Kedves Hodász András!
Tudom, kapsz mostanában hideget-meleget, de engedd meg, hogy legutóbbi nyilvános megszólalásod kapcsán én is megszólítsalak, mert van néhány kérdésem. Ezt írtad ki az Instagramra: „Hosszú időbe telt, de megértettem, hogy keresztényként kötelességem gyűlölni a melegeket, bevándorlókat, másképp gondolkodókat, de legfőképp a pápát, ezt a demens vénembert, akinek van mersze szeretet hirdetni, ja és persze azokat a papokat, akik ellenzéki politikusokkal szerepelnek egy fényképen.”
Értem, hogy ez irónia, mégis elgondolkodtam, hogy vajon mi ennek a mondatnak a jelentése. Megpróbálom dekódolni. Először az jutott eszembe, hogy talán konkrét emberekre gondoltál, valahogy így: „A környezetemben lévő keresztények gyűlölik a melegeket, bevándorlókat, másképp gondolkodókat, de legfőképp a pápát, ezt a demens vénembert, akinek van mersze szeretet hirdetni, ja és persze azokat a papokat, akik ellenzéki politikusokkal szerepelnek egy fényképen.”
Aztán felmerült bennem, hogy esetleg magára a kereszténységre utaltál: „Az általam ismert kereszténység azt tanítja, hogy gyűlöljem a melegeket, bevándorlókat, másképp gondolkodókat, de legfőképp a pápát, ezt a demens vénembert, akinek van mersze szeretet hirdetni, ja és persze azokat a papokat, akik ellenzéki politikusokkal szerepelnek egy fényképen.” Ez azért egy paptól meghökkentő lenne.
A következő tippem az, hogy politikusokra gondoltál, akik a kereszténységre hivatkozva hoznak törvényeket a gyermekek és a határok védelmében, és konfliktusba kerülnek azokkal, akik máshogy gondolkoznak a bevándorlás és a genderideológia társadalmi hatásairól. Ha rájuk céloztál, és ha igazad is lenne, látod azért, hogy az éles bírálatod a keresztény testvéreidre is fröccsen? Érted, hogy a szóhasználatoddal milyen súlyos vádakkal bélyegzel meg bennünket, egyszerű testvéreidet is?
Vagy lehet, hogy a keresztény tanítás merevsége zavar téged? Lehet, hogy számodra az lenne a „melegek elleni gyűlölet” ellentéte, hogy a homoszexualitást mi, keresztények is fogadjuk el Istentől való identitásnak és kezdjünk az azonos neműek kapcsolatának megáldása felé mozdulni – feladva a Szentírás és a történelmi kereszténység kétezer éves tanítását? Vagy esetleg csupán a „melegházasság” állami szentesítését tartanád helyesnek, mint Márki-Zay Péter, akinek a támogatását nyíltan felvállaltad? Lehet, hogy ez volna számodra a gyűlölet ellentéte?
Őszintén nem tudom, mire gondoltál, de a mondatod sok testvéredben nem azért kelt megütközést, mert gyűlölnék a „melegeket” vagy a bevándorlókat, vagy akár Téged. Hanem azért, mert a szavaiddal Te keretezed őket így.
Az általam ismert keresztények nem gyűlölik sem a saját nemükhöz vonzódó embereket, sem a bevándorlókat, sem az ellenzéki politikusokkal fotózkodó papokat. Evangéliumi protestáns vagyok, de köreinkben a pápát sem gyűlölik, legfeljebb nem tekintik követendő szellemi vezetőnek. Az általam ismert kereszténység nem tanít embertársaink iránti gyűlöletet. Kérlek, Te se mondd ezt rólunk.
Tisztelettel: Szabados Ádám
Ádám,
Udvarias az írásod és tiszteletteljes. Úgy hivatkozol a megszólítottra, mint, akivel (valamiben legalábbis) egy platformon állsz; „…egyszerű testvéreidet…” VAGY „… sok testvéredben…”
-> Érdekelne, miben látod ezt a „vérségi” köteléket evangéliumi protestánsként, és miben nem.
Félre értés ne essék, nem célom a széthúzás, de a tisztán látás mindenképpen. Róma sokszor deklarálta már, hogy nem osztja a reformátori – nem csak hagyományt, de – evangéliumot sem..:(
Miről beszélünk akkor? Illetve ki felé? Ha ez egy kifelé (a nem hívő / vallásos világ felé) irányuló keresztényi egységre törekvő attitűd, azt megérteném, bár annak kapcsán is lennének kételyeim / kérdéseim.
Köszönöm szépen, Isten áldjon, TK
Kedves Ádám, EZ igen!…, pedig sokszor kételyek merülnek fel bennem, mert van egy téma, az az egyetlen téma, amelyet annyira kerülsz, hogy az a kerülés számomra sehogy sem illik az egész képbe.
Ettől függetlenül nagyon jó munkát végzel. Köszönöm én is.
ΙΧΘΥΣ,
római katolikusok neveznek bennünket elszakadt testvéreknek, az ő nézőpontjából fogalmaztam így.
Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a legelvetemültebb hülyeségeket író kommentelőknek szólt a poszt, nem általánosságban a keresztényeknek.
Mellesleg hallottam már a magát kereszténynek nevező kormányunk egyházügyi államtitkárhelyettesét (vagy ilyesmi) nyilvános fórumon kecskeb@szónak nevezni és egyéb alpári viccekkel illusztrálni homoszexuálisokat és bevándorlókat, a hallgatóságtól szinte elvárva, hogy nevessen ezen (hát de nem? típusú kiszólásokkal). És ő hívő kereszténynek vallotta ugyanitt magát. Nálam ez a szint már amúgy gyűlöletnek is nevezhető akár.
Jó lenne, ha ez a hozzáállás nem lenne keresztény norma (és HA posztja – szerintem – erre volt válasz).
A teremtési rend mellett pedig meg lehet nyilvánulni, sőt kell, mégpedig ésszerűen és mértékletesen. Hála, hogy van erre is sok példa (akár itt is). De ebben a posztodban, Ádám, azt hiszem, valami miatt félremagyarázod HA írását.
Kedves Dani,
lehet, hogy igazad van a poszt jelentésével kapcsolatban, akkor HA majd tisztázza. De én csak ezt olvasom: Hosszú időbe telt, de megértettem, hogy keresztényként kötelességem gyűlölni… Ez így nagyon rossz.
Attól, hogy nem osztom a nézeteidet, még -remélem- keresztény testvéremnek mondhatlak, kedves ΙΧΘΥΣ!
Ugye, tudod, hogy amit idegenül reformációnak mondanak, azt magyarul -is- hitújításnak nevezik? Már pedig a szóban benne foglaltatik az „újítás”, az innováció. Az pedig annyit tesz, hogy olyat hoz be, ami addig ott nem volt, lecserél egy régit egy újra, … Miért kéne tehát az eredeti hiten maradt katolikus Egyháznak bármit is elfogadnia az újításokból?
Mi az hogy „reformátori … evangéliumot”? Nemde csak egyetlen igazi evangélium van: Jézus örömhíre, amit négy szerző, négy szempont szerint jegyzett le, és emezeket nevezzük evangéliumoknak? Hogy lehetne hát „reformátori evangélium”?
Nem hallottad még, hogy „közeledjetek Krisztushoz”? Ha valakik Krisztushoz közelednek, akkor ugyanakkor egymáshoz is közelednek!
Szerintem azt jelenti, hogy a világ abba a skatulyába akarja Andrást és a keresztényéget belerakni, amit írt. De lehet egy kormánypárti negatív egyeztetés, tapasztalat (pl. egy pályázat) kapcsán történő felindulás is. Ha utóbbi, akkor nyilván nem fog válaszolni. Ezt így kell érteni, vagy nem érteni. Szerintem semmi köze a saját , vagy keresztény értékrendhez.
Inkább keserűség, hogy arra van erőltetve, hogy neki így kellene gondolkodnia.
Kedves Lacibá! A RE-FORMATIO szó szerint azt jelenti, hogy visszaalakítás, eredeti állapotra történő helyreállítás. Tudom, hogy a köztudatba sajnos a római katolikus értelmezés ment át, de a reformációnak semmi köze nincs az „újítgatáshoz”! Mi nem a korszellemhez (sátán aktuális akarata), vagy éppen trendekhez, divatokhoz, izmusokhoz igazítjuk hitünket és életvitelünket, hanem sokszor éppen a fentiek ellenére a Bibliához igazítjuk gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, közösségeinket, visszaalakítjuk a Szentírás mércéjéhez. Ez a Semper Reformanda lényege! Ha már mindenképpen egy szóba szeretnéd sűríteni a reformáció lényegét, akkor az sokkal inkább „hitjavítás” kellene, hogy legyen, mint hitújítás… Az Úr Jézus áldásával, KGy
Hodász részleges mentségére:
Tényleg megdöbbentő, amikor a Mandiner-ren ” díszkeresztény” 10 gyermekes anyuka követeli a Világ összes muszlimjának megölését, és szerinte áruló mindenki , aki nem ért egyet vele, és a népirtással …
Cypriánus,
időről időre előfordul ilyen jelenség, jellemzően valami szörnyű bűncselekmény kapcsán, de ezek elszigetelt jelenségek, érdemi támogatottság nélkül. A magam részéről nem hiszem el, hogy az illető hívő ember lenne, hanem ez valamiféle csapda inkább. Van egy olyan érzésem, hogy ha a keresztények tömegesen állnának mellé, akkor az ateista hatalom kapva az alkalmon, meg is valósítaná a véres összetűzést (erre hivatkozva), majd a szörnyűségeket bemutatva a kereszténységgel azonosítaná, és meg is indulna egy legitimnek látszó keresztényüldözés, a nyugati kultúrákban is.
Szóval szerintem ezek inkább szándékos provokációk, próbálkozások.
Az iszlám állam az elmúlt években döbbenetes mészárlást végzett a testvéreink között, az érintett közösségek mégsem azt kérték, hogy fegyveresen vegyünk revansot. A kopt keresztény testvéreink ellen elkövetett merényletek kapcsán sem követeltek véres megtorlást a hívő hozzátartozók.
Cypriánus,
Ennek kapcsán egyetértek. Sőt, értem, ha egy családi fotót kértek tőle, és valahogy elfelejtették közölni, hogy a kampány céljára lesz…
Viszont kérdéses számomra, tényleg nem politizál-e, szerintem aki nyilvánosan bejelenti névvel, arccal, hogy kire fog szavazni, az ezt már nem mondhatja el.
Innentől kezdve elég nehéz a pártpolitikán kívül állóként tekinteni rá.
Hadd védjem meg ebben Hodász Andrást. Szerintem nem baj az, hogy kérdésre elmondta, kire szavazna. A szavazás felelősség. Nem kell keresztényeknek sem kívül állniuk ezen, sőt, helyes élnünk ezzel a felelősséggel. Nekem azzal van gondom, hogy MZP sértegető retorikája jelenik meg Hodász András bejegyzésében is. Ugyanígy baj, ha jobboldali publicisták sértegető retorikája jön át keresztények megszólalásaiban.
Aki kilép a nagy nyilvánosság elé a társadalmat megosztó és a politikát is érintő kérdésekben, az nemritkán óriási tehernek van kitéve (ezt gyanítom Ádám is tapasztalja).
Attól tartok, hogy a vélhetően jószándékú Hodász atya egyszerűen nem bírta túl jól ezt a nyomást (‘kapott hideget-meleget’, talán pár gyűlölködő kommentet is).
Hogy Hodász atya nem igazán profi ezen a területen, az nyilvánvaló, hiszen bármi kontextus nélkül posztolta ki ezt a szerencsétlen mondatát. (az utána következő ” amúgy jól vagyok 🙂 ” pedig gyakran annak a csalhatatlan jele, hogy az illető egyáltalán nincs valami jól)
Kívánom, hogy Hodász atya visszanyerje lelki egyensúlyát és tisztázni tudja ezt a kellemetlen helyzetet, amelybe belerántotta magát.
Hodász sokat markol, de keveset fog. Szerintem is alkalmas katolikus influenszernek a fiatalok között, és szerintem is szükséges a fideszhívő turbókeresztények ironizáló megszólítása (nyugodtan bele lehet kötni, szerintem ez már bálványimádás, ami egyes jobboldali körökben megy), de a jelző nélküli „keresztényként kötelességem gyűlölni” fordulat nagyon rossz. Ha ironizál, akkor ironizáljon rendesen, mert ez olyan „perintfalvisra” sikerült 😉
Általában látom, hogy több jó keresztény kommunikátor lenne a nagyobb egyházaknál is, de jó lenne, ha kapnának egy kommunikációs tanácsadót, vagy egy szerkesztőt a hátuk mögé, aki megnézi a publikálandó szöveget.
A gyűlölet valóban egy erőteljes szó. Bár ahányszor a cikkben említve lett, inkább szójátéknak, vagy mosdatásnak érzem, miközben érteni vélem a a cikked üzenetét és a hozzáállásodat.
33 évesen az elmúlt 25 évem nagy részét neoprotestáns, evangéliumi közegben töltöttem idehaza, kisebb részét felekezetközi, nemzetközi közegben, nem csak a padokat koptatva, hanem jópár helyen megfordulva szolgálóként, mind önkéntesként, mind pedig ún. teljes idejű lelkipásztorként, gyülekezetplántálóként. Emellett feleségem révén sokat mozogtam pszichológusi közegben is, így sok száz személyes élettörténetet ismerhettem „belülről”.
Igen, a gyűlölet valóban erőteljes szó és természetesen a „kereszténység” nem tanít embertársaink iránti gyűlöletet. De legyünk őszinték: bőven telve vannak soraink a „másabb” embertársaink iránti ridegséggel, távolságtartással, lenézéssel, lekezeléssel, megvetéssel, kiközösítéssel, kibeszéléssel és „másképp” kezeléssel. Az a jó, hogy ennek felismeréséhez ma már különösebb szociális háló sem szükségeltetik, elég beleolvasni ún. keresztények kommentkultúrájába, az ún. „szeretetbe”. Tömegével vannak keresztények pl. Budapesten, akik emiatt nem teszik be a lábukat hosszú évek óta a templomba, mert igenis általában a „jók” kapnak valódi törődést, elismerést, „szeretetet”. Igen, óriási divat keresztény közegben a meleg emberek megvetése, a pápa iránti ellenszenv, és az arabok iránti ridegség. Az egyház mindig is tele volt dicséretre méltó bűnösökkel és megvetendő bűnösökkel. Ezen belül is valamiért mi szeretünk a szexualitásra ráfixálódva lenni.
Kedves Dávid!
Sokban igazad van, szóvá tettem én is hasonlót. ( Bár az illető népirtással álmodó anyuka egyértelmű hogy nem hívő, csak vallásos, abból is felületes szinten)
De a2 gond az, ami velem sokszor megtörtént 2: hogy bele érhetünk a ” magas keresztény mérce csapdájába” azaz pont a hit által adott magas és igényes mérce alapján duzzogva állapítjuk meg hogy az ” ortodox” hívők mennyire nem felelnek meg a saját mércének, míg a világiak őszinték.
A probléma viszont az, hogy az őszinte önzés, kegyetlenség vagy korlátlan kéjvágy még nem elismerendő érték.
Volt a munkahelyemen egy szerelő, aki karbantartás végrehajtása közben kedélyesen csevegett arról, hogy ölne meg Magyarországon több millió embert, hogy jobb hely legyen. Egész röhejes pitiáner okokból. Egyáltalán nem ritka hozzáállás.
Biztos hogy a hívők korlátozott nézetei és szánalmas cicaharcai a legnagyobb gond a Világon? Szeretjük az ellenkezőjét hinni, de a kereszténység kifejezetten humanizáló hatású volt az Ókorhoz képest, az univerzális emberi jogok egész koncepciója is az indiánok kiváltotta sokkhatás miatt jelent meg annak idején , pont a spanyol katolikus teológiában.
Ezt valahogy nem kéne átugrani szerintem.
A keresztény vallási kor sok szempontból pocsék volt. De a romjain a vörös csillag és a horogkereszt emelkedett föl, koncentrációs táborokkal.
Mint többször írtam, tizenéves koromban mennyire megvetettem és gyűlöltem a katolikus egyházat és az erős katolikus kisvárosi miliőt ami körbevett. Mert képmutató, meg az inkvizíció története meg keresztes hadjáratok meg szexéhes papok ( ismertem ilyet én is, homoszexuális volt ráadásul) .
Aztán egyetemi éveim döbbententettek rá, mennyi őszinte bűnbánat és összetörés volt abban a lenézett katolikus miliőben, és hogy sokszor mennyivel toleránsabb ,mint a patetikus ” tolerancia” hivatalos szekuláris bajnokai, akik inkább egy mindenkit legázóló bolsevik élcsapatnak tűnnek.
Sohasem gondoltam volna, hogy valaha katolikus leszek, de aztán én is ” ráléptem a Via Dolorosára, a bűnösök és megalázottak vallásába ” ahogy John Lukács találóan írta. Lukács János amerikai történész már jó helyen van, azt gondolom.
Nyilván én sem tudom azt, amit itt próbálunk többféleképp beleérteni HA megszólalásába, és tényleg jó lenne, ha ő fejtené ezt ki, bár nem valószínű (de lehet) hogy olvassa a divinity blogot. Egy további értelmezés: lelkesen poltizáló katolikus vezetői réteghez tartozók nyomására reagál. Én például nyaralóhelyemből és régi munkahelyemből kiindulva sok aktív kereszténydemokrata gondolkodását ismerem, és nem tetszik. Engem (talán 5 gyermekem, megvallott hitem, és szép nagy bajuszom miatt) lelkes jobbosnak tartottak, és nem fogták vissza a nyelvüket a jelenlétemben. Ezzel együtt szerintem HA nyilván túloz, a mondanivalójának súlyát növelendő. Amit igazán mondani szeretnék:
1. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan számomra az LMBTQ ideológia és az ő nyomulásuk. 2.Egy dologban kapcsolódnék HA megközelítéséhez. Miközben a keresztény megnyilatkozások lelkesen, alaposan, és egyértelműen fejtegetik az első pontot, mindig mellékes lábjegyzetként hangzik el, hogy bár a bűnt gyűlöljük, közben Krisztus követőjeként nem gyűlöljük a melegeket (stb.), hanem épp szeretjük, mint bármely embertársunkat. Azon gondolkozom, hogy ha megpróbálom magam beleképzelni az ő helyükbe, ez a 2. üzenet átjönne-e nekem? Legalább közel annyira, mint az 1.? És hogy kéne ezt jobban csinálni (kéne-e egyáltalán, szerintem kéne)? Hiszen a morális rész tisztázása után az evangéliumot is hirdetnünk kell nekik, úgy, hogy meghallják és megértsék.
@Kerekes Ernő
„Hogy kéne ezt jobban csinálni?” – kérded. Azt gondolom, hogy az üzenetünknek a bűnből való megtérésre és Isten fiában való hitre kell fókuszálnia. Én hajlamos vagyok „túlgondolni” ezért mindig megdöbbent Isten Fiának lényegretörő felhívása:
„Térjetek meg és higyjetek az Evangéliumban”.
Ha nem is értik meg azonnal, az nem baj. Majd később megértik. Az emberben alapvetően van egy vágyakozás a hamisítatlanra, a tisztára, a szentre. Ha a bűnből való megtérést hírdetjük akkor meg tudjuk szólítani őket. Akár lmbtq, akár házasságtörő, akár tolvaj, akár gyilkos.
„szentek legyetek mert én Szent vagyok”.
A szentség az erővel áll kapcsolatban. Ha a szentségről lemondunk akkor az erőt is elveszítjük.
Ernő, köszönöm a felvetést — így utólag olvasva: lehet benne valami
A magam részéről nagyon nem vagyok képben azzal, ki hogy s mint merre politizál vagy nem politizál a római katolikus papok között.
Elképzelhető, hogy az Ádámnak fájó mondat is a sajátjainak szólt. Sajnos erősen félreérthetőre sikeredett, pedig alighanem számítani lehetett a szélesebb körű publicitásra.
Iigaz, hogy a média a szenzációt hajhássza, és persze, hogy a legütősebb félmondatokat fogja idézni. Szóval picit pontosabb megfogalmazás nem ártana. Ehhez persze jó eséllyel rutint is kell szerezni…
Nagyon sajnálom, hogy abbahagyja. Pedig főleg a protestánsokkal kapcsolatban nagyon nem értettem vele egyet.
Azon kevés kommunikátor között volt, akik nem a kétbites politikai lózungot tolták. Sokat hibázott, de megvolt benne az amatőrök lelkes bája. Nem is bírta tovább. Nagyon haragszom az egyházára, hogy nem adott neki támogatást, hátországot.
Benchmark-hoz: Ha a (katolikus) egyház támogatást adott volna Hodász Andrásnak, az az egyház önmagával meghasonlását jelentette volna. Magának Andrásnak is jót tett volna, ha nem próbál egyszerre kétféle gondolatvilágot tartósan hordozni. Így csak hasadni lehet, vitatott megnyilvánulásokban állóképesnek lenni nem.
Szeretettel üdvözlöm az előttem szólókat és reagálnék a vitára. Ismerem a HD. ügy előzményeit, azaz azt, hogy HA. korábban kijelentette, nem Ő nem lát semmilyen LMBTQ lobbi9 nyomulást, amivel hívő körökben kiverte a biztosítékot és emiatt indultak meg az Őt támadó megjegyzések. /Zárójelben: ezt a megjegyzését semmilyen egyházától eredő támogatás nem követte, nem is követhette!/ Ha erre nem emlékezünk, értelmetlen az egész vita! Nyilván az itt véleményt nyilvánítók ismerik a nyugati egyházi körökben történteket, az egyházszakadásokat, az állami beavatkozásokat, amik a HA által nem észlelt lobbi erőszakos térnyerései idéztek elő. Az itt olvasottakról annyit: Ádám írása igen korrekt, A HA körül fellelhető ellentétes vélemények feloldást magára az Atyára bízza, aki bármikor élhet a lehetőségével. Ha jól élne vele, a korábbi pozitív megítélését visszaállíthatná! Én inkább arra kérném az itt korábban hozzászólókat, hogy szakítsanak időt arra, hogy megnézzék a múlt szombaton rendezett ” A család védelme – a Biblikus családkép ” témájú /rendezte az evangélikál csoport/ konferenciáról készült tudósításokat, /a filmek megtekinthetőek a csoport oldalán/ ahol több előadás- köztük Ádámé! és Szilvayé- valamint viták teológusok és lelkészek, és külön protestáns egyházi vezetők között és ezek a tudósítások komoly rátekintést biztosítanak arra, hogy a néző megismerje gyülekezet vezető lelkészek, teológusok és más egyházi beosztásban lévők hogyan vélekednek a kérdésről. Hogy a kiváncsiságot- a korábbi vélemény megváltozását remélve a progresszívekkel szimpatizálók részéről – felkeltsem, kiragadok egy-két elhangzott megállapítást:
– Az LMBTQ lobbi búvópatakként az egyházainkban is itt van.
-A bűnös ember felé a szeretet nem lehet a bűne elhallgatásával éreztetni.
-A fiataok között a média is a Lobbi térnyerését szolgálja.-
.Az állam családvédelmi jogszabályai az egyházak passzívitása miatt előzik meg az egyházi állásfoglalásokat, csak a látszat az,hogy az egyházak az állam mögé sorakoznak
– Becsüljük meg azt a kegyelmi állapotot, ami ma hazánkban van
Én a konferencia fő következtetéseként azt szűrtem le: „fenyegetés éri az
LMBTQ lobby részéről a Szentírás nemiségről, szexualitásról szóló tanításait és nem halasztható a hazai egyházaknak /lehetőleg közösen!/ az erre adandó válasza !
Kedves Ádám, és összes többiek, érdekelne, hogy a korábbi véleményeteket mennyiben árnyalja az, hogy H.A. abbahagyta a nyilvános, bloggeri működését, és elég őszintén elmondta, hogy elsősorban azért, mert (előzetes, önmagával szembeni elvárásával ellentétben) képtelen volt feldolgozni az őt ért övön aluli támadásokat. Depresszióval való küzdelme – amihez nem szégyellt pszichológus segítséget és gyógyszert igénybe venni, sőt ezt nyilvánosan el is ismmerni – ezen alapult, nem valami gyökértelen önsajnálaton. Számomra ez egy nagyon szomorú végkifejlet. Kétszeresen megdöbbentett az is, kik álltak ki nyilvánosan érte: Perintfalvi Rita (ellenségem ellensége barátom alapon), és Nagy Gergely (együttérzően). Előbbin nem lepődtem meg, de szomorú, utóbbin annál inkább meglepődtem, és nagyon örülök neki, Gergely nagyot nőtt a szememben, különösen, mert eddig csak egy szerencsétlen tapasztalotom volt vele. A tragikus helyzet az, hogy a Hodász félék készülnek ki és hagyják abba, a Bayer Zsolt félék soha. Pedig ha valakit konkrétan említeni lehet H.A. által az előzetesben említett „kit kell gyűlölni” irányzat atyjaként, az pl. pont ő.
Kedves Ernő,
én csak a magam nevében tudok beszélni, más véleményéért nem vagyok felelős. Hodász András ütött egyet (egy övön alulit) a keresztény testvérein, én egyszerűen jeleztem, hogy ez hogy csapódik le. Erről szól a fenti cikk. Másról nem írtam.
Nekem a gyűlölködés lelkülete elől nem az egyik szekértáborból a másik szekértáborba kell menekülnöm, és nem is remeteségbe, hanem az Úrhoz.
Máté evangéliuma 11:28-30
„Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és terheket hordoztok, és Én megnyugtatlak benneteket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy Én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. „
Kedves Ernő!
Azt írod, hogy számodra egy nagyon szomorú végkifejlet, hogy Hodász András abbahagyja a “nyilvános bloggeri működését” (a Papifrankót hagyja abba), én viszont már régóta szurkoltam, hogy hagyja abba, mégpedig éppen azért, mert Andrást ismerem (egy ideig munkatársak is voltunk) és szeretem, tisztelem őt. Rengeteg dimenziója van a kérdésnek, amikről most nem szeretnék szót ejteni, csak a lényegre koncentrálnék: Ádám azt tette szóvá a posztjában, hogy azzal, hogy H. András papként a saját vesszőfutása mögötti okok kifejtésekor általánosságban “a keresztények”-ről beszél („Hosszú időbe telt, de megértettem, hogy keresztényként kötelességem gyűlölni a melegeket…stb) nem tesz jót a kereszténység ügyének. Azt, hogy segítségre szorul, vagy hogy antidepresszánsokat szed, Ádám meg sem említette. Mivel ez a párbeszéd Ádám posztja alatt fut, Te pedig külön aláhúzod Nagy Gergely és Perintfalvi kiállását, muszáj látni, hogy itt egy óriási félreértés, vagy inkább csúsztatás van. Lehet, hogy voltak, akik belekötöttek Andrásba, és méltatlan szavakkal illették, amiért segítségre szorul és gyógyszert szed, de ezek valóban “a keresztények” voltak? Sokkal jobb lett volna, ha ennél egy kicsit árnyaltabban fogalmaz, hogy ne vetődjön árnyék, ne fröccsenjen sár minden keresztényre, hiszen Isten szolgáinak éppen az volna a dolguk, hogy oltalmazzák, segítsék, szeretettel gondozzák a nyájat, nem pedig az, hogy akarva-akaratlanul rossz színben tüntessék fel azt különböző világi platformokon.
Erre jött aztán Nagy Gergely posztja a saját FB oldalán, majd (kicsit átszerkesztve) az Indexen is publikált cikke, melyben a “keresztény ‘közélet’ kasztjának tagjai”-t, „keresztény influenszerek”-et emlegeti, akik mint “szégyentelen”, tetemet rugdosó söpredék, “hullarablók” és “dögkeselyűk” jelennek meg. Tehát Gergely még rátett egy lapáttal arra, amit H. András tett, és nemhogy “a keresztények, de immár maga a kereszténySÉG lett a felelős H. András vesszőfutásáért.
Gondolj bele: írásának címe: “A kereszténység leszámolása Hodász Andrással”!
Ezzel kétszeresen is indokolttá tette Ádám cikkét, és immár neki is jó lenne elgondolkodni azon, hogy vajon megéri-e az Indexen való publikálás, illetve a folyamatos médiajelenlét lehetősége kedvéért, egyfajta keresztény Puzsér-epigonként “a kereszténység” felé fordítani a verbális ágyúit. (Számomra nemhogy nem örömteli, de egyenesen kínos és nyomasztó volt olvasni Gergely sorait, mivel formailag már-már a teljes arcvesztésig Puzsér hangján szólal meg, tartalmilag pedig szintén a puzsérizmusról szól az egész: erőltetett, kimódolt szómágiába burkolt indulatos kitörés, hiszen úgy “védi meg” Andrást, hogy közben teljes erőből rugdossa ”a kereszténység”-et, persze az Index olvasóinak legnagyobb örömére.)
Gergely azt állítja a saját FB oldalán posztolt írásában, hogy H. András “egyetlen bűne az volt, hogy … nyilvánosan felvállalta, hogy segítsegre szorul”. Ezt az Indexre írt cikkében már kibővíti azzal is, hogy a második hibája, hogy közéleti és politikai véleményét nyilvánosan hangoztatni merészelte, amiért a fentebb már leírt jelzőkkel illetett “kereszténység” szintén méltatlanul bánt vele.
A probléma csak annyi, hogy ez egyszerűen nem igaz. Mindenféle részigazságok vannak ebben, de teljesen rosszul van összerakva a kép. Elmondom, hogy szerintem mi a baj, hogy véleményem szerint hol követte el a hibát Hodász András, aztán vele együtt Nagy Gergely is.
H. András három alapvető hibát követett el:
1.
Azoknak a keresztény szolgálóknak, akik a széles nyilvánosság előtt teszik a dolgukat, föl kell készülniük arra, hogy támadások fogják érni őket. Ez sajnálatos de a bűnben veszteglő világban természetes dolog. Pálra is brutális vádak záporoztak szolgálata egész időtartama alatt, ám erre föl volt készülve, szíve föl volt vértezve, ezért tudta, a helyükön kezelni a vádakat. Ha valaki a szolgálata mellett ráadásul még politikai, közéleti kérdésekben is megnyilvánul, állást foglal, akkor már nem csak a lelki-szellemi küzdelemre, de a törzsi alapon működő politikai szekértáborok zsigeri reakcióira, a gátlástalan sárdobálásra is föl kell készüljön. Szerintem lelipásztorként jobb kimaradni az ilyenekből, de ha valaki így látja jónak, teheti, csak legyen fölkészülve a következményekre is. Óriási hiba, hogy erre nem készült föl András, és amikor támadásokat kapott, meglepődött, megsértődött és összeomlott, majd válaszként (többek közt) a keresztényeket okolta fájdalmaiért. Aki beszáll a közéleti viták forgatagába, belép ebbe a ringbe, annak tudnia kell, hogy az nem a szinkronúszás, hanem a ketrecharc szabályai szerint működik. Ez nem jó, de sajnos így van, hiba, ha nem számolunk vele. Andrást nem “a keresztények” bántották a fölvállalt lelki kríziséért, hanem azok, akik mindenkibe válogatás nélkül páros lábbal szállnak bele, akik szerintük a “másik oldalon” vannak. Ha ezek közül egyesek “keresztény”-nek vallják magukat, az nem “a kereszténység” problémája hanem annak, aki ezt nem tudja, vagy nem akarja értelmezni. (Közéleti témákban kifejtett véleményemért én is voltam már fasiszta, náci, keresztény tálib stb, dehát ez a műfaj ezzel jár! Nem esik jól, de ezt előre beáraztam. Kár mártír pózba vágni magam, és másokra mutogatni emiatt.)
2.
Minden keresztény szolgálattevő életében lehetnek mélypontok, én magam is megéltem ezt, és én magam is fordultam segítségért, voltam hívő és nemhívő pszichológusnál, terapeutánál egyaránt. Nem ez a baj önamgában. Az effajta krízis időszaka az elmélyülés, a visszahúzódás és a kétségeinkkel, fájdalmainkkal, erőtlenségeinkkel való szembenézés időszaka. Fontos, mert itt gyógyulhatnak a múltban kapott sebeink, itt mélyülhet el az Istennel való személyes kapcsolatunk, és itt készülhetünk föl a szolgáltunk következő időszakaira. Csakhogy a pusztába nem viszünk szelfikamerát, Adullám barlangjából nem posztolunk az Instára, és a lélek sötét éjszakájában nem fotózunk vakuval, hogy a képeket megoszthassuk az idővonalunkon.
A krízis a pusztába kényszeríti Isten embereit, hogy az Úr minden zavaró körülménytől mentesen, szemtől szembe beszélhessen velük. A puszta éppen ezért egy tökéletesen offline, magányos spirituális tér. András viszont nem tudott megállni, és a visszahúzódás helyett a nagy nyilvánosság előtt ventillálta az egyébként teljesen életszerű és természetesnek mondható lelki krízisét. Óriási hiba, ami azokra a fiatalabb szolgálókra jellemző, akik karizmában előrébb tartanak, mint a karakterük érettségében. Nem felülről ítélkezem, ifjú koromban magam is elkövettem ezt a hibát, és pont ezért szurkoltam Andrásnak, hogy egy időre szálljon ki. Láttam, hogy így nagyon nagy baj lesz a dologból, teljesen össze fog zavarodni. Ehelyett András megkétszerezett erővel cikkeket és posztokat írt, nyilatkozott, interjúkat adott, majd besétált a Partizánba, és százezrek előtt beszélt kríziséről, papi hivatásában való megrendüléséről. Ez a téma egyszerűen nem egy tömegek által nézett, reflektorokkal bevilágított show-műsorba való, hanem a “belső szobába”, ahol az “ajtót bezárva”, rejtettségben vagyunk, ahol még az Atya is csak “titkon néz” minket (Mt 6:6).
Ez a hiba túlmutat önmagán, és egy mélyebb lelki problémára mutat rá. Erről szól a harmadik pont.
3.
Sok minden miatt lehet segítőhöz fordulni egy keresztény szolgálónak: komplexusokkal, (pár)kapcsolati nehézségekkel, érzelmi elakadásokkal, szorongásokkal, apa- és anyasebekkel stb.
De hogy vajon a szolgáló elhívása Istentől való-e avagy sem, azt egyetlen pszichológus vagy pszichiáter sem fogja megmondani. Ugyanis nem illetékes benne. (Képzeld, ha Mózes beül egy terápiába, miután találkozik Istennel az égő csipkebokornál! Minimum skizofrénnek nyilvánítják, majd a maguk szempontjából nézve teljes joggal felelőtlennek nyilvánítják kivitelezhetetlen terveiért!) András kifejti a Partizánban, hogy ebbéli problémája megoldásához kifejezetten nemhívő szakembert keresett, ami óriási hiba. Magam is lelkigondozó vagyok, és hívő emberként sem mernék állást foglalni egy ilyen intim, érzékeny spirituális kérdésben, főleg egy pap esetében. Nemhogy egy teljesen világi pszichológus! Ilyenkor teljes visszavonulásra van szükség, és esetleg egy nálunk sokkal tapasztaltabb, érettebb lelki vezetőre, nem pedig showműsorokban való “őszinteségre”.
Mindezt úgy írtam, hogy mind Hodász Andrást, mind pedig Nagy Gergelyt tisztelem, és munkásságukat nagyra tartom. Mindkettőjükért aggódom, és mindkettőjüknek szurkolok. Egy papnak, lelkésznek nagyon veszélyes, ha elcelebesedik. Tudom, mit jelent ez, mert zenész vagyok, és tinédzser korom óta tapasztalom, milyen kihívásokat jelent ez az életforma! Ha az elcelebesedés gyorsan történik, még veszélyesebb, mert hamar kialakulhat a lelki keszonbetegség: túl gyorsan emelkedik a lelkészi lét átlagos hétköznapjaiból a közéleti ismertség színpadára, és az illető könnyen elveszti a realitásérzékét, józan ítélőképességét, vagy akár az elhívásában való bizonyosságát is.
A lelkipásztori munkához elmélyültségre van szükség, ami csak a rejtettségben, a lelki mélységekben lehet a miénk. Az ismertség folyamatos fenntartásához az kell, hogy az illető a nyilvánosság online tereiben felszínen maradjon, ehhez viszont bizony felszínesnek kell lennie.
Ezért örülök, hogy András visszavonul, és mindkettőjüknek kívánom, hogy találják meg a mélység és a belső kamra kincseit.
Az a ritka pillanat van, hogy egyetértek korábbi önmagammal, úgyhogy idézem is magamat…
Benchmark 2022. március 21. hétfő – 21:16
Nagyon sajnálom, hogy abbahagyja. Pedig főleg a protestánsokkal kapcsolatban nagyon nem értettem vele egyet.
Azon kevés kommunikátor között volt, akik nem a kétbites politikai lózungot tolták. Sokat hibázott, de megvolt benne az amatőrök lelkes bája. Nem is bírta tovább. Nagyon haragszom az egyházára, hogy nem adott neki támogatást, hátországot.
Biztos, hogy minden háttérismereted megvan ehhez az ítélethez?
Három dolog biztos.
Biztos, hogy nincsenek háttérismereteim.
Biztos, hogy nincs is erre szükség ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak.
Biztos, hogy nem ítélet volt, hanem vélemény.
Hodász egy tömegkommunikációs tényezővé vált, ami nagyon keveseknek sikerült papként, teológusként. És az a helyzet, hogy a kommunikáció megítéléséhez a személye csak egy tényező, fontos az is, hogy kinek, mit, milyen módon és milyen hatékonysággal kommunikál, kommunikált. Ezért nem fontosak a személyét illető háttérinformációk, mert Hodász András kommunikátorként nem maga Hodász András, hála Istennek! Mint ahogy te is „csak” egy kommunikátor vagy, amikor kommunikálsz, és ez így van jól. Én pedig az anonimitás ködébe burkolózok, mert megtehetem, és ez is jól van így. És amit most írok, az sem jéghideg cinizmus, hanem a kommunikáció egy objektív modellje, méghozzá a Lasswell modell.
Sokszor írtam, hogy profi munkához profik kellenek. Profi kommunikációhoz profi kommunikátorok kellenek. Hodász nem volt profi kommunikátor, a személyes hitelessége szükségszerűen átcsapott naivitásba, és betévedt az aknákkal teli tűzvonalba a két lövészárok között. És ott már mindegy, hogy Bayer Zsolt támad és Tóta W. védi meg, vagy fordítva.
Volt egy pap, aki összességében sikeresen kommunikált (itt és most sikeres = hatékony), aztán abbahagyta a kommunikációt, és most már nem is pap.
Szóval lehet, hogy vannak háttérinformációk, de neked és minden kommunikáló teológusnak célszerű tanulmányoznia a „Hodász-jelenség” objektív ismérveit, hogy elkerüljétek a csapdákat.
Nagyon haragszom az egyházára, hogy nem adott neki támogatást, hátországot.
Erre kérdeztem rá.
Én csak az eredményt láttam, sok tízezer átlagos, de érdeklődő és a keresztény témák iránt nyitott médiafogyasztóval együtt. Abból nekem, és szerintem bármelyik, kommunikációval valaha is foglalkozó embernek nyilvánvaló volt, hogy ez egy „self made man” influenszer próbálkozása. Néha bejött, néha nem. Csak amikor a téma nem a motorozás volt, hanem annál némileg komolyabb, akkor nagyobb tétre megy a játék. Jön a plébános Angyalföldről és majd ő lesz az igazodási pont a magyar közéletben és a keresztény közbeszédben? Egyáltalán mit akart? Hol volt a fókusz? Nagyon látszott, hogy kockázatos ez, nemcsak a kommunikációjára, hanem végül a hivatására nézve is.
Sikeres volt a projekt? Nem.
Az eredmény pedig minősíti az egyházát is, ha támogatta, akkor azért, ha nem, akkor meg azért.
Lehet relativizálni, de ahogy mondtam: ez kommunikáció, nem teológia. Ezt a kommunikációs projektet nem lehet másként értékelni, és nem is kell hozzá több infó, hogy értékelni lehessen.
Alig volt figyelemre érdemes, hiteles keresztény kommunikátor Magyarországon, most hirtelen elvesztettünk ezekből is kettőt, Nagy Gergely a másik. Nem tolonganak a helyükre…