Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

baptista

Mit szeretek a(z) (ana)baptista hagyományban?

Történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy az anabaptista és a baptista hagyomány pontosan hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mert a két mozgalom – a közhiedelemmel ellentétben – sem történetileg, sem a jelenben nem teljesen azonosak egymással. A reformáció radikális ága és az angolszász disszenterek között született baptista mozgalom összefonódását azonban sok dolog mutatja. Magyar nyelven Szebeni Olivér baptista teológus írta meg például az anabaptizmus történetét (Az anabaptisták – A reformáció harmadik ága), és a Magyarországi Baptista Egyház kiadásában jelent meg W. R. Estep Az...

tovább

Vágyakozom, tehát vagyok!

November 17-én és 18-án a József utcai baptista gyülekezet Láss, ne csak nézz! evangélizációs programján veszek részt meghívott előadóként. Gondoltam, én is csinálok itt a Divinity-n egy kis reklámot a rendezvénynek. Az előadások témája a vágyakozás lesz. A program ismertetőjét itt, az előadások témáját pedig itt lehet megnézni. Veszprémi érdeklődőknek mondom: decemberben kis változtatással – és egy további résszel megtoldva – hasonló témák lesznek a gyülekezetünk istentiszteletein is, szintén evangélizációs céllal. A cím (Vágyok, tehát vagyok?!) a jubisok kreativitását tükrözi, azonnal...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK