J. I. Packer szerint a helyettes bűnhődésben való hit „a világméretű evangéliumi testvériség egyik megkülönböztető jegye”. A kétezres évek közepén azonban egy ismert evangéliumi vezető – Steve Chalke – „kozmikus gyermekbántalmazásnak” nevezte a hagyományos evangéliumi nézetet. A brit evangéliumi mozgalom legjelentősebb ernyőszervezete, a többezer különböző felekezetű gyülekezetet képviselő British Evangelical Alliance (Brit Evangéliumi Szövetség) ennek hatására nyilatkozatot adott ki a helyettes bűnhődésről, amit magyar fordításban is szeretnék most közzétenni. A British Evangelical Alliance...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Aliansz
Levél Norvégia Budapesti Nagykövetségének
A Bodnariu család és a Barnevernet családpolitikája ügyében a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) még márciusban levelet küldött a budapesti norvég nagykövetségnek. Tudtommal válasz nem érkezett. A mai világméretű demonstráció sajnos még mindig annak az árnyékában kezdődik, hogy a Bodnariu család négy gyermekét nem adták vissza, sőt, azóta újabb megdöbbentő és felháborító esetek kerültek a sajtó látókörébe, legutóbb a BBC is korrekt cikkben hívta fel a figyelmet a norvég gyermekvédelmi szolgálat döbbenetes családellenességére. Az Aliansz kétnyelvű levelét (melynek fogalmazásában én is...
Evangéliumi Egyházak Fóruma?
Tegnap este felemelő élményben volt részem. Az új egyházügyi törvény nem maradt következmények nélkül, úgy tűnik, máris közelebb nyomta például egymáshoz azokat az evangéliumi felekezeteket, gyülekezeteket, amelyek a jelenlegi törvény szerint januártól valószínűleg elveszítik az egyházi státuszukat. Néhány hete a Magyar Evangéliumi Egyház, a Szabad Evangéliumi Egyház, az Isten Egyháza és még egy-két kisegyház vezetői megkeresték egymást, hogy együtt imádkozzanak és gondolkozzanak a kialakulóban lévő helyzetről. Ehhez kapcsolódtak a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) vezetői is. Az...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK