Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

változás

A tanítványság feltétele: a taníthatóság

Az evangéliumok egyik feltűnő jelensége, hogy Jézus tanítványokat hívott el. A görög μαθητής (máthétész) szó követőt, diákot, tanítványt jelent. Ilyen volt Simon, András, ilyenek voltak a „mennydörgés fiai”, a Tizenkettő, akik földi élete során faluról falura, városról városra vándoroltak Jézussal, de akár a hetven tanítvány is. Mielőtt a Mester felvitetett a mennybe, azt mondta követőinek: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20a). Jézus mesterterve tehát arról szól, hogy a kezdeti tanítványok másoknak is továbbadják mindazt, amit tőle hallottak, és így minden nép között egyre több tanítványa legyen, akik szintén ugyanezt teszik. Az Isten országa a tanítványokon keresztül terjed el a földön, ez volt az elképzelés, és ez is történt az elmúlt két évezredben. Jézus ügye tehát a tanítványságtól függ. De vajon mi a tanítványság legfontosabb feltétele? Ha egy szóban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám: a taníthatóság.

tovább

Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (35) – Ki változott meg?

„Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. (…) Jákób pedig Szukkót felé indult…” (1Móz 33,14.17a) Jákób és Ézsau találkozása hihetetlenül erős jelenet. A Jabbók révénél lezajlott éjszakai tusa készíti elő, amikor belelátunk Jákób lelkébe és tanúi lehetünk annak a változásnak, ami a szív sötét rejtekében történik. A jelenet feszültségét fokozza a várakozás és a kiváló dramaturgiával megrendezett felvonulás, a feleségek, szolgálók és a tőlük született gyermekek felsorakoztatása, a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK