sötétség

„Készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret.” (2Móz 25,37)

Uram, belépek a hajlékodba. Itt vagyok. Merre induljak? Balra, ahol a gyertyatartó áll? Vagy jobbra, a kenyerek asztala felé? Megyek balra, ahonnan a fény jön. Itt most nincs nap, csak a te fényed világít. Ez a sejtelmes fény olyan, mint amilyen a kijelentésed a világban. Mécses az ösvényen. Éppen arra elég, hogy ne legyen teljesen sötét. Ez a gyertyatartó míves munka eredménye. Az ágain mandulavirág alakú kelyhek nőnek, pont, ahogy Áron botja kivirágzott. Belőled élet árad. És fény. A hét mécses pont bevilágítja ezt a kis teret, ahogy életadó Lelked kezdetben a sötét vizek felett lebegett, majd mikor azt mondtad, „legyen világosság!”, lett világosság, és lett élet. A Szód pedig testté lett és közöttünk sátorozott. Benned élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Milyen szomorú, hogy bár a világosság a sötétségben fénylik, a sötétség nem fogadta be. De én most itt vagyok, mert Te befogadtál engem. Világosságom és segítségem vagy, kitől félnék? Életemnek ereje vagy, kitől rettegnék? Úgy vonz a világosságod, mint bogarat a lámpafény. Ahol Te vagy, ott nincs sötét. Ámen.