Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

menny

Trianon és a menny

Nagymamám hosszú élete szinte átölelte az egész huszadik századot: az első világháborút, a vörösterrort, a második világháborút, az 1956-os forradalmat, a kommunista diktatúra mind a négy gyötrelmes évtizedét, a rendszerváltást és az ezredfordulót. Kilencvenöt évesen halt meg. Amikor 1945-ben Érsekújvár – ahol nagyapám tanárként dolgozott – Csehszlovákia része lett, nagyapám még a fronton volt, így Nagymamának kellett döntenie arról, hogy csehszlovák állampolgárok lesznek-e, vagy mindenüket hátrahagyva, négy gyerekkel és egyetlen bőrönddel átjönnek a határon. Nagymama Magyarország mellett döntött. Budára költöztek a nagyszülőkhöz, de nemsokára elvették tőlük ennek a háznak a tulajdonjogát is, majd elvették a kertjüket is, és lakótelepet építettek a helyére. Összesen hét gyermeke született, akik többsége még otthon lakott, amikor nagyapám szívinfarktusban meghalt. Ezeket azért írtam le, mert amikor Nagymamát megkérdeztem, hogy mi volt a legnehezebb esemény az életében, nem ezeket említette, hanem kapásból rávágta: Trianon.

tovább

Dante, Beatrice és az ég bedeszkázott ablakai

Lassan hagyománynak is mondhatnám, hogy nyaranta elolvasok egy hosszabb klasszikus irodalmi művet. Idén Dante Isteni színjáték-ára kerítettem sort, júniusban az egész trilógián (Pokol, Purgatórium, Paradicsom) átrágtam magam, Babits Mihály fordításában. Reggel és este Dantéval a kezemben kiültem a lakásunk teraszára, és átadtam magam a híres tercináknak (hármas rímeknek). Nem nehéz megértenem, miért rajongott Dantéért Eliot is, Pound is, Lewis is. Dantét olvasni olyan, mintha valaki hatalmas ablakokat vágna felettünk az égre. Vagy inkább a léceket kezdené elbontani, amelyekkel valamikor...

tovább

A Kert, a Templom és a Menny

Hadd osszak meg egy félkész gondolatmenetet – még mindig azzal kapcsolatban, hogy vajon miért olyan véres, harcos és könyörtelen az élővilág, amilyennek látjuk, és amilyen feltehetőleg a bűneset előtti is volt, illetve hogy ez hogyan egyeztethető össze Isten és a teremtés jóságával. Az eddigiekben két megoldással kísérleteztem: egyrészt azzal, hogy a Genezis (meg a zsoltárok és Jób) szerint a ragadozó vadállatokat is Isten teremtette, ezért valamilyen módon hozzájárulnak dicsősége kinyilatkoztatásához, és inkább a mi percepciónk és projekciónk okozza a megbotránkozást, másrészt talán a...

tovább

A menny tündérmese? N. T. Wright válasza Stephen Hawkingnak

Az elmúlt időszakban rengeteg médium idézte a súlyosan mozgáskorlátozott állapotában is brilliáns elmével rendelkező Stephen Hawking provokatív megállapítását, miszerint „a mennyország kitalált tündérmese azoknak, akik félnek a sötétben”. A The Washinton Post nemrégiben „What Stephen Hawking doesn’t understand about heaven” (Amit Stephen Hawking nem ért a mennyel kapcsolatban) címmel közölte N. T. Wright durhami anglikán püspök rövid válaszát. Wright arra figyelmezteti a természettudóst, hogy mondatával egyrészt átlépte kompetenciájának határait, másrészt semmi újdonságot nem mondott, hiszen...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK