József

Ezen a nyáron a végére értem Thomas Mann Józsefről szóló grandiózus opusának. Az első kötetről már írtam, és a cikket annak idején így fejeztem be: „Mann regényéből nekem egyelőre e találkozás [az Istennel való találkozás] hitelessége hiányzik. Nem a róla való beszéd, nem a képzelet gazdagsága, hanem maga a találkozás. A József és testvéreit olvasva egy lassan hömpölygő tájat néztem, benne különös, de megfogható emberekkel, fölöttük viszont nem volt nyitott az ég, a tekintet megáll a csillagoknál és a boltozatnál, amely mögött a tényleges menny kezdődhetne. Mann a természetfelettiben hívő természetről ír, a természetfelettiről nincs igazi mondandója. Lássuk, ez változik-e a másik két kötetben.” Nos, nem változott. Sőt, Mann az egész regényfolyamot egy rejtélyes mondattal fejezi be: „És így végződik a szép történet és istenkitalálás.” Ábrahám, Izsák és Jákób története tehát szép, de az Istenük Mann szerint kitalálás. Ez a német író végső gondolata.