Néhány éve a belarusz ortodox egyházfő mondott kijózanító beszédet egy protestáns egyházi zsinaton, most hasonló ismétlődött meg az anglikán egyház püspökeinek szinódusán. Ezúttal azonban nem kívülről érkezett a prófétai figyelmeztetés, hanem a felekezeten belülről. A téma ugyanaz: helyes-e megváltoztatni a házassággal és a szexualitással kapcsolatos kétezer éves keresztény tanítást a kultúra új erkölcsi víziójának hatására. Ahogy az amerikai presbiteriánus egyház (PCUSA) hajlott a kompromisszumra, úgy a Church of England is nemrég elindult ebbe az irányba. A kritika ezúttal viszont olyan embertől érkezett, aki nem csak hogy lelkésze ennek a felekezetnek, hanem érintett a homoszexualitás kérdésében is. Sam Allberry (az Is God Anti-Gay c. könyv szerzője) ugyanis férfi létére férfiakhoz vonzódik, de Jézus követőjeként nem azonosítja magát ezekkel a vágyaival, hanem tartja magát a keresztségben vállalt fogadalomhoz, hogy a bűnnek meghalva szentül fog élni.
Nagyon fontos, hogy értsük: Allberry homoszexuális hajlamú embertársunkként és testvérünkként szólalt fel egy őt és sorstársait mélyen érintő kérdésben. Az anglikán egyház régóta forrong, nem bír dűlőre jutni a homoszexualitás megítélésének kérdésében. Tavaly a világméretű anglikán közösség kizárta ugyan a melegházasságokat celebráló amerikai episzkopálisokat, de az angol püspökök szinódusa bizottságot hozott létre a kérdés megtárgyalására, ami sokakban mély nyugtalanságot okozott. Az anglikán egyház evangéliumi és tradicionalista anglo-katolikus szárnya attól tart, hogy ez kezdete egy folyamatnak, amelynek végén a Church of England is letér a kétezer éves apostoli hagyomány útjáról. Allberry a püspöki bizottság által a zsinat elé terjesztett határozattervezet vitájához szólt hozzá. A püspökök tervezete leszögezte ugyan, hogy a kereszténység csak a heteroszexuális házasságot ismerheti el, de azt javasolta, hogy az anglikán egyház ismerje el a homoszexuális kapcsolatok értékeit, és a liturgiájában is juttassa ezt kifejezésre. Allberry a következő rövid beszédet mondta a szinódus püspökei előtt (itt lehet megnézni):
„Köszönöm, tisztelt Elnök Úr! Köszönet a püspökök kemény munkájáért! Biztos vagyok benne, hogy nem voltak könnyű helyzetben, de az ember nem is azért megy püspöknek, hogy megkönnyítse az életét. Jómagam a saját nememhez vonzódom, és ez így volt egész életemben. Ezalatt azt értem, hogy szexuálisan vonzódom, romantikus, mély érzelmeket táplálok a saját nememhez tartozók felé. Azért választottam ezeket a szavakat önmagam jellemzésére, mert számomra a szexualitás nem identitás-kérdés, és ez ma már jó hír számomra. Értékességtudatom és emberi mivoltom beteljesedése nem függvénye annak, hogy romantikus érzelmeim vagy szexuális vonzódásom beteljesülésre jutnak-e. Ez felszabadító érzés.
A leginkább emberi lény, a legtökéletesebb személy, aki valaha élt ezen a földön, Jézus Krisztus volt. Ő sohasem házasodott meg, senkivel nem volt romantikus kapcsolata, és soha nem élt szexuális életet. Ha azt állítjuk, hogy mindezek elengedhetetlenek az ember beteljesedése szempontjából, akkor Megváltónkat az embernél alsóbbrendűnek tekintjük. Szó szerint több száz olyan kereszténnyel találkoztam, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint én, és ezrekkel, akik saját nemükhöz vonzódnak, mégis örömmel állnak ki a férfi és nő közti házasság mellett, és azt tekintik a szex egyetlen Isten szerinti kontextusának. Önök csak azért nem hallják több ember hangját közülünk, mert nehéz nyíltan kiállni, és ilyen módon jellemezni önmagunkat.
Mint olyan ember, aki a „saját nemhez vonzódás” (Same-Sex Attraction) kifejezést használom, meg kell mondjam, az egyházat már nem érzem biztonságos helynek. Egyház alatt nem a gyülekezetemet, hanem ezt a zsinatot értem. Nem azért, amit a nyilatkozat mond, hanem ami azóta történt. Engem az iskolában bántottak a homoszexualitásom miatt. Most azt élem meg, hogy az egyházam zsinatán bántanak azért, mert bár a saját nemem felé vonzódom, kitartok amellett, amit Jézus a házasságról tanít. Nagyszerű, hogy a nyilatkozat a házasság hagyományos formája mellett teszi le a voksát. Attól tartok azonban, hogy az egész intézményt készülünk most lelkigondozói szempontból aláásni. Kérdésem nem az tehát Önökhöz, püspökökhöz, hogy megóvják-e ezt a tanítást, hanem az, hogy hisznek-e benne? Jó hír ez a világ számára? Sokan tapasztaltuk, hogy ez a tanítás életet adott nekünk, ahogy Jézus üzenete és tanítása mindig életet ad. Köszönöm!”
Nagyon mély a tiszteletem azok iránt a homoszexuális vágyakkal élő testvéreim iránt, akik Jézust szentségben és igazságban próbálják követni (pl. így). Rendkívül becsülöm Allberry bátorságát és a Szentíráshoz való hűségét is. Ez az ember nem a vágyaihoz igazítja Jézust, hanem a vágyait akarja Jézushoz igazítani. És ebben életet és örömöt talál. Ha Jézus tanítása mégis lemondással jár ebben a világban, bízik abban, hogy majd kárpótolja Isten az eljövendőben. Nem minden seb gyógyul be itt. De minden seb begyógyul ott. Ez az evangélium. Az evangélium és az evangéliumi etika felhígításával, feladásával viszont nem marad más, csak az itt. De az már nem a kereszténység.
***
Allberry és néhány hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű anglikán lelkész külön honlapot is létrehozott, ahol saját bizonyságtételeik mellett számos homoszexualitással kapcsolatos anyagot elérhetővé tettek. Többek között ők az én „meleg” barátaim. Felnézek rájuk, mert Jézus útján járnak, rettentő ellenszélben. A honlap livingout.org néven fut. (Készítői ezt az evangéliumi hozzáállást vallják a homoszexualitás kérdésében.)
Kettős hangulatba hozott ez a poszt. Egyrészt jó hír, hogy van, aki a hajlama ellenére keményen tartja magát a szerinte helyes úton. Másrészt rossz hír, hogy ez az erőfeszítés azok ellen hangolja, akik feleslegesnek tartják az erőfeszítést.
Mint a kövérkés alkatú ember, aki rettentő energiával koplal, hogy sovány maradjon, és neheztel azokra a soványakra, akik szerint mindenki egyen, amennyi jól esik. Mit mondhat erről a kérdésről egy sovány alkatú ember, akinek nem kell rettentő energiával koplalnia? Hol van az előírva, hogy RETTENTŐ ENERGIÁVAL IS soványságra kell törni, mert különben..? Milyen istenkép az, amelyik szenvedős koplalásra készteti az illetőt egy életen át? Mi lenne, ha lazítana egy kicsit, és ha kövérkés alkatú, akkor legfeljebb kövérkés lesz, na bumm?! Közben viszont jól érezné magát, felszabadultan dicsérné Istent. Isten aligha kér rettenetes erőfeszítésre minket, az erkölcsi parancsok nem ellenkezhetnek minden sejtünkkel.
Tézis – antitézis után szintézis: Isten csak értelmes erkölcsi parancsokat ad, amelyek a javunkat szolgálják. Ami a javunkat szolgálja, az definíció szerint nem okozhat rettentes erőfeszítést. A kövérkés alkatú ember ellazulva rájöhet, hogy nyugodtan ehet ugyan, amennyit akar, de cukorbeteg lesz, megvakul, elfekélyesedik, és nyomorult állapotba kerül. Vagyis NEM AZÉRT kell koplalnia, hogy l’art pour l’art sovány legyen, hanem azért, hogy optimalizálja a földi életminőségét. Ami nem olyan borzalmas dolog, nem kell érte neheztelni másokra. Nekik is megvan az optimalizációs ösvényük, jó esetben arra koncentrálnak.
Mindenben, de erkölcsi ügyekben különösen hasznos a pozitív gondolkodás: Isten nem akar minket megnyomorítani öncélú szabályokkal, hanem a szabályaival megmutatja nekünk a kiteljesedés útját, és ez JÓ, ez ÖRÖM, már a földi életünk szempontjából is.
Konkrétan a melegségről: a szexuális energia alapvetően az utódnemzést és a fajfenntartás mechanikáját tartja fenn. Nem csak, mint tudjuk, de alapvetően összhang van a szex és a fennmaradás között. (E szempontból tök mindegy, hogy intelligens tervezés vagy evolúció eredménye-e a szexre törekvés, heteró kontextusban a szex értelmes, hasznos és élvezetes, heteró monogám kontextusban pedig TÁRSADALMILAG is értelmes, hasznos és élvezetes.) Akinél megbomlik az értelem-haszon-élvezet összhang, az különböző szintű ellentmondásokba bonyolódik önmagával és a közösségével. Jól jár a földi életében, ha kibogozza az ellentmondásokat. A heteró monogámia szabálya remek lehetőség erre, és ez nagyszerű örömhír a pozitívan gondolkodó keresztényeknek.
Konkrétan a keresztényekről, akik nem látnak problémát a melegségben: szerintük Isten kizárlólag az egyéni élvezeteinkre szabta a szabályait, nem foglalkozott az értelemmel és a haszonnal, sem a közösségeink hosszú távú jólétével. Örömhír, hogy Isten sokkal bölcsebb náluk, a szabályaiban tökéletesen megvalósul az értelem-haszon-élvezet globális összhangja.
László,
azon kezdtem merengeni, hogy ha olvastad már az Újszövetséget, és kereszténynek vallod magad, hogy tudták a gondolataid túlélni ezt az olvasmányélményt; ha viszont nem olvastad még az Újszövetséget, és kereszténynek vallod magad, vajon miért nem kezdesz neki?
Ádám, az Újszövetséget én mostanában olyan megközelítésben olvasom, hogy megpróbálok visszahelyezkedni az eredeti helyzetbe, beleélni magamat, és ebből a nézőpontból levonni következtetéseket. Mint amikor egy lelkes amatőr „építész” átéli a Templom leírását, és képzeletben bejárja, hosszú időt tölt el benne belülről, hosszan-hosszan nézegeti az egyes részleteket úgy, mint aki ténylegesen ott van. Álldogál, üldögél, ott alszik, szemlélődik. Talán nem meglepő, hogy ebből a nézetből más meglátások adódnak, mint a külső, távolságtartó kontaktusból, legyen bár a legtudományosabb.
Nem állítom, hogy a Jézus korabeli helyzetről tökéletesen tájékozott lennék, de komoly munkát fektetek abba, hogy a lehető legtájékozottabb legyek. Ha valami evidens csacsiságot látsz a fenti kommentemben, örömmel veszem a felvilágosítást. Az amatőr Biblia-búvár dilettáns is lehet, nem hagyagolom el ezt a kockázatot.
Amiben talán értéket tudok hozzáadni az Újszövetséggel eddig foglalkozó kiváló profi elmék (téged is ideértve) munkásságához: tudtommal eddig még senki nem vette szó szerint komolyan azt a tényt, annak minden következményével együtt, hogy Jézus kizárólag judaistákat tanított, és hogy ez lényegi módon alakíthatja a Tant akkor, amikor törzsiből globálisra változik a közönség. Mi van akkor, ha Jézus a gójoknak nem pont azt tanította volna, amit a judaistáknak? Értelemszerűen, nincs leírva, hogy mit tanított volna a gójoknak, de nem haszontalan ezen ésszerű módon töprengeni. Ha ilyen nézőpontból újraolvassuk az Újszövetséget, akkor szerintem döntő új meglátásokra juthatunk – anélkül, hogy bármit átírnánk, tudatosan félremagyaráznánk vagy szőnyeg alá sepernénk. Ellenkezőleg, az Újszövetség teljesebb megértéséhez jutunk el az eredeti kommunikációs helyzetet komolyan véve, annak minden következményével együtt. Lehettek ugyanis olyan üzenetek, amelyek kizárólag a korabeli judaistáknak szóltak, és nem a jövőbeni judaistáknak, vagy a bármikori gójoknak.
A lakonikus reakciódból azt olvasom ki, hogy a DNS-ed ezer ponton ellenkezik a kommentemmel, az ezer pontot idő & tér híján nem kezded el egyenként kifejteni, inkább nagy sóhajtással összefoglalod akként, hogy olvassam már el az Újszövetséget! Jelentem: olvasom, rendszeresen. Az is nyitott kapukat dönget, hogy esetleg olvassam újra, mert azt is teszem.
Ha az ezer pontot mégis elkezdenéd egyenként felfejteni, szerintem hasznos meglátásokhoz juttatnád az olvasóidat. Pl. Jézus nyilván nem mondhatta azt a judaista apostolainak, hogy tejben-vajban fognak fürödni a földi életükben, mert ez nagyon nem lett volna igaz. De ha az eredeti helyzetben megnézzük, kik üldözték a judaista apostolokat, és miért, meglepő a válasz. Ugyanis nem a „világ” üldözte őket. Sault pl. „Világ”-nak hívták, mielőtt Paul lett? A pre-keresztény neve „Világ” volt?
Miért jutnánk tehát arra a következtetésre, hogy 2000 év elteltével a főleg gój keresztényeket üldözi a „világ”? Amikor a „világ” sosem üldözött egyetlen keresztényt sem, a Jézus feltámadása utáni évtizedekben sem. Ha nincs kereszténység – világ szembenállás, miből feltételezzük, hogy Isten direkt „szívatja” (kajánul próbára teszi) az útján járásra törekvőket? És ez csak az első az ezer potenciális heuréka-élményből, ami új meglátásokhoz juttathat.
Nem biztos persze, hogy kedved van elindulni ezen az ezer heurékás úton, de fontold meg, hogy ha nem indulsz el rajta, akkor ott marad a dilemma: ez a szegény Allberry kiteljesedett boldog melegként éljen, ahogy a lelke mélyén szeretne, vagy az istenképére hivatkozva nyomorítsa meg magát egy homályos kötelességérzet miatt, amely mögött egyre több keresztény szerint nincs is valós kötelesség?
A lakonikus reakciódból azt olvasom ki, hogy a DNS-ed ezer ponton ellenkezik a kommentemmel, az ezer pontot idő & tér híján nem kezded el egyenként kifejteni, inkább nagy sóhajtással összefoglalod akként, hogy olvassam már el az Újszövetséget!
Pontos a megérzésed.:)
Ha az ezer pontot mégis elkezdenéd egyenként felfejteni, szerintem hasznos meglátásokhoz juttatnád az olvasóidat.
Kifejtés helyett most két link:
Az önmegtartóztatás benne van a csomagban
Középpontban a szexuális tisztaság?
Én igazán nem tudom, mi van ebben a kérdésben olyan bonyolult?
Isten dolga és kizárólagos joga, hogy eldöntse, elfogadja-e, visszafogadja-e magához a homoszexuális embereket, akik hisznek és követni is akarják Jézust.
Én nem mondhatom azt, hogy a homoszexuális beállítottság és életmód bűn, mivel az ezzel élő embertársaim döntő többsége egyrészt nem maga választotta önként, szabad akaratából ezt az utat; másrészt nem vétkezik ellenem.
Mi, emberek, a köztörvényes bűncselekmények elkövetőivel szemben hozhatunk ítéletet és szankciókat, a közmegegyezésen alapuló, érvényes jogrend szerint. Az erkölcs forrása nem a társadalmi konszenzus, hanem Isten, ezért annak jegyében csak Ő ítélhet és szankcionálhat.
Számunkra a homoszexuális ember – felebarát, akit úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat. Azt kell tennünk vele, amit szeretnénk, hogy velünk is tegyenek az emberek.
Szeretnéd, hogy kitaszítsanak, kirekesszenek bizonyos lehetőségekből, megfosszanak a (számodra természetes) vonzalmaid szerinti felnőttkori társkapcsolat megélésétől?
Akkor tedd te is ezt a melegekkel.
De miért nem teszed ezt a hazugokkal, a képmutatókkal, a keményszívűekkel, a felfuvalkodott észosztókkal? A Biblia, Jézus ezeket is bűnnek mondja.
Kicsit túl van dimenzionálva az egyházi olvasatban a szexualitás és a házasság a többi dologhoz képest…
Köszönöm, mindkét írás lényegével egyetértek. Az általam felvetett kérdés: van-e az önmegtartóztatásnak és a szexuális tisztaságnak belső jóléti érvénye is? (Mármint az egyén és a közösség földi élete szempontjából)
Mondhatta volna Pál Félixnek és Druzillának, hogy mindkettőjük földi élete boldogabban alakul, ha NEM lesznek egymáséi? Vagy „csak” l’art pour l’art külső elvárásra tudott hivatkozni, és nem volt ennél ütősebb muníciója?
Szerintem alapkérdés a mai keresztény kommunikációban, hogy van-e belső jóléti érvünk. Példa: azért ne együnk légyölő galócát, mert Isten általánosan tiltja a gombaevést, nehogy már jó legyen nekünk, vagy azért, hogy elkerüljük a légyölő galóca földi élettani hatásait, és jobb legyen az e világi életminőségünk?
Aki szerint Félixnek a földön tök jó lesz Druzillával, és csak a földi élet után jön a negatívum, az pár év múlva vagy elveszíti a hitét, vagy legalábbis nem tudja a hitét másnak átadni, mert a meggyőződései a ködös semmire támaszkodnak, és a ködös semmi elpárolog a gondolkodás fényétől.
Van-e belső jóléti érvünk Allberry heteró viselkedése mellett, vagy csak l’art pour l’art külső elvárásra tudunk hivatkozni? Ha Alberry úgy dönt, hogy követi a szíve szavát, és kiéli a melegségét, azzal már a földön rosszat okoz-e magának, vagy csak a halála után jön a negatívum?
Jaj, bocs, mikor elkezdtem írni, még nem láttam a linket, közbejött egy telefon, de most már el is olvastam.
Szerintem, ha az egyház bűnnek tekinti a homoszexuális házasságot, akkor nem engedheti, hogy ilyen szertartást celebráljon a papja, lelkésze.
Ha a világi hatóságok engedélyezik, az jogi aktus, nem kell ellene hecckampányt indítani.
A szexuális tisztaságról meg nem kéne túl sokat beszélni a napvilágra került pedofil-ügyek, és a vétkesek egyházi megítélése, szankcionálása után…
Kedves mindenki és Bálint Gabi! Teljesen igazad van, bár hogy most olvasgatom a Mindenki film kapcsán ezt a blogot, itt se neked, se nekem nem fognak „igazat” adni, de ez nem baj.
Azt írod, hogy „ha az egyház bűnnek tekinti a homoszexuális házasságot, akkor nem engedheti, hogy ilyen szertartást celebráljon a papja, lelkésze.” – na igen, de melyik egyház (református, katolikus, evangélikus, unitárius, és ha igen, akkor hol, a Föld melyik államában?) Mert távolról sincs egységes álláspont!
Pl. a német országos nagy protestáns egyház (EKD), meg a svéd, holland, norvég, osztrák református, svájci protestáns (evangélikus és református), a skót református, vagy ahogy Ádám is írja, az USA Presbiteriánus (református) egyházakban zsinat döntött az elmúlt években arról, hogy a meleg párokat össze lehet adni.
Komoly, több éves, évtizedes teológiai vita előzte meg ezeket a döntéseket, nálunk itt az iskolában a lelkész-vallástanár magyarázta el ilyen alaposan, hosszú ideig téma volt ez, ezért vagyok képben testnevelés-tanárként az egésszel. Sokat elárul, hogy nyilvánosan mást mondott, négyszemközt mást, mert azt mondta, nem akarja, hogy a magyar egyházvezetés kitörje a nyakát. Voltunk tavalyelőtt nyáron Németországban több osztállyal, ott is volt egy gyülekezet, ahol a lelkipásztor házaspár két szimpatikus férfi volt, én nagyon meglepődtem, de látom hogy élő hitű gyülekezet volt, gyümölcsöket termő. Másrészt a vallástanárunk azt mondta, hogy van sok meleg lelkész és teológus, pl. Mel White (?) és Peter J. Gomez (utóbbitól olvastam egy kitűnő könyvet is, ha jól emlékszem, mert kölcsön kaptam, az volt a címe, hogy Reading the Bible with heart and mind), ezzel csak azt akarom mondani, hogy bonyolult téma.
Gabi, abban azonban egy az egyben egyetértek, hogy „Ha a világi hatóságok engedélyezik, az jogi aktus, nem kell ellene hecckampányt indítani.” – ez a konzervatív keresztyén hecckampány borzalmasan kontraproduktív! Sok hívő barátom van, mindenki unja már azt, hogy adott esetben egymást szerető meleg monogám párkapcsolatban élő emberek jogfosztottságban kell éljenek, pedig a társukhoz joguk van (öröklés, beteglátogatás stb.), ez nem vicc-téma. Milyen jogon tiltsa be bárki bármilyen vallási tanra nézve azt, hogy polgárjogi szempontból két felnőtt nő vagy férfi mit csinál… A Code Napoleon óta (sőt, bármennyire is cáfolják sokan, de a reformáció miatt is elindult szekularizációból fakadóan) az egyházuralmi jog megszakadt, és jól van ez így. Hívő emberként se akarom, hogy az egyház visszaüljön a trónra, van is valami énekünk, hogy még Jézus se, „Ő király és magát annak vallja, de hogy azzá tegyék azt Ő nem javasolja”. Korábban irritált az egész meleg-téma, de mára már kezdem érteni, hogy itt emberek egyszerűen azért küzdenek, hogy együtt élhessenek és boldogok lehessenek ahogy mi heteroszexuálisok is próbálunk azok lenni. Én nem merném ebben megakadályozni őket, pedig elég konzervatív vagyok, ha egy kislány és fiú nyalakodik a Metrón egymással, legszívesebben pofonverném őket, mert obszcénnek tartom. De felnőtt, önkéntes döntésből vállalt, egymás iránt szociálisan is elköteleződött vagy elköteleződni akaró meleg pároktól, emberektől megvonni a szex jogát (megismétlem: az előbbi feltételekkel), nos egy embertelen, középkori dolog, ráadásul én a házasságon kívüli normál kapcsolatok ostorozását sose látom az egyházak részéről, pedig több a házasságtörő férfi és nő, mint úgy általában tokkal-vonóval a létező melegpár, tessék csak nézzétek meg a válási statisztikákat. Szóval ha az ember konzervatív, akkor legyen az, de ne kettős mércékkel, mert az undorító.
Az egyházi, napvilágra került pedofil-ügyekkel kapcsolatosan azonban nagyon nem értek veled egyet, mert gyerekeket megrontók sajnos vannak nem csak a papok között! Ugye említettem, tornatanárnő vagyok, hány botrány van az edzők pedofil dolgaiból, mikor kislányokat, kisfiúkat rontanak meg. Ezzel nem akarom az egyházakat mosdatni, de igazságtalan lenne az egyházakat beállítani úgy, mint pedofilokat; igenis, az egyházak beszéljenek a szexuális tisztaságról, annak szépségéről, a monogámia hasznáról, de a melegek elleni hecckampányokkal jó lenne tényleg leállni.
Eszter!
Ha határozott, egyértelmű, nyílt elítélés követi az egyház (bármelyik felekezet!) részéről a saját körein belüli szexuális tisztátalanságot és bűnt, akkor igen, beszéljenek a tisztaságról. De kéretik gerendával a szemükben nem bogarászni a szálkát! És ha méricskélni akarják a jónépet, akkor ne kétféle mércével, ha kérhetem! Ennyi lenne az én szerény kérésem. Szíveskedjék az kezdeni a kőhajigálást, aki maga bűntelen!
Én nem tudom az ember nélkül, csak úgy kijelenteni, hogy „jajjaj, az ilyenek bűnösök!” Ha találkozom valakivel, aki ezzel kell, hogy éljen, elmondom neki, hogy mit talál erről a Bibliában. És ha meghallgat, akkor azt is elmondom, hogy milyen Jézussal járni-kelni az életben; hogy aki lemond erről-arról Őérte, azért, hogy Vele lehessen, az százannyit kap Tőle már itt a földön!
És aztán tisztelettel rábízom a választást, a döntést a saját életéről. Hirdetnünk hagyta meg a Mester az evangéliumot, nem levernünk az emberek torkán!
„mindenki unja már azt, hogy adott esetben egymást szerető meleg monogám párkapcsolatban élő emberek jogfosztottságban kell éljenek, pedig a társukhoz joguk van (öröklés, beteglátogatás stb.), ez nem vicc-téma. Milyen jogon tiltsa be bárki bármilyen vallási tanra nézve azt, hogy polgárjogi szempontból két felnőtt nő vagy férfi mit csinál…”
– Miért lenne jogfosztottság, ha valakit nem adnak össze egyházilag, de államilag igen? Sőt, ha államilag sem adják össze, az mitől jogfosztottság? Izraelben pl. csak rabbi adhat össze két embert úgy, hogy az érvényes házasság legyen, és ők mégsem tekintik a többi embert jogfosztottnak, akit a rabbi nem vállal.
Én pl. jogfosztott vagyok, ha nagyon vágyom a Nobel-díjra, szerintem jogom van rá, ám ennek ellenére nem kapom meg? Nem gondolom, hogy jogfosztott vagyok. A Nobel-díjnak vannak feltételei, de azokat teljesíteni kell, ahogy (legalábbis Izraelen kívül) minden ember házasodhat – ellenkező nemű felnőttel.
A házasságkötés tetszőleges személlyel nem alapjog. Sőt, semmiféle értelemben nem jog.
A házasságnak vannak feltételei, és nem merülnek ki annyiban, hogy a két fél momentán „szeresse” egymást. Nem is szólva a szentségi házasságról. Szerencsére a melegek esetében a házasodási igény minimális. Kicsit olyan, mint ha én azért küzdenék, hogy buddhizmus nélkül, alanyi jogon lehessek dalai láma. Nem mert az akarok lenni, hanem mert jó esne visszautasítani a lámasági ajánlatot… Most őszintén: hány meleg pár szeretne évtizedeken át hivatalosan együttélni megbecsülten a közös gyermekeik, unokáik körében? Akiben van ilyen vágy, az beláthatja, hogy miért pont a heteró monogámia a kiemelt párkapcsolati forma. Oké, hogy Isten kiemeli, de nem csak Isten, hanem az evolúció és a józan ész is.
Gabi, egyre többen eszmélünk arra, hogy az Úr Isten nem erkölcsi törvényt adott a tízparanccsal és a szeretettel (keresztények számára: ellenséget is!) hanem a működés rendjét írta le, ami által boldogok lehetünk. Ezt sokkal részletesebben is ki lehet fejteni de most maradjunk a „homoszexuális házasságnál” és annál az alapvetésnél, hogy az Úr, a Teremtő azt mondta: „Válaszd az életet”, majd elénk tárta az áldást az élettel és az átkot mely a cselekedeteink vonzata.
Nem azért, mert „alig várja hogy büntessen” mint sokan gondolják, téves Isten-képpel hanem, mint írtam, a jutalom és a büntetés a RENDSZERBEN van.
A homoszexuális párok elismert és bejegyzett kapcsolata után következik az, hogy „nekik is jár a gyerek”: ezt közvetlenül hallottam liberális gondolkodótól (ezt a cimkét megint hagyjuk, hogy „liberális” – jó?)
A norvég minta, melyről egy éve annyit beszéltünk, bizonyítja, hogy milyen az, amikor nekik is jár a gyerek. Sorban rabolják el a másét, okkal vagy művi okkal (borzalmas a folyamat).
Eljött az ideje annak, hogy ezt a problémát egy könyvben tárgyaljuk meg, benne a szívek elhidegülésével, mert persze, a homo-pároknak nagy öröm, a biológiai szülőknek szinte lelki halál, életre szóló gyötrelem. A gyermekrosszléti szolgálat elve: lehetőleg már rögtön születés után elvenni a gyereket(ami csak néhány esetben sikerült) hogy NE alakuljon ki kötődés. Eredmény: Breivik, a tömeggyilkos. Tényleg ezért történt, őt is elvették a mamájától (és ő mondta, hogy … „a többieknek meg volt”)!
Ez a gondolat messzire vezetett, elismerem. A gyökere viszont ott van, ahol az ember azt mondja: amit Isten teremtett, az NEM JÓ, mi majd tudunk jobbat 🙁
Bálint Gabi, egyetértek, ezt én is így látom.
Vértes László, miért beszélsz szentségi házasságról? A házasság nem szentség, a protestánsoknál biztos nem. Az, hogy egy vallási államban, Izraelben mi van, nem érdekes a világ többi részének, nehogy már a zsidó vallási házasságjog legyen példa, na meg aztán jön a muszlim sariás jog és jó szép világ jön… A házasság: jog, a mindenkori állam szabályozza, ez a gyakorlatban is így van, ld. a törvényhozásokat. Ha az egyház szabályozza, akkor is jog, mert van, létező dolog a melegházasság a világ sok egyházában. Kérdésed, mely szerint „hány meleg pár szeretne évtizedeken át hivatalosan együttélni megbecsülten a közös gyermekeik, unokáik körében?” én úgy gondolom (és talán elmodhatom, tapasztalom is baráti köröm szélesebb kapcsolati körét áttekintve), hogy arányait tekintve ugyanannyi, mint nálunk, heteroszexuálisoknál. De ha csak ezerből száz férfi-nő akar házasságot kötni, akkor tiltsuk be a házasságot? A hivatalos együttélés igenis jog (ezen hülyeség vitatkozni, hiszen kodifikált törvényekbe van iktatva a világ számos pontján), épp most olvastam, hogy Magyarországon is a meleg bejegyzett élettársak adózásával kapcsolatosan megbüntette az állam a NAV-ot, mert a NAV törvényt sértett, mikor nem adott meg kedvezményeket. Vértes László, a további hasonlataidat, meg a Nobel-díjat és egyebeket most nem kívánom „értékelni”, mert nem tudom hogy sírjak vagy nevessek rajta…
Éva, egyszerű az élet, mint a feék, ugye? Felelős pedagógiai pályám elején félnormával árvaházban voltam nevelő vagy nyolc évig, a biológiai, heteroszexuális szülők eldobott, megtagadott gyermekeit nevelgettük. Heteroszexuális szülők által összevert, olykor csonkított gyermekeket. Gondolom erről is akarsz könyvet írni, több kötetre sikeredne. Én nem látok benne semmi rosszat, ha adott esetben, gyámügyi mérlegelést követően meleg pár kapja az árvaházból a gyereket. Norvégia? – Norvég minta? Egy jóléti állam, a történetet, amire utalsz, ismerem, elolvastam. Szóval akkor kis tömeggyilkos Breivikek lesznek a melegeknek „odaadott” gyermekekből? – én ezt egyáltalán nem hiszem el, és ezzel nem állok egyedül. „Gyermekrosszléti szolgálat”-ról beszélsz Európa egyik legszolidárisabb és legfejlettebb társadalma kapcsán, amelynek irigylésre méltó a gyámügyi-gyermekjóléti-egészségügyi-idősgondozási-oktatási szolgálata, „infrastruktúrája? Én voltam Norvégiában, bárcsak fele annyira ott tartanánk, mint ők. De te a bejegyzésed szerint ott tartasz, hogy „a csúnya norvégok elveszik a gyerekeket a szülőktől és odaadják a melegeknek”. Ha ezt egy norvég meghallja, elröhögi magát, pedig nem egy nevetős fajta nép… De min is vitatkozunk? Nevetséges. Szépen a „melegeknek adott” gyerekek is felnőnek és bizonyságot tesznek életükről, mint már sokszor ilyen történt, és akkor előbb-utóbb az a sok féligazság és előítélet szertefoszlik, amelyek nem egyetemesen keresztyén, hanem a keresztyénségen belül bizonyos körökből gerjesztődnek. Na meg arról most ne is szóljunk, hogy Jézustól nem kaptunk mandátumot arra, hogy azt tegyük, ami…, erre Bálint Gabi nagyon helyesen rávilágított itt: 2017. március 1. szerda – 18:41
Eszter,
nem tudom, kitől származik a mondat: egy társadalom egészségét azon lehet lemérni, hogy hogyan bánik a gyermekekkel és az öregekkel. Ha jól értem, a norvég társadalom eszerint sokkal egészségesebb a mienknél…:)
Éva, idézlek:
„egyre többen eszmélünk arra, hogy az Úr Isten nem erkölcsi törvényt adott a tízparanccsal és a szeretettel (keresztények számára: ellenséget is!) hanem a működés rendjét írta le, ami által boldogok lehetünk.”
Nagyszerű! Eszerint megvan a megoldás: át kell keresztelni a Törvényt „boldogság-használati útmutató”-nak, hogy amikor mindenkire kötelezővé akarjuk tenni a magunk felfogását, ne mondhassák ránk, hogy törvénykezők vagyunk! Na, így már szabad a pálya: lehet tépdesni kifelé a konkolyt, Jézus nyilván nem gondolta komolyan, hogy hagyjuk meg ezt az ítélet napjára. És miközben tépdessük, mormolni kell a varázsigét: én ezt puszta szeretetből teszem, hogy boldog legyél! De ha netán a konkoly ellenáll a boldogság-akciónknak, akkor lehet lobbizni a világi hatalomnál, neki vannak erre hatékony módszerei. (Mert ugye – hála Évának és Ádámnak! – mi tudjuk, hogy mi a Jó és mi a Gonosz, el tudjuk dönteni, ezért aztán ítélhetünk is elevenek és holtak fölött.)
Egy a gyülekezetünk egyik tagjával folytatott levelezésben az illető azt írta nekem: mivel a gyülekezeteknek nincs lehetőségük halálra, vagy börtönre ítélni az embert, ilyen esetben ezt rá kell bízni a világi hatalomra.
Ismerős? Pontosan ezt csinálta a szanhedrin Jézussal… és a keresztény egyházak jó része ma is követeli, hogy a világi hatalom hajtsa végre az ő ítéleteiket: parancsoljon, tiltson, büntessen, szabályozza az emberek életét a legapróbb részletekig, hogy mit esznek, hogyan szórakoznak, kivel lépnek életközösségre, mit és hogyan csinálnak a hálószobáikban, stb.
Jézus nem dirigálta és ítélgette az embereket, hanem tanította és felszabadította. Közöttük élt, osztozott örömeikben és nehézségeikben, és sosem használta képességeit és lehetőségeit a maga hatalmának fitogtatására. Hívta Mátét – eljött. Hívta a gazdag ifjút – az nem ment vele. Nem ment utána kapacitálni, nem rendszabályozta meg, hogy boldoggá tegye, nem büntette, amiért ellenállt. És főképpen nem hívta segítségül ilyesmihez az állami apparátust!!!
Mikor jut el a keresztény hívek tömege végre oda, hogy ezt meglássa? 🙁
Kedves Eszter,
a következő kommented megírásakor Sam Alberry arcát képzeld magad elé, ne egy gyűlölködő konzervatívét, aki mások örömét akarja elvenni.
Ami meg Norvégiában a gyermekek helyzetét illeti, arról egyrészt beszélgetnék a helyedben Einar Salvesen norvég pszichológussal, Marianne H. Skanland norvég professzorasszonnyal, valamint Marius Reikeras norvég ügyvéddel, akik igencsak borúsan látják a helyzetet. Salvesennel egy kerekasztal-beszélgetés kapcsán volt módom hosszabban is beszélgetni, döbbenetes dolgokról mesélt, megrendülten, összetörten. Norvégiát éppen most részesítette megint súlyos figyelmeztetésben az Emberi Jogok Európai Bírósága is. Én egyébként itt, itt, itt és itt írtam a norvég gyermekjóléti rendszerről. Kevés dolog tudott annyira mélyen megrázni az elmúlt években, mint az, ami Norvégiában zajlik. Az egyik utolsó hely lenne, ahova a gyermekeimmel költöznék.
De most vissza a cikk eredeti témájához.
Gabi, néha azon gondolkodom, hogy kivel vitatkozol.
Gabi, nem nevezzük át, hanem aki megérti, hogy az abban foglaltak boldog életre vezetnek, azok elérték Isten által adott áldást. Így, visszatekintve látható, hogy nem szigorú törvényt tartottak be, hanem, azon járva jutottak valahová … boldog „már most” – szenvedéseik ellenére – és RÁADÁSUL az örök életben.
Arról beszéltem, hogy emiatt egyre több ember látja így. Az alapot az „áldás és átok” teszi le, olvasható Mózesnél, a legjobban magyarázza szerintem Derek Prince (you tube-on is de most csak ezt találtam) http://www.derekprince.hu/files/4714/2721/9668/igyu_e.pdf
Nem a konkolyt kell tépdesni, és nem varázsigét „mormolni” – micsoda gúny, csak azért, mert nem érted, nem helyezed bele magad abba amit mondtam – hanem RÁMUTATNI, példákkal és főleg Isten valódi Arcával hogy mi a helyes, ami majd KÖVETKEZMÉNYKÉNT – vagy másoknál, MÁR következményként – adja a belső, mély örömet, azt amit senki többet el nem vesz tőlünk.
Eszter, azon a pályán voltál, ahol a kitaszítottak nem bírtak másként bánni gyermekeikkel,mint – gondolom – velük is bántak. Ebben az esetben a „ne így” nem elég (máshonnan, hogy is úszhat be a képbe, hogy azonos nemű párok majd jól fogják nevelni a gyerekeket, mert náluk „az” nem lesz jelen?)
Hogy Norvégiában mi történik azt sokan nem tudják/nem hiszik el. Itt a blogon is voltak kétkedők, sőt olyan is, aki hazugságnak nevezte amit Ádám – megalapozva már – leírt. Mindenkinek a „Norvég Alap” jut eszébe, a civileknek juttatott pénzek, és azt gondolják, hogy majd az ottani civil szervezetek … de nem, az egész világon Vancouvertől Melbourne-ig százak és ezrek vonultak utcára (már évekkel ezelőtt is de mi csak 1-1,5 éve tudtuk meg) https://mno.hu/kulfold/keresztenyseg-gyermekvedelem-1333658
Magyarországon mi folyt a zsidótörvényektől az elhurcolásokig és a megsemmisítő táborokig? Megkérdeztem anyukámat: „mondtak valamit, de nem hittük el olyan szörnyű volt”.
Hosszas kutatómunka után – és megfelelő információs csatornákból mint pl. ez a blog – lehetett megtudni, hogy rabolják a gyerekeket milyen „indokokkal” és hogy tesznek tönkre egy életre anyákat: nézz utána, és akkor szólj. Itt egy írás http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201601/allami_gyerekrablasok_norvegiaban
————————————————–
A fenti témában pedig beszéltem idegorvossal, pszichiáterrel, akiknek praxisában több gyógyult ember is van (ez majd megint kiveri a biztosítékot, hogy „gyógyult”, bizonyára). Meggyőződésem, hogy a lélek mélyén megtalálható az ok, többek között a a MÁSIK NEM durva megváltozása, a nők férfiasodása (kényszerből sokszor) a férfiak nőiesedése (nem felvállalva erőt, „agresszivitást”). Fontos kutatási terület, az önmagunkhoz való viszonyban is elromolhat valami.
Ja, igen, nem ítélni, nem büntetni, szabad mindent holott a határok igen fontosak, alapvetőek: akkor, és attól érzi magát BIZTONSÁGBAN egy gyerek. Pont erről, a Barnevernet nevelésről csinálták azt a filmet, ott van az mno cikkben.
Ádám:
Többnyire azzal, akivel nem értek egyet.
Most pl. Évával. És azért, mert a törvény, az törvény. A tanítás meg tanítás.
Aki úgy véli, hogy a törvény a boldogság záloga, éljen vele, én nem gátolom ebben.
De
1. akarata ellenére senkit sem lehet boldoggá tenni;
2. nem ildomos mások viselkedését, életvitelét az én hitem és felfogásom érvényesítése érdekében hatalmi eszközökkel szabályozni; (a „más dolgába avatkozás” is a vétkek felsorolásában szerepel Pálnál)
3. „… nem ítélni, nem büntetni, szabad mindent…” – ez a szokott csúsztatás: quasi ‘aki másképp gondolja, mint én, az az anarchia híve’ – ennél világosabban már nem tudom megfogalmazni, mi a bajom ezzel a felfogással.
Éva:
Világos: ha nem értek veled egyet, akkor vagy ostoba vagyok (mert nem értem, amit mondasz), vagy anarchista, mindent-szabad-mániás, a rend ellensége.
Nem újdonság, voltam én már okkult is, mert azt mertem mondani egy keresztény gyülekezetben, hogy Jézus szól hozzám. Meg idegen szellemtől átitatott, mert kétségbe mertem vonni, hogy a verés egy elfogadott pedagógiai eszköz, és hogy a Példabeszédekben a „vessző”-t szó szerint kell venni.
Látom, a hivatkozási alapjaid igen megbízható orgánumok, pártatlan és elfogulatlan tényfeltárásukról ismertek. (Hetek, MNO)…
Kedves Gabi a „pártatlan orgánumok” miután másutt erről nem lehetett olvasni nem gondolom hogy kockáztatnának ekkorát: a világ 26 nagyvárosában, EGYSZERRE volt tüntetés a Barnevernet ellen.
Nem akarnám észrevenni (de látni muszáj) hogy sajnos, belevetíted a magad elgondolását, fentiek alapján rossz tapasztalatok miatt az én leírt gondolataim mögé 🙁
Saját maga ellenében boldogítani? Kinek jutott ez eszébe? Azt el kell ismerni, hogy a közvélekedés NÁLUNK IS már preferálja, szinte reklámozza a témát és a „hallgattassék meg a másik fél is” nemigen szól.
Emlékeimből most feljött, egy három gyerekes, fiús család. Barátnőm mesélt róluk anno, úgy, hogy csak az egyik fiú úszta meg, hogy ne legyen homoszexuális: az apa ugyanis tudományos munkáiba temetkezett, családjától tisztes „távolban élt” de mégis egyik szobájában a lakásnak. Ez a kisfiú pedig, aki nem lett homoszexuális kicsi korában megtalált egy sarkot az apa szobájában, és oda kuckózott rendszeresen, hosszú időkre (legalább látta az apját). „Így úszta meg” -mondta a barátnőm, aki mélypszichológiával foglalkozott.
Éppen az vezet, hogy az emberek boldogok legyenek, szerintem ezt a Teremtő tudja a legjobban, mert ő alkotott minket 🙂
Boldog az is – viszonylagos boldogságról van szó – aki – mert már régóta nincs lakása – egy másfél liter kannás bort nyom be és álmodik hóban az utcán …
Nem nekem írtad, kedves Gabi, akkora a félreértés közöttünk, hogy folytatom. Belátom, a „mindent szabad” videóra hülyeség volt hivatkozni, amikor hívő emberrel beszélek. Félre is vitte a dolgot.
Egyetértek, hogy hatalmi eszközökkel nem lehet szabályozni, például az abortusz tiltásával sem. Meg kell tanítani a természetes fogamzás szabályozást, mely nemcsak „gátlás” (abban is nagyon hatékony, de szinte lakat alatt van), hanem az egyre jobban előtérbe kerülő sterilitás problémáját is kezelheti. Sok tanácsot adtam már névtelenül erről (a neten), és nagyon köszönték (később átment privibe a beszélgetés).
Tehát pozitívra kell fordítani (nem tiltani) ami egyrészt a fogamzás szabályozás, másrészt a filmek erről az oktatási rendszerbe emelve, melyek megmutatják a kislányoknak, fiúknak, hogy mi is történik: már vannak ilyen filmek, tananyagba kellene sorolni. Súlyosak a fizikai és lelki sérülések, azt megelőzni kell.
Az abortusztablettánál is (ha már itt tartunk, bocsánat) el kellene magyarázni azt a súlyos mérgezést, amit annak alkalmazása okoz egy olyan nemzedéknek, ahol a „méregtelenítés” az egyik leggyakoribb hívószó az egészségre.
És általában a törvényről: „Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért” mondta Jézus. A törvény van az emberért 🙂
Éva:
maradjunk a homoszexualitás kérdésénél, mert kikapunk. 🙂 (Csak távirati stílusban: a gender-mániát én ostobaságnak tartom, és reménykedem, hogy múló divat csupán; az abortusz-ügy sokkal bonyolultabb, semmint, hogy ideológiák mentén lehetne minden helyzetre érvényes szabályt alkotni.)
Nem tudom, és nem is akarom sommásan megítélni a homoszexualitást, és főleg nem a homoszexuális embert. A nemi identitás a serdülőkor éveiben szilárdul meg véglegesen – ezt tudom. Hogy akinél ez eltér a nagy többségétől, annak mi az oka, ez még mindig nem világos.
Ismertem leszbikus nőt, aki kétségbeesetten próbált kislánykorától kezdve megszabadulni ettől – nem sikerült. Végül feladta, elfogadta, és élettársat választott magának. Mélyen hívő katolikus volt, egyházi szolgálatba került egy vidéki városban.
Ismertem tizenéves kamaszfiút, aki segítséget várva elmondta néhány hozzá közelálló embernek, és persze a szüleinek, amit felfedezett magában – megrémült a reakcióktól, és öngyilkos lett.
Ismertem férfit, aki a promiszkuitástól (nagy szoknyavadász volt) megcsömörlött, és a saját nembéli fiatal fiúknál kereste az élvezetet. (Erre egyébként ismert példa Báthory Gábor erdélyi fejedelem is.)
Ismertem fiatal lányt, akit gyermekkori szexuális abúzus fordított a saját neme felé – iszonyodott a férfiaktól.
Hogyan vehetném egy kalap alá a segítségért folyamodó, vergődő embert az élvezethajszolásban megcsömörlött, újféle örömre vadászó kíváncsival?! Pál korában a római dekadencia terjedt, amire igen jellemző volt ez az utóbbi típus. De aki nem maga választotta ezt az életet, annak miért gördítsek mázsás sziklákat az útjába, ha szeretett társával, a közösség által jóváhagyott és tudomásul vett monogám házasságban szeretne élni?! Mert – ahogy itt valaki írta – nem képesek a fajfenntartásra? A meddők sem képesek, mégsem vitatja el senki a házasságuk érvényességét.
A „gyermekrablási” ügy másról szól. Az azoknak a – talán épp heteró, rendezett családi életet élő – bürokratáknak és bűnözőknek a sara, akik a hatalom és a pénz imádatában tobzódnak, tehát bálványimádók. Akik ebben éppoly bigottak, mint azok, akik miatt az agymosástól való félelem elterjedt egy modern, békés társadalomban.
Keskeny az út, könnyen le lehet tévedni róla mindkét irányba…
Bálint Gabi,
„Hogyan vehetném egy kalap alá a segítségért folyamodó, vergődő embert az élvezethajszolásban megcsömörlött, újféle örömre vadászó kíváncsival?!”
az a helyzet hogy szerintem a legtöbb magát homoszexuálisnak gondoló valójában nem homoszexuális. akiket írtál példákat is lehet hogy ilyenek. csakhogy elhiszik a homoszexuális propagandát… pl ha egy nő aszexuális, vagy bármiféle trauma miatt undorodik a szextől, ezeknek a propagandáknak a hatására homoszexuálisnak hiheti magát, és aztán elkezdi gyakorolni is. simán csak mert át lett verve.
én azt látom hogy sok homoszexualitás ellen küzdő ember (keresztények is) egyszerűen nem veszik észre ezt a „trükköt”, és ők is azt hiszik hogy minden magát homónak valló tényleg homó… és lényegében ezzel beteljesítik a sátán tervet…
endi,
a példáim mind régiek, a hetvenes évekből valók. Akkoriban a rendszer nemhogy nem propagálta, de büntette is a homoszexualitást.
Éva:
„az Úr, a Teremtő azt mondta: “Válaszd az életet”, majd elénk tárta az áldást az élettel és az átkot mely a cselekedeteink vonzata.
Nem azért, mert “alig várja hogy büntessen” mint sokan gondolják, téves Isten-képpel hanem, mint írtam, a jutalom és a büntetés a RENDSZERBEN van”
– Lelkesen egyetértek. Minél többen látjuk ezt be, annál szebb lesz a világ. A posztban szereplő Alberry pl. valószínűleg még nem látta be ezt az összefüggést, ezért fogja fel áldozati útnak a számára optimális ösvényt.
Eszter:
„Az, hogy egy vallási államban, Izraelben mi van, nem érdekes a világ többi részének, nehogy már a zsidó vallási házasságjog legyen példa, na meg aztán jön a muszlim sariás jog és jó szép világ jön… A házasság: jog, a mindenkori állam szabályozza, ez a gyakorlatban is így van, ld. a törvényhozásokat.”
– Ebből az következik, hogy te mindenkor elégedett vagy az éppen hatályos törvényekkel? Szerintem nem, hiszen akkor nem vennél részt egy ilyen vitában.
Ha elfogadjuk, hogy van egy ösztönös igazságérzet a fejünkben és a közösségünkben, ami hosszú távon alakítja a törvényeket, akkor szabadabban gondolkodhatunk a hatályos törvényekről, és azt is megnézhetjük, hogy mi a gyakorlat az alternatív társadalmakban. (Így Izraelben, ami egyébként csak úgy „vallási” állam, hogy 80%-a ateista.) Nem csak Izraelben érdemes körülnézni, hanem a többi alternatív társadalomban is, a vállalatok életében az ilyet benchmarking-nak hívják. Megismerjük egy kicsit a világot, nem árt az. Utána okosabb döntéseket tudunk hozni idehaza.
Figyeljük meg a posztmodern társadalmakat is. Ha lennének a melegeket minden tekintetben maximálisan toleráló társadalmak, amelyek nem piramisjátékként működnek, akkor a példájukból meríthetnénk ihletet. Csak az a gond, hogy minél inkább tolerálja egy társadalom a melegséget, annál feltűnőbben piramisjáték, vagyis csak rossz példának alkalmas, mert fenntarthatatlan. Praktikusan, olyan bevándorlókat importál, akik aztán lebontják, és visszaviszik az időben 1400 évvel. Nekem okosabbnak tűnik fenntartható mértékben tolerálni a melegséget, és maradni a 21. században. Egyetértesz?
Persze adódik a kérdés: hol van a melegség iránti tolerancia fenntarthatósági határa? Erről már lehet higgadt, szakszerű eszmecserét folytatni. Én azt javaslom, hogy a fenntarthatósági határt a létszámfenntartás szintjén húzzuk meg. Amelyik társadalom nem képes önerőből (bevándorlás nélkül) a létszámát fenntartani, az fő szabályként nem válhat toleránsabbá a szexuális másság iránt egészen addig, amíg meg nem haladja a látszámfenntartási szintet.
Azért jó dolgok is történnek Norvégiában: Csodálatos fejlesztéssel irtja a trollokat egy norvég hírportál.
Én se bánnám, ha valamilyen fejlesztés következtében automatikusan nem tudna hozzászólni az, aki az adott posztot nem olvasta el, nem értette meg, vagy az üzenetére nem kíváncsi, ehelyett tematizálni vagy egyszerűen csak vitatkozni akar. Az offtopik és öncélúan vitázó kommentek megkeserítik a blogírók életét, és feltételezem, az olvasókét is. Minden kreatív, jó megoldás érdekel, ami ezt a problémát ki tudja küszöbölni.:)
Ha jól értem, a fejlesztés lényege, hogy kommentelés előtt választ kell adni 3 beugró kérdésre a posztról. Szerintem az ötlet remek. A kérdéseket persze a poszt szerzőjének kell megírnia, ennyiben nem automatizált a dolog.
Olyan kommentelő is akadhat, aki tudja a válaszokat, aztán mégis eltereli a diskurzust. Megoldás lehet 10 vagy több kérdés a posztról. Aki ennyi előzetes energiát fektet be, kénytelen átgondolni a témát, és megfontoltabban nyilatkozik.
Lehet fejleszteni a szükséges plugin-t.
Kedves BÁLINT GABI! Nagyon köszönöm amit e vita kapcsán írtál, nekem lelkigondozói jelentőségű. Számomra is erről szól a keresztyénség. Én meleg vagyok, gyülekezetbe járok párommal, a lelkész tud rólunk, nem homofób. Szigorú ember, de kedves, gyermekkorom óta ismer engem is, a páromat is. Ez külön áldás. Csendesen, boldogan élünk együtt, szilárd Jézusba vetett hittel akkor is, ha tudjuk, hogy sokan mit gondolnak rólunk. Legjobban az képeszt el és bánt, hogy sok olyan keresztyén van, aki a párkapcsolat (mely számomra létező, megélt) boldogságától meg akarna fosztani, mert az „nekem nem jár”. Engem nem illet meg a Társamért való felelősségvállás? Még jó, hogy a világi törvény szerint igen, és így gondoskodhatunk is egymásról. Sokat küzdött a lelkészünk, mire eljutott arra, hogy Úrvacsorát is adjon nekünk jó szívvel. Korábban azt mondta, vegyünk, de saját felelősségre. Ma már, sok-sok beszélgetésen túl, már „jó szívvel”. És el nem tudom mondani azt, hogy ez a „jó szívvel” kiszolgált illetve átnyújtott Szent Jegy mennyire más, mint a „saját felelősségre”. A lelkipásztoroknak, papoknak óriási felelősségük van, de minden látszattal szemben van sok nagyon toleráns, lelkületében is Krisztusi pásztor. Csak ennyit akartam elmondani, nem vagyok hozzászólós típus, és nem is kívánok itt „levelezgetni”, de hogy most e blogra keveredtem és olvasgattam, amit melegség témában ír Ádám, az engem inkább hitemben is rombol, Krisztustól eltávolít. Nem a „bűnöm” távolít el, hanem az a következetes és merev „ostorozás”, hogy én párkapcsolat nélkül, egyedül kéne éljek és dögöljek meg (mert a társnélküliség, a magány pusztí: nem ítélhet senki se arra, hogy este ne a Párom karjaiban aludjak el…). Szép gondolat és kegyes. Még csak annyi: csak a lelkészünk miatt nem vállalom itt névvel magamat, mert nem akarom, hogy neki baja essen. Én orvos vagyok (a sors iróniája meleg férfiként, hogy éppen nőgyógyász – olyan, aki az abortuszt Isten Igéjére hivatkozva ellenzi és soha nem végzi, csak akkor, ha a fetus elhalt és a necrosis miatt az anya élete veszélybe kerül), bajom nem eshet, de a lelkészünket meghurcolhatják, most, még, 2017 Magyarországján, egy „történeti protestáns” felekezetben. Úr áldjon Titeket, és adjon tiszta látást és hozzá forduló szívet mindnyájunknak.
T.B. Peti:
Végre egy érintett is hozzászól. Jól feltételezem, hogy cseppet sem tartasz attól, hogy a magatartásoddal a saját földi életedet szuboptimalizálod?
Túlvilági büntetéstől szemlátomást szintén nem tartasz, ez a soraidból elég világos.
Úgy látod esetleg, hogy aki – isteni szabályra vagy földi szempontokra hivatkozva – ellenzi az életformádat, az számíthat földi boldogtalanságra vagy túlvilági büntetésre?
V.ö.: A meg nem kövezett házasságtörő asszony hazafelé menet vajon átkozni kezdte Jézust, amiért volt arca rászólni, hogy „többé ne vétkezzél”? Mi köze hozzá, nem?! Az ember lánya nem szexelhet azzal, akivel neki tetszik? Nincs neki joga a boldogságra úgy és azzal, akivel épp jól esik? Hogy van ez? Ezt csak azért írom, mert a hep-hep-hepi jogvédelemnek némileg mintha gátat szabna az evangéliumokban írt Jézus is. Ha pedig így van, akkor Jézus is eltávolít a hittől?
Kedves T. B. Peti,
én nem ítéllek el, mert ehhez nincs jogom. Isten igéjét sem tudom megmásítani, mert ahhoz sincs jogom. Sok egyedülálló ember küzdelmét kísértem már, olyat is, aki a házasságában érezte magát egyedül. Isten igéje szolgájaként nem tudok könnyebb utat mutatni annál a keskeny útnál, ami az életre visz. Jézus egyikünknek sem ígérte, hogy az ő követése könnyű lesz, de azt igen, hogy az engedelmesség szűk ösvényén áldás van, és hogy ő velünk lesz ezen az ösvényen. Az erről való letérés mindannyiunknak veszedelmes. Féltő szeretettel a legjobbakat kívánom Neked!
Homoszexuális hajlamú testvéreimnek
Így is lehet?
Téves előfeltevések a homoszexualitással kapcsolatban
Kedves László,
Az általam felvetett kérdés: van-e az önmegtartóztatásnak és a szexuális tisztaságnak belső jóléti érvénye is? (Mármint az egyén és a közösség földi élete szempontjából)
A kérdés a kérdéssel kapcsolatban, hogy milyen közösség földi élete szempontjából nézzük? A társadaloméból? vagy az egyházéból?
A cikk kapcsán az egyház — egészen konkrétan az anglikán egyház — földi élete szempontjából érdemes vizsgálódni, és ezzel kapcsolatban teljesen helyénvalónak találom a felszólalást, a prófétai szót. Az egyház identitásához tartozik, hogy Krisztus menyasszonya, és a férfi-nő házasságot, szövetséget a teremtés rendjéből fakadónak és a társadalom alappillérének vallja. Ha ezen változtat az egyház, az identitásán változtat.
Megpróbálom összefoglalni, hogy mit gondolok a témáról:
– az, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, ugyanolyan emberi gyengeség (ha tetszik romlottság), mint bármi más emberi gyengeség vagy romlottság. Mindannyiunk gyengék és romlottak vagyunk, bűnös természettel születtünk.
– nem jó ezt a romlottságot a többi romlottsághoz képest másként kezelni, felmentést adni az ezzel küszködő embereknek a bűnre, és különösen nem szabad piedesztálra emelni. Ugyanakkor menthetetlennek beállítani sem jó.
– Jézus Krisztus ugyanúgy meg tud szabadítani és tisztítani bennünket ebből is, mint bármi másból. Ha valaki bűnt követett el ezen a téren, és őszintén megbánja azt, Jézus vére ugyanúgy működik, mint bármilyen más bűn esetén.
– Isten adhat csodálatos szabadulást ezen a területen (pl. valakinek megváltoznak a vonzalmai, gondolkodása, stb). A változás azonban lehet lassú, vagy akár el is maradhat – a homoszexualitás megértésem szerint a személyiség mélyén, gyermekkori személyiségfejlődés során kialakult törésekre is visszavezethető lehet (apa probléma, beilleszkedési probléma, abúzus, vagy akár csak rosszat látott egy kritikus időszakban, stb). Ezekre a zavarokra később egy teljes személyiség ráépülhet, és utólag nem könnyű ezen változtatni, őszinte hívők életében sem. Éppen ezért fontos a türelem, megértés.
– De ha nem is változnak meg valakinek vonzalmai, akkor is ugyanúgy kegyelmet nyer a hívő arra, hogy ezen a területen szentségben éljen, mint ahogy egy alkoholizmusra hajlamos ember is kegyelmet nyer arra, hogy józanul éljen (miközben szent félelemmel tudja, hogy elég egy pohár, és több éves kitartása és józansága semmivé lehet). Ha valakinek a természetében van valahol egy gyengeség, az Úrban meg tudja úgy szervezni az életét, hogy megálljon szentségben. Tehát nem az az elsődleges cél, hogy a „homoszexuálisból heteroszexuális” legyen, hanem az, hogy a bűnösből szent legyen.
– Nem értek egyet azzal, hogy bármilyen romlottság vagy gyengeség identitásképző lehet egy keresztény életében. Ahogy nincs „alkoholista keresztény”, vagy „parázna keresztény”, vagy „drogos keresztény”, úgy nincs „meleg keresztény” sem. Ember van és keresztény van, akinek ilyen vagy olyan területen harcai, kihívásai vannak (ezejet nem valamilyen frázisként írom, hanem tényleg – meg kell harcolni a hit harcát ezen a területen is). Nagy hazugság, hogy a meleglobbi valakit a szexualitása alapján akar meghatározni.
– Azt gondolom, hogy a „melegek” felé, akik elhitték azt a hazugságot, hogy a szexuális orientációjuk meghatározza őket, és ezért átadták magukat a bűnnek, keresztényi szeretettel, megfelelő empátiával kell odafordulnunk, de az evangéliumban rejlő szabadító üzenetet kell képviselniük – az ő érdekükben. Mert ezzel tudjuk szeretni őket. Nagyon nagy hiba a tolerancia nevében megerősíteni bárkit is a rossz identitásában, mivel ezzel a szabadulás lehetőségétől szakítjuk el őket.
– A fentiekkel összhangban az egyháznak a társadalom felé világosan és egyértelműen képviselnie kell a monogám tradicionális házasság morális felsőbbrendűségét, valamint azt, hogy a homoszexuális cselekedetek bűnök, a meleg életforma támogatása, propagálása pedig alapvetően társadalomellenes, emberellenes, ifjúságellenes, romboló – mindezt úgy, hogy közben mégis vonzó maradjon és reménységet hirdessen azok számára, akik ilyen a területen küszködnek és őszintén keresik a kiutat. Nem könnyű.
Steve,
maximálisan egyetértek a pontjaiddal.
Kedves Steve, teljesen egyetértek. Kierősítenék egy mondatot: „… a homoszexualistás megértésem szerint a személyiség mélyén, gyermekkori személyiségfejlődés során kialakult törésekre is visszavezethető lehet (apa probléma, beilleszkedési probléma, abúzus, vagy akár csak rosszat látott egy kritikus időszakban, stb). Ezekre a zavarokra később egy teljes személyiség ráépülhet, és utólag nem könnyű ezen változtatni, őszinte hívők életében sem.” Igen, ezekre a zavarokra később teljes személyiség ráépülhet …
Ezt viszont erősen árnyalnám „az egyháznak a társadalom felé világosan és egyértelműen képviselnie kell a monogám tradicionális házasság morális felsőbbrendűségét”: nem tekinthető felsőbbrendűnek szerintem hanem az ami egyedüli teremtett, az, ami Isten terveinek megfelelő ami az ember boldogságára van, mert „látta Isten,hogy amit alkotott, igen jó”.
endi, teljesen egyetértek, erősen fut a propaganda és sorra szedi az áldozatait http://idokjelei.hu/2017/01/a-gyerekorvosok-ezuttal-nem-hallgattak-reakcio-a-national-geographic-kilenceves-transznemu-cimlapszereplojere/
Bálint Gabi, mert nekem üzentél: szomorú történeteidre – mert nem tudok örülni „megtalált” párnak ha azonos neműről van szó – Steve mondata válaszolt: lelki zavarokat orvosolni kell(ene idejében) mert azokra ráépülhet egy egész személyiség.
A fenti példában a gyerekeket szinte ünnepelve operálják át … EZ a korszellem, és csakis az Egyház állhat ellen, magyarázhatja meg hogy is van ez? És persze, segítenie kell SOHA nem ítélkezni.
Sziasztok! Steve gondolatin merengtem, egyetértek, kivéve az utolsó pontot. Jogász vagyok, keresztény, nem támogatom az egyházak melegházasságát, de egy államban nem lehet kimondani, hogy „a homoszexuális cselekedetek bűnök, a meleg életforma támogatása, propagálása pedig alapvetően társadalomellenes, emberellenes, ifjúságellenes, romboló”.
Éppen ez a baj a fenti mondatokkal, hogy emiatt a legtöbb világi ember is, és egyre több keresztény is a melegek mellé áll. Ha nagyon szigorúan veszem, az effajta keresztény narratíva Alaptörvény-ellenes is. Oroszországban született egy melegpropaganda-ellenes törvény, ez se jó, idő kérése és eltörlik, kontraproduktív az egész.
Másrészt ha a keresztények azzal az igénnyel lépnek fel, hogy egy társadalmi csoportot egzisztenciálisan korlátozzanak (mára szociológiailag a homoszexualitás vitathatatlanul az is lett), felmerülhet annak igénye, hogy a szélsőségesen gondolkodó keresztény csoportokat pedig az államrend tiltsa be ugyanúgy, mint a szélsőséges muzulmán csoportokat. Az az álláspontom, hogy ha olyant olvasok, mint Steve utolsó pontja, keresztényként és jogászként én is felkapom a fejem, mert nem kívánok egy vallási diktatúrában élni, de olyan államban sem, amelyik vallások igényeit elégíti ki jogalkotói szinten (bármelyik vallásról legyen is szó!)
Steve, vigyázz, aki kardot ragad, kard által vész el, nem helyes a törvényalkotásba ilyen igényekkel beleszövődni, mert nagy a kockázata és a „jogossága”-erkölcsössége is erőteljesen vitatható. (Ha a melegeket a keresztények miatt zárják börtönbe, vagy küldik átnevelő táborokba, mint az már megtörtént, az etikus lenne?) Megismétlem: világi jogrendben élünk, nem az egyháziban.
Szia Márk,
az utolsó pont valóban nehéz kérdés, ezt én is érzem. Az egyház által képviselt társadalmi üzenetben szerintem ennek mégis benne kellene lennie, és ezt világosan meg kell fogalmazni, hogy érthető legyen. De igazad van abban, hogy ahogy leírtam, talán túl nyers, talán nem emészthető, ezt megfelelő érvrendszerrel, hitelesen kell kommunikálni.
A cél nem az, hogy államhatalmi eszközökkel kriminalizáljunk bárkit is, vagy beleszóljunk a magánéletébe (az államnak szerintem sincs dolga az emberek hálószobájában). A jó mellett való döntés erkölcsileg akkor értékes, ha szabadságból fakad, nem kényszer hatása alatt történik. Mégis, én annak sem vagyok teljesen ellene, hogy példaadás céljából azért mégis legyenek (nem is feltétlenül betartható vagy szankcionált) normaképző törvények, amelyek bizonyos dolgokról kimondják, hogy nem jók – erre tudtommal van példa az angolszász világban, miközben mindenki csodás szabadságban él, és nem pedig klerikális terror alatt.
A kereszténységnek feladata (mint só), hogy olyan értékrendet közvetítsen, amely segíti a társadalmat abban, hogy életképes legyen (pl. ne szünjön meg néhány generáció alatt a népességfogyás miatt), a gyermekek egészségesen tudjanak felnőni, az utcai plakátok és a televízió műsorok ne öljék ki az emberekből a lelkiismeretet, az oktatási intézmények ne melegaktivistákat termeljenek a fiainkból és lányainkból. De ennek képviselete nem is csak a kereszténység feladata, hanem mindannyiunk személyes érdeke és feladata is, különösen ha gyermekeink vannak. Ha pedig nagy a romlás, akkor lehet, hogy indokolt kongatni a vészharangot, bármennyire is kellemetlen a hangzása.
Kedves Márk,
ha a bűnt a Btk. értelmezésében nézed, valóban nem lehet kimondani, hogy a homoszexuális cselekedetek bűnök.
Míg ha a bűnt Biblia értelmezésében nézed, lehet 🙂
Bárki kampányolhat az autózás mellett, de ne a kerékpárklubban tegye… Ez itt egyszerűen a gondolati, értékrend-, vélemény- és gyülekezési szabadság kérdése.
Aki a saját maga által vallott identitása miatt nem fér egy eltérő identitású közösségbe, az ne akarja megmondani, hogy annak a közösségnek mi az identitása.
A dolog kezd egy régi kabaréra emlékeztetni, ahol a kalauznak kötelező volt rágyújtania, mielőtt a dohányzó kocsiba lép, majd átöltöznie, mielőtt a rövidnadrágos kocsiba…
Steve:
A fenti pontokat remekül megfogalmaztad, egyetértek és gratulálok. „Lopom” az érveidet.
Hunyadi Márk:
Veled is egyetértek annyiban, hogy helytelen lenne köztörvényes bűncselekménnyé minősíteni a homoszexuális aktust. Ezt határozottan ellenzem. Abban is igazad van, hogy hosszú távon az erkölcsi közvélekedésből lesznek a Btk-t kitöltő törvények.
Ennek ellenére célszerű szembenézni a ténnyel, hogy a homoszexualitás tényleg káros a társadalomra, veszélyezteti a fenntarthatóságát. Ez ellene a kardinális érv. Ha nem lenne társadalmilag káros és veszélyes, nem sok karaktert pöttyintenék le ellene a billentyűzeten, ahogy egy sor számomra unszimpi opcióról sosem írok, hadd legyen másnak másképp szimpi. A társadalmam jólétét azonban nem hagyom lerontani akkor sem, ha a jogvédők maximális nyomás alá helyeznek. A társadalmunk jóléte jelentős részben múlik az önkéntes kereszténységen, és a keresztény szempontból káros jelenségek károsnak nevezésén.
Úgy lehet megoldani ezt a problémát, hogy deklaráljuk: erkölcsi bűnnek tartjuk a homoszexuális aktust, társadalmilag károsnak véljük, ez azonban közéleti álláspont, nem jogi szakvélemény, és határozottan ellenezzük a kriminalizálást. Arra az esetre, ha valaha valakinek eszébe jutna kodifikálni, előre kijelentjük, hogy nem értünk vele egyet, a homoszexualitást helytelenítő álláspontunk nem értelmezhető jogalkotási felhatalmazásként.
Van példa ilyen köztes kategóriára: nem kriminalizáljuk a fasiszta pártok működését, de a szerintünk normális emberek erkölcsileg helytelenítik. Nem került Btk-ba a holokauszttagadás, de attól még erkölcsileg bűnnek tartjuk. Ahogy ezekben a kérdésekben működik a köztes kategória, mégpedig össztársadalmi helyeslés mellett, működni fog a homoszexuális aktusra is.
Még senki nem aggódott, hogy ha erkölcsileg elítéljük a fasiszta retorikát, akkor abból csakhamar nem kívánatos bírósági ítéletek adódnak. A bírósági veszélyt ugye nem tartjuk akkorának, hogy abbahagyjuk a fasizmus helytelenítését? Alkalmazzunk egységes mércét. Az egységes mérce a kereszténység egyik fő vívmánya.
Kedves Ádám a norvég téma annyiban nem „off” volt, hogy a hsz-k folyamatában kb. egy éve nyilvánvalóvá vált hogy az egynemű párok hivatalos házasságával (2008? 2009?)lett fontos, hogy nekik „is” gyermekeik lehessenek. Volt egy olyan írásod, ahol a kép is erről szól: nagy vidáman tolja egyik fiatal férfi a babakocsit, míg a másik kézen fogva vezet egy kb 2 éves kisgyereket.
Megállapítottuk, hogy azért – erősen valószínűsíthetően – hogy ez ne legyen „feltűnő” pörgött fel a gyermekek elrablása: nem is lehetett volna elszakítani a kicsiket másként, mint légből kapott indokokkal, szinte bármivel. A norvég családpolitika újra akarja gondolni a családi felállást – az állam jobban tudja, „övé a gyerek” – preferálja a meleg párok együttélését, implicit tartalmazza az ő gyermekekkel való „ellátásukat”. Eltelt egy kis idő, míg ennek a gondolatmenetnek végére jártam, az összefüggésről ma már meg vagyok győződve.
Persze ennek más gyökere is van, viszont az, hogy ez a „főgyökér” az szerintem kétségtelen.
Az ilyen típusú együttélésekre való emberszerető bólintás után jön pl. nálunk – tipikusan – a következő: „nekik is jár a családi élet”. Ha nem hallottam volna ezt konkrétan, nem gondolnám hogy komoly, és azért, mert a dolog már ilyen stádiumában van, érett meg a helyzet arra, hogy térjünk már észhez és ami elromlott, kezdjünk annak a kijavításához nagy szeretettel. Legalább lássuk magunk előtt az utat 🙂 egy bekapcsolt reflektorral.
Nem elég deklarálni – persze, kell – hanem dolgozni a lélekmentéseken.
Szia Éva,
„nem tekinthető felsőbbrendűnek szerintem hanem az ami egyedüli teremtett, az, ami Isten terveinek megfelelő ami az ember boldogságára van”
ezt értem, és igazad is van. Én azért próbáltam mégis valahogy nem a kizárólagosságra törekedve fogalmazni („képviselnie kell a monogám tradicionális házasság morális felsőbbrendűségét”), mert bár én is azt vallom, hogy ez az igazán ideális forma és Isten eredeti célja (ahogy Jézus Krisztus is megfogalmazta), azonban vannak más, nem tökéletes, de azért működőképes családmodellek is (a Bibliában is), gyakran szükségszerüségből. Tehát talán nem is a felsőbbrendűség a jó szó (ez amúgy is kissé rosszul cseng mert megterhelt kifejezés), hanem az, hogy ez az ideális.
Viszont vannak olyan együttélési formák (meleg, vagy poliamor kapcsolatok, stb.), amit én nem hogy nem ideálisnak, hanem kifejezetten károsnak tartok (nem csak egyéni szinten, hanem társadalmilag is, és a következő generáció szempontjából).
Steve nem hátrafelé kell tekintenünk szerintem, nem is oldalt 🙁 hanem előre, az Isten útjára: nem deklarálás szinten kell beszélni erről – persze rendkívül fontos ebben az ellenszélben állást foglalni – viszont AJÁNDÉK amit Teremtőnk a kétneműséggel létrehozott, annak dicséretét kell kezdeni/folytatni. Ezt nemrég találtam https://www.youtube.com/watch?v=OpQ3de50yHM szenzációsnak tartom. „Lénye legmélyén találkozom vele” (valami ilyesmit mondott) majdnem azt, hogy Istennel.
Néha látunk olyan idős házaspárokat, akik sugározzák a boldogságot. A szentséget. Nem erkölcsi kérdés szerintem mert Isten és a másik fél ajándéka … ha valaki nyer a lottón, mire lehet büszke ? 😀 nem főnyeremény egy igazi, hű társ ?
Leírom, amit az előbbi videóban hallottam, ha valaki nem nézi meg: „egydollárost nem hamisítanak, ugye”? – kérdezi még az elején. Találó, mert pontosan azt HAMISÍTJÁK ami a legértékesebb …
Az „együttélési formák” amiket soroltál, hamis, hamis mind hamis – SAJNOS!
Éva:
Szerintem egy keresztény nyugodtan kijelentheti, hogy a monogám heteró párkapcsolat felsőbb rendű az alternatíváknál. Ezzel nem dicsekszik, hanem Isten bölcsességét osztja meg az emberekkel. Nem csinál vele negatív reklámot az alternatíváknak, hanem felmutat egy optimális megoldást. Aki nem ért egyet, mutassa fel a szerinte még optimálisabbat. Nem fog neki sikerülni. Nem is erről szól a próbálkozás, hanem a heteró monogámia leszólásáról, hátha attól lekerül a piedesztálról. De nem kerül le, mert immanens érdeménél fogva van fenn, és nem ex cathedra alapon.
Egy demokrata is nyugodtan kijelentheti, hogy a demokrataság felsőbb rendű a diktatórikus szemléletnél. Ezen nem ütközünk meg, nem tartjuk nagyképűnek a kijelentést, hanem azt mondjuk, milyen nemes lélek, és milyen igaza van.
László szerintem ahogy minden dolgunkra igaz az, hogy „haszontalan szolgák vagyunk csak a kötelességünket teljesítjük”, bánjunk nagyon óvatosan a felsőbbrendű kijelentéssel. Jézus szolgálni jött és nem uralkodni. Pál apostol mit mondott a dicsekvésről? „Gyöngeségemmel dicsekszem”.
Ha egy házasság eléri a MÉRTÉKET hogy „legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” az BIZTOS hogy Isten kegyelméből van, másik dimenzióban, mint ami a társadalom szintjein működhet.
Eszerint igaz volna, hogy felsőbbrendű, de ne legyen az a hozzáállásunk. Mert ajándék, amivel ne kérkedjünk (ha valakinek megadatik).
Homoszexuális hajlamú emberek készek harcolni is azért, hogy ne fogadják el a melegházasságokat! Jó látni ezt! Én azt hittem a megtérés által ez a vonzalmuk megszűnik… De végül is az ilyen vágyakkal nem küzdő hívőknek is vannak bűnös vágyaik… Nekünk is egy felhívás ez, ne engedjük, hogy azok határozzanak meg!
Éva:
„Jézus szolgálni jött és nem uralkodni.”
– A legtöbb állításoddal egyetértek, ez „csak” apróság a torta tetejére, pont az i betűre: Jézus szolgálva uralkodni jött. (Társadalmi rendként ezt meritokráciának hívjuk.) Egy Messiástól abszolút nem meglepő, hogy uralkodik, alapból az a dolga. Az a meglepő, hogy szolgálva uralkodik, mert ilyet nem szokás. Legalábbis, Jézus előtt ilyet senki nem tett programszerűen. Létezik olyan kínai bölcselet, amely szerint a császár voltaképpen a közemberek szolgája – de ez egy implementálatlan bölcseleti tétel maradt azóta is. Jézus viszont ténylegesen megvalósította.
Ez azért fontos, mert Mohamed pl. szolgálat nélkül jött uralkodni, és ha nem fordulunk Jézushoz segítségért, akkor ezt el is tudná érni, elég jó mechanizmust dolgozott ki a globális hatalomátvételre. Jézus viszont nem véletlenül Messiás, olyan földi hatalommal (is) rendelkezik, amellyel szemben senki más nem tud globálisan érvényesülni.
László a téma így már off, mégis milyen szálon tartozik ide? A szolgálathoz úgy jön, annak alapján amit feletted írt Albu Levente hogy a szerelmi élet nem jár „alanyi jogon”: ha vannak is vágyak, arra van válasz. „Adjátok oda testeket áldozatul” addig, míg megjön a felelet Istentől.
Hogy az uralkodással mennyire nem tudott senki- (globálisan de helyben sem – érvényesülni, legfeljebb egy ideig (megnyomorítva sajnos sokakat ezalatt) ott a példa, hogy is végezték, csak a XX.század miniszterelnökei? És lesz ítélet is …
A „meritokrácia” elve helyesnek tűnik, sőt abszolút a párkapcsolatban is: „ha a gabonaszem a földbe esik és el nem hal, egymaga marad, de ha elhal bő termést hoz”: a kapcsolat sikerét 🙂
A felettünk való uralkodást, hierarchiát sokszor az emberek IGÉNYE hívja elő, nemcsak egy vezető habitus (aki felelősséget érez).
Egészen elképesztő ez a homoszexualitás, érthetetlen számomra hogy egy agg öregember hogyan találhatja meg (????) önmagát és az unokája ráadásul hogyan lehet propagálója a homoszexuálitásnak????!!!! Az idős bácsika szellemileg egész épnek tűnik, de mégis hogy teheti ezt????? 95 évesen comingoutolt az ötunokás nagypapa http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/03/95_evesen_comingoutolt_az_otunokas_nagypapa/