Most ért véget az ELF egyik csúcspontja, a kulturális est. Keresztény művészek tizenegy különböző helyszínen mutatták be Isten dicsőségére – és a mi örömünkre – azt, amit Isten világában megláttak és megszerettek. Képzőművészek kiállítása mellett zenei programok is voltak: barokk furulyadarabokon át zongora- és hegedűkoncertig. Egy lett keresztény hegedűművész lány koncertje volt szerintem a legkiválóbb – legalábbis abból, amit én láttam és hallottam. Paula Sumane már kilencéves korában díjakat nyert, és azóta is sorozatban szerzi az elismeréseket, jelenleg Bécsben tanul. Az, amit tőle hallottunk és láttunk, az egészen elképesztő és csodálatos volt.

És akkor hadd számoljak be néhány más élményemről is. A reggeli igehirdetéseket Richard Cunningham, a UCCF (brit evangéliumi keresztény diákszövetség) vezetője tartja a Prédikátor könyvéről. Annak ellenére, hogy az élet frusztrációiról és hiábavalóságairól beszélt, mégis valahogy nagyon felszabadítónak éltem meg az üzenetét. Van valami különös békesség abban, amikor megértjük, hogy a jelen élettől nem kell túl sokat várnunk. Isten az ember szívébe helyezte az örökkévalóság utáni sóvárgást, és amíg az ideigvalók között élünk, nem leszünk teljesen elégedettek. „Az élet annak a hosszadalmas folyamata, hogy elfáradjunk” – idézte Cunningham Samuel Butlert, majd kiegészítette Robert Browning sorával: „Ah, but a man’s reach should exceed his grasp, or what’s a heaven for?” (Mire való a menny, ha az embernek nem kell tovább nyújtóznia annál, amennyit meg tud ragadni?)

Közben még mindig gondolkodom Bobb Biehl tanácsain is. A szombati pre-Forum szemináriumon hallgattam őt a vezetők személyes profiljáról. Biehl Amerikában top vezetőket tanácsol, hatalmas cégek, egyházi és világi szervezetek kérik fel tanácsadásra. Biehl nem az a fajta tanácsadó, aki egy vezetőképző kurzuson elsajátított tizenöt vezetési elvet, és azt adja tovább, hanem aki negyven éve figyel és gondolkodik a vezetésről. Elkötelezett keresztényként. Több kérdést tettem fel neki a szolgálatomra vonatkozóan – közben végig az a gondolat járt át, hogy a konzultáció más kontextusban többezer dollárba kerülne. Biehl válaszain jár az eszem szombat óta. (Az ELF egyik alapelve egyébként az, hogy egyetlen előadó sem kap honoráriumot, mindenki a saját költségén érkezik és szolgálatként tekint az ELF-en végzett munkájára. Bobb Biehl is. Ingyen jutottam tehát értékes szempontokhoz, melyek talán befolyással lehetnek a következő éveimre, évtizedeimre. Ezért is szeretem az ELF-et.)

Nem titkolt célom ezekkel a rövid tudósításokkal, hogy angolul beszélő, evangéliumi gondolkodású vezetőkben (vagy potenciális vezetőkben) kedvet ébresszek az ELF iránt. Elképesztő erőforrások halmozódnak fel Magyarországon évről-évre, amelyek a lehetőségeknél sokkal kisebb mértékben érintették meg eddig a magyar evangéliumi világot. Örültem ezért annak, hogy az Evangéliumi Fórum meghívására ma több olyan magyar evangéliumi vezető is ellátogatott a Forumra, akik korábban még nem voltak (pl. a baptista Mészáros Kálmán, az evangélikus Szeverényi János, vagy a református Szabó Dániel), és úgy tűnt nekem, hogy az ő fantáziájukat is megmozgatta a Forumban rejlő potenciál. Azt remélem (az Evangéliumi Fórum többi vezetőjével együtt), hogy jövőre érzékelhetően megnő a magyar résztvevők aránya.

Ja, és Os Guinness tegnap este fergetegesen jó előadást tartott arról, hogy milyen reménységet tápláljunk az Európában végzett missziónk iránt. Szerinte nem kell lemondanunk a kontinensről azért, mert most éppen a hanyatlás jeleit mutatja. Saját elhívásunk alapján végezzük az evangélium szolgálatát, és Isten majd megadja a gyümölcsöt a maga idejében…