ellenség

„Képzeljünk magunk elé egy várfalat, ahol őrszemek vagyunk” – kezdi az egyik különösen kijózanító írását Doug Wilson, aki annak idején az azóta elhunyt Christopher Hitchensszel is barátságos, de témáját tekintve halálosan komoly nyilvános vitákat folytatott (egy beszélgetésüket pedig egy autó hátsó ülésén vették fel). Wilson az a fajta apologéta, aki képes egyszerre elmésen és joviálisan küzdeni a hitért, és akinek – C. S. Lewis Chestertonra használt képével – nem azért villog a kardja, mert csillogtatni akarja, hanem mert az életéért harcol, s ezért igen gyorsan forgatja. Wilson várfalról és őrszemekről beszél, mert a fejében egy szellemi csata, pontosabban egy háború van, amely akkor is zajlik, ha mi egyébként nem szeretjük a csatákat és a háborúkat. „Küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott!” – mondja Júdás apostol, és hozzáteszi: „Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Júd 3-4) Pontosan ehhez kapcsolódik Wilson várfalas hasonlata.