Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

gyűlölet

A gyúanyag megvan, de könyörgöm, ne gyújtsuk meg!

Van egy szempont, amit Izráel háborúja kapcsán időszerű megemlíteni, noha azon is túlmutat. A gázai palesztinokat képviselő Hamász nyílt célja, hogy elpusztítsa Izráelt, de addig is, amíg ez nem valósult meg, a lehető legtöbb zsidót semmisítsen meg. Fő érvük, hogy elnyomják őket, legfőbb motivációjuk pedig a hit, hogy a Kalifátus megvalósulásának útjába egy állam és annak népe, vallása áll. Ez az indulat ismerős lehet a nyolcvan évvel ezelőtti soá történéseiből, ami itt fontos párhuzam, de most nem arra, hanem a másik totalitárius kísérlet tanulságaira akarok kitérni. A marxizmusra és a marginalizált tömegek indulatainak felkorbácsolására, ami itt szintén valódi, nem is rejtett kapcsolat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a nyugati világ újbaloldali elitje, vagy annak egy jelentős része, a palesztinok mellett bont zászlót, a BLM-mozgalomtól egyes LMBTQ-szervezetekig mellettük tüntetnek, amerikai elit egyetemek a palesztinokat támogató nyilatkozatokat adnak ki, progresszív politikai donorok őket segítik pénzzel. A célok ugyanis amennyire eltérőek, annyira hasonlóak is: minden eltörlése, ami a „társadalmi igazságosság” megvalósulását akadályozza, legyen az nemzet, állam, osztály, kultúra, család vagy vallás.

tovább

Hogyan változhat az Isten iránti gyűlöletünk szeretetté?

Ha igaz, hogy az Isten iránti gyűlölet legmélyebb oka az ítéletétől való félelem, hogyan tud a gyűlölet szeretetté változni? Kálvin mondja: „Ha lelkiismeretünk haragot és bosszút lát csupán, hogyne rendülne meg, és hogyne borzadna el? Hogyne menekülne Istentől, ha retteg tőle? Márpedig a hitnek keresnie kell Istent, és nem elmenekülnie tőle.” (Institutio III.2.7)” Nathanael Emmons kálvinista teológus szerint azért nem szeretik az emberek Istent, mert gyűlölik őt. Ha ez a gyűlölet abból a félelemből fakad, hogy Isten elítél bennünket, hogyan tudnánk Istenhez közeledni ahelyett, hogy elhúzódnánk tőle, ha a félelmünk jogosságát a lelkiismeretünk is megerősíti? Hogyan tudna a gyűlöletünk szeretetté változni, ha Istennek már a léte is fenyegetést jelent az önrendelkezésünk számára, amely nem veszi figyelembe Isten akaratát?

tovább

Miért gyűlölik emberek Istent?

Régen erősnek éreztem a gyűlölet szót Istennel összefüggésben, akkor is, ha a Biblia használja. Azt gondoltam, az emberek nem gyűlölik Istent, legfeljebb nem hisznek benne. Közömbösek vagy kételkedők, de nem utálják Istent, inkább csak nem érdekli őket az Isten-kérdés, vagy egyszerűen nincsenek meggyőződve Isten igazságáról. Ma már máshogy látom. Minél alaposabban figyeltem az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat, annál egyértelműbb lett számomra, hogy az Isten-kérdés a legmélyebb motivációs bázisa a viselkedésnek. Akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a gyűlölet pontos és helyénvaló kifejezés az emberek Istenhez való viszonyulásának leírására. Emberek tényleg gyűlölik Istent, és ez mélyen meghatározza a gondolkodásukat és a cselekedeteiket. De vajon mi okuk lehet erre?

tovább

Torzító narratívák homoszexualitás-ügyben

Ebben a bejegyzésben szeretnék rámutatni egy okára annak, miért olyan nehéz érthetően képviselni az evangéliumi (katolikus, ortodox) álláspontot a homoszexualitás kérdéskörében. Hogy nehéz, azt jól szemlélteti, hogy a lehető legegyértelműbb kommunikációnk ellenére is állandóan magyarázkodnunk kell, és a végén még így is rendre a motivációink félremagyarázásával szembesülünk. A kommunikáció nehézsége elsősorban arra vezethető vissza, hogy a bennünket bírálók oldalán nem elszigetelt gondolatok és érvek vannak, hanem egész narratívák. Ezek a narratívák pedig nem egyszerűen ütköznek a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK