Az empiristák és a pozitivisták azt gondolták, hogy a tapasztalatok csupasz egymásra helyezésével és megfelelő definiálásával a valóság helyes ismeretére juthatunk, beleértve önmagunkat is. A fenomenológia hívei nem is nagyon láttak más járható utat: az ember csak a tapasztalati valóságában megismerhető. De a helyzet az, hogy nincs önismeret értelmezés nélkül. Sőt, nincs értelmezés emberkép nélkül. Nincs emberkép világkép nélkül. Nincs világkép világnézet nélkül. És nincs világnézet istenkép nélkül. Ezek mind-mind egymásból következnek és visszahatnak az önismeretre. Nincs pszichológia antropológia nélkül, nincs antropológia kozmológia nélkül, nincs kozmológia filozófia nélkül, és nincs filozófia teológia nélkül. A teológiánk (legyen az bármilyen elemi és kezdetleges) végső soron mindent értelmez, azt is, hogy hogyan ismerjük önmagunkat.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Teológia
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (20) – Én fordulok ellene
„Ha pedig az ország népe szemet huny fölötte, és nem öli meg azt az embert, aki Moloknak adja gyermekét, akkor én fordulok az ellen az ember ellen…” (3Móz 20,4-5a)
A kánaáni népek egyik legsúlyosabb bűne a gyermekáldozat volt. Molok istent bikafejű lényként ábrázolták, akinek széttárt kezei közt kemence nyílik. Oda helyezték be a feláldozott gyermekeket. A Tóra szigorúan tiltotta ezt a gyakorlatot. Ha valaki ilyet tett, az egész nép feladata volt, hogy megkövezze őt. A gyermekáldozat meggyalázta Isten szent nevét (3), nem maradhatott büntetés nélkül.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (19) – Ne légy elfogult a nincstelen javára!
„Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne légy elfogult a nincstelen javára, és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!” (3Móz 19,28)
A szentség egyik követelménye az igazságosság. A 19. fejezet olyan rendelkezéseket tartalmaz, mint például az, hogy Izráel fiai ne lopjanak, ne hazudjanak, csalással senki se károsítsa meg honfitársát, ne esküdjenek hamisan, senki ne rabolja meg és ne sanyargassa felebarátját, és ne forduljon elő olyan, hogy a napszámos bérét nem fizetik ki még aznap (12-13). A szentség magában foglalja az igazságos bánásmódot.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (18) – Ne hányjon ki titeket is a föld!
„Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.” (3Móz 18,28)
A קִיא (kí) héber ige szó szerint azt jelenti: kihány, kiokád. A Tóra szerint a föld kiokádta (káá) az itt élő népeket, mert utálatos dolgokat cselekedtek és azokkal beszennyezték lakhelyüket. Kánaán olyan lett, mint egy émelygést, hányingert okozó gyomorrontás, és eljött a pillanat, amikor a föld nem tudta már magában tartani a fertőző tartalmat: kiokádta azt magából. A durva kép arra utal, hogy Isten megelégelte ezeknek a népeknek a gonoszságait és ítéletet hozott rájuk.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (17) – Az engesztelő vér
„Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)
A vér (דָּם) az élet, a vér kiontása az élet kiontása, az élet kiontása szerez engesztelést (כִּפֶּר), Isten adja a vért az oltárra engesztelésül. Bizonyos értelemben ez a kijelentés az egész Leviticus középpontja, sőt, az egész Tóráé, de azt is mondhatnánk, hogy az egész Szentírásé. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Amikor az apostol ezt leírta, ugyanarra a mennyei oltárra nézett, amelyre a Leviticus igéje előre mutat.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK