Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Úr

Szabad-e megsértődniük a keresztényeknek, amikor Jézust gúnyolják?

Az olimpiai megnyitó blaszfém jelenetei világszerte kifejezetten meglepő, nem várt mértékű felháborodást szültek, viszont a metronóm mérhető pontosságával érkeztek rá azok a nagyon is várható reakciók, amelyek leszidták a keresztényeket ezért. Van, aki azon akadt ki, hogy más keresztények kiakadnak az istentelenségen, holott annak is örülhetnénk, hogy Jézus egyáltalán téma lett. Van, aki felháborodva arra emlékeztetett, hogy a valódi keresztényeknek nincs idejük felháborodni, mert a valódi keresztények a szegények etetésével és a gyengék felemelésével vannak elfoglalva. Van, aki szerint a keresztények reakciója bárdolatlan csődületet, hitbuzgalmi köpködést, sőt, homofób, már-már genocíd közhangulatot eredményezett. A központi motívum ezekben a megszólalásokban a felemelt ujj, amely arra emlékeztet, hogy a keresztényeknek nem lenne szabad megsértődniük, és kifejezetten ostobák, ha mégis megsértődnek. Látszik más közös szál is, de azt talán majd máskor elemzem.

tovább

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (27) – Az ÚR parancsolt és betöltötte a parancsot

„Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen.” (3Móz 27,34)

A Leviticus (Vajjikra) ezzel a mondattal zárul. Az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen. Az ÚR (יהוה). Parancsolt (‎צִוָּ֧ה). Az, aki kijelentette Mózesnek a nevét, a Vagyok, parancsolt Izráel fiainak. Ennek súlya van. Mindaz, ami a könyvben le van írva, az áldozatok különböző formáitól kezdve a tisztasági szertartásokon át a fogadalmak megváltásáig mind-mind JHVH parancsolata. A szentély királya parancsolt népének, és azt várta tőlük, hogy tartsák meg a parancsolatokat.

tovább

Az ÚR kiszervezése a Sátánra

Tegnap egy fiatalon elment barátom sírjánál álltam és ezt énekeltük: „Kegyelemből léphetünk be, szent jelenlétedbe, Nem saját érdemeinkből, csak Jézus vérével. Jelenlétedbe hívsz most, hívsz ó Uram. Kegyelem által vezérelsz, jövünk Hozzád Uram, jövünk Hozzád Uram. Minden törvényszegésünket elvetted, S a Bárány drága szent vérével mostál meg.” Nagy vigasztalás volt arra gondolni, hogy a Bárány vére a törvényszegéseink ellenére is feljogosít az Isten jelenlétébe való belépésre, és Krisztus vérében bízva az ítélet napjától sem kell félnünk, pedig az közeledik. Felemelt a gondolat, hogy a kegyelem alapja a vér, és az viszont tökéletesen elég. Ezt a kétezer éves örömhírt, amiről szerte a világon a legcsodálatosabb énekeket énekeljük, mert a szívünk a halál árnyékának völgyében is felbátorodik általuk, hevesen támadják ma. És nemcsak Dawkins ateista népe, ami nem meglepő, hanem olyan keresztény tanítók is, mint Görbicz Tamás, aki számos prédikációjában és írásában egyre vehemensebben sértegeti és gúnyolja azok hitét, akik ebbe a reménységbe kapaszkodnak.

tovább

„Tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére”

A keresztény hit két központi parancsa: szeresd Istent és szeresd felebarátodat.  Az első szoros kapcsolatban van az imádattal, a második a könyörülettel. E kettő által válhat az egész életünk istentiszteletté. Ami tökéletes ellentéte korunk jogokat követelő ego-pogányságának.

*

A kereszténység imádatról és könyörületről beszél. Korunk egyenlőségről és társadalmi igazságosságról. Így lesz a kegyelemből követelés, az emberből pedig isten.

tovább

Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (40) – Megölte őt az ÚR

„De Ért, Júda elsőszülött fiát az ÚR gonosznak tartotta, ezért megölte őt az ÚR.” (1Móz 38,7) Amilyen rövid, egyszerű, lakonikus a mondat, olyan meghökkentő a tartalma. Ér gonosz volt az ÚR szemében, ezért az ÚR megölte őt (וַיְמִתֵ֖הוּ). Vájemitéhú. Megölte őt. Isten megölte Ért. Halálbüntetést hajtott végre rajta, gyakorlatilag kivégezte Júda elsőszülött fiát. Nem tudjuk, hogyan, nem tudjuk, mi volt a halál közvetlen oka, nem tudjuk, használt-e eszközöket, nem tudunk semmit a büntetés módjáról. Csak azt, hogy Isten megölte Ért. És miért? Mert Ér gonosz (רַע) volt a szemében. A szó itt...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK