is elismerem ennek a fontosságát. Sőt, e téren talán jobban is teljesít a mi kultúránk, mint korábbi korok kultúrái, amelyekből gyakran hiányzott ez az intimitás, mert az apa vagy kemény volt, vagy önző, vagy mindkettő.
De van a babahordozós képben valami disszonáns, amitől én is hátrahőköltem. Nem Fekete-Győr András személye vagy kinézete az. Nem is a gyermeke iránt kimutatott szeretete. Még csak nem is feltétlenül a babahordozó. Ezért mondom, hogy nem magával a képpel van a baj, inkább a kontextusával. Ez a kép üzen. Mondhatjuk, hogy ez csak egy cuki kép, semmi több, de mindnyájan tudjuk, hogy a politikus a képpel üzen, és a politikai megnyilvánulásai alapján azt is egész jól összerakhatjuk, hogy mit. Nem hiszem, hogy nagyot tévedünk, ha így dekódoljuk az üzenetét: az apa szerepe és az anya szerepe között nincs lényegi különbség. A férfi is lehet anyaszerepben, ahogy a nő is lehet apaszerepben, sőt, ezek a szerepek valójában nem léteznek. Illetve csak társadalmi konstrukciók. És meg is érkeztünk abba az egalitárius értékvilágba, ahonnan nyílik tovább az ajtó a genderelméletek felé. Oda, ahol Fekete-Győr András politikusként is sátrat vert. Ahol nem lehet többé azt mondani, hogy „Ladies and gentlemen”, és ahol eretnekségnek számít a mondat, hogy „az apa férfi, az anya nő”.
Ettől az implicit üzenettől rándult össze a gyomrom. A képen annak ellenére egy anyát látok, hogy egy férfiről van szó. Szinte hallom most a választ: nyilván a kulturális sztereotípiák miatt mondom ezt. Úgyhogy másképp fogalmazok: nem látok apát a képen. A különbség eltörlését látom. A férfi eltörlését látom. G. K. Chesterton annak idején G. B. Shaw kapcsán jegyezte meg: „A bohémek között nagy tetszést aratott az a mondása, miszerint a nők egyenrangúak a férfiakkal; viszont magára bőszítette őket, midőn megkockáztatott egy másik állítást, hogy tudniillik a férfiak egyenrangúak a nőkkel.” (Eretnekek, 33) Már akkor is látszott, hogy az egyenlőséghit áldozata a férfi sajátossága, a férfiasság lesz. Pedig a férfi minden lehet, csak nem áldozat. Aki ezt nem érti, az már beáldozta a férfit; a plüssmackók és pelenkák mellé állította és babahordozót tett rá. Senki ne értsen félre: én is játszottam a gyerekeimmel. És mondom: a feneküket is kitöröltem, ha kellett. Cumisüveggel is etettem őket. Nem ez a baj.
Akkor mi? Kezdem egy kicsit távolabbról. Néhány hónappal ezelőtt végigolvastam Theodor Adorno és Max Horkheimer A felvilágosodás dialektikája c. könyvét, mert szerettem volna jobban érteni a Frankfurti iskola gondolkozását. Ahogy lapoztam a könyvet, annyira sokszor került elő a „patriarchális” szó, hogy egy idő után elkezdtem aláhúzni, hogy lássam a mintát, aztán abba is hagytam. Nem emlékszem egyetlen alkalomra sem, hogy a szerzők a szót kedvező jelentéssel használták volna. Adornóék a férfi és a nő kapcsolatát ugyanúgy a hatalmi viszonyok alapján akarták megbeszélni, ahogy a társadalmi viszonyokat is, és ebbe nem fért bele semmiféle aszimmetria. A múlt patriarchális viszonyai, amelyekben a férfi a család feje, az ő szemükben az elnyomás viszonyai. Ha fenntartjuk a férfi és a nő közötti különbségeket, a hatalmi viszonyokat szilárdítjuk meg. A nemi szerepeket szét kell törni, hogy a nő ne legyen alárendelt szereplő a kapcsolatban. Ehhez pedig a kereszténységet is szét kell törni. Nem én mondom ezt, hanem ők mondják.
A kereszténység szemlélete nem csupán a hatalom mentén akarja értelmezni a férfi és a nő valóságát, ezért nem hajlandó a nemek viszonyát a jogegyenlőség kényszerzubbonyába se beleerőszakolni. Chesterton egy másik alkalommal ezt írta: „A nőnek én nem több jogot, hanem több kiváltságot adnék.” (G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal? Századvég, 2019, 140) Adorno és Horkheimer ebben ravasz cselt látnak, a kereszténységnek azt a kísérletét, hogy „a nem elnyomását ideológiailag a nő tiszteletével kompenzálja, s így ne egyszerűen elfojtsa, hanem meg is nemesítse az archaikus emlékeket” (A felvilágosodás dialektikája, Atlantisz, 2011, 141). „Az egyház, amely a történelem során alig mulasztott el alkalmat, hogy a populáris intézmények dolgába bele ne kotyogjon, akár rabszolgaságról, akár kereszteshadjáratokról vagy csak egyszerű programokról volt szó, az asszony megítélésében az Üdvözlégy ellenére Platónhoz csatlakozott. A fájdalmas Istenanya képe a matriarchátusnak tett engedmény volt. Ám az egyház még e képpel is, amelynek épp abból kellett volna megváltania őt, a nő alsóbbrendűségére bólintott rá.” (297)
Ebből lenne ugye, kiút a nemi szerepek megszüntetése. Csakhogy van itt egy makacs tény: bár marxista történettanárok gyakran emlegették, valójában soha nem volt a történelemben matriarchátus. Viszont a fennálló társadalmak szinte kivétel nélkül mind patriarchális alapon szerveződtek. És ennek – bár Simone de Beauvoir óta ezt nem illik vallani – részben biológiai okai vannak. A hím és a nőstény közti különbséggel már Arisztotelész is foglalkozott az állatvilág kapcsán, és a következő definíciót használta: „hímnek minősül egy állat, ha a másikban nemz, nősténynek, ha önmagában”. Az indoeurópai nyelvek a másikban nemzőt nevezték apának, és anyának azt, akiben a nemzés történik. Valamint fiúnak, aki az anyától különbözőnek születik, és lánynak, aki az anyához hasonló testű. Aristide Fumagalli olasz morálteológus szerint ez a különbségtétel „esszenciális és megkerülhetetlen adottsága az emberi természetnek” (La questione gender, Queriniana, 2015, 6)
A kívül nemzés és az önmagában kihordás az istenképű ember esetében olyan mély valóságra mutat, amelynek megbeszélésére egyszerűen nem alkalmas a jog világa. A férfihoz valamiféle transzcendencia (meghaladás) kapcsolódik, a nőhöz pedig valamiféle immanencia (benne levőség), hiszen a férfi nem önmagában hordja ki az életet, hanem a másikban, a nő viszont nem a másikban, hanem önmagában, vagyis eredendő aszimmetria van a férfi és a nő szerepe között. Ha belegondolunk, maguk a nemi szervek is jelzik ezt a különbséget, és a szerelmi aktus során is az történik, hogy a nő befogad, a férfi pedig behatol. A nő esetében könnyű ma is belátni a nemi sajátosságot: csak ő képes foganni és szülni, majd a testéből táplálni. A genderelmélet hívei igyekeznek relativizálni e téren is a biológiát, amikor „szülő férfiakról” beszélnek. De ilyenkor olyan férfiakra gondolnak, akik „nemváltásuk” után megtartották női adottságaikat, ezért képesek női életfolyamatok megélésére. Egy férfi biológiai adottságokkal rendelkező ember akkor sem lesz erre képes, ha nőnek vallja magát. Tehát a nő sajátossága viszonylag nehezen tagadható.
De mi van a férfival? (Vagy férfivel – magas hangrendben, ahogy mostanában használják?) Van a férfinak is olyan nemi sajátossága, amely megkülönbözteti őt a nőtől? A kultúrák többsége ezt magától értetődőnek tekintette. Az anya a mellére veszi a gyermeket, az apa később a nyakába. Az anya dajkálja, az apa próbára teszi. Az anya öleli, az apa utat mutat neki. Az anya a föld, amelyben kihajt, az apa a karó, amelyen felkúszik. Az anya adja az életet, az apa az identitást. Az anya elfogadása feltétel nélküli, hiszen önmagában hordozta, az apáé feltételes, hiszen a gyermek mindenkor kívül állt rajta. De éppen ezért az apa jelenti a meghaladást is. Ki hiheti őszintén, hogy a mai kor súlyos identitásválsága nincs kapcsolatban az apaszerep válságával? Ha a férfit is az anya immanens szerepére buzdítják, az apa szerep szűnik meg. Lesz babahordozó meg plüssmackó, de nem lesz erős kéz és széles váll. Lesz sok ölelés, de hiányozni fog a fegyelmezés. Lesz feltétel nélküli szeretet, de eltűnnek a határok és a következmények. Lesz befogadás és irgalom, de nem lesz elvárás és útmutatás. És felnő egy nárcisztikus generáció, amelynek jogai vannak, de kötelességei nincsenek, amely mindenre nyitott, de semmi mellett nem köteleződik el, amely követel, de nem hoz áldozatokat, amely képtelen nemet mondani, ezért a kitartó igenre sem képes. Amely folyton keresi önmagát, de nincsenek hozzá támpontjai.
Fekete-Győr András képe nekem ezt üzente. Az új világban az apán zubbony van. Van, aki szerint ez szép. Szerintem zsákutca.
Ne haragudj Ádám, de szerintem most ez annak az esete, hogy ha “a kalapács az egyetlen szerszámod, akkor mindent szögnek nézel” szerintem ebben a fotóban semmi disszonáns, LMBTQ-val, nemi szerepek felcserélésével kapcsolatos dolog nincs, csak te látod bele.
Az én férjemnél férfiasabb ember nem nagyon lehet elképzelni, mégis van olyan fotónk, hogy porszívóz, miközben a pár hetes gyermekünk fel van kötve rá hordozóban – hogy én is és a baba is pihenni tudjunk. SŐT, képzeld jobban szeret és tud is főzni mint én, még sincsenek felcserélve a szerepek nálunk.
Elszomorított ez a posztod.
Tisztelt Szabados Ádám! A leírtak egy jobb kontextusban hangzanának, ha arról lenne szó, hogy „ez a kép számomra azt üzente, hogy…”.
Mindenkitől azt kérem, hogy mielőtt kommentel, olvassa figyelmesen végig az esszét!
Amikor először láttam kendőbe kötött babát, egy barátnőm első gyermekét, én is furán néztem rá. Nem tetszett. Sem a kendő, sem a helyzet. Idegen volt, ismeretlen. A kisbabákhoz a babakocsit meg a cumisüveget köti az ember, ezt látja a médiában, a könyvekben, mindenütt… Azóta született öt gyerekem, és ma már teljesen másképp látom ezt a dolgot. Meg sok minden mást is.
Erről a képről, erről a posztról sokat beszélgettünk a férjemmel. Mi egy hordozós család vagyunk. A szükség hozta így, a gyerekeink ordítottak a babakocsiban, szinte megváltással ért fel, amikor 10 hetesen hordozni kezdtem az elsőt. Majd utána még négyet. Amikor én nem bírtam – mert hosszú távon nehéz ám egy gyerek, főleg ha megnő -, akkor átvette tőlem a férjem. Elsősorban kirándulásokon. De bizony a hétköznapokban is. Átvette tőlem a terhet, amikor én már nem bírtam fizikailag, vagy éppen lelkileg. Nem ezt írja a Biblia is, hogy egymás terhét hordozzátok?
Ezen a képen azt látom, hogy egy édesapa hordozza az újszülött gyermekét. Megadja neki a szükséges testközelséget, amíg az anya pihen. Ő hordozza, meg a szülés utáni első hat hétben az anyának tilos (lenne) hordoznia, regenerálódnia kell a testének, hogy ne legyenek maradandó sérülései, pl méhsüllyedés. Ilyenkor, a gyermekágy idején az a jó, ha a családja veszi át az anyától a gyermek hordozását. De mi van akkor, ha nem bibliai nagycsaládba érkezik az a baba, ahol van nagymama, nagytesó, nagynéni, meg ezer unokatesó? Vagy nem gazdag családba, ahol van cseléd, dajka, fizetett segítség? Mi van, ha mikrocsaládba érkezik az az újszülött, és az anya egyetlen segítsége az apa?
Én azt vallom, hogy a gyermek körüli munka nem genetikailag meghatározott. A férfimunka ott kezdődik, amit egy nő már nem tud felemelni. A szülésen és a szoptatáson kívül egy apa is minden feladatot el tud látni egy kisbaba körül. Néha tényleg mindent el is kell ellátnia, pl ha megözvegyül. Máskor meg elég, ha „besegít”, és ad pár óra nyugit az anyának, aki egész nap (és éjjel) gyerekezik odahaza bezárva. Ez nem genderőrület, hanem szeretet és normalitás, áldozathozatal és kereszthordozás egy elkötelezett párkapcsolatban. Ez szülőség. Neked is voltak kicsi gyerekeid, Ádám, emlékezz vissza, mennyire várta a feleséged, hogy esténként hazaérj és könnyebbíts egy kicsit a terhein. Csak egy órácskára. Csak egy zuhany erejéig. Csak amíg elmehet egyedül pisilni…
„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4).
A képen Szent Kristóf, amint egy gyermeket hordoz kendőben: https://i.pinimg.com/736x/40/6e/68/406e68ea005c0e0458df1004cff1d742–san-cristoforo-saint-christopher.jpg Nem gondolnám, hogy kevésbé férfias a kendőtől.
Kedves Krisztina, szerintem most úgy írtál, hogy nem olvastad végig a posztot. Vagy nem figyelmesen olvastad.
Amit még hozzátennék, hogy szívem legmélyéig elszomorít, hogy már a babahordozás is átpolitizálódott. 🙁 Hát már sehol sincs megállás? Nem lehetne, hogy meghagyjuk ezeket a dolgokat politikailag semlegesnek? Hogy ha meglátok egy hordozó apát, nekem megmelegedik a szívem attól, hogy az az apa válaszkészen reagál a gyermeke kötődési igényére, és szó szerint leveszi a terhet a felesége vállról, és eszembe se jut, hogy „na, ez is benyalta a genderlobbit”.
Mondom mindezt konzervatív, hívő keresztényként, úgy, hogy a népszavazáson négy nemmel fogok szavazni.
Máris!
Amennyire ismerlek titeket, joggal gondolhatod azt, hogy nálatok nem ez a helyzet. Szerintem senki nem gondolhatja ezt rólatok. Ahogy rólunk sem. Pedig én is elég sokat hordtam a hordozókendőt.De talán azt is logikus gondolni, hogy vannak olyan politikusok, akiknél ez nem választódik el ennyire. Logikus azt gondolni, hogy fekete Győr András ezt egy picit másképp látja. Legalábbis a politikai nyilatkozatai alapján. Illetve logikus azt gondolni, hogy azok a filozófusok, akiket Ádám idez, az apa és anya szerepek változása és a kialakulóban lévő új család fogalmak, gender szerepek és hasonlók között összefüggés látnak. Nekem és neked ezekben nincs összefüggés, ebben igazad van. Én úgy értettem Ádámot, hogy ezt nem is erre értette. Nagyobb összefüggések, kulturális trendek, filozófiai irányzatok, és elméletek tekintetében azonban ezek erős érvnek tűnnek. Ismerve A-t (a ferjed), egyutt kidve vele az xcc-n, es téged, vagy akár magunkat, mi egy “babahordozóbb” generáció vagyunk, de mégis úgy érzem, hogy ez a cikk nem rólunk szólt. Sőt még talán nem is fekete-Győr Andrásról. Inkább a nagyobb összefüggésekről.
Kedves Ádám! Csak hogy képviseljem azok táborát, akik értik is miről szól a poszt, én is osztom ezen aggodalmadat: „Ha a férfit is az anya immanens szerepére buzdítják, az apa szerep szűnik meg.”
Az egyetlen jogos kritika, ami szerintem felvethető lenne, az az, hogy valóban tetten érhető-e az a bizonyos implicit üzenet FGyA képén, vagy sem. Azonban teljességgel egyetértek azzal, hogy a politikusok a médiában (főleg a jelen helyzetben) mindig üzennek.
Kedves Ádám!
Szeretem az írásait. Ebben a cikkben is jó a téma, amit kibont. A kapcsolódó kép talán provokatív.
Ilyen cikkek alapján mindig az a gondolatom támad, hogy jó lenne valami társadalom kutatás, ami felmérné, hogy ezek a folyamatok vajon milyen mélyre szivárognak le egy társadalomba. A mindenféle média alapján úgy tűnik, sokakat érint, de vajon a társadalom jelentős százalékát érinti?
Pl. Az jól mérhető, hogy a házasodási kedv hogyan alakult az elmúlt évtizedekben. Gyerekkoromban (mondjuk 30 éve) vidéki kisvárosban kevés emberről tudtam, hogy csak élettársi viszonyban élnek, és nincsenek összeházasodva. Mára ez elég megszokott és elfogadott dologgá vált. De azért még mindig „legalább” hetero kapcsolatban élnek.
Létezik-e olyan prognózis, amely a mostani LMBTQxyz hatását előre becsüli, hogy milyen mértékű társadalmi hatása lesz 5, 10, 20, 30 éven belül?
(A teológiai jelentőségét értem.) Valahol a nem keresztyén szociológusoknak is látniuk kell, hogy ha ez az irány olyan ütemben terjed, mint az élettársi viszony elfogadása, akkor ennek jelentős társadalmi hatása lesz. És nem kell ahhoz semmilyen fóbiában szenvedni, hogy az ember azt mondja, ez összeomlást hoz. Vannak-e szakértők, akik ezt le merik írni tudományos megalapozottság mellett?
Illetve még egy dolog foglalkoztat ezzel kapcsolatban. Ha netán összeugrik Oroszország Ukrajnával, USA Kínával, ez mennyire fogja parkolópályára tenni az LMTQ mozgalmakat? Ezekben a folyamatokban is szerepet fog kapni annak meghatározása, ki a férfi a pályán a nyugati oldalon. (Ráadásul ez se kis jogi dilemmát fog hozni, ha majd be kell sorozni a férfiakat.) Bár ne kelljen megtudnunk!
Kedves Ádám, elolvastam végig. De be kell vallanom, a posztod nagyon is személyesen érint. A téma iránt csöppet sem vagyok elfogulatlan, érzelmileg erősen felkavart. Ráadásul én nem egy politikus szemével nézem ezt a képet, hanem egy civil ember, egy anya szemével. Amikor egy babahordozó apát gúnyolnak ki (Rákay Phillip-re gondolok, nem rád), akkor azzal együtt azt az életet gúnyolják ki, amit a férjemmel együtt közösen immár 13 éve élünk, azokat a gyerekeket gúnyolják ki, akiket vele együtt közösen nevelünk. Vele együtt a férjemet, gyermekeim apját is kigúnyolják, aki rengeteget segített nekem azzal, hogy a gyermekeimet hordozta, amikor én már nem bírtam, vagy amikor le szerettem volna ülni/feküdni a nagyobb(ak) mellé. Azt az életet gúnyolják, és benne az igencsak sok áldozathozatalt, amit a hordozós élet megkövetel. Mert mennyivel könnyebb lett volna beletenni a kicsit a kiságyba, ott hagyni a másik szobában, hadd sírjon, majd megszokja, én meg megyek a női dolgomra. De nem, én magamra kötöttem, hogy ne sírjon, és úgy sütöttem palacsintát. Mert ez a női princípium: befogadom, kihordom, megszülőm, a testemből táplálom, és magamra kötve végzem a nők (néha igen kemény fizikai) munkáját.
Félreértés ne essék: nagyon örülök neki, hogy nő vagyok, és hogy különbözöm a férfiaktól. Örülök, hogy Isten minderre képesnek alkotott, és megengedte, hogy méltónak talált arra, hogy : hogy nőként befogassak, kihordhassak, szülhessek, testemből táplálhassak és hordozhassak. És nagyon jólesik, amikor a férjem, a másik felem ebben segít, és levesz a vállamról egy kis terhet. Ahogyan őneki is jólesik, amikor én veszek le a válláról egy kis terhet, hogy ő szusszanhasson egyet, pl hétvégente sokáig alhasson, és mire felébred, készen legyen az ebéd. 😉
Semmi sem zárja ki, hogy az az apa, aki az újszülött gyermekét hordozza, kétévesen a nyakába vegye majd (bár az a férjem szerint sokkal fárasztóbb és fájdalmasabb, mint a háti hordozó), négyévesen megtanítsa beütni egy szöget, hatévesen összerakjanak egy biciklit, nyolcévesen rábízza a fűnyírót, tízévesen megtanítsa neki felásni a kertet meg felfúrni a falra a polcot, és közben folyamatosan hagyományos apaszerepet mutasson neki, következetesen fegyelmezve, határokat húzva és útmutatást adva.
Hordozni nekem annyit jelent, mint felvenni a keresztet, és nem a könnyebb, szélesebb úton járni, hanem vállalni a nehezebbet. Fekete-Győr András kendős-babahordozós képéről NEKEM az apai szeretet jut az eszembe, nem a politika.
(Csak halkan kérdezem, hogy ha politikust látva politikára gondoljak, akkor a térdelő óvodásokkal fotózkodó hímnemű politikusról mi jusson az eszembe?)
Kedves Ádám!
Köszönöm, abszolút egyetértek. De miért használod Te is a férfit magas hangrenddel?
Legalább mi, akik tudjuk, maradjunk meg az eredeti formánál. Férfiasan.
A „fi” szavunk „i” hangja csak mély magánhangzókkal „működik”. Lásd: fiú, fia, fias, fiak, stb. Szóval mi maradjunk csak a „férfinál”, „férfinak”, „férfival” alakoknál.
Annyira elszédült ez a világ, nagy boldogság Téged hallgatni benne, akiben még tiszták a gondolatok.
Köszönöm még egyszer, s mondd, míg csak mondhatod mondanivalód.
Kedves Krisztina,
megértem, hogy ha Téged/titeket ezen a téren szégyenítettek meg, akkor most nehéz volt ettől elvonatkoztatva olvasnod a cikkemet. Pedig láthattad volna, hogy egyáltalán nem abba a sorba állok be, ahonnan a sérelmeket elszenvedted.
Én egy másik problémára mutatok rá. A férfiakéra. Talán nem vagy erre annyira érzékeny, mert ezzel kevesebbet (vagy a csúnya oldalával) találkoztál. De épp az általad átélt szégyen miatt képes lehetsz empátiával nézni annak az embercsoportnak a küzdelmét is, amelyiket a mai kultúra lényegi vonásaiban kérdőjelez meg (vö.: a férfiasság toxikus).
Tehát a cikk nem FGYA-ról és nem a babahordozóról szól.
Nagyon átgondolt, alapos, átfogó írás. Nem értem én sem, hogy miért kommentálja bárki is, aki nem olvasta végig, mert néhány mondatból nem jön át a lényeg, ahol valóban leírod, hogy neked mit üzen a kép. Számomra az hihetetlen ebben a genderőrületben, hogy ilyen gyorsan változott és fordult fel a világ! Milyen rövid időn belül el lehet hitetni és elfogadtatni emberekkel a különböző őrült elméleteket hamis állításokkal, belemagyarázásokkal, és a természetellenest természetesnek titulálni.
Kedves Ádám!
Mivel egy totálisan átpolitizált képpel és poszttal nyitottad a cikket, amit maga a szerzője, Rákay F. is törölt már, mert F-Gy Andrásnak még politikai ellenfelei is elítélték azt gyűlölködő tartalma miatt (Pl. Novák Katailn, stb) szerintem nem kell csodálkozni, hogy ez hatással van a kommentekre.
És hiába írsz mellé egy hosszú és mély értekezést, ez a felütés meghatározza az egészet. Ez a cikk ezzel a kezdéssel, fotóval (főleg a fb-on, ahol ugye nincs kirakva az egész cikk) nagyon félrement és csak rosszat tesz a te nagyon értékes munkád megítélésnek, és az Úr Jézus ügyének is – nem jó fényben tünteti fel a keresztényeket, akik még ebbe is belekötnek – személyes véleményem szerint.
🙁 🙁 🙁
Eszméletlenül bátor ember vagy. Nagyon tisztellek ezért.
Én most kicsit meghasonlottan érzem magam, mert annyira könnyű félreérteni a posztod, hogy egy hajszál választ el attól, hogy Krisztinához hasonlóan harcos kommenteket írjak (mint „hordozós”, válaszkészen nevelő anya).
De végigolvastam figyelmesen, és értem. Egyet értek.
Azt hiszem, én már sajnos látom magamon az esszé végén említett nárcisztikus generáció jegyeit (rendszerváltás idején születtem). Köszönöm Ádám a cikket, különösen a transzcendencia-immanencia analógiáját, hiányzó puzzle-darab volt a világképemben!
Hozzászólva ahhoz, hogy túlgondolása-e a cikk a fotónak: szerintem egyfelől mindegy, másfelől szerintem egy politikus ha nem is okvetlen ennyire tudatos, mint amit a cikk sugall, valami tudatosság kétségkívül lehetett a posztjában.
Engem nyugalommal tölt el ez a kép. (Túl azon, hogy – ahogy más is szóvá tette – zsigerből megigazítanám a nyeklő-csukló gyerkőckét a hordozóban. És végtelenül sajnálom őt, hogy felhasználták mindenféle motivációk illusztrálására…) Kicsit olyan ez, mint az a korábban elhíresült fotó, amin az egyik kórház csecsemőosztályán mikulásruhába bújtatott kisbabákat látott az ember: egyszerre nagyon kedves, és közben meg vészesen kongatja a nagyharangot, hogy valami nagyon nincs rendben a látszattal, ha csak a kedveset keressük az életben – magatehetetlen emberkék, akiket arra használtak, hogy valami teljesen felesleges idétlenséget posztoljanak velük…
A cikk lényegi tartalmát vitathatatlannak tartom: óriási bajban vannak a férfiak – és a nők is. Rendkívül örülök, hogy a fentiek egy férfi szájából hangzanak el, erről általában néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve csak nőket hallani megszólalni. Ráadásul a nők ezt nagyon másként látják – és bizonyára csak az egyik (másik) felét.
Döbbenetes tapasztalatom volt egyszer egy nyári gyülekezeti héten (pont az SDG Konferencia-központban :)). Eszter könyvének legeleje kapcsán az volt a kérdés, hogy ki vétkezett előbb: Vasti királyné vagy Ahasvérós király? A száznál is több résztvevő tízes-tizenötös homogén női és férfi csoportokra volt osztva. Az eredmény egyhangúlag az lett, hogy a férfiak szerint Vasti, mert engedetlen volt, a nők szerint viszont Ahasvérós, mert végtelenül megalázót kívánt (részegen) a feleségétől. Nincs átjárás a kettő között. Ha csak az nem, hogy „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róm 3,12)
Szomorú tapasztalatom annak kapcsán, ha nők írnak a fentebbiekről, hogy ha mégoly tapintattal is fogalmaz az illető, a hangját egy pillanat alatt elnyomja a férfiak önigazolása: „Ti tettetek ilyenné.” Egyetértek. Ha valamennyi nevelési nyomvonalon (családban, iskolában, edzésen, zeneórán stb.) csak nők veszik körül a gyerekeket, annak ez az eredménye. Mi ennyire vagyunk képesek.
Egyetlen kilépési lehetőség van ebből, nekem nagyon hiányzik a végéről az evangélium: „…minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.” (1Kor 11,3)
Hű, de jó téma! Én egy részletbe kapaszkodom bele csak, ami nincs érintve a fotó által, bár a kommentelők gyakran súrolják. Nem ismerem FeGyőr feleségét, minden jót feltételezek róla (nem csak azért, mert a kibicnek semmi sem drága) hanem mert jár neki a megelőlegezett bizalom.
Azért kapaszkodok bele (hol tárgyas, hol alanyi ragozás – a nyelv változik, esetenként romlik) – mert nem tudom, vajon az-e a fotó célja, rendeltetése, hogy egy apukát csodás szerepben mutasson be, vagy más? Lehet, hogy tán nagyon is hatott rám a cikk, de lehet az is, hogy már volt valamennyi biblikus látásom, mely alapján úgy gondolom, hogy a feleség szerepét ne vitassuk el, ne legyen egyenlő a szerepvállalás a csecsemőgondozás terén! Mint ahogy egy anya se legyen fegyőr, vannak jobb, nőiesebb foglakozások!
Köszönöm Ádám, a jól megfogalmazott cikket! Lehet, hogy kicsit nyers vagyok, de a kommentek olvasása közben lett egy olyan érzésem, hogy nem csak a tágabb családomban, és a gyülekezetünkben probléma az, hogy a nők uralkodni akarnak a férfiakon (1Tim2:12). Sokszor maguknak, és a környezetüknek sem tűnik fel, mert a korszellemből ez fakad, és együttjár egy jókora elvárásossággal is. Ez pedig mérgezi a házasságokat és a gyermekek apaképét is.
Bocs Ádám, de ezt tényleg túlgondoltad, úgy vélem. A legtöbb hordozó úgy van kialakítva, hogy apa is beugorhasson ha kell.
Szerintem rég babáztál.
Mindenki túlgondolja, aki azt gondolja, hogy a babahordozóról írtam.
Ádám, ez is lehet. Ezért jó a kommentelés lehetősége.
Köszönöm Ádám, hogy leírtad ezeket egy kicsit más összefüggésben és más hivatkozásokkal (pl. a arisztotelészi meghatározás nagyon tetszett).
Engem Krisztina gondolatai ihlettek szólásra. Nem az ő esetük (tehát nem róluk akarok beszélni), hanem az ott felvetett gondolatok. Az utóbbi időben sokat gondolkoztam barátnőkkel, hogy hogy is van ez a férfi feladatvállalás a családban, és én ott tudtam megragadni a problémát, hogy a másik munkájának és szerepének tisztelete az alap. Ha innen indulunk, hogy a másik feladatait tisztelem és hálás vagyok érte, az már siker. Két egyenrangú ember más-más feladatot tölt be, hogy segítsék egymást a közös cél érdekében, mint egy munkahelyen (jó esetben). Azt látom, hogy sokszor a nők nem tudnak határt húzni a feladataikban és a végén a férjüket vádolják, hogy az miért nem segít többet. Tudom, hogy ez egy nagyon összetett probléma. Látom, hogy benne van a városiasodás összes terhe, ami a nőre szakad a gyerekszüléssel (nincs női közösség; messze laknak a barátnők, akiknek lehet, hogy még nincs gyereke; lakásban kell lefoglalni egy gyereket, nem lehet kiküldeni az udvarra stb.). Mégis úgy látom, hogy nekünk nőknek kell határt húznunk a napi feladatok ellátásában. Tudom, hogy olyan társadalomban élünk, ahol egyszerre két üzenet érkezik hozzánk, hogy milyen a jó anya: 1. engedd el, úgysem lehetsz jó anya; 2. mindenféle lelkigondozói oldal, hogy mivel teszed örökre tönkre a gyereked életét, ha ezt vagy azt teszed (kezdve ott, hogy már a terhesség alatti gondolatok is hatnak a gyerekre, már ott elrontottad!). Ennek a pokla leírhatatlan, amikor az ember egy adott helyzetben próbálja a legjobbat adni a gyerkének és meghasad, hogy most mit kellene tennie. De az a tapasztalatom, hogy gyakran elfelejtjük, pedig fontos lenne: megtanítani, hogyan húzzunk határt. Ezt is tőlünk tanulja a gyerekünk és az általunk adott példán keresztül. Van úgy, hogy le kell tennem a kicsit és sírni fog, de lehet, hogy ez nem baj. A frusztrációm, hogy mindig mindent meg kell tudnom csinálni többet árt, mint az, ha egy kicsit leteszem, de utána szeretettel, bűntudat nélkül tudom felvenni. És ebben nem az apa feltétlenül a megoldás. Hanem, hogy belátom, hogy én mit bírok. A gyülekezetben legutóbb Mária és Márta történetével kapcsolatban merült föl ez a kérdés. És elgondolkodtató, hogy Jézus nem állt be Márta mellé segíteni, hanem meg akarta neki tanítani, hogy van az az idő, amikor le lehet ülni.
Szia Ádám, sziasztok!
Nagyon köszönöm a posztot jó volt olvasni.
Nagyon sötét dologról írsz, világosan.
Tovabbgondolva a témàt: Szerintem közösségi és családi szinten is a megoldás a szeretet. Szeretetteljes tisztelet a nők felé, legyen az munkahely vagy otthon, a családi tűzhely mellett. Az irodában a női vezetőket, beosztottakat megbecsülni, tisztelni, értékelni, emellett átadni a helyünket, előre engedni őket az ajtóban (és ekkor nem a fenekét bámulni!). Én azt tapasztalom, hogy az ilyen gesztusokat liberális multinacionális munkaköri közegben is értékelik, és gyakorlatilag kivétel nélkül mosolyok a visszajelzések: mintha azt mondanák „na végre egy igazi férfi” – a feminista kolléganők is.
Ha igei oldalról nézzük: olvassuk napjainkról, a végidőkről, hogy a szeretet sokakban meghidegül (Mt 24,12). Ez igaz ránk férfiakra is, akik félünk a nőktől. Félünk tőlük a munkahelyen: a női vezetők felé hajbókolunk, és rettegünk tőlük, félünk otthon a feleségünktől, nem merünk neki nemet mondani. De nem uralkodni kell a nőkön, hanem szolgálva szeretetteljesen vezetni, meghalni értünk.
Egyébként pedig írod, hogy az erős férfi, ha hazamegy munka után ne a sört vegye elő, hanem a plüss mackót. Én azért most megpróbálom ezt a kettőt kombinálni! 🙂
Szép délutánt mindenkinek,
Szeretettel: Pisti
Nagyon telitalálat a cikk, köszönöm a szerzőnek. Sajnos minket keresztényeket is kegyetlenül befolyásol a nem-keresztény környezet, ez látszik a berzenkedő hozzászólásokon.
HJudit, köszönöm a téma őszinte továbbgondolását!
Kovacsdpisti, csak ne öntsd a sört a plüssmackóra.:)
Bölcsebb lett volna szerintem ha F.András olyan fotót tett volna ki, amikor épp csapot szerel egy hordozóban, vagy villanykörtét cserél ki babával a pociján.
Akkor Ádámot se zavarná a hordozóka ….. meg hát engem se, meg senkit se.
Mert a cikk nem arról szól valóban
Egyébként – túl azon, hogy értem a skrupulusokat – egyes pszichológusok, pl. Bánki György, a téma szakavatott ismerője szerint korábban sem volt kevesebb nárcisztikus. Ez is nagyon elgondolkodtató.
Szervusztok,
lehet hogy csak nekem hiányzik Fekete-Győr eredeti posztja, a kép alá írt szöveg, reagált-e bármire, ha igen, mire, milyen feed közepén volt.
Egy ilyen poszt üzenett ugyanis a kontextus fényében lehet értelmezni igazán jól, én meg sok évvel ezelőtt levakartam magam onnan, és eszem ágában sincs visszamennio. Márpedig az eredeti poszt megjelenítéséhez Facebook azonosító kellene…
Csak a képből levont következtetésekből én óvatos lennék, Fekete-Győr Arany Jánost idézve akár mondhatja azt is, hogy „gondolta a fene” (mondjuk ezzel meglepne engem.) De más a helyzet, ha a kontextus is utal az Ádám által felvetett üzenetre,
A tágabb kontextus pl. itt látszik (meg még sok egyéb megnyilvánulásban).
R.,
szerintem itt egy definíciós probléma is van: mit értünk nárcizmus alatt? Egy diagnosztizálható személyiségzavart? Egy kulturális mintát, amely az én belső világába helyezi a fókuszt? Tipikussá váló jellemhibát?
Tény, hogy nincs egységes definíciója, és az is, hogy a meghatározások nagy része (szerintem helyesen) erősen etikai dimenzióba tolja magát a jelenséget. De szerintem akkor is meglepő és messze vezet az említett feltételezés, még ha nyilván bizonyíthatatlan is.
emberek! a cikk és a kép kapcsán kialakult vita nem a formáról szól. Egy forma lehet egyszerű praktikum is, de ideológiai tartalommal is meg lehet tölteni. Gyanús, hogy a szóban forgó esetben az utóbbi is benne van. Ez az, ami sokaknak feltűnt.
filip személye és ostoba stílusa sajnos nem segíti a probléma megértését. mindegy; ezen túl kell lépni. vannak a figyelmünkre érdemesebb dolgok/személyek is.
kettő. Aki nem bír túllépni azon, hogy babahordozó miatt cikiznek egy apukát, annak ajánlom figyelmébe, hogy a képeknek/személyeknek a külalakján kívül van kisugárzása is, ami -bár homályosan- de a belsőről árulkodik.
ezen a képen egy olyan férfi van, akinek teljesen nőies a kisugárzása. megfigyelhető, hogy a kommentelők közül többségében nők azok, akik nem értik, hogy mi a probléma, és a férfiak azok, akinek azonnal leesik a disszonancia.
(és, hogy még érthetetlenebb legyen (akinek az) én is hordoztam így a kislányomat, és a mi családunkban is én főzök)
A The Handbook of Narcissism and Narcissistic Personality Disorder (2011) adatai szerint fiatal felnőttek (24-30) között nagyjából duplája a nárcisztikus személyiségek aránya az 50 felettiekhez képest. Más adatok is arra mutatnak, hogy a kultúra jelentős hatással van erre a problémára, és nem csodálkoznék, ha azóta tovább nyílt volna az olló. És itt szerintem nagy jelentősége van annak, hogy – ahogy te is írod – ez etikai probléma is, no meg ebből származó jellembeli formálódás. Ha a csapból is az folyik, hogy csak te számítasz, bontakozz ki, nem korlátozunk, hogy ne sérülj, így is fognak élni.
Elfogadom, értem, érzékelem én is, bár nem tudom ellenőrizni, hogy készültek ezek a mérések, tesz-e az 50 feletti azért, hogy „eljusson a mérés helyszínére”, azaz pl. kér-e segítséget – éppen a probléma jellegzetességei miatt ez sajnos nemigen jellemző, de ez más lapra tartozik. Ez azért szerintem jóval összetettebb kérdés, már csak ab start a definíciós diverzitás miatt is: hogy pl. kiket mi alapján számítottak bele. De nyilván ez a mérési eredmény is egyfajta kiindulópont. Tagadhatatlan, hogy a külsőségek és az abból fakadók tekintetében legalábbis minden korábbinál látványosabb a mai jelenség.
Viszont szívesen olvasnék egy sorozatot a Divinityn arról, hogy milyen férfi volt Jézus (széles válla volt-e : )): aki nem a férfi akaratából született, aki magához hívta a kisgyermekeket, ha kellett, elmenekült az őt üldözők elől, ha kellett, asztalt borogatott, aki „a nagycsaládot” választotta, Lázár barátja, a fájdalmak férfija stb.
Segítene.
A másik, amit még érdemes megemlíteni, hogy ha jól emlékszem, a szóban forgó kép eredetileg a baptista szeretetszolgálat ajándékgyűjtő akciója kapcsán született.
az üzenet tehát szándékosan (és manipulatív módon) összekeveredik a kereszténységgel.
vagyis a jó fej progresszív apukának is van köze a kereszténységhez, tehát tényleg elvakult idióta, aki még mindig bibliai alapon gyűlölködik és kritizálja sokszínű embertársait.
és valójában ez az ami kiemeli a szokásos konzervatív-progresszív vita-mocsarából a témát,és relevánssá teszi a számunkra.
legyünk éberek; a lovat is fel lehet öltöztetni szmokingba (ha kicsit átszabjuk a ruhát), csak nagyon rosszul fog állni neki.
Nagyon szomorúan olvastam ezt vitát és számomra fel sejlik, hogy a férfi és nő közötti -a teremtéstől számítottan létező- különbséget eltörölni akaró ideológia már a soraink közzé is furakodik! Egy pillanatig nem éreztem azt az Ádám sorait olvasva, hogy itt egy babát az apja hogyan hord! És nem is egy babát hordó férfi a téma, hanem a hagyományos férfi /erő, állóképesség és vállalt teljesítés kényszer/ míg a női jellemzők /szerető gyengédség, a családot irányító mindenre figyelés és a családi otthon varázsának biztosítása/ A beérkezett vélemények egy részét nem is értem, mert koromnál fogva /1960-as évek/ más világban éltünk. A társammal -akit az Isten adott- első gyerekünk megérkezésével egyidőben /mint akkoriban sok barátunknak is- építkezni kellett, hogy legyen lakásunk. Mi magunk épitkeztünk, kalákában. A férfiak /mindent kézzel!/ keverték a betont hordták a cementet, a téglát a gerendákat, a tetőn mászkáltak, stb. Egyetlen férfi nem várta el a feleségétől, hogy a nehéz munkát végezze, a nők csak segítettek és senki nem tartotta emiatt kevesebbnek a feleségét magánál! De az állam is így kezelt, mert a kis babákkal -fizetéssel -csak 28 napig lehetett otthon maradni és utána szegény kicsi mehetett a bölcsődébe! A szokásos betegségek miatt jött a feleségem otthon maradása a gyerekkel és az egy fizetésből megélés. Munkából hazaérve nem azzal találkoztam, hogy a feleségem helyéra kellett állnom, hanem a gondosságával, hogy bírjam a vállat /többlet/ munkákat. A kialakult férfi-nő feladatkör adta azt is, hogy a növekedő gyerekek mindig tudták, hogy a gondjaikkal mikor , kihez forduljanak és felnőve- a mai napig – a gyerekként megélt „módit” követik. A Bibliában én nem emlékszem olyan történetre, hogy az apa igyekezett volna anyássá válni, vagy annak a jelkét sem láttam, hogy az Új-Szövetség a legkisebb mértékben is oldani akarná a férfi és a nő meghatározottságát. A férfi és a nő nem ugyanarra teremtetett és ezt az ideológiák sem fogják megváltoztatni. Bizonyság? Ha a szavaimban kételkedő kiáll egy a Rákóczi útra és nézi az autóbuszokat, elvétve lát női buszvezetőt! Ha betér az óvodába, elvétve lát „óvóbácsit”. Az Isten így adott képességet a munkánkhoz.
Érdekes felvetés. Azt tippelem, hogy ácsként széles válla lehetett. De a Messiás-portréjában fontosabb, hogy spirituális értelemben volt széles válla. Az biztos, hogy sokfajta férfiideálnak nem felelt meg, beleértve (és kiborítva most ezzel néhány olvasómat) a nővé szelídített változatot is.:)
Aranyoss Péter bátyám,
nagyon fontosak ezek a generációs visszatekintések, és saját nemzedékem egyik nagy bűnének tartom, hogy könnyedén elmegyünk mellettük.
Érdekességként és visszaigazolásként: az egyik legnagyobb nemi alapú szakmai differenciáltság éppen a skandináv országokban van, ahol a leginkább törekedtek arra, hogy esélyegyenlőség legyen.
Kedves Ádám!
Újra és újra elolvastam a posztodat, a reakciókat és a válaszaidat is. Adtam magamnak időt is, hogy lehiggadjak, és alaposan átgondoljam a dolgot.
Egyetértek vele, hogy az apaszerep súlyos válságban van. Ráadasul elég régóta. Példának okáért se én, se a férjem nem kapott egészséges apai mintát. Egy generációval visszább tekintve talán az anyai nagyapám volt mondható megfelelő apai mintának, de őt is csak elmondásból ismerem, még a születésem előtt meghalt. Szóval megfelelő minta nélkül (esetemben traumatikus gyerekkorral súlyosbítva) kell a férjemnek apát és családfőt alakítani, nekem meg anyát és feleséget, aki le tud ülni játszani a gyerekével, és képes hátralépni és teret adni a férjének. Mindkettő nehezen megy, de most nem erről akarok beszélni. Hanem azt szeretném hangsúlyozni, hogy tudok erről a válságról, tapasztalom is, szenvedem a hátrányait bőségesen. Ugyanennek az éremnek a másik oldala, hogy nőként viszont lehet választójogom, érettségizhettem, járhattam egyetemre, kaphattam diplomát, vezethetek autót anélkül, hogy egy férfi gyalogolna előttem piros zászlót lengetve, és a társadalom úgy anblokk nem él abban a hitben, hogy a férfiakhoz képest csökkent szellemi képességeim lennének csupán azért, mert havonta menstruálok.
Persze lehet vitatkozni azon, hogy megérte-ez a haladás, ha közben elveszítjük a férfias férfiakat. Hiszen a két folyamat egyszerre zajlik. A férjem szerint nem érte meg. Én azért mégis örülök, hogy jogilag egyenlő lehetek a férfiakkal.
Egyforma viszont nem akarok lenni. „tudniillik a férfiak egyenrangúak a nőkkel.” (Eretnekek, 33) Már akkor is látszott, hogy az egyenlőséghit áldozata a férfi sajátossága, a férfiasság lesz.” Az egyenlőség nem azonos az egyformasággal. Ezt sokan keverik.
Azt is értem, hogy nem a babahordozóról írtál. Még csak nem is a hordozásról. Te egy anyát látsz a képen, aki magára kötötte a babáját. De a hordozás nem cél, hanem csupán egy eszköz. A cél a válaszkész – leánykori nevén kötődő – nevelés, ami azt jelenti, hogy a gyermeknek megadjuk azt az érzelmi és fizikai biztonságot, amire szüksége van, mindig azon a szinten és azon a nyelven, amit a gyerek az aktuális életkorában megért. Egy újszülöttnek ez a testközelség, a ringatás és a cici/cumisüveg, mert ne higgye senki, hogy tápszerrel, üveggel nem lehet válaszkészen nevelni. (Cumizavar miatt én is csak három gyereket szoptattam sikeresen az ötből.) Hordozni sem csak kendővel lehet. Az én anyám és az akkor még velünk élő, nőtlen nagybátyám karban hordozott engem az első hasfájós hónapokban, hogy ne sírjak. Le is tehettek volna, hadd tanuljam meg „megvígasztalni magamat” (Nem tanultam volna meg, csak azt, hogy nem érdemes a világnak jelezni, mert nem kapok rá választ, nem kapok segítséget. A letett gyerekek egy idő után már nem sírnak, nem jeleznek, de a stressz-szintjük ugyanolyan magas marad.) Ez a baba a képen egy felvett baba. Az apja vette fel. Én ezt látom a képen. Egy apát, aki felvette a kisfiát, hogy az ne sírjon. Ennyi.
A kendő nem kényszerzubbony, ami lekötöz, hanem csak egy eszköz, hogy ne szakadjon le a keze, átviszi a terhelést a vállára és a hátára. Eszköz, mint bevásárlásnál a szatyor. Vagy iváskor a pohár. A kútból két kézzel is lehet vizet merni, de sokkal kényelmesebb és praktikusabb pohárból inni.
„az apa szerepe és az anya szerepe között nincs lényegi különbség.” A gyermeki fejlődésnek ebben a korai szakaszában nincs is. Később majd lesz. A régi apák egyszer csak beléptek a gyerek nevelésébe, amikor a gyerek már járt és beszélt. A mai apák jó esetben kezdettől fogva ott vannak.
Ismétlem: értem a cikked lényegét. Egyet is értek vele. A képen mégsem egy anyát látok, és a kép kritikája számomra a válaszkész nevelés kritikája. Annak a kritikája, hogy a síró babát nem hagyjuk magára, hanem felvesszük. És mitől lenne férfiatlan egy apának felvenni a síró gyerekét? Szerencsésebb lett volna ezt a cikket ettől a képtől függetlenül megírni.
Szégyent amúgy nem érzek. Azt írtam, hogy Rákay Philip a babahordozást politizálta át és gúnyolta ki, és bár ez nagyon felháborított, egy cseppet sem szégyellem magam miatta. Szégyellje ő. (Szégyellte is, mert törölte.) Felvállalom, amit hiszek, Krisztust éppúgy, mint a válaszkész nevelést.
Kedves Krisztina,
köszönöm a gondolataidat. Bár van véleményem a gyermeknevelésről (a kötődő nevelésről is), de a cikk nem arról szólt. Nem is a nők jogairól. Még csak nem is a férfiak jogairól. Azt sem mondtam, hogy férfiatlan egy apának felvenni a síró gyerekét.
Inkább ahhoz tudnám hasonlítani a képpel kapcsolatos belső berzenkedésemet, mint amikor egy posztert látok, ami női kommandósokat toboroz. Miért, nem harcolhat egy nő? De, harcolhat. Még a Bibliában is olvasunk Jáelről, aki egy sátorcövekkel keresztüldöfte Sisera fejét. Meg ott vannak az egri várvédő asszonyok is. De legtöbben érezzük belül, hogy valami mégse stimmel a poszterral. A férfi alapból megvédeni akarja a nőt, nem megölni vagy a vágóhídra küldeni. (Tudom, vannak más férfiak is, de többnyire ez igaz a férfiakra. Nem véletlenül nem szeretünk versenyezni sem nőkkel.)
A párhuzam nem abban van, hogy az apa nem veheti ölbe a síró gyerekét (akár babahordozóban). A párhuzam a nemi szerepek (FGYA képén az anyai és apai szerep) tudatos, szándékos széttörése. A határt sokszor nehéz meghúzni, és kultúránkként is változik. De FGYA sokszor, határozottan kiállt a gendergondolat érvényesítése mellett, amely a nemi szerepek teljes felszámolását és a nemek radikális rekonstrukcióját képviseli. Ez az önmagában is kissé határokat feszegető kép kontextusa. Ez így együtt okozza sokunkban a zsigeri berzenkedést. A különbségek felszámolása, az apa anyává tétele.
Ha már politikusok és üzenetek. Várom a cikkeket a következőkről:
– Kovács Zoltán adventi koszorúja töltényhüvelyekből, vajon mit üzent?
– Orbán Viktor pálinkázós posztjai, vajon mit üzennek?
Biztos ezek mellé is lehet sokféle direkt és indirekt megfejtést társítani.
Ha nem publikálod a hozzászólásom, nem sértődöm meg. Viszont szerettem volna kifejezni, hogy kettős mércét érzékelek és nem tartom jó iránynak az ilyen cikkeket, amik politikusok ellen vagy mellett íródnak.
Bálint,
nem fogom tudni jobban elmagyarázni, mint ahogy az esszében tettem, hogy a politikai térből kifelé vittem a témát, nem a politikai térbe befelé. De ha kell egy példa a másik oldalról is, itt van egy: Csak macsók vagy feministák lehetünk?
Drága Testvérek!
Elolvasta valaki, hogy MIT ÍRT F-GYA AZ EREDETI POSZT MELLÉ? Ha már azt szeretnénk megvitatni, hogy „vajon mit akart üzenni”, miért nem kezdjük azzal, hogy elolvassuk, amit üzent…? 😮
ÍME (szóról szóra):
„Éppen a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójára készülök. Holnap lesz momentumosokkal a nagy közös csomagolás, előtte mindenki összekészíti a maga cipősdobozát. Én kettőt is találtam itthon elfekvőben, úgyhogy összeállítottam egy újszülött és egy 1-2 éves kisgyerek ajándékcsomagot is. Előbbibe belekerült Álmos első pár kiskesztyűje is, amit ő seperc alatt kinőtt. 🥰
Fontos lenne, hogy minden magyar gyerkőc karácsonyfája alá kerüljön ajándék: ezért a célért megéri összefogni!
Az alábbi linken tudtok csatlakozni a Cipősdoboz Akcióhoz: http://ciposdoboz.hu
🎄🎁
#enisdobozolovagyok #legyteisdobozolo
”
Hát elsődlegesen EZT üzente, szóról szóra!
És mi mit üzenünk a világnak, újjászületett hívőként, azoknak, akikért Krisztus feláldozta magát, drága testvérek?
Csak bizonyos kommentek kerülnek publikálásra? 🙂
Drága testvérek!
Azt megnézte valaki, hogy MIT ÍRT F-GYA AZ EREDETI KÉPHEZ, üzenetként ,ha már azt akarjuk itt megfejteni, hogy „vajon mit akart üzenni vele”? Nézzük meg talán elsőként ezt, hogy ténylegesen mi is volt az eredeti (nem megvágott) kép és ténylegesen mit is üzent akkor ott vele.
ÍME (kimásoltam, miután megnéztem), szóról szóra:
„Éppen a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójára készülök. Holnap lesz momentumosokkal a nagy közös csomagolás, előtte mindenki összekészíti a maga cipősdobozát. Én kettőt is találtam itthon elfekvőben, úgyhogy összeállítottam egy újszülött és egy 1-2 éves kisgyerek ajándékcsomagot is. Előbbibe belekerült Álmos első pár kiskesztyűje is, amit ő seperc alatt kinőtt. 🥰
Fontos lenne, hogy minden magyar gyerkőc karácsonyfája alá kerüljön ajándék: ezért a célért megéri összefogni!
Az alábbi linken tudtok csatlakozni a Cipősdoboz Akcióhoz: http://ciposdoboz.hu
🎄🎁
#enisdobozolovagyok #legyteisdobozolo
”
Szóról szóra ezt üzente vele elsődlegesen.
Hm…
Mi mit üzenünk, újjászületett hívő keresztények, a világnak, akikért a mi Urunk a saját életét adta?
Remélem van az olvasók között csak egy lélek is, akit ez elgondolkoztat…
Mi újjászületett hívők azt üzenjük a világnak, hogy „térjetek meg hogy eltöröltessenek a bűneitek és így eljöjjön a felüdülés ideje az Úrtól”.
Mi a legnagyobb ajándék ha nem az örök élet? Pál írása nagyon erőteljes: ” ha valamiképpen eljuthatnék a halottak feltámadására”. Erről van szó és nem kevesebbről.
Az igazi kotodes az en olvasatomban nem zsakutca, nem ferfiatlan, es plane nem eros hataroktol mentes. (Zarojel, igazi kototdes nem egyenlo babahordozas. 😉) Kellenek a ferfiak. Kellenek az apak. Ne csinaljunk beloluk anyakat.
De attol, hogy eros kezzel, szeles vallal, ferfias kihivassal, de igenis sokan kozelitenek a gyermekeik (es feleseguk) szuksegleteihez, vilagahoz, attol meg ne sussuk rajuk, hogy elnoiesedtek. Es a gyenge, hatarok nelkuli, kapalozo „nevelest”, amely valoban karokat okoz, ne mossuk ossze a kapcsolodassal, valaszkesz nevelessel.
Ahhoz, hogy valaki eros es biztos vezetoje legyen a gyermekeinek, es merjen sebezhetoen kapcsolodni, pont NAGYON ferinak es NAGYON nonek kelle lennie.
Ádám,
őszintén, ezzel a júliusi fotóval nem győztél meg, mondhatni ez így nekem első körben túl tág kontextus.
Olykor érzékelem annak a gyanúját a dupla fenekű rejtett kommunikációnak (ld. Eric Berne: Emberi játszmák…) és igen, ennél a képnél is motoszkál bennem ez a fajta gyanú. A figyelemfelhívás, hogy erről lehet szó, szerintem is fontos, de ennyi alapján nem merném tényként állítani a dolgot.
„nem fogom tudni jobban elmagyarázni, mint ahogy az esszében tettem, hogy a politikai térből kifelé vittem a témát, nem a politikai térbe befelé. ”
Pedig ott kellene hagyni, ahová való: egy politizáló politikust látunk, aki minden, keze ügyébe eső élettel, tárggyal és alkalomból ugyanazt csinálja: politizál. Mindegy, hogy templomban készül a fotó vagy egy felvonuláson, disznóvágáson vagy múzeumban, kapja a kitüntetést vagy adja, mindegy: politizál.
Ha te elkezded ezt értelmezni, és kihozod a politikából és beviszed a saját értékrendedbe, akkor tudod mi leszel? York napsütése III. Richárd monológjából. De az csak egy rövid program, angol időjárás ugyebár, attól még III. Richárd marad az, aki volt. Tök mindegy, hogy barát vagy, avagy ellenség leszel, a lényeg az, hogy viszonyulsz egy hatalmi játszmában. Értem én, hogy te nem ezt akarod, meg a jószándékot is, de valójában önként beléptél a politikus hatalmi játszmájába. A barát-ellenség teória Carl Schmitt politikafelfogásának egyik lényege. Márpedig, ha érted a rendszer működését, akkor tudsz rajta kívül maradni. Például Carl Schmitt-től ezt meg lehet tanulni, és azzal az előnnyel is jár, hogy Adorno-n csak röhögni fogsz. A politika és az egyház is társadalmi rendszer, ráadásul kognitívan nyitott. Csak sajnos a politika hat az egyházra, akár barátot, akár ellenséget csinál belőle, viszont fordítva jóval kevésbé tematizálja az egyház a politikát.
A fotón egyébként egy politikust látunk, aki – más politikushoz hasonlóan – a gyerekét, az apaságát, a gyerek gondozását és egy jótékonysági akciót is politikai ambíciói érdekében használ fel. Magasról teszek rá, hogy milyen politikai üzenete van, az eszközök nem elfogadhatóak. Ezek ellen, ennek kimondásával kellene következetesen és határozottan fellépni. Ugyanígy a durva közbeszéd, a korrupció stb. ellen, és nemcsak az egyik oldal, hanem mindkettő felé. Természetesen nem rajtad kérem ezt számon, hanem elsősorban a nagy felekezeteken.
Benchmark, vannak bajaim a vén náci bácsival bőven, Schmitt szerintem túloz is- , hiába nő, az a bizonyos kategorikus német fanatizmus. ( Amit rendkívül bután szokás germán fanatizmusnak nevezni, holott az angol vagy a holland is germán, aztán mégse német.)
Ahogy Hegel mondta: ha a valóság nem egyezik az elméletemmel, az a valóság baja.
De sajnos ebben a ” politikai lényege a barát- ellenség” felosztásban van valami….
, bár mivel nem vagyunk a korai 30-as évek Németországa, sok benne az eljátszott elem Magyarországon. Ismert hogy a színfalak mögött rengeteg kapcsolat volt és van a különböző táborok között, nem kivételes eset amikor pár éve – sokak megdöbbenésére- egy NER közeli oligarcha, akinek élettársa egy liberális politikusnő, egy baloldali képviselő kártyáját használta hogy ki be járjon a Parlamentbe.
Vagy hogy nagyon ismert , nagyon liberális politikus kvázi a fogadott keresztgyereke volt egy nagyon véres szájú, azóta elhunyt jobboldali politikusnak….és amikor a parlamenti büfében megkérdezte egy nagyon harcos beszéd után, de …
bácsi, ez mi volt?
A válasz az volt :” tudod fiam, a választók miatt kell néha ilyen ….”
De említhető Bayer Zsolt- meglepő módon kevés figyelmet kiváltó- pár évvel ezelőtti ” coming out” -ja , ahol őszintén kimondja hogy csak a szerepét játssza, nem minden komoly, de ebből él….
Ne mi kisemberek bántsuk egymást, olyanok kedvéért, akik ebből élnek, és gyakran korántsem olyan rossz a viszonyuk. Tudok vidéki várost, ahol az ellenzéki polgármester az országos Fidesz- sajtóban is mint gyűlöletes ellenség szerepel, és ő maga is olyan nyilatkozatokat nyomott több esetben, mintha valami volt szovjet tagköztársaság lennénk. De ez nem zavarta egyik felet sem, hogy együtt bulizzanak egy önkormányzati képviselő szülinapján….
Figyelembe véve a magyar színészi gárda egy jó része elég gyenge, azt kell mondjam: pedig lenne alkalmas ember bőven, csak azok inkább politikai pályára léptek…
Szóval legalább mi ne bántsuk egymást.
Ádám, többen vagyunk, akik amúgy teljesen egyet értenek Veled az egész férfiasság – témában, kizárólag technikai okokból nem vagyunk meggyőződve hogy ez a fotó volt a legjobb.
Engem nem a politikai fele zavar, csak én is voltam hordozós.
De értem miért írod, és az természetesen nagyon fontos téma.
Persze, levettem. De azért próbáltam ezt megelőzni (teljesen sikertelenül) pl. ezzel a mondattal: „Ezért mondom, hogy nem magával a képpel van a baj, inkább a kontextusával.”
A kereszténység szemlélete nem csupán a hatalom mentén akarja értelmezni a férfi és a nő valóságát, ezért nem hajlandó a nemek viszonyát a jogegyenlőség kényszerzubbonyába se beleerőszakolni. ”
Magyarán a nőnek kevesebb joga van mint egy férfinak. Hogyan lehetne nem hatalmi viszony két ember között ha nem egyformák a jogaik? A keresztények egyszerűen nem bírják elviselni a gondolatot, hogy egy nő egyenjogú a férfival. Már pedig ha nem egyformák a jogaik akkor nem egyformák a hatalom szempontjából sem.
” Ki hiheti őszintén, hogy a mai kor súlyos identitásválsága nincs kapcsolatban az apaszerep válságával?”
Nincs semmiféle identitás válság. Identitás változás van.
Tudom, hogy nehéz de az a könyv mégis csak egy 2000 éves legenda és mese gyűjtemény. El kell engedni.
Kedves Monostori Krisztián,
éppen most zárod be megint a diskurzust a jog és a hatalom aspektusába. A valóságnak sok más aspektusa is van. A kereszténység nyitott azokra az aspektusokra is.
Monostori Krisztián, nem igaz az állításod, hogy: „A keresztények egyszerűen nem bírják elviselni a gondolatot, hogy egy nő egyenjogú a férfival. ”
Másrészt, a férfi és a nő között fennálló „hatalmi viszony”, olyan mint a hím és a nőstény oroszlánok között fennálló viszony. Azaz normális körülmények között természetes.
Monostori Krisztián. Írja: „Tudom, hogy nehéz de az a könyv mégis csak egy 2000 éves legenda és mese gyűjtemény. El kell engedni” Ez a hozzászólása egy keresztény oldalon túl ostoba, hogy innentől kezdve bármit is komolyan vegyünk öntől.
Nem tudom a korát, de ha esetleg kamasz korában van éppen, akkor elnézem és betudom a tájékozatlanságának. Akkor csak azt tanácsolom, tanuljon meg komolyabban érvelni.
A jogegyenlőség csak a jogi értelemben vett hatalomgyakorlást zárja ki. A nemi különbözőség viszont az élet más területén okozhat hatalmi viszonyokat ami nem feltétlenül jár az egyik számára hátránnyal annak aki adott esetben szabad akaratából aláveti magát a másiknak . Más esetben viszont az alá és fölé rendelési viszony fordított. Nem beszélve arról hogy sokszor nincs is ilyen különbség …..persze ahol egy ideológia próbál kizárólagos hatalomra jutni ott semmi más nem fog számítani…
Tom: „A jogegyenlőség csak a jogi értelemben vett hatalomgyakorlást zárja ki.”
Itt felmerült jogkülönbség nem a „hivatalos” jog. hanem a szokásjog. És ez mindenhol jelen van. Ha elfogadjuk azt az érvelést, hogy a nőnek nincs joga a férfival egyenrangú véleményt kifejteni a közösségben, akkor az igenis érinti a hatalmi viszonyokat minden területen. AZ önkéntes alávetés csak akkor értelmes ha egyenlőek a jogok. Ha nem akkor a kevesebb joggal rendelkező fél „önkéntes” alávetése csak az alávetettség elfogadása.
TAvaszieper: ” Ez a hozzászólása egy keresztény oldalon túl ostoba, hogy innentől kezdve bármit is komolyan vegyünk öntől.”
A nicneve alapján feltételezem, hogy Ön nő. Ez esetben ajánlom figyelmébe ezt a részt a Bibliából:
„Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást.
Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.”
Miután Ön engem mint férfit próbál tanítani, azt hiszem ezt a részt méár elengedte a könyvből.
Elnézést természetesen én nem gondolom, hogy egy nőnek nincs joga egy férfival egyenrangúan beszélni, de a Biblia tele van ilyen, és ennél még sokkal aljasabb elavult tanításokkal. El kellene fogadni, hogy vannak olyan részei amik nem érvényesek a 21. században. Igaziból a már elfogadták ezt az egyházak, csak kényszeresen magyarázzák a szöveget, hogy kihagyják a tanításból azt ami elfogadhatatlan. Ahelyett, hogy elengednék
Szabados Ádám: ” A valóságnak sok más aspektusa is van. A kereszténység nyitott azokra az aspektusokra is.”
Ez a nyitottság csak kényszer eredménye. A hatalom elvesztése okozza. Ami az utóbbi 10 évben történik Magyarországon, az nagyon szépen megmutatja, hogyha a kereszténység újra hatalom közelébe kerül, akkor mennyire fogy ez a nyitottság, és jön vissza az erőszakosság, és a kényszerítés.
(Monostori) Krisztián,
amit Tomnak válaszoltál, abban igazad van, csak elmegyünk a valóság fontos rétegei mellett, ha a megszólalás egyenrangúságát kizárólag hatalmi kérdésnek tekintjük. A különbségtétel oka egy közösségben ugyanis sokféle lehet. Lehet például a kompetencia is. Egy orvosi konzíliumon az én véleményem alacsonyabb rendű (valójában nem is vehetek részt benne), mint egy képzett orvosé, és ez így helyes. Lehet a megkülönböztetés oka az életkor és az abból származó felelősség is. A szülő szava az élet számos területén többet nyom a latban, mint a gyermeké, a tanáré mint a diáké, és ez is így jó. Aztán lehet a megkülönböztetés oka a biológia is. Ezért vannak külön férfi és női sportok, ezért vannak szülészetek és nőgyógyászatok, és ezért van az is, hogy a történelemben szinte mindig a férfiak mentek a halálba az otthonuk védelméért. És lehet a megkülönböztetés szimbolikus is: a teremtés Istentől származó rendjének megjelenítése és védelme (vö. 1Tim 2,11-15; 1Kor 11,7-10; 1Kor 14,33-40). Egyetértek veled abban, hogy ezek a hatalmi viszonyokban is megmutatkoznak, de a gyökerei mélyebbek és a céljai magasabbak. Ha az Isten és egymás iránti szeretet határozza meg a viszonyulásunkat, nem fogjuk ezeket a szempontokat összekeverni az értékességgel, és Jézushoz hasonlóan (pl. Jn 4,31; 5,19-20) látni fogjuk az engedelmesség méltóságát is. Az egalitárius logika leegyszerűsíti, és ezért szerintem félreérti a valóság gazdag szövetét.
Ez a nyitottság csak kényszer eredménye. A hatalom elvesztése okozza. Ami az utóbbi 10 évben történik Magyarországon, az nagyon szépen megmutatja, hogyha a kereszténység újra hatalom közelébe kerül, akkor mennyire fogy ez a nyitottság, és jön vissza az erőszakosság, és a kényszerítés.
Nem tudom, mire gondolsz, de feltételezem nem arra, hogy Magyarországon úgy néz ki, először lesz női köztársasági elnök. Gondolom, nem is a rendőri brutalitásokra gondolsz, mert az meg 15 éve történt, nem az utóbbi 10 évben. Valószínűleg nem is arra, hogy a családi kedvezmények miatt a nők előtt újra megnyílt a lehetőség, hogy ha akarnak, anyákként is kiteljesedhessenek. De igazából nem szeretném, ha a téma a politika irányába menne tovább, mert a cikkem egészen másról szól.
Kedves Monostori Krisztián,
“Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást.
Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.”
Miután Ön engem mint férfit próbál tanítani, azt hiszem ezt a részt méár elengedte a könyvből.
Érdemes azért a szövegkörnyezetet is megnézni. Pál „maradjon csöndben” rendelése szűken a gyülekezeti alkalmak tanítási/igehirdetési rendjére vonatkozik, nem általában a gyülekezetben a nők megnyilvánulásaira, különösen nem egy fórumbeszélgetésre.
Kedves Krisztián,
egyetértek azzal, hogy a Biblia (ill. az ószövetség) jogok és kötelességek tekintetében nem egyenlően kezelte a nőket és a férfiakat. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezek elsősorban funkcióbeli különbségekből fakadtak. Pl. egy nőnek joga volt a menstruációs időszak alatt és után pihenni, férfiaknak ilyen joga nem volt, mert nem lett volna értelme. Egy férfi több feleséget is elvehetett (sőt, egyes esetekben ez erkölcsileg elvárt is volt – lásd a levirátus intézménye) – míg egy nőnek nem lehetett több férje. Ezek azonban összefüggésben állt azzal, hogy a nőknek a férfiak (akár apai, akár férji szerepben) védelmet és anyagi biztonságot kellett szolgáltatniuk a nőknek, tehát a jog egyben a férfinek kötelességet (és így a nőnek kiváltságot) is jelentett, vagyis ez a hölgyek szempontjából pozitív kontextusban jelent meg. Egy férfi elbocsáthatott egy nőt (ezt Jézus elítéli és a kemény szív megnyilvánulásának tartja), azonban köteles volt váló-levelet adnia, ami biztosította a nő szabadságát – sőt, a törvény előírta, hogy a férfi már soha nem veheti vissza a hölgyet. Ezzel a nő korlátozás nélkül újra tudott házasodni és első rangú, teljes joggal rendelkező polgárként tudott érvénesülni (más ókori kultúrákban az elbocsátott nő számkivetett státuszba került, mivel nem lehetett tudni, hogy az elbocsátója nem formál-e rá újra jogot, így az ilyen nő nem tudott újraházasodni – védelemben és ellátásban részesülni – és a társadalom perifériájára szorult).
A fentiekből az látható, hogy az ószövetség szövege, miközben figyelembe veszi a nemek funkcióbeli különbségeit (amely alapvetően a biológiai adottságokból fakad), a jogokat és kötelezettségeket szinte minden területen igyekszik kiegyensúlyozottan kiosztani. Ezek a törvények egy ókori társadalomra vannak alakítva, így számunkra nem maguk a törvények, hanem a mögöttük meghúzódó és jól kitapintható elvek a fontosak (a nők és férfiak jogainak fair, kiegyensúlyozott és minden fél érdekeit figyelembe vevő rendezése). A törvényben található elvek mellett az ószövetség elbeszélő részeiből is az derül ki, hogy az erős, de istenfélő nők pozitív kontextusban szerepelnek (esetenként férfiakat megszégyenítő módon), akár családi kontextusban, akár spirituális vagy politikai vezetői szerepben. Ez a fonal a pátriárkák korától kezdve az egész Biblián végigvonul. Igaz az is, hogy vannak negatív példák is az erős nőkre (nem istenfélő nők, lásd pl. Jézabel vagy Atália), azonban ez nem nőellenesség, mert ennél több negatív példa van nem istenfélő férfiakról.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a Biblia a teremtés könyvével kezdődik, ahol az első pillanattól kezdve világos (kéne, hogy legyen), hogy a férfi és a nő egyenrangú, mindketten „ember”-nek vannak nevezve (az ember férfivá és nővé lett teremtve). A nő az ember egyik feléből („cela”) lett formálva a szöveg szerint (az „oldalborda” egy elterjedt fordítás, de mivel ez a szó sehol máshol nem jelenik meg ilyen értelemben, szükségtelen ezt így értelmezni), ami az egyenrangúságot és a nemek teljes egymásrautaltságát egyszerre kifejezi. A nő a férfi segítője („ezer”) a teremtés könyve szerint, azonban ez nem alávetett szerepet (úr-szolga) jelent, hanem a szövegből könnyedén levezethető módon a férfi ráutaltságára és esendőségére utal, a segítőre szüksége van (megj: a bibliai a Szentlelket nevezi a hívő segítőjének – itt szintén világos, hogy nem arról van szó, hogy a hívő a Szentlélek ura, hanem a helyzet fordított, a hívőnek szüksége van a Szentlélek segítségére, mert enélkül szerencsétlen).
Az újszövetség tanítása is határozott ebben a kérdésben – Krisztusban nincs férfi és nő, mindenki új teremtés, teljes az egyenrangúság. Vannak ugyanakkor funkcióbeli különbségek, mivel a természetes élet szempontjából a különbségek és adottságok megvannak (pl. a gyülekezetben a támogatott özvegyi státuszt csak hölgyek nyerhetik el, ill. lásd a családi élettel kapcsolatos instrukciókat, amely szintén világossá teszi a nők egyedülálló és megbecsült – pozitívan diszkriminált – szerepét, hiszen a férfiak számára a szeretet és gondoskodás van előírva feléjük).
Az említett ige „Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben” ugyan valóban idegenül hangzik a mai fülek számára, azonban helyes kontextusban idézni Pál eme szavait. Pál legközelebbi munkatársainak egyike – Priscilla nő volt és egyértelműen mind tanított, mind pedig vezetett – olyannyira, hogy Pál rendszerint úgy utal a házaspárra („Priscilla és Akvila”), hogy Priscillát helyezve az első helyre. Emellett máshol Pál arra buzdítja a gyülekezetet, hogy mindannyian prófétálhatnak, énekelhetnek, magyarázhatnak (megfelelő rendben), ami a hölgyekre is vonatkozik. Az ellentmondást jóhiszeműen megközelítve azt kell hogy mondjuk, hogy Pál ezen instrukciói vélhetően az adott szituációkra vonatkoznak (azt, hogy ezt le kellett írnia, jelzi, hogy nem volt teljesen triviális) és nem a női jogok korlátozásáról szóltak (vagyis hibás kontextus így értelmezni őket), más céljuk volt. Instrukciót Pál kettő, szinte tisztán pogány hátterű közösségnek adott – itt valószínűleg kulturális okok miatt, a rend megőrzése érdekében szükség volt ezekre a lépésekre. Erre utal, hogy Pál ad hasonló korlátozó instrukciókat egyéb teljesen pozitív és szintén általa támogatott dolgokra, mint pl. a prófétálás, nyelveken szólás és egyéb spirituális megnyilvánulások gyakorlása – világos, hogy Pálnak nem a Szentlélek megnyilvánulásaival volt baja – hiszen máshol ösztönzi ezeket – hanem azzal, ha ez rendetlenül történik.
Összességében bár a Bibliát sok mindenre fel lehet használni (embercsoportok – pl. nők – elnyomását is lehet ideologizálni vele, valamint teljesen ellentétes irányban a marxista felszabadítás teológia hívei is idézhetnek belőle) – azonban ez abból fakad, hogy egy ilyen hosszú és komplex szöveg alkalmas arra, hogy kontextus nélkül kiragadott részekkel bármiféle jó és rossz ideológia szolgálatába állítható legyen (ez azonban inkorrekt dolog és a szöveg meggyalázása). Érdemes tehát nem felületes módon, hanem megfelelő szövegismerettel közelíteni ehhez a kérdéshez is, ennek hiányában pedig óvatosan megfogalmazni a különféle állításokat.
Nagyon köszönöm és egyben gratulálok, ha a fenti okfejtést elolvastad. 🙂
Szuabados Ádám: „Nem tudom, mire gondolsz,”
Pl. kötelező hitotktatásra, és úgy általában a az ideológiai nevelésre, ami a közoktatásban folyik. A tendeciózus tankönyvekre, ahol egyértelműen nem igaz bibliai eseményekre mint igaz állításokra hivatkoznek, illetve iskola falai között terjesztenek áltudományos és tudományellenes nézeteket. (teremtés, evólúció, nők képességei) Meg mondjuk arra, hogy próbálj meg nem keresztényként elhelyezkedni az állami vagy a közszférában. Vagy nem megjelenni egy közös imán ha a főnököd ott van. Arról hogy ráadásul egyházi kezelésbe adnamk iskolákat ami mellett anyagi hátrány éri a nem keresztény diákokat, hiszen sokkal kevesebb támogatást kapnak, illetve eleve ideológiához kötik az oktatásban való részvételt.
Szabados Ádám: ” A különbségtétel oka egy közösségben ugyanis sokféle lehet. Lehet például a kompetencia is.”
Ez és az utána felsorolt példáid mind falsok, hiszen a kompetencia életkor stb. mint szerzett képességek. Amikor bármilyen körben azt mondod, hogy a nőnek nincs akkora joga beleszólni a közösség mint a a család életébe mint a férfinak a női mivolta miatt. Na az a szexizmus. Ami mindenképpen egy negatív aljas és embertelen hozzáállás a nőkhöz, (És amit a kereszténység értékként próbál meg eladni a vallási vezetők meg még elméletben sem tudnak elfogadni. Lásd a cikkből kiemelt részek.) És te is megpróbálod öszzemosni a nők jogfosztását a valódi és értelmes különbségekkel.
Ha a nőket a fenti okfejtésben más csoportokra cseréled akiknek a csoporthoz tartozása tőlük függetlenül adott (Zsidók, feketék szőke hajúak, melegek stb). akkor pedig a színtiszta fasizmust kapod meg. És ezt is támogatják a keresztény egyházak és ezek is levezethetők a biblia szövegéből. És ennek tagadása a színtiszta képmutatás amivel tele van jelenleg a Magyar közélet. Is.
Mi közük ezeknek a vádaknak a posztomhoz?
Steve: ” Ezek a törvények egy ókori társadalomra vannak alakítva, így számunkra nem maguk a törvények, hanem a mögöttük meghúzódó és jól kitapintható elvek a fontosak (a nők és férfiak jogainak fair, kiegyensúlyozott és minden fél érdekeit figyelembe vevő rendezése)”
Ez így van és nincs is azzal semmi baj. A baj az , hogy ma amikor semmi nem indokolja a nők (vagy más csoportok jogainak csökkentését, a „fehér, heteró, keresztén férfi”-akkal szemben mégis pont ezekre a tanításokra hivatkozva fosztanak meg jogoktól nőket (és egyéb embercsoportokat) ÉS ezekre a tanokra hivatkozva tarják elképzelhetetlenek a nők egyenjoguságát keresztények és tesz konkrét politikai lépéseket a Magyar kormány és támogatja ebben lelkesen a magyar egyházak legtöbbje.
A biblia nem lehet hivatkozási alap a 21 században. Kizárólag történelmi és irodalmi forrásként, szabadna rá tekinteni nem pedig jogforrásként.
Krisztián,
a különbségek, amelyeket megneveztem, egy dologban azonosak: nem a hatalom az alapjuk, hanem valami más, ami szintén fontos része a valóságnak. Ha a hozzászólásaidban újból a jog és a hatalom szerepét hangsúlyozod, egyszerűen elgyalogolsz a mondandóm mellett.
Szabados Ádám :
„Mi közük ezeknek a vádaknak a posztomhoz?”
Válasz erre a kérdésre:
„Nem tudom, mire gondolsz, de feltételezem nem arra, hogy”
Kedves Krisztián,
elnézést, lehet, hogy nem vagyok jól tájékozott, de nem tudom, hogy aktuálisan miben érhető tetten a nők jogait csökkentése a blogon, különösen a Bibliára hivatkozva. A postom pont azt igyekezett részletesen kifejteni, hogy a Biblia nem csökkenti a nők jogait, sőt (ezért is jeleztem, hogy a Tavasziepernek írt szövegértelmezésed, amely alapján amellett érvelsz, hogy a Biblia unfair módon a nők jogait korlátozná, az összkép alapján egyértelműen hibásnak tűnik és szerencsére pont a fordítottja igaz – abban a reményben tettem ezt, hogy Téged is örömmel fog eltölteni az a felismerés, hogy szerencsére nincs ilyen probléma).
A különbség talán az általad elvárt és a a bibliai megközelítés között az, hogy ez utóbbi alapvetően nem egyfajta hatalmi harcként fogja fel a férfiak és nők viszonyát, hanem a különbségeket a teremtett világ természetes rendjének részeként véve és felkarolva azt feltételezi, hogy mindenki akkor boldog, ha a helyén van (nő nőként, férfi férfiként viselkedik) és hogy ebből organikus módon egy boldog együttélés lehet. Ugyanakkor figyelembe veszi az emberi romlottságot is (ami nem egy elvont teológiai konstrukció, hanem a valóság része, máskülönben minden harmonikus lenne a világban, de nem az, mindegy mik az eredeti okok) és emiatt kereteket is szab. De a kereteket azért és úgy szabja, hogy ne történjenek jogsértések a nők rovására (és a férfiakéra sem). Vagyis minden fél érdekét és a társadalom integritását figyelembe véve igyekszik olyan megoldásra törekedni, ami mindkét nem számára lehetővé teszi, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban kibontakozzon és jól érezze magát mint apa, anya, gyerek, nagyszülő stb. Ez egy rendező elv, amely a Teremtés könyvében lefektetett egymásrautaltságból és Isten előtti egyenrangúságból fakad és amelynek az ószövetségi izraeli ill. az újszövetség korabeli római birodalmon belüli egyházi viszonyai a konkrét, korhoz igazított megoldásai voltak – a mi feladatunk pedig az, hogy ugyanezen elvek mentén a 21. században harmonikusan tudjunk élni.
Remélem, ez így érthető és megnyugtató. Ha nem, akkor az is lehet, hogy továbbra sem értem, mi a problémád. Ha nem ez a fő kérdés, hanem (akármi oknál fogva) általában a Bibliával van problémád és a mondanivalód lényege (a témától teljesen függetlenül) az, hogy a Bibliát tekintsük irrelevánsnak, akkor viszont a kifogásod a biblia állítólagos női jogkorlátozásával kapcsolatban csak egy olyan bélyeg, amelyet a tényeket figyelmen kívül hagyva egyszerűen rá akarsz süt ni a könyvre ill. a kereszténység/zsidó hit minden formájára. Ha ez így van, akkor nincs értelme részletesen érvelnem a szövegre hivatkozva, mivel ez maximum egy zavaró körülmény lesz számodra, nem feltétlenül vagy érdekelt a helyzet pontos tisztázásában.
Azzal nem értek egyet, hogy a Biblia ne lehetne hivatkozási alap a 21. században akár jogi, akár erkölcsi, stb értelemben – ugyanilyen logikával (hacsak nem akarunk diszkriminatívak lenni és azt mondani, hogy csak a Bibliával van probléma, mert az ugye egy elfogult agendára utalna) semmi régi dolog nem lehetne hivatkozási alap – akkor be kellene vezetni az anarchiát és mindent nulláról kitalálni. A teljes jogrendünk, erkölcsi világképünk, társadalmunk és általában a gondolkodásunk egyrészt civilizációs örökségekre épül (nem csak a Bibliára, de arra is), amelyek évezredekre nyúlnak vissza, másrészt pedig (evolúciós szempontból) évmilliós távlatban kialakult biológiai és funkcionális alapokra ill. végső soron a valóság alapszöveteire (akár Isten, akár más körülmény határozta meg ezeket), amin igen nehéz túllépnünk mint valóságnak alárendelt és abban létező lények. Ezek nem figyelmen kívül hagyhatók – tulajdonképpen az őrültség egy formája ezeket az alapokat a szabadság válogatás nélkül lerombolandó korlátainak tekinteni, vagy azt gondolni, hogy a világ a mi generációnkkal kezdődik.
Megkockáztatom azt is, hogy a Biblia nélkül nem lenne női egyenjogúsági mozgalom sem, mert eleve az, hogy az emberek egyáltalán egyenlők, bibliai gondolat és korántsem triviális – ismerve más kultúrákat. Az egyenlőség eszménye (történelmi szempontból) elég jól kimutatható módon abból a bibliai gondolatból fakad, hogy mindenki Isten képmása és teremtménye és mindenkinek, státuszától függetlenül egy bíró előtt kell megállnia és egyazon isteni törvénynek kell(ene) megfelelnie. Az igaz, hogy a modern humanizmus az egyenlőségnek ezt az alapját már elvitatja, ugyanakkor az is látszik, hogy az elvitatással párhuzamosan az egyenlőség ideája elkezd átértelmeződni és egyre irreálisabb tartalmúvá (valóságtól elszakadóvá), esetenként szelektívebbé és embertelenebbé is válik – kommunikáció szintjén mindenképpen, de egyre inkább gyakorlati értelemben is.
Pedig milyen jó párbeszéd indító esszé ez a „férfilét válságáról”…
„Arról hogy ráadásul egyházi kezelésbe adnamk iskolákat ami mellett anyagi hátrány éri a nem keresztény diákokat, hiszen sokkal kevesebb támogatást kapnak,”
Ez nem igaz, közkeletű tévedés, vagy csúsztatás. Itt kifejtik, hogy miért:
https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/az-allami-es-egyhazi-fenntartasu-iskolak-finanszirozasarol
Monostori Krisztián 2022. február 4. péntek – 09:41
Tudom, hogy nehéz de az a könyv mégis csak egy 2000 éves legenda és mese gyűjtemény. El kell engedni.
Ha a kereszténységgel nem vádolható Umberto Eco tudta értékelni a Biblia, mint szöveg súlyát és színvonalát, akkor számomra ez a belépőszint. Ha te nem érted a felnőtteknek szóló irodalmat, akkor nem kell ilyenekkel foglalkozni.
A babahordozón túllépve: https://youtu.be/kZvIKAr_9gY. Erről próbáltam én is írni.
Szerintem jó lenne végre eldönteni hogy Krisztián miként tekint a Bibliára mert vélek némi ellentmondást felfedezni a vele kapcsolatos viszonyára mert hol 2000 éves legenda és mese gyűjteménynek vagy történelmi és kulturális forrás értékkel bíró műnek tartja vagy mind a kettő ?….majd a progresszió eldönti…
Kicsit megkésve ugyan de ha már személyesen meglettem szólítva hozzászólásom kapcsán megjegyzem nem a szokásjogra gondoltam hanem inkább az ahány ház annyi szokás gyakorlatára a mindennapi életben és nem a keresztény közösségi lét során megélt nemi szerepek biblikus alapú hierarchiájára……de ha már ez a téma és ennek a szokásjogra gyakorolt hatására, szerintem nem mondhatjuk azt hogy a nemek közötti amúgy képlékeny hierarchia megléte pusztán bibliai eredetű még a zsidó- keresztény kulturális háttérrel rendelkező világban is. A más kulturális háttérrel rendelkező civilizációk esetén ez ugyanúgy megtalálható sokfelé formaban és fokozatban. De a különböző keresztény felekezetek és egyházak esetében sem az a helyzet hogy a Biblia lenne a mérvadó csakis kizárólag….szerintem ezzel kapcsolatban mindenkinek vannak tapasztalatai . A befolyása természetesen tagadhatatlan de nem kizárólagos. Az pedig hogy létezik ilyen hierarchia , pláne nem önkéntes alapon az az ember bűnbeesésének a következménye egyéni szinten mindenképpen de mint faj ugyanaz ez a helyzet . Emlékezzünk arra mit mondott az Isten az első emberpárnak a bűnbe esés után….. Kérdés hogy az üdvtörténet során az eredeti egyenlőséghez miért nem történt visszatérés? Miért maradt ez is ott? A válasz az előző mondatban van ? Hogy kapcsolódik ehhez a Megváltás?
Tom: „Kérdés hogy az üdvtörténet során az eredeti egyenlőséghez miért nem történt visszatérés?”
Részben azért mert nem volt eredeti egyenlöség. Pál apostol három indokot ad a férfi és nö közötti hatalmi hierarchikus viszony megalapozására:
1) A férfi teremtetett elöször, utána a nö. Ez talán a leggyengébb érv, ez amolyan elsöszülöttségi, elsöteremtettségi jog. Ezzel kapcsolatban óvatosságra int a Teremtés könyve, hiszen visszatérö elem, hogy a kisebb fiú örökli az áldást.
2) A férfi az Isten dicsösége, az asszony pedig a férfi dicsösége. „Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.” (1 Kor 11:9) Ez nagyon erös érv. Filozófiailag szólva, más célból (telos, raison d’être) lettek megalkotva.
Az elsö két érv tehát még a büneset elötti.
3) „Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván bünbe esett.” (1 Tim 2:14)
A Biblia általában lovagias Éva bünbeesését illetöen, hiszen mindig inkább Ádám bünéröl szól, talán ez az egy hely a kivétel. Ez sem azt jelenti, hogy a nöknek nagyobb a bünük, hanem hogy talán könnyebb öket megcsalni, átvágni, manipulálni.
Ez a hierarchikus viszony megjelenik a családban, az Egyházban és úgy-ahogy a társadalomban is, viszont ez nincs ellentétben azzal, hogy Krisztusban egyenlök vagyunk. Vagyis férfi és nö:
– egyen-értéküek,
– egyen-méltóságúak,
– egyen-„Isten képére teremtettek”
– egyen-bünösök
– egyen-megváltottak.
Szerintem, legalábbis.
Pontosítanám ezt: „Ez a hierarchikus viszony megjelenik a családban, az Egyházban és úgy-ahogy a társadalomban is”
Itt arra gondoltam, hogy Pál apostol kifejezetten utasítást ad arra, hogy a családban és az Egyházban tartsuk be ezt a hierarchikus rendet, vagyis otthon a férj viselje a nadrágot, illetve a nök ne tanítsanak, vezessenek az Egyházban. A társadalomról nem ír, hiszen nem a kívül valókkal törödik, viszont egyrészt ha a kereszténység megerösödik egy társadalmon belül, úgy ezek az elvek megvalósulhatnak a nagyobb közösségben, másrészt, ahogy Tom is írja, mivel ezek általános antropológiai felismerések, ezért a nem zsidó-keresztény kultúra is eljuthat ezekre.
Kérdés, hogy a férfi-nöi hatalmi hierarchikus viszony miért okoz sikító-frászos hisztériát bizonyos ideológiai körökben? Ah, megvan: a marxizmus legföbb célja a mindenféle elnyomás és kihasználás megszüntetése, márpedig ahol elnyomás van ott hatalmi különbségek vannak, ergo, ha megszüntetem a hatalmi különbségeket akkor az elnyomásnak is véget vetek. Igen, csak ugye a fordítottja nem következik, vagyis ahol hatalmi különbségek vannak ott nem feltétlenül van elnyomás. És elképzelhetö, hogy ahol hatalmi különbségek vannak azok jó okkal vannak ott, és azok megszüntetése, ha egyáltalán ez lehetséges, nagyobb bajokat okozna. A marxizmus jelenkori fellegváraiban (USA demokraták uralta része), szinte minden hatalmi viszonyt kikezdtek valamilyen formában, legyen az a szülö-gyerek, tanár-diák, rendör-civil viszony. Itt a fontos észrevétel, — és nagy köszönet Thomas Sowell-nek ezért, akinek a könyveit olvassátok, — hogy az egészséges hatalmi viszonyok mindig az alárendeltek érdekeit szolgálja alapvetöen. Vagyis, ha megbontod a tanár-diák függöséget, és a diákok azt csinálnak az órán amit akarnak, azzal nem a tanároknak teszel rosszat, hiszen az a matek tanár valószínüleg tud deriválni, hanem a diákoknak akik még nem tudnak. Ugyanígy a rendör-civil, szülö-gyerek kapcsolat, és igen, a férfi-nöi kapcsolat is.
A keresztény vallás szerintem nem áll sem az elnyomottak, sem az elnyomók, sem a társadalmi hierarchiákat lebontani akarók, sem az azokat mindenáron fenntartani akarók pártján. Akkor, amikor a keresztény vallás megalapítói éltek, munkásságukat kifejtették, az ószövetség, Jézus Krisztus vagy Szent Pál korában, világában nem létezett mai értelemben vett demokratikus politika, nem léteztek ennek a politikának a mércéi, fogalmai, kérdésfelvetései. Ergo: azok a kérdések (a nemek vagy a szexuális orientációk, a fajok vagy a társadalmi osztályok egyenjogúságának a kérdései) amelyek körül folynak mai világunk küzdelmei, a Biblia emberének, szerzőinek fel sem vetődtek, és nem tudhatjuk, hogy mit válaszoltak „volna” rájuk, ha mégis felvetődnek.
A kereszténység története során a kereszténység nevében már igazolni próbálták:
1. Az abszolút monarchiát és a szélsőséges nacionalizmust (francia katolicizmus, Maurras)
2. A kommunizmust (a dél-amerikai „felszabadítási teológusok”)
3. A faji megkülönböztetést (délafrikai kálvinisták)
4. A
Kedves Szalai Miklós,
Abban nagyon nem értek egyet, hogy a kereszténység ne állna az elnyomottak pártján. Lehetne hosszasan sorolni az Ószövetségtől, hogy az igazságszolgáltatásban ne tessék elferdíteni a kiszolgáltatottak igazságát, de a legegyértelműbb a juhok és kecskék szétválasztásának képe: „szomjas voltam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok…”
Az viszont kétségkívül igaz, hogy amikor a kereszténység az elnyomottak pártján áll, akkot azt nem ideológiai jelleggel és fókuszában nem földi hatalmi harcok érdekében teszi.
A nácizmust („Német keresztények” mozgalma)
A laissez faire kapitalizmust (amerikai evangéliumi keresztények „új vallásos jobboldal” Reagan)
És persze mindegyik irányzat bibliai és teológiai érveket hozott fel…
Minden ilyesmi szerintem hazugság és ködösítés. A kereszténység szerint az ember végső célja nem ezen a világon, hanem a másvilágon van. A kereszténység szemében bizonyosan rossz és bűnös az olyan politika, amely ebben az embert akadályozza (tehát a vallásüldözés). De egyébként a kereszténységnek nincs egyértelmű, világos mondanivalója a társadalmi intézményekről, a társadalmi hierarchiáról. Azt is lehet mondani a kereszténység nevében, hogy ezeket a hierarchiákat Isten akarata alapozta meg (hiszen azért állnak fenn évezredek óta), és ezért tiszteletben tartandók, és azt is lehet mondani, hogy ha és amennyiben az emberek a maguk józan eszével felismerik, hogy egy bizonyos hierarchia irracionális (amint ez már néhányszor megtörtént a történelemben, például a születési kiváltságokkal, a nemességgel, amelyet ma már senki sem véd – a konzervatívok sem), és nem segíti elő a közjót, és ezért le kell bontani – akkor a keresztényeknek ezt legalábbis el kell fogadniuk, esetleg még „kritikusan támogatniuk” is …(kritikusan azért, mert hogyha úgy akarnak racionális és emberséges társadalmi berendezkedéseket teremteni, hogy azzal az embert a maga „Örök céljától”, Istentől, az üdvösségtől eltérítik – az már nem lehet elfogadható a keresztények számára.)
Ezért éppúgy hazug és tarthatatlan Ferenc pápa és Perintfalvi Rita álláspontja, akik azt hiszik, hogy a „kereszténynek” ki kell állnia minden megkülönböztetés, minden szabadságmegvonás ellenében és keblére kell vonnia minden elnyomottat és üldözöttet (meleget, migránst, nőt), mint pedig Bayer Zsolt és a kormány álláspontja, akik viszont azt hiszik, hogy a „kereszténységből” civilizációnk történelmileg kialakult intézményeinek (monogám, heteroszexuális család, nemzetállam, magántulajdon) a feltétlen védelme következik.
Mindkét tábor a saját POLITIKAI CÉLJAIRA használja a kereszténységet, hazug és manipulatív módon, mert tudják, hogy a „kereszténységhez”? a keresztény szeretethez, Jézus alakjához sok „jó érzés” tapad az emberekben, és ezért a kereszténységre hivatkozva jobban el lehet adni a saját – liberális, illetve konzervatív álláspontjukat.
A marxizmus tanítása szerint a társadalmi hierarchiák, az emberek közötti különbségek és az ebből fakadó elnyomás, gazdasági, politikai, kulturális kirekesztés (ami az emberi társadalom gyakorlata amióta csak létezik), nem a természetből fakadnak, és nem Istentől adottak, hanem történelmileg alakultak ki, alapvetően az anyagi javak termelésének módjából. Az anyagi javakat meghatározott módokon csikarjuk ki a természettől (vadászunk, pásztorkodunk, földet művelünk, ipari termelőmunkát végzünk a gépekkel, vagy számítógépen programokat írunk adatokat dolgozunk fel). E termelési módok megkövetelnek bizonyos munkaszervezési és együttélési formákat. Ámde ezek a munkaszervezési és együttélési formák, a társadalmi munkamegosztás rendszerei nincsenek feltétlenül összhangban az egyes ember vágyaival, törekvéseivel, természetével. Mivel nincsenek, ezért az emberekre ezeket rá kell kényszeríteni. Ezért minden társadalomban kialakul egy hierarchia, hierarchikus társadalmi munkamegosztás, ahol a hierarchia élén azok állnak, akik az adott társadalom termelési formái megkövetelte együttélési formákat és az ezekből fakadó értéktételezéseket mintegy „megtestesítik” és a többi emberekre – többé-kevésbé erőszakos módon – rákényszerítik.
Ezért a társadalmi hierarchiát nincs értelme sem vakon védelmezni, mint „Istentől adott”, „természetes” intézményt,(ahogy teszik a konzervatívok) sem pedig annak alapjait figyelmen kívül hagyva egyszerűen csak lerombolni akarni, valamiféle történelemfeletti „szabadság” és „racionalitás” nevében, (ahogy teszi a mai baloldal).
A marxizmus tanítása szerint a társadalmi hierarchiát csak ott, akkor és úgy lehet megváltoztatni, ahol és amennyiben ezt a termelés fejlődése lehetővé teszi. Hogyha a termelés fejlődése folytán már nem ugyanazok a társadalom ön-újratermeléséből fakadó követelmények, és az ezekből fakadó társadalmi elvárások az emberekkel szemben, akkor meg lehet változtatni a társadalmi munkamegosztást és a belőle fakadó hierarchiákat. Például az európai társadalmakat a születési kiváltságok, a vallás világi hatalma és az „Isten kegyelméből” való, abszolút királyi hatalom irányított min addig, amíg az európai társadalmak agrártársadalmak voltak. Az ipari társadalomban ezek az intézmények feleslegessé és irracionálissá váltak – és el is vetették őket – persze nem egyszerre, hanem fokozatosan, hosszú és bonyolult társadalmi harcok után.
Mai társadalmunk – a régi társadalmakkal ellentétben – az állandó technikai változásokon alapul, amelyek egyre inkább felszabadítják az embereket a megélhetésért végzett munka terhe alól, egyre inkább lehetővé teszik , hogy egymással kommunikáljanak, érintkezzenek, közös célokat, értékeket fogalmazzanak meg, ne pedig elfogadják azt, amit a társadalom rájuk oktroyál, és ráadásul arra orientálják őket, hogy egyre többet tanuljanak, önmagukról és a világban betöltött helyükről. Ez pedig lehetővé teszi, hogy egyre inkább fel tudják ismerni, meg tudják kérdőjelezni, és olykor olykor meg is változtatni a rájuk nehezedő – társadalmilag-történelmileg kialakul – hierarchikus viszonyokat. Ezért van az, hogy – régebbi társadalmakkal ellentétben – ma mindenki folyton „lázad”, senki nem akarja elfogadni máér, hogy „azért mert” én nő vagyok, vagy fekete, vagy homoszexuális, vagy idegen, vagy vagyontalan, azért nekem kevesebb jusson az élet lehetőségeiből.
Hadd kérjem, hogy a hozzászólások a cikk témájához kapcsolódjanak. Ez a cikk nem a marxizmusról szólt.
Ezt a mondatot viszont pontosítanám: A kereszténység szerint az ember végső célja nem ezen a világon, hanem a másvilágon van. Valójában a keresztény hit szerint az ember végső célja az, hogy Isten dicsőségére éljen, Isten pedig ezt a világot újítja meg, nem csupán egy másikba visz át. A keresztény reménység a feltámadásról szól, és éppen ez a reménység teszi a keresztényeket sóvá és világossággá ebben a világban (vö. Mt 5,13-14).
Elnézést, ha eltértem a cikk témájától. A nemek közötti hierarchia, a nőnek az anya-, háziasszony szerepébe való belekényszerítése, a férfi tevékenységekből és a közéletből való kirekesztése az én szememben egy „fogas kérdés”, problematikus. Ezt úgy értem, hogy amíg – például – az etnikai, vagy a rendi (születési) alapú megkülönböztetések az emberek között nyilvánvalóan nem természetadták, Isten-adták, és ezért a nevükben művelt kirekesztés és elnyomás nyilvánvalóan igazságtalan – addig a nemekkel nem egészen ez a helyzet. A férfiak és a nők között természetadta különbségek is vannak, és az, hogy a nő az „anya”, és a férfi az „apa”, (legalábbis normális esetben), és más- és más szerepük van a gyermeknevelésben, és a családban az szerintem egy teljesen védhető és józan álláspont, és aki ezt hirdeti, az ettől nem kell, hogy „konzervatív” legyen, hanem lehet baloldali is.
Azoknak az embereknek természetesen, akik „szivárványcsaládban”, „kommunában”, „nyitott házasságban”, meg még nem tudom mi mindenben szeretnének élni, ehhez természetesen joguk van, joguk kell, hogy legyen. De ezeknek az embereknek el kell (ene) fogadniuk, hogy a társadalom többsége számára ez nem normális, ez deviancia, a társadalom többsége a hagyományos családban szeretne élni.
Kedves Dzsaszper!
Jézus és a kereszténység az elnyomottak, a kirekesztettek pártján áll abban az értelemben, hogy a keresztény mint egyén, mint morális szubjektum tegyen értük. De nem abban az értelemben, hogy a kereszténység elnyomás, szegémység nélküli társadalmat, vagy ezt előmozdító társadalmi intézményeket akarna létrehozni.
Luther szerint: „Amikor egy apa nekiáll pelenkát mosni, vagy valami más hétköznapi feladatot végez a gyermekéért, és valaki nőies bolondnak gúnyolja őt – noha az az apa keresztyén hitéből fakadóan, az előbb elmagyarázott módon cselekszik –, kedves barátom, mondd, a kettő közül melyik teszi jobban nevetség tárgyává a másikat? Isten az ő angyalaival és teremtményeivel mosolyog – nem azért, mert az apa pelenkát mos, hanem azért, mert keresztyén hittel teszi azt.” (Martin Luther: The Christian in Society. 2. köt. Szerk. Walter E. Brandt. Fortress Press, Philadelphia, 1962. [Luther’s Works 45.] 40. o.)
Kontextus. Fontos.
Indiában szinte hajszálpontosan azt mondtam az ottani keresztény vezetőknek, mint Luther ötszáz évvel ezelőtt. Egy olyan kontextusban viszont, ahol a férfiasságot mérgezőnek tartják, a nemi különbözőségeket megkérdőjelezik, sőt, maguknak a nemeknek a binaritását is, máshova helyezném a hangsúlyt, és a nonverbális gesztusok jelentése is más.