Kezdetben alkotta a mennyeket: az eget, madárnak és bogárnak, hogy lovagoljanak a szeleken, rajta boltívet, mely héberül „ráqya”, és a boltozat mögött harmadiknak a mennyet, hol ezer szeráfja imádja és nyitott szárnyaival a lábát takarja el és az arcát, hogy elrejtse attól, ki Szent és Tiszta. Majd megalkotta az égnek mását, a földet, szétválasztva a vizet és a szárazat, a legősibb bárkát, amely az embernek menedék, ha otthonaként szereti a földet és barátságos felette az ég. Ez a rend hirtelen omlott össze, mikor a boltozat megkérgesedett, s már nem látszott a szeráf mögötte, sem az angyali fejedelemségek, akik az örök, olthatatlan tűzzel harci kocsikon és szekereken szent misztériumjátékot űznek. Isten palástjának mintázatából már csak csillagképeket betűznek az emberek – így lett Ursa Maior, Kígyótartó meg Cassiopeia, Perseus, Vízöntő és Skorpió, Androméda, Cepheus és Nyilas, no meg a Hattyú, a Szűz és a Mérleg, az Ökörhajcsár, a Sas és a Lant –, s kihúnyt az Isten szent dicsősége. A lázadás vert az ember és a menny közé áthatolhatatlan éket. Az Istent nem látja azóta ember, csak az eget, s azon a csillagokat (Mózes is csak a sziklába rejtve). Izgatja ugyan a filoszokat, miből áll a világ, mi a lényege, s Thálész óta a vízre gondoltak, meg tűz, levegő, ötödik elem is szóba került, de Plátónt kivéve nem vették figyelembe a mennyet. Elizeus azonban benézett a rézzel vert csillagboltozat mögé, mert ő palástot látott az égen, melyen a lyukakat nem öltötték, hanem kis ablakok azok, amiken átárad a mennyei dicsőség. Elísá szemében fénylett minden, és látta az angyali seregeket nem egyszer fentről száguldani le. Észlelte a tüzes szekereket, a harci kocsikat és lovasokat, és a dicsőséges kerekeket. Nem volt benne ördögi fondorlat, a próféta nem fordult mágiához, nem gyakorolt hamis vallásokat. Messze élt Mezopotámiától, nem hitt a csillagok babonájában, távoli volt Márduk és Tiámot. Csak a Lélek miatt volt látása, mert az Isten, aki a mennyben trónol, más elől ezt a tudást elzárta. Sok ember csillagok előtt bókol, vagy fel sem néz a mennyei boltívre, helyette bálványszobrokat csókol. Mikor Illést az Isten fölvitte tüzes szekéren a boltozat fölé, akkor tapasztalt először ilyet. Az ég tűz lett, a csillagok köré vörös köröket és átlókat festett milliónyi száguldó öntvény, lovasok alatt harci szekerek; megkezdődött a misztériumjáték, lejöttek angyali fejedelmek. Amit ő azon a napon átélt, megnyitotta szemét, majd álommá vált, és örökre újjá tette lelkét. Most is látta a hegyen Elísá a harci kocsikat és lovasokat, és így bátorította szolgáját: „Te is észleled az árnyékokat? Az angyali seregek vetülete!” De a szolga csak pislogott vakon. Az Isten embere ezt üzente Izráel királyának: „Az arámok vonulnak ezen a területen!” A pogány király azt hitte, álnok udvari embere árulja el őt, de az így válaszolt: „Ez a látnok!” „Ő tudja! Az Izráelben levő Elizeus! Még a hálószobádban is fülként hallgat és megjövendöl minden titkot, mi elhagyja szádat. Ezért nem tudjuk megverni Izráelt. De most elfoghatod őt Dótánban.” Jelt adott a király, hogy fogják el az arám csapatok a látnok embert. Akivel nem számoltak, az Jáhve. Mikor Elísa szolgája felkelt, látta, hogy arám harci kocsik veszik körül a várost, és nagy seregek, de az árnyékot nem látta, pedig tüzes harci szekerek lángoltak ott, és a hegy lovasokkal volt teli. „Legyenek az arámok mind vakok, ó Isten, nyisd fel szemét a szolgámnak, hogy észlelje a szent alakzatot!” Jáhvénak tetszett, hogy megalázza az arámokat, vaksággal verte meg csapataikat, nem vették észre, hogy Izráel látnoka vezette el őket Dótánból Samáriába, hogy ott végleg megszégyenüljenek. A bűnös ember perspektívája nem azért hibás, mert a csillagokat távoli galaxisoknak látja. A háromrétegű ég metafora: a boltozat és a menny palástja kép, hogy mikor felnézünk az égboltra, messzebb lássunk, mint a csillagos ég, keressük annak dicsőségét, aki a mindenséget létrehozta rég. Mikor azt mondjuk: a mennyben lakik, ahol a szárnyas szeráfok imádják, csak a földi nézőpontunkból is valljuk a láthatatlan világát.
Eljön újra nagy sereg az égen,
Jelzi ezt az adventi várakozás;
Ott jön majd a nagy Király az élen!