Az előző posztomból úgy tűnhet, mintha arra bíztatnék mindenkit, hogy hagyja abba a mindenség megértésére irányuló törekvéseit, válasszon magának valami apró részterületet és foglalkozzon azzal, meg a saját jelentéktelen kis életével. Semmi sem áll távolabb tőlem ennél! Őszintén szólva nem tudok méltóbb témát elképzelni, mint hogy megpróbáljuk megérteni az egészet. Kifejezetten vonzanak a Theory of Everything típusú gondolatmenetek. A filozófiát mindig érdekesebbnek tartottam a szaktudományoknál, a metafizikát a fizikánál, a teológiát pedig a vallástudománynál, mert az egészre és az egész...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Qoheleth
A nyitottság túlígéri magát, mert túl kicsik vagyunk hozzá
Az előző posztban a nyitottság elvárt erényéről, bölcsességéről és ostobaságáról írtam, de az egyik kedves kommentelő hozzászólása ráébresztett arra, hogy a cikket nem fejeztem be. A nyitottságról mint világkép-formáló alapállásról nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük meg a nyitottság korlátozottságát és ebből fakadó illúzióját is, vagyis azt, hogy a nyitottság túlígéri magát. Az az ember, aki a világképét a valóságra való nyitottságából építi, folyamatosan táguló ismereteiből és bővülő empirikus tapasztalataiból meríti, nem számol azzal, hogy a valósággal való kapcsolata még annál is...
Kézdy Györgyöt nemsokára elfelejtjük. Ki fog emlékezni ránk?
„Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.” (Préd 1,11) Ez elsőre cefetül lehangoló jóslat. Igazából másodikra is. Sőt, azt hiszem, ezeket a szavakat semmi nem tudja számomra elfogadhatóvá tenni. Hacsak nincsen még valami, valami több, ami felülírja Qoheleth rezignált bölcsességét. Mondjuk egy nap, amikor Isten megítéli a tetteinket (Préd 12,14). Qoheleth szerint Isten tárta az emberi értelem elé az örökkévalóságot, hogy bajlódjon vele. Ezért nem tudjuk elfogadni az elmúlást. Veszettül reménytelen érzés arra gondolni, hogy az...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK