Amikor arról beszélgetünk, hogy a homoszexualitáshoz való keresztény viszonyulás miért vízválasztó kérdés, többször belefutottam abba az ellenvetésbe, hogy „de hát például a teremtésvédelem is mennyire fontos, miért nem azt emeljük ki?” Ilyenkor az ember elszégyelli magát, mert a tepsiben megmaradt olajra gondol, amit előző nap a mosogatóba öntött, vagy ha globálisabban gondolkodik, a bálnákra, amikről már legalább egy hónapja elfelejtkezett. Bűn, hogy tönkretesszük a földünket? Igen, az, és mindnyájunknak van benne valamennyi felelősségünk. Akkor miért a homoszexualitás megítélését tartjuk vízválasztónak? Egy kedves keresztény ismerősöm írta nemrég a következőt: „Bár a szexuális tisztaságot nagyon fontosnak tartom, és ebben valószínűleg az evangéliumi világ többségének a véleményét osztom, számomra sokkal fontosabb kérdés a teremtésvédelem. Szerintem sokkal radikálisabban vétünk Isten ellen ezen a területen keresztény – és nem keresztényként. Ha valami elszomorít és azt érzem, hogy nem vagyunk közös alapon, az ez a téma. Csak ez sokak számára érdektelen…” Elmondom, mi a problémám ezzel az érveléssel.
Először is hadd szögezzem le, hogy szerintem is fontos kérdés a teremtésvédelem. Isten adta nekünk, embereknek a földet, hogy uralkodjunk „a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen” (1Móz 1,28). Isten haragszik azokra, „akik pusztítják a földet” (Jel 11,18), beleértve a bálnák felelőtlen leölését is, amelyeket jókedvében teremtett. Fontos a környezettudatos élet, és hogy Jézus tanítványaiként ebben akár élen is járjunk. Mi tényleg hiszünk a teremtésben, számunkra a teremtés nem a véletlen értelmetlen és abszurd játéka, hanem Isten jó és tervszerű alkotása. A háztartási hulladékot – ha tehetjük – vigyük szelektív hulladéktárolókba, a gyerekeinknek kicsi koruktól tanítsuk meg, hogy a szemetet az utcán nem dobjuk el (nem bomló szemetet az erdőben sem), és tudatosítsuk magunkban is, hogy nincs szükség mindig új nylonzacskóra a vásárlásnál. A védett virágot ne tépjük le, a fákat védjük, és ha esetleg vegyi üzemünk vagy olajfúró vállalatunk van, mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy a magas profitért se ártsunk a bioszférának. Biztos vannak ennek még fokozatai, amire egyénekként odafigyelhetünk.
Sok keresztény bizalmatlan a zöld mozgalmakkal szemben. Az egyik ellenvetés az, hogy a zöld ügyet képviselő pártok és szervezetek a házasság és a család védelmét, a férfiak és nők közötti különbségek megőrzését, illetve az ezeknél is nyilvánvalóbb magzatvédelem ügyét általában nem pártolják (sőt, ellenzik), noha ezek is részben a teremtésvédelem (meg az életvédelem) témakörébe tartoznak. A teremtés alapvető társadalmi szöveteiről és emberi életekről van szó (1Móz 1,27; 2,18-25), amelyeket egy erőszakos progresszív program huzamosabb ideje pusztít – miért nem kapnak ezek is fokozott védelmet? A kritika szerintem jogos, a zöld mozgalmakra többnyire jellemző progresszív ideológiai elfogultság (és az ebből fakadó képmutatás) ellenére a keresztényeknek van dolguk a teremtésvédelemben, különösen akkor, ha a zöld mozgalmak anomáliáit korrigálni is tudják. Sok keresztény nem progresszív, hanem bibliai alapon lép erre a területre. A teremtésvédelem jó ügy keresztények számára is. A teremtésvédelem és a homoszexualitás kérdése egymás mellé rakva mégis olyan, mintha almát hasonlítanánk össze körtével. Elsőre nem könnyű észrevenni a párhuzamban rejlő problémát, de megpróbálom elmagyarázni, a felszíni hasonlóság ellenére miért nem helyes a párhuzam.
Először is azt kell látnunk, hogy a szexuális tisztaság kérdésével szemben, amely az egyházban és a személyes tanítványság útján megkerülhetetlen, a környezetvédelem ügye elsősorban a politikum ügye. Én hiába figyelek arra, hogy az utcán ne dobjam el a szemetet, meg ne lépjek a védett virágra, ha a szomszéd zagytározója vörös méreggel árasztja el az egész környéket. Őt nem én fogom kötelezni és büntetni, hanem a törvényhozók és az igazságszolgáltatás. Megtehetem, hogy nem veszek autót, nem utazok repülőn és kilépek a modern világ életmódjából, de igazi változást ez nem fog jelenteni, és a végén is csak azt fogom észlelni magamon, hogy szennyezem a környezetemet, és rajtam maradt a kínai póló, amelynek a festékgyára tönkretette a mellette lévő halastavat és a környék vízforrásait. A zöld ügy lényegét tekintve politikai döntéseket, politikai hatalmat igénylő ügy. Máshogy érint bennünket, másfajta viszonyulást is igényel, mint az a kérdés, hogy a szex csak a férfi és nő házasságán belül szent-e, vagy homoszexuális kapcsolatban is van-e helye. A környezetvédelem ügye ennél sokkal komplexebb válaszokat igényel, és akár tetszik, akár nem, elválaszthatatlan a közösségi politikától.
Szerencsére nem sok keresztény van, aki a politikai véleménynyilvánítást üdvösségkérdéssé tenné. El tudom képzelni, hogy vannak amerikai keresztények, akik a Demokrata Pártra való szavazást a hitehagyás egy formájának tartják (éppen a magzatok elpusztításának ideológiai programja miatt), vagy fordítva, Trump és a MAGA-politika támogatását tekintik mélyen ellentétesnek a keresztény hittel. Talán Magyarországon is vannak némelyek, akik az Orbán Viktorhoz való viszonyt erre a szintre emelnék. Volt olyan időszak, amikor a politikai állásfoglalás valódi és komoly hitpróba volt, mint a hitleri Németországban vagy a sztálinizmus éveiben Közép- és Kelet-Európában. A szocializmus idején hívők nem mentek rendőrnek, és ha valaki mégis, annak a hitét jogosan nézték gyanakodva a többiek. Összességében azonban elmondhatjuk, hogy a politikai állásfoglalás nem a hit lényegéhez tartozó kérdés, jó esetben szabadon engedjük egymást szavazni a szerint, ahogyan a lelkiismeretünkben a társadalmi kérdések fontossági sorrendbe rendeződnek. Akkor is, ha a személyes véleményünk az, hogy egy bizonyos pártra vagy ideológiára szavazni súlyos károkat okoz a társadalomnak.
A zöld ideológia pedig minden erkölcsi fundamentuma ellenére ugyanúgy egy politikai ideológia, mint a szociális érzékenységet előtérbe helyező baloldali, az egyéni szabadságjogokat előtérbe helyező liberális, vagy a kulturális összetartozást és tiszteletet hangsúlyozó jobboldali ideológiák. Mindegyik mellett tudunk bibliai érveket is felhozni. Viszont számunkra fontos értékek is ütközhetnek egymással. Tudjuk, hogy a modern társadalmak egyik nagy dilemmája például az, hogy a szabadság és az egyenlőség egy ponton összeegyeztethetetlen értékek, ezért a kettő kölcsönhatásában valamelyik mindig sérülni fog. Ugyanígy ütközhet a természetvédelem is a szociális igazságosság ügyével. Sokunk számára egyaránt fontos érték a természet védelme és a szegények felzárkóztatása. Mi van akkor, ha az egyik szembekerül a másikkal? Mondjuk egy helyi népszavazáson arról kell döntenünk, hogy egy nagy gyár bezárása miatt elveszíti-e a munkahelyét tízezer ember (családtagjaikkal együtt több tízezer ember megélhetését veszélyeztetve), vagy azt kockáztatjuk, hogy egy különleges fauna a környezet károsítása miatt kihal. Mi van, ha nem kerülhetjük el a döntést, és bár fáj a szívünk a kihaló fajokért, az emberek megélhetését többre becsüljük az állatfajok megmentésénél? Sokak szerint a kapitalizmus előnyei globálisan is felülmúlják a természetben okozott károkat. Lehet, hogy ez téves nézet, de helyes lenne, ha üdvösségkérdéssé tennénk az effajta politikai állásfoglalásokat vagy az azoknak megfelelő cselekvést?
A homoszexualitás kérdése (amit egyébként nem mi állítottunk a középpontba, hanem a progresszív erkölcsi vízió képviselői) egészen máshogy vetődik fel, amikor vízválasztónak nevezzük az egyházban. Hadd mondjak egy példát. Tim Farron 2017 nyaráig evangéliumi keresztényként (!) a brit Liberális Demokrata Párt elnöke volt, amikor is egy interjúban Cathy Newman (igen, az a Cathy Newman) a homoszexualitásról alkotott személyes véleményéről kérdezte őt (újra). Farron próbálta elkerülni, hogy kimondja, evangéliumi keresztényként a homoszexuális kapcsolatot bűnnek tartja, mert ahogy hangsúlyozta, liberális politikusként kifejezetten támogatta a homoszexuális jogok kiterjesztését – beleértve a melegházasságot, és a személyes etikai meggyőződését ebből a szempontból mellékesnek tartotta a politikai cselekvésben. Farronnak le kellett mondania a pártelnökségről, mert párttársai a személyes véleményét úgy is bántónak tartották, hogy azt megpróbálta elhallgatni. Én nem értek egyet Farron politikai állásfoglalásával, számos ponton hibásnak és ártalmasnak tartom azt a politikai programot, amiben ő hitt, de számomra sem a politikai véleménye az igazi vízválasztó. Az igazi vízválasztó az, hogy Jézus követésével összeegyeztethetőnek tartja-e az aktív homoszexuális életmódot. Az egyik politikai állásfoglalás, a másik a keresztény tanítványságról szóló állásfoglalás, ami az egyházban fontos. Farron egy vita hevében azt mondta, nem tartja bűnnek az azonos neműek közti szexet, de ezt később (lemondása után) szégyenkezve vonta vissza, megerősítve, hogy az azonos neműek közti szexet a keresztény hite miatt igenis bűnnek tekinti. Ha a Szentírás alapján gondolkodom, Farron utóbbi állásfoglalása a döntő, nem az, hogy a hívők és nem hívők közös társadalmát egyébként hogyan rendezné be.
Bármit is gondolunk a természetvédelem politikai dimenzióiról, a homoszexualitás és a természetvédelem nem azonos súlyú kérdések, ha azokat a személyes életünkben vizsgáljuk meg. Az apostolok tanítása szerint, amelyre a hitünk épül, vannak a kereszténységben másodlagos kérdések, amelyekkel kapcsolatban lehet, hogy elvileg van jó és rossz válasz, de eltérő meggyőződéseink szerint élhetünk teljes értékű hitéletet. Ilyen kérdés volt az, hogy a hívők megkülönböztessenek-e egy napot a többi közül vagy sem. A zsidóknak jó érveik voltak arra, hogy miért legyen egy nap más, mint a többi. Pál mégis megengedte a különbözést, és azt hangsúlyozta, hogy fogadjuk be egymást a különbségeink ellenére, mert nem tartotta a kérdést elsődlegesnek. Ilyen kérdés volt az is, hogy a keresztények fogyasszanak-e húst vagy csak zöldséget egyenek. A dilemma azért merült fel, mert pogány környezetben a húst általában valamilyen istennek áldozták fel, mielőtt azt a húspiacon árusították, ezért egyes keresztények úgy gondolták, hogy a hús megvásárlása és elfogyasztása közvetve bálványimádásban való részvételt jelent. Pál azt mondta, hogy az alapszabály az legyen, hogy ne kérdezősködjenek a lelkiismeretükben a hús eredetéről. A húsevés ma máshogy merül fel: leginkább az állattartás „embertelen” körülményei miatt, vagy akár amiatt is, hogy leölünk más fajokat pusztán azért, mert nem akarunk növényeket fogyasztani. A vegán életmód sokaknak lelkiismereti kérdéssé vált. Vajon kellene, hogy ebből mi is lelkiismereti kérdést csináljunk? Akár üdvösségkérdést?
Az apostoli tanítás megengedi, hogy a húsevés kérdésében keresztényekként bevonjuk a lelkiismeretet a saját döntéseinkbe, de nem engedi, hogy ezt a kérdést az egyházban vízválasztóvá tegyük. A húsevés olyan kérdés, amiben követhetjük a saját meggyőződésünket. Lehet, hogy nem értünk ebben egyet az apostoli állásfoglalással, lehet, hogy az apostoli moralitást a saját moralitásunkhoz képest alsóbbrendűnek látjuk, de tartsuk észben, hogy az apostolok szerint az apostoli tanítás elvetése viszont nem másodlagos kérdés (pl. 1Kor 14,37-38; 2Thessz 3,6; 3,14). Ha az apostoli tanítástól függetlenítjük magunkat, félő, hogy a keresztény hiten kívülre kerülünk. A homoszexualitás kérdését az apostolok a szombattal vagy a húsevéssel ellentétben nem tették másodlagos kérdéssé, mert a szexuális tisztaságot általában sem tették másodlagos kérdéssé, hanem újból és újból hangsúlyozták, hogy a házasságon kívüli szex bűn, a homoszexuális kapcsolat utálatosság Isten előtt, Jézus követése és a paráznaság nem egyeztethetők össze egymással. Aki mást mond, az az apostolok szerint tévelyeg (pl. 1Kor 6,9; Gal 6,7; Jak 1,13-16; Ef 5,1-6). Ezt hirdették zsidó kontextusban is és a pogányok között is, a görög városoktól Likaónia falvaiig, Szíriától Rómáig mindenütt.
A természetvédelem zöld ügyei és az azonos neműek közötti szex megítélése a keresztény hiten belül tehát nem azonos súlyú kérdések, és erről nem mi döntöttünk, hanem az apostoli tanítás. A kettő párhuzamba állítása félrevezető, és akadályozza a tisztánlátást abban a küzdelemben, amit az egyház a szexualitás és az erkölcs terén folytat azért, hogy hű maradjon a hithez, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott (Júd 3). Különösen sajnálatosnak tartom, ha valaki a környezetvédelem ügyét arra használja, hogy általa – akarva vagy akaratlanul – közömbösítse a szexuális tisztaságról és a homoszexualitásról folyó vitát, amelyben az apostoli tanítás egyöntetű, egyértelmű és nyomatékos. Ráadásul pont akkor, amikor a kultúránk változása állásfoglalásra késztet bennünket és megpróbálja a Krisztus és az apostolok hagyománya iránti hűségünket. Legyünk környezettudatosak, vegyünk részt akár a politikai cselekvésben is, ha Isten erre hív, szedjük elő a garázsból a biciklit, válasszuk a boltban a papírzacskót a műanyag helyett, és ha tudjuk, védjük meg a településünkön a kivágásra ítélt fasort. De közben vívjuk meg a hit küzdelmét is ott, ahol – Luther szavaival – a világ és az ördög éppen támadja az Isten igazságát! Bölcsek vagyunk, ha nem keverjük össze a cselekvés különböző szintjeit.
Kapcsolódó cikkek:
Öt ok, hogy a homoszexualitás kérdése miért nem adiaphora
Középpontban a szexuális tisztaság?
„…………. Ha az apostoli tanítástól függetlenítjük magunkat, félő, hogy a
keresztény hiten kívülre kerülünk. ……………………………………”
Kegyelemi ajándék számomra, hogy az apostoli tanítás értékrendem alapja, mert
évezredek óta stabil, ezért védelmet nyújt a változó korszellemekkel szemben.
Szabásminta, melyhez gondolkodásom, életvitelem szabom. Az igaz, hogy a hozzá
való hűség küzdelemmel párosul, de megéri, mert általa az Isten jó, kedves és
tökéletes akarata valósul meg:
„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti gondolkodásotok
megújítása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes
akarata.” (Róma 12:2)
Rendkívük fontos gondolat: „Különösen sajnálatosnak tartom, ha valaki a környezetvédelem ügyét arra használja, hogy általa – akarva vagy akaratlanul – közömbösítse a szexuális tisztaságról és a homoszexualitásról folyó vitát, amelyben az apostoli tanítás egyöntetű, egyértelmű és nyomatékos. Ráadásul pont akkor, amikor a kultúránk változása állásfoglalásra késztet bennünket és megpróbálja a Krisztus és az apostolok hagyománya iránti hűségünket.” Ráadásul a környezetvédelem ügye csak egy a bibliai, vagy a Bibliában is megtalálható üzenetek sorában, amire hivatkozva közömbösíteni lehet a Biblia szexuáletikai normáit: pl. a szegények, az elnyomottak, a kirekesztettek, a perifériára került társadalmi csoportok felkarolása, vagy a társadalmi igazságosság, a korrupció elleni harc, az irgalmasság stb. Számomra a kérdés az, hogy ezt a témákat összemosó, és azok relevanciáját ilyen módon közömbösíteni kívánó retorika hol válik tudatos bűnné, amit le kell lepleznünk, és amiért meg kell feddnünk az illetőt (?) Azaz, hol és mikor válik egyértelművé, hogy nem az igazságérzet áll a háttérben („foglalkozzunk más igazsgtalanságokkal is”), hanem az igazság elhomályosítását célzó vágy, látszólag az „igazságra” hivatkova.
Köszönjük, hogy tisztáztad ezeket a dolgokat, és hogy nem csak a homoszexualitás bűnét különböztetted meg a teremtésvédelem kérdéskörétől, hanem az egész szexuális tisztaság kérdését… mert egyesek azt gondolhatják, hogy a keresztények leginkább a homoszexualitást tartják bűnnek, a többi szexuális bűn belefér. Bár az előbbi tényleg otromba bűn, az utóbbiak is pusztító bűnök.
Tamás,
szerintem is létezik a jelenség, amiről beszélsz, de vitában általában célravezetőbbnek tartom, ha az érvekre koncentrálunk. Egyrészt mert a viták ritkán történnek pásztorlási szituációban, ahol az ilyen jellegű feddésnek helye volna, és a motivációt nehéz megítélni, ha nem ismerjük a másik szívének a mintázatát. Másrészt mert van, akinek a fentiek tényleg fejtörést okoznak, és a szeretetteljes pásztori lépés ilyenkor az, ha segítünk szétszálazni az egymásba akadt fonalakat. De értem a felvetésedet és egyetértek: érdemes azt a lehetőséget is fejben tartani, hogy az igazság tudatos elhomályosításáról van szó, vagy legalábbis a szív küzdelméről az igazság ellen, ami nem is biztos, hogy tudatos.
Kedves Ádám!
Ha jól értelmezem, a következő a lényeg: nem lehet összehasonlítani a természet(teremtés)védelmet és az erkölcsi tanítást, mert utóbbi keresztény kontextusban sokkal fontosabb, és ez gyakorlatilag apostoli tanítás, és emiatt mégis a háttérbe szorul az előbbi.
Nem volna rossz tisztázni, számodra mit jelent a természet(teremtés)védelem, mert úgy vélem, ha a hasonlataidból indulok ki, akkor nagyon mást értünk alatta. Még akár a kérdés fontosságában is, bár valóban nem lehet összehasonlítani az almát, meg a körtét.
Számomra a természetvédelem, és az abban való felelősségem igen eltérő a tiédhez képest. Nem akarok különösebben bibliai utalásokat tenni(Te jobban tudod ezeket amúgy is 🙂 ) , de ott van pl. az ember felelőssége a rábízott földre. Ez elég is.
A természetvédelem a számodra száműzött síkhoz(politikai, rendszerszintű, ami valóban jelentős, de nem annyira fontos) képest szerintem viszont igenis erősen egyéni, személyes, és erőteljes kihatással van az életre, és az életminőségre.
Egyes források szerint(ha valakit érdekel,pontosítok) a termőtalaj Európában 17-szer gyorsabban pusztul, mint megújul. Ez most azt jelenti, hogy 50-60 év múlva nem lesz termőtalaj, vagyis kaja. Számtalan ilyen dolgot fel tudnék sorolni, a téma fontosságát tekintve, de legyen egyszerűbb, és megoldásközeli, hogy mi az, amit bármilyen rendszertől függetlenül lehet tenni.
Megtermelni az ételt magunknak(pl. permakultúrás módszerrel), szélsőséges(szerintem pedig inkább természetes) esetben akár önellátás. Ez sok olyan dologgal jár, mint pl. egészségesebb étel( plusz 20-30 év is lehet akár emberéletben,tekintve, mit eszünk manapság étel gyanánt), természetközeliség, és minden velejárója. És ez nem feltétlenül jelent rögrabságot, elképesztő, milyen dolgok léteznek, amik töredékére csökkentik a munkát, és növelik a gazdagságot.Ez keresztény kontextusban a számtalan lehetőség közül(kisközösségek például) egyénileg is kihangsúlyozná a felelősséget a természet felé. Ami normális esetben természetes kéne legyen, de itt derül ki, mennyire elvesztettük a kapcsolatot a valósággal(az otthon melege más, mikor a teáltalad rakott tűznél melegszel).
Összeségében, ha szerintem a keresztény ember természetközelien(és közben jelentős életminőségváltozást elérve), és (akár)bibliailag integrálná a természetvédelmet az egyéni életében, az lényegesen jelentősebb változásokat hozna számára, mint egy mérlegre helyezni egy erkölcsi kérdéssel,ahová nem is való. Arról nem is beszélve, hogy egy erkölcsi kérdést egészségesen megvitatni csak egy élő, és egészséges emberrel lehet a a legjobban, annak pedig fontos tartóeleme a védelem, és a gondoskodás a természetről.
Az apostoli analógia szerintem nem állja meg a helyét, és pont azért, mert tévedés volna a húsevésig leszegényíteni a természetvédelmet, és egyáltalán így egy kalap alá vonni.
Ugyanakkor valóban nem hitbéli dolog, mint a szexuális tisztaság. Materiális, de (főleg a mai világban) egyre fontosabbá válik, ha az embernek számít, milyen életkörülmények között él, mit eszik, mennyit betegeskedik,satöbbi.
Szerintem.
Kedves Börni,
négy dolgot állítok: 1) tehetünk egyénekként a természet védelméért, 2) de alapvetően társadalmi ügyről van szó, amelyben megkerülhetetlen a politikai hatalom és az arról való állásfoglalás kérdése, 3) ezért a természetvédelem kapcsán olyan komplex kérdésekre kell válaszolnunk (a társadalomban is és a saját életünkben is), amelyek nem lehetnek a tanítványságban vízválasztó kérdések, hacsak a politikai állásfoglalást vagy a társadalomból való teljes kivonulást nem látjuk annak, 4) az apostoli tanítás a szexuális tisztaság kérdését viszont egyértelműen és nyomatékosan a tanítványság elengedhetetlen részének tekinti. Ezért a természetvédelem és a szexuális tisztaság egymás mellé állítása hamis összehasonlítás. Amiket írsz, azok szerintem nem mondanak ellent ezeknek a pontoknak.
Börni írja:
„……………………. ott van pl. az ember felelőssége a rábízott földre.
… A természetvédelem …………………. szerintem viszont igenis erősen
egyéni, személyes, és erőteljes kihatással van az életre és az életminőségre.
………………………………………. (az otthon melege más, mikor a
teáltalad rakott tűznél melegszel) ……………………………………,
…. ha szerintem a keresztény ember természetközelien (…………………)
integrálná a természetvédelmet az egyéni életében, az lényegesen jelentősebb
változásokat hozna számára, ………………………………………….”
Mivel kertészkedő keresztény vagyok, így a kommentből idézett gondolatokat az
én tapasztalataim is igazolják, melyek szerintem sem mondanak ellent a posztban
vázolt pontoknak.
Kedves Ádám!
meglehet, hogy még értelmezési zavarokkal küzdök. 🙂 De.
Az első, és negyedik pont oké nekem, annyit megjegyezve, hogy valóban, miért kell a kettőt összehasonlítani. Ugyanakkor felmerül bennem, hogy nem-e vajon a teológia(és az akkori körülmények) súlyozza másként a rosszul lefestett összehasonlítást. A teremtésvédelem meglehet, azért nem tanítványsági kérdés, mert 2000 évvel ezelőtt még nem volt ipari forradalom, és fogyasztásra épülő gazdasági rendszerek. Ha az apostolok idejében is lett volna az óceánon kontinensnyi szemét, és ők is műanyagot ettek volna étel néven, lehet, másként súlyozódik,főként, hogy a fennmaradásunkról van szó. De a bibliában ennél több is benne van, például, hogy gondozói vagyunk a földnek. Úgy fest, ez kisebb felelősség keresztény kontextusban, mint az erkölcsi(szexuális) tisztaság, csak azért mert nem vízválasztó? Szerintem súlyban sokkal nehezebb a teremtésvédelem, ha már valaki mérlegre tette őket. Ugyanis ha elpusztítjuk magunkat, akkor már hiábavaló a lelki dolgokon elmélkedni. Viszont a természetvédelem szakrális dimenzióba is áthelyeződhet, ezt legtöbb esetben mégsem tesszük meg.
„2) de alapvetően társadalmi ügyről van szó, amelyben megkerülhetetlen a politikai hatalom és az arról való állásfoglalás kérdése, 3) ezért a természetvédelem kapcsán olyan komplex kérdésekre kell válaszolnunk (a társadalomban is és a saját életünkben is), amelyek nem lehetnek a tanítványságban vízválasztó kérdések, hacsak a politikai állásfoglalást vagy a társadalomból való teljes kivonulást nem látjuk annak”
Ezzel az a bajom, hogy olyan helyre kerül, ahol a személyes felelősség, és a kézzelfoghatóság bizonytalan, és könnyű hárítani is.Ideológiák, politika,túlbonyolítás, és a tipikus, a rendszertől várom a változást című gondolkodás. Azt feltételezve, hogy a kereszténység valóban átalakítja az embert, ennél sokkal több tehető. De elég volna a mértékletesség. A másik véglete ennek a struktúrának, mikor mondjuk egy kis keresztény közösség úgy dönt, hogy elköltöznek egy elhagyott faluban(számtalan ilyen van), és ismét természetközelien élnek, gazdagítva azt a szakrális dimenzióival is. Ezt most sem tiltja semmi. Milliónyi dolgot fel lehetne még itt sorolni, de mind azt mutatná, hogy az egyénnek sokkal több felelőssége és cselekvési lehetősége lenne, mint ami a pontodból kiderül. Gondolj csak bele,egy valóban krisztusarccal járó ember milyen hatással van a környezetére. Végy ilyenből egy közösségnyit, akik pl. képesek ellátni is magukat. Szerinted ez milyen hatással lenne?(nem csak a természetre) Szerintem erősebb hatású volna, mint pl. egy keresztény zöldpárt. És bizonyára hitelesebben tudnák képviselni pl. az erkölcsi tisztaságot is. 🙂
Viszont továbbra sem értem, ki, és miért hasonlítja össze ezeket. 🙂
Börni,
nem a környezettudatos élet ellen beszélek, hanem a címben megjelent két kérdés árukapcsolása ellen, különösen ha annak az a célja, hogy gyengítse a szexuális tisztaság kérdésében a keresztény állásfoglalást.
Abban igazad van, hogy az ipari forradalmak után élünk, és ez a környezettel kapcsolatban másfajta kérdéseket vet fel, mint a premodern társadalmak kérdései. Én a magam részéről nem tartanám jó válasznak a társadalomból való kivonulást, sem az önfenntartó-ökogazdálkodó keresztény kommunákat, és ha sikerülne is ilyet megcsinálni, akkor sem tudnánk azt maradéktalanul végrehajtani – erre vonatkozott a kínai pólós példám. De szerintem ez szükségtelen is: Jézus bennünket egy ipari-technokapitalista korba helyezett, ahol a Pax Augustiniana szabad tengeri utazásai és kikövezett útjai helyett a légiközlekedés, az internet és a fogyasztás tesz sok dolgot lehetővé – meg persze problémássá is.
Egyesek szerint a kapitalizmus jóléti hatása összességében még a szeméthegyeket is megéri. Erről vitatkozhatunk, de az éremnek mindenképpen két oldala van. Az emberiség soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy az éhezés teljes felszámolása tényleg csak döntés kérdése, mint most, és ez is a kapitalizmus következménye. Szerintem tehetünk a szeméthegyek ellen. Én csak azt mondom, hogy az egyéni tanítvány nem képes ezeket a rendszereket úgy megváltoztatni (hacsak nem nagyhatalmú politikus, de valószínűleg még akkor sem), hogy ő maga ne legyen mégis része azoknak, egyszerűen nem tehető a környezettudatos élet a tanítványság olyan egyértelmű sine qua non-jává, mint a szexuális tisztaság parancsa. Almát hasonlítunk körtéhez.
És hogy kik hasonlítják egymáshoz a kettőt? Például a cikk első bekezdésében olvasható idézet gazdája, akinek az őszinteségében nem kételkedem, meg sokan mások, akikkel ezek szerint eddig még nem kerültél dialógusba. Valós, létező érvre próbáltam a cikkben válaszolni.
Kedves Ádám!
Alapvetően nincs vita köztünk, mert a fő vonalakban egyetértek Veled, viszont a teremtés(természet)védelem megközelítésében nem.Vagyis, ahogy úgy tűnik, látod,megközelíted. Úgy látom(nem csak nálad), hogy a természetvédelem + az azzal kapcsolatos „dolgok”; és a világból, rendszerből való kivonulás+önfenntartás között egyenlőségjel keletkezik(a paraszt és egyéb sztereotípiákról nem is beszélve). Azzal, hogy valaki önfenntartó, és nem gondolja élhetőnek a jelenlegi rendszereket, nem fog kivonulni a rendszerből, de az abban keletkező élhetetlenséget/életellenességet „kikerüli”.
Viszont, talán összefoglalva azt mondanám, hogy pl. nekem keresztényként(ha a természetvédelmet abba a dimenzióba is helyezem, de miért ne tenném)ugyanolyan fontos téma, mint a tisztaság kérdése. Az életminőségem múlik rajta, azon pedig pl. a szellemi-lelki egészségem is.
Úgy vélem, hogy elvileg, és erősen idealizálva, de talán mégis helyesen, hogy az első lépés mindig az egyéné, a saját korlátai között. Az egyénekből áll a társadalom, ésatöbbi. Ha teszem azt, az összes, magát kereszténynek valló ember aktívan megélné a hitét, ami valódi változásokat indít el(pl. felébred a felelősségérzet az emberben, vagy erősödik), az mindenféleképpen jelentkezne rendszerszinten, sőt, képes volna rendszereket kialakítani(végül is a 2000 éve egyház kiváló példa erre). De mivel rossz a sorrend, és a rendszer az, ami minket idomít(sőt, a mai világban úgy fest, szinte különálló entitás az embertől), így ennek a felelőssége is csak akkor létezik, mikor az egyén felismeri(és általában azt gondolja,elég, hogy akkor nem szemetelek, és a többi sztereotípia). Erre (elvileg) keresztényként jóval nagyobb esély volna, mégsem ez az általános,mert alapvetően lusták, és mértéktelenek vagyunk hozzá.
Az idézet gazdájával én teljesen egyet tudok érteni, bár én nem ilyen hasonlatot hoztam volna(ez a rossz hasonlat okoz bennem talán félreértést, ha volt). Valóban nagyon keveset beszélünk róla, azt is úgy, hogy az általános lózungokat használjuk(nekem ilyen, -már elnézést- az éhezés megoldása is, azokkal a módszerekkel, amik ismertek/elterjedtek eddig, meg a sokezer megszűnő munkahely,stb.), és elsikáljuk a felelősséget. Azt gondolom, hogy nagyon nem mindegy(Te szülőként még jobban érted), mit hagyunk magunk után,meg miben élünk. Mint ahogy persze az sem, hogy kívül-belül milyen tisztaságban.
Börni,
azon gondolkodom, hol csúszik félre köztünk a párbeszéd. Talán egy kérdés tisztázhatja a dolgot: szerinted nem örökli az Isten országát az a hívő, aki nem érez felelősséget a természet védelméért? Ha a válaszod igen, hogy határozod meg ezt a felelősséget? Mi az, ami még túl kevés? Azért fontos a válasz, mert az apostoli tanítás egyértelműen az, hogy a paráznák és gyakorló homoszexuálisok nem öröklik Isten országát (pl. 1Kor 6,9-11). Az apostoli tanítás szerint a házasságon kívüli szex bűn, meg kell bánni, el kell hagyni, ha Jézust akarjuk követni. Amennyiben fennáll a párhuzam a teremtésvédelem és a szexuális tisztaság között, hogyan határozod meg azt a természetért érzett és mutatott felelősséget, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy tanítványnak nevezhessük magunkat? A homoszexualitás esetében meg lehet húzni ezt a vonalat, az apostoli tanítás meg is húzza.
Szerintem épp hogy nagyon fontos volt ezt a két témát egymás mellé tenni. Ádámtól úgyis hiányolom – bocsáss meg hogy ennyire nyíltan mondom – azt, hogy hidegen hagyja hogy gyakorlatilag megöljük a földi életet. Nem hiszem, hogy a számonkérés elmarad.
Persze van már megoldás, nem kellene így lennie, csak nem hallatszik ki, mert jól elvonulnak 🙂 akik a jó gyakorlatot folytatják. Köszönet, a védőbeszédért, Börni !
Kedvenc mondata Prof.Vida Gábornak, hogy a természetet nem kell megvédeni, mert köszöni szépen, jól van. Ő az óvodától a Falufejlesztési Társaságig rója a kilométereket, és magyarázza a béka-melegvíz sztorit és ezzel a jelenséget, miért bagatellizáljuk (rögtön kiugrana a forróból, de mivel lassan melegszik … ) Alapvetően, tényleg politikai kérdés, ahogy írod kedves Ádám.
Viszont az egész szerelmi kérdés, az egész szexus, fogalmazom mostanában: Istené. NEM a miénk. Lásd: „nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?”
Ő beavat minket, „kiszervezi” a teremtést a férfi-nő szerelmének, ezzel leképezi a Szentháromságot közénk.
Kezdettől így kellene tanítani. Kisgyerekek már élik: „szent gyermekek” mozgalomról hallani. És nem túlzás, hogy kicsikkel kezdik, hajh, a nemváltó műtéteket, milyen kis korban, borzalmas … Nagy súly nehezedik ránk.
Nem lehet keveset beszélni erről, hanem egyre többet kell, egyre tisztábban. Mert nemcsak számonkérés kérdése, hanem üdvösség kérdése.
Ehhez milyen jó volt az alma és körte hasonlat!
Kedves Márkus Tamás András!
„Ráadásul a környezetvédelem ügye csak egy a bibliai, vagy a Bibliában is megtalálható üzenetek sorában, amire hivatkozva közömbösíteni lehet a Biblia szexuáletikai normáit: pl. a szegények, az elnyomottak, a kirekesztettek, a perifériára került társadalmi csoportok felkaro lása, vagy a társadalmi igazságosság, a korrupció elleni harc, az irgalmasság stb. Számomra a kérdés az, hogy ezt a témákat összemosó, és azok relevanciáját ilyen módon közömbösíteni kívánó retorika hol válik tudatos bűnné, amit le kell lepleznünk, és amiért meg kell feddnünk az illetőt (?) Azaz, hol és mikor válik egyértelművé, hogy nem az igazságérzet áll a háttérben (“foglalkozzunk más igazsgtalanságokkal is”), hanem az igazság elhomályosítását célzó vágy, látszólag az “igazságra” hivatkova.”
Egyetértek veled abban, hogy a kisebb tatarozási munkák bősz lendülete mellett kicsit groteszkül hat, ha közben már leemelték a házunkról a bejárati ajtót és betörték az utcára néző ablakokat. De e jelenség mögött én nem a feddeni való rosszindulatot keresném elsőre. Bár elképzelhető. Lehet, hogy valakinek tényleg az az elhívása, hogy a leszakadt ereszcsatornát javítgassa. Rosszabb esetben is inkább tűnik szellemi rövidlátás okozta aránytévesztésnek, vagy egy – egy beceigazság iránti érzékenységnek. Hogy melyik pontosan az „sajnos” csak a másik megismerésével arányosan fog tisztázódni. Pont e blog megléte is azt igazolja, hogy vannak, akik képesek a főbejáraton ejtett törésbe is beállni. Egyébként meg az igazságért küzdők ereje összeadódhat akkor is, ha nem látnak túl saját harci területükön, bár ez szerintem sem egy ideális buzgalom.
Átmenetileg lehet akkora a tét, hogy „pl. a szegények, az elnyomottak, a kirekesztettek, a perifériára került társadalmi csoportok felkarolása, vagy a társadalmi igazságosság, a korrupció elleni harc, az irgalmasság stb.” kérdését félre lehet tenni, de csak egy kivételével! Ha maga az Egyház nem gazdag a szegények kárára, ha maga nem nyom el, nem rekeszt ki, ha nem korrupt, hanem átlátható és nem fogad el előjogokat a perifériára került társadalmi csoportok kárára! Sőt ha nem engedi, hogy e csorbákat a kereszténység nevében, arra hivatkozva ejtsék! Ha így áll a dolog nyugodtan hátra dőlhetünk és átadhatjuk a munkát a társadalmi reformereknek (amit ők is megtudnak tenni), hogy felszabaduljunk az életmentő műtétek elvégzésére (amire viszont csak a gyülekezet képes).
Ádámtól úgyis hiányolom – bocsáss meg hogy ennyire nyíltan mondom – azt, hogy hidegen hagyja hogy gyakorlatilag megöljük a földi életet..
???
Kedves Ádám!
Azt hiszem, nem csúszik félre a beszélgetés, talán én nem fogalmazok elég tisztán. Mivel segítettél leegyszerűsíteni, igyekszem annak korlátai között maradni.De előtte, hogy világos legyen, miben nincs vita köztünk: a természetvédelem valóban nem tanítványsági kérdés, egymás mellé tenni az erkölcsi tisztasággal így balgaságnak tartom.
A kérdésed megfordítom: valóban hívő az, aki nem érez felelősséget a természetért? Bizonyára igen, mondom én magamban, és a biblia is. Viszont a személyes tapasztalatom az, hogy ahogy igyekszem Isten ismeretében elmélyedni, egyre jobban és jobban rácsodálkozom a természetre, az összetettségére, és hálás vagyok Istennek, hogy gyakorlatilag mindet megad, amire szükségünk van, és hogy akár lehetőségünk volna azt gazdagítani is. Így a felelősségem is ezzel arányosan nő ebben a szegmensben is. Mondjuk nyilván az én tapasztalataim nem általánosíthatóak, de biztos nem vagyok egyedül ezzel.
„A homoszexualitás esetében meg lehet húzni ezt a vonalat, az apostoli tanítás meg is húzza.” A bibliában található utalások a természettel kapcsolatban szintén meghúzzák ezt a vonalat(bár szerintem ezt mindenkinek személyesen kell eldönteni, és a saját felvállalható részét „teljesíteni”), csak a teológia nem foglalkozik vele annyit. Itt van az a pont, ahol eltérhet a véleményünk, ugyanis, ha a párhuzam maga rossz is, mindkét dolognak van súlya. És ha súlya van, nekem súlyosabbnak tűnik a teremtésvédelem. Viszont figyelembe véve az erkölcsi tisztaság fontosságát, és hogy a kereszténység elsősorban metafizikus síkon mozog, teológiailag valóban lehet fontosabb, súlyosabb.
Ugyanakkor a természetvédelem sem követel semmivel többet az embertől, figyelembe véve, hogy Krisztus követése milyen változásokat idéz elő. Azok a változások az életre hívnak, és ennek a gyógyító, tanító hatása ki kéne ábrázolódjon az ember és a természet viszonyára is, ez mégsem annyira jellemző, és ennek legfőbb okát azokban a sztereotípiákban találom, amit a posztban is olvasni. A legfontosabb része a mértékletesség volna, ezt mégsem társítja mellé a legtöbb ember. A keresztények sem. Szóval szerintem is sokkal komolyabban is lehetne vele foglalkozni, de ezt már írtam.
Mindenesetre hogyha választani kéne a belső és a külső tisztaság között(az apostoli tanításból kiindulva 🙂 ) , egyértelműen a belsőt választanám. Viszont a kettő szorosan összefügg, mégis, írásodból is kiindulva, csak az egyiknek van mélyebb hangsúlya.
Talán egy kérdés segít, hogy jobban értsük egymást. Szerinted választóvonal (vagy annak kellene lennie) az egyházban, hogy mit gondolunk a teremtésvédelemről vagy annak hogyanjáról?
Az a véleményem, hogy a heteroszexuális monogámia és a környezet megóvása is levezethető a „szeresd embertársadat, mint önmagadat” szabályból. Talán kevesebb hittani-érzelmi jellegű vitát vált ki, és több gyakorlati eredményt hoz.
Próba: gyerekként szerettem egymáshoz hű, szerető párnak látni a biológiai szüleimet. A gyerekeimnek is ez a szemlélete. (Minden gyereknek ilyen.) Ha eltérnék a heteró monogámiától, kevesebbet adnék a gyerekeimnek, mint amennyit gyerekként kapni szerettem volna, azaz kevésbé szeretném embertársaimat, mint önmagamat. Ez (is) indokolja a heteró monogámiát.
Egyszerre szeretem a városokat és a vidéki természetet. Ha akár a város, akár a természet fenntarthatatlanná válna, rosszul érezném magam a világban. (Ez egyetemes emberi szemlélet.) A jövő generációit igyekszem úgy szeretni, ahogy magamat, ezért gondoskodom a városok és a természet fenntarthatóságáról. Ez (is) indokolja a környezet megóvását.
Kedves Ádám,
nem gondolom annak, ha a kereszténység fő üzenetét nézem. Viszont ahová az elmúlt 2000 évben jutott a világ és a természet, sokkal jobban hangsúlyoznám a védelem szükségességét legalább a kereszténységen belül. Ezt szerintem a teológia is megtehetné. Ha választóvonal volna, megjelennének a szélsőségek, az értelmezések színességéből a gyakorlati ellentétek, satöbbi. Ráadásul nagy valószínűséggel ha így is volna, csak egy olyan rendszerbe tudna beépülni, mint amiket eddig működtettünk, azokkal kapcsolatban pedig nem vagyok túl bizakodó.
Akkor szerintem egyetértünk.
László, köszönöm ezt a szempontot: minden gyerek szereti egymáshoz hű, szerető párnak látni biológiai szüleit ! Innen is levezethető a hűség TERMÉSZETESSÉGE és kapcsolódik a „ha meg nem változtok,és olyanok nem lesztek, mint ez a gyermek itt/mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” !
Börni fent hosszan írt a természetben való létről, mert az ember része is. Nem „környezetügy” van, csak leszakadtunk az élő kapcsolatról, a tönkretétel miatt. A „környezettudatos” is egy idétlen kifejezés csak nincs jobb: mindenki érti hogy mire gondolunk. Sajnos akkor kezd fájni,és lesz környezetügy a MI ügyünk, amikor az emberi tevékenység halálos fenyegetéssel visszaüt és akkor gyorsan védelemről beszélünk meg tudatosságról aminek magától értetődőnek kellene lennie. Börni a valóban természet-részként élő emberre írja, „krisztusarcú” mert megtalálta a helyes viszonyt a természetben, az alázatot a törvényekkel együtt élve és főleg a hálát 🙂 Helyesen méri magát, helyezi el a teremtésben és a természettel való kapcsolat állandó Isten-kapcsolatot eredményez: már tükrözi/megjeleníti az Alkotót.
Kedves Ádám, a jelentőségéhez mérten hagy hidegen. Ezt látta az a testvér, akinek mondatára a cikket írtad. Ezt írod: „Jézus bennünket egy ipari-technokapitalista korba helyezett …” Szerintem nagyon nem, hanem épp abba a korba, amikor ennek a múltnak súlyos hibáit korrigálhatjuk. Annak napjai meg vannak számlálva, sokak szerint az összeomlás el nem kerülhető, de mégis, pl. Hetesi azt mondja, vajon jó-e ez így, mert mi volna ha az emberek tudnák? Pánik törne ki … Vö. Prof.Vida Gábor hasonlatával: „a békát lassan melegedő vízben tartják, és nem veszi észre, míg a forróból azonnal kiugrana” (ez az általános állapotokra vonatkozik persze, nem a légkör melegedésére).
Ugyanide tartozik a „szegények felzárkóztatása” kifejezésed. Nem, EHHEZ nem kell a szegényeket felzárkóztatni. Éppen a „kivonulók” de közben a társadalomban élők valósítják meg a normális szerénységet. A szegénység JÓ, a káprázat-gazdagság, káprázat-fogyasztás nagyon rossz. „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az Isten Országa” – ahogy Assisi Szent Ferenc rátalált a boldogságra.
Írod: ‘A zöld ideológia pedig minden erkölcsi fundamentuma ellenére ugyanúgy egy politikai ideológia, mint a szociális érzékenységet előtérbe helyező baloldali…’ és javítom is magamat majd a politikához való csatlakozás, attól való függés miatt. A mondat másik felére: baloldali tán a szociális érzékenység? Nem ALAPVETÉSE a keresztény életnek, következménye annak hogy megértjük Isten szeretetét? Döbbenetes „ideológiaként” kezelni – mindkettőt.
Igaz, azt írtam, hogy politikai kérdés, de ez főleg az elhallgatás miatt van, épp a gyilkos kapitalizmus erőszakos fenntartása miatt. A tudomány szakadt ketté, dőlt meg Kuhn tudományos forradalmak elmélete, mert nem „fejlődik” nem fejlődhet/alakulhat át aminek kiindulási pontja különbözik.
Persze, tudom, hogy a cikket -részben – a teremtésvédelem kapcsán írtad,és hitvallásodat fogalmaztad meg, de úgy látom, mint a tűz-víz játékban, hogy ez még hideg 🙁 – nem kezeled ennek ellenére sem a helyén. A „ne ölj” parancs nem szemetelés és kihaló fajok védelme sem, hanem egy – mára már kötelezővé lett – ökológiai látás. Értelmiséginek, legalább a problémák szintjén. Nem a „már egy hónapja elfelejtkezett a bálnákról”, ami a szövegben gúny, de azokra vonatkozik, akik átestek a ló másik oldalára, és bálványként imádják a természetet.
Éva,
valószínűleg vannak köztünk valódi nézetkülönbségek, ezért az álláspontomat mindig kicsit hidegnek fogod látni.
A szegények felzárkóztatása a politikában főleg a baloldali ideológiákra jellemző, szemben a szabadságjogokkal, amelyek a liberalizmust jellemzik, vagy a tekintélytisztelet és a kulturális identitások védelme, amely inkább a jobboldali ideológiák sajátja. De tőlem ez lehetne fordítva is, nem ez számomra most a lényeges. Csak a zöld ideológia miatt említettem ezeket összehasonlításként. Igazad van abban, hogy a kereszténység sokat tett a szegényekért, egyéni, gyülekezeti/egyházi és társadalmi szinten is. De éppen ezen a ponton hadd emlékeztessek Jézusnak egy fontos mondatára: „a szegények mindig veletek lesznek”. Ezt a mondatot lehet úgy is érteni, hogy mindig lesz tehát dolgotok, de úgy is, ahogy a kontextus sugallja, hogy ne veszítsük el a lényeglátásunkat. Marxnak igaza volt, amikor rámutatott a szegénység néhány strukturális okára, amit csak társadalmi szinten lehet megoldani. A megoldásai tökéletesen elhibázottak voltak, ahogy legutóbb éppen Venezuela példája is bizonyítja, de a szegénységnek tényleg vannak strukturális okai. Ezekkel a politikának foglalkoznia kell. Nekünk, keresztényeknek azonban nem szabad elveszítenünk a lényeglátásunkat. Sok dolog, amit teszünk, nem értelmezhető a szegények iránti érzékenység mátrixában, sőt, kifejezetten pazarlónak és észszerűtlennek fog tűnni.
Na most szerintem ugyanez a helyzet a környezetvédelemmel is. Szemét mindig lesz köztetek – mondhatná Jézus. (Nem mondta, mert ez a mi korunk gondja.) Érthetjük ezt úgy is, hogy mindig szedjük fel. De a problémának vannak strukturális vetületei is, amelyek megoldása elsődleges célként elterelik a tanítványság természetéről a figyelmünket és tévútra vezethetnek. A tanítványság bizonyos vetületei egyenesen szemetelőnek, környezetellenesnek is hathatnak, ahogy a betániai asszony cselekedete pazarlónak hatott (a jelenlévő tanítványok szerint el kellett volna adni a kenetet és a szegényeknek adni inkább).
Tény, hogy az ipari forradalom utáni technokapitalista korban élünk. Hogy ezt tudjuk-e korrigálni, azt nem tudom, én szívesen hozzájárulok ehhez a magam észszerűen apró döntéseivel (pl. szelektívbe viszem a hulladékot), de a probléma sokkal nagyobb nálam. Jézus tudta, hogy ebbe a korba helyez. Annak idején nem várta a keresztényektől, hogy Spartacuséhoz hasonló rabszolgalázadást robbantsanak ki a rabszolgaság intézménye ellen. Ennél sokkal szubverzívebb volt az evangélium. Ez így van szerintem ma is a környezetvédelemmel. De azt is elfogadom, hogy ezt keresztények máshogy is láthatják, csak nem értek velük egyet.
De a cikkem hangsúlya nem az volt, hogy ne védjük a természetet. Hanem az, hogy az egyházban ez nem lehet úgy vízválasztó kérdés, mint a szexuális tisztaság és a homoszexualitás megítélése. Természetesen védjük a természetet, ahogy tudjuk. És ne engedjük be a szexuális forradalom erkölcsét az egyházba. Utóbbi ugyanis az apostoli tanítás fényében vízválasztó.
Kedves Ádám
pont azért reagáltam erre a cikkre mert annyira jónak tartom a két kérdés súlyának mérlegelésében az abszolút különbséget. „Csak” a földi élet van veszélyben a lakóhelyünk tönkretétele által míg a másikban az örök életünk.
De éppen az evangélium üzenete több mint a környezet- és természetvédőké akármilyen abszurd nekünk azt védeni,hiszen mindössze abba kellene hagyni a tönkretételét. Mindkét irány folyik gőzerővel. Az átlagos „zöldek” szemei előtt, és teljes meggyőződéssel, hiszen ismerik a folyamatokat, a politikát is, a sírás, a gyász az uralkodó és a legtöbbet próbálják ők maguk tenni. Ezzel ELLENTÉTBEN – és szembe is kerültem e meggyőződésemmel éppen keresztényekkel – a megoldásokban az evangéliumi BŐSÉG kellene hogy megnyugtasson, persze ez a jó gyakorlatok által, amelyek készen vannak. Nem „pogány” környezetvédelemre van szükség, hanem ebben is van bőséggel evangelizálni való 🙂 a betániai asszony is példa erre, a drága olaj féltése pogány.
Ezt az álláspontot szerintem nem ismered – még – és ezért is volt a hosszas eszmecsere Börnivel.
A másik kérdés, a szegénységgel kapcsolatos, és szerintem a „szegények mindig lesznek köztetek” mondatot felülírja a boldogságok között az első. Ezt a mondatot szellemi hókuszpókuszokkal próbálták magyarázni, csak lélekben kell szegénynek lenni, nem ragaszkodni, „tudok bővelkedni is” írta Pál apostol. Az előzőkre hajaz, hogy a teremtés BŐSÉGGEL szolgál. Inkább a gazdag ifjú példáját hoznám ide, aki nem tudott lemondani a vagyonáról,pedig már igen elöl járhatott Isten országa felé. Minden „szegényt” nem is kell felemelni, miután magunknak kell azzá válnunk és nyitnak az örömök, mint Assisi szent Ferenc életében.
Ebben tehát evangéliumi szempontból más a véleményünk. Persze a családfenntartónak nem ezen az úton kell járnia, viszont ha sok gyermeke van és „mindent” nem tud megadni, akkor meglepetésszerűen jönnek a család életébe a szerénységgel járó örömök, ha kényszerűen is.
A cikked hangsúlyára pedig lelkendeztem, sőt tovább ragoztam. Most még hozzáteszek, mert az ember szexualitása csak fele az egésznek, máshogy nem lehet látni, mert a következmény ez a boldogtalan világ.
Kiegészítem: egyes ember szexualitása pedig negyed 🙂 A másik negyed az a férfi vagy nő, akit a Teremtő a teremtés munkatársának hívott, szintén örömök által. Nem lehet a tisztaság „követelmény” addig, míg azt a – rejtőzködő – nagyszerűséget meg nem találjuk, a gyermekeinkkel való feladatot, nem véletlenül hívja a köznyelv is családi örömöknek a gyermekáldást.
Fontos RENDET tennünk, alapvetésként a gondolkozásunkban, ehhez járul hozzá a blogod, és ha megengeded az olvasóid is. A gondolkozásunkból FAKAD a hitünk nem pedig fordítva. És minél teljesebb a kép, annál jobban látszik, hogy van huzalozva: szinte minden területe az életnek ugyanarra a rugóra jár 🙂 Isten nem tilt parancsaival, hanem a boldogságra vezet.
Teremtésvédelem – Szomorú, hogy Magyarországon a keresztény biológusok, ha egyáltalán vannak ilyenek, simán átengedték a terepet a teremtést kifigurázó ateistáknak, vagy maguk szólalnak fel amellett, hogy Isten teremtési eszköze az evolúció. Ezek az emberek ájtatosan hozzá teszik, miért probléma, ha ők csak ebben mások, egyébként jó kereszténynek tartják magukat. Csakhogy az Írás szerint: „Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.” /2Jn 1,9/ És mit mond Krisztus? „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” /Mt 19,4/ És nem világos, hogy az örök élet reménysége, meg hogy az evolúcióban abszolút nincsen örök élet – totálisan kizárják egymást?! Ezek az evolucionista keresztények belülről züllesztik a keresztény hitet, és el vannak tűrve. De aki eltűri őket, annak sincs Istene! „Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük!” /Róma 16,17/ Bukott baptisták, katolikusok /stb./ itt mászkálnak körülöttünk és előadják az ő szépkeresztény tanúságtételüket a teremtés meseszerű mivoltáról. De kérdezem tisztelettel, hol vannak a valódi keresztény magyar biológusok, akik felveszik a kesztyűt és kiállnak Krisztus igazsága mellett? Tele van a magyar média evolucionista propagátorokkal, velük szemben egy-két gyengécske hangocska szólal mag, míg angol nyelvterületen igen komoly bázisa van a teremtésvédelemnek, és onnét kell kutatni, ha valaki érvelni szeretne. A mujácska szakértő keresztények langyoskán elbujdosnak, mondván, nem az ő feladatuk az evolúció leleplezése. Akkor ez micsoda? ” Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;
Lerontván /görögül: kathairúntesz = ledönt, tönkretesz, megsemmisít/ okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;” /2Kor 10,4-5/ Akkor elárulom, pedig nem vagyok biológus, de az evolúció szemfényvesztése abban van, hogy a faj belső változékonyságát manipulálják időbeni törzsfejlődéssé történő növekedésre, amit persze látni, vizsgálni nem lehet, ezért nevezik elméletnek tudományos következtetés alapján, amelynek persze a kritériumait ők szabják meg, mint azt is, hogy mit neveznek új fajnak. Két eszközt vetnek be: a természetes kiválasztódást és a mutációt, de egyik sem eszköz arra, hogy sikeresen bevessék. Hogy mégis sikeresen vetik be, azért van, mert nincsenek leleplezve. De ami késik, nem múlik! Mondjak nektek egy titkot? Evolúció nem létezik, soha nem is volt és nem is lesz soha. Ismerjük a Loch-Ness-i szörny regéjét? Azt mondja a fáma, amikor fodrozódik a víz és látni az örvényeket egy kör körül forogni, az már a szörny mozgása, és várható a fölbukkanása. DE SOHA NEM BUKKAN FÖL! Az evolúciót is úgy állítják be, hogy a faj megfigyelhető változékonysága ugyanúgy evolúció, és ebből várhatóan bukkan elő a törzsfejlődés általi új faj, aminek végállomása az ember maga. Tehát a víz burjánzása a faji változékonysággal azonos, erre húzzák rá a törzsfejődés soha nem bizonyított, megfigyelhetetlen, nem nyomon követhető, tudományosnak beállított elméletét. Tehát hogy felbukkan a szörny! Csakhogy soha nem bukkan föl, se a múltban, se a jelenben, se a jövőben! Minden változás a történelem folyamán csak és kizárólag faji variálódás szinten történt, ez figyelhető meg. A darwinista evolúció NEM LÉTEZIK!!! Nincsen fajátalakulás, nincsen törzsfejlődés. Ha van egy gépkocsi, az szemlélteti a fajt, annak millióféle variánsa létezik, a Fiáttól az Opelen át a Mercédeszig, stb, de az mind ugyanaz a „faj”. Nóénak nem kellett bevinnie a variánsok millióit a bárkába, hanem a szaporodóképes fajpéldányokat, amik aztán szétterjedtek és ma láthatóak. Az evolúciós elméletnek meg vannak számlálva a napjai, csak az illetékesei direkt nem vesznek róla tudomást, hogy megbuktak! És ha a keresztény magyar biológusok szépen lapítanak langyosságuk pocsolya-dagonyázásában, majd Isten megszólaltatja helyettük a köveket De azért az ne felejtse senki: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.” /Jakab 4,17/ „A darwinizmus olyan triviális ötlet, amelyet a modern biológiát irányító tudományos elmélet státusza emelt.” /Dr. Michael Egnor, New York Állami Egyetem neurológiai és gyermekgyógyászati professzora, Stony Brook/
Kedves Zihuatenejo,
ez a poszt most nem az evolúcióról szól. Maradjunk a témánál.
Jó cikk!
Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy bármennyire is védjük a Földet(nyilván kell!)az tüznek van fenntartva, ellenben az emberi testnek nem a tüz készíttetett(az az ördögnek és angyalainak).
Nekünk van más opciónk..(ha arra használjuk a testünket, amire készült)
Annyiban tartozik ide szerintem az evolúció, mert az szerelmese a változásnak, még Teilhard de Chardint is megkísértette: biológus létét úgy határozta meg, hogy a folyamatos változás végén ott vár minket a „Krisztussá válás”. Ez tagadása a megtérésnek, az újjászületésnek, amiről Jézus Nikodémusnak beszélt és mára keresztény alapvetés.
Ez kísérti meg a társadalomtudományt akkor, amikor a gender-elméletet haladásnak tartja, és konzervatívnak (amiről Chesterton bebizonyította, hogy a kereszténység nem az) MARADINAK azokat, akik biológiai nemek változhatatlanságát vallják. Ezzel szinte tudomány-ellenesnek tartanak minket.
Csakhogy kilóg a lóláb. A társadalmi „nemek”, a nemekhez köthető feladatok változtak korunkra, kétségtelen. Mégsem maradnak a témánál, hanem az egészségesen megváltoztathatatlan biológiai nemeket támadják, kérdőjelezik meg. Ezzel megkérdőjelezik a tekintélyt is (ez tulajdonképpen lázadás) és ezen a vonalon eljutnak az ateizmushoz. Sajnos.
?
Még egyszer (előbb nem ment át):
Kedves Ádám!
Olvasgatva a homoszexualitás keresztény fórumok általi megítélésével kapcsolatos állásfoglalásaidat az a kérdés ötlik fel bennem, hogy nézeted szerint mi tünteti ki a tiéddel illeszkedő „evangéliumi-apostoli” bibliaolvasatot. Nem tudom ugyanis elképzelni, hogy azok a protestáns felekezetek illetve zsinatok, amelyek teret engednek homoszexualitást megélő emberek lelkésszé avatásának/házasságkötésének, ne gondolnák mindeközben azt, hogy ők is a Szentírás szellemével összhangban teszik ezt. Alighanem számos igehellyel meg tudnák támogatni ők is az álláspontjukat, nehezen is hiszem, hogy elmulasztanák. Vagy tévedek?
Álláspontod erős, és számomra elég meggyőző. Nem vagyok biztos ugyanakkor abban, hogy egy hasonlóan tehetséges érvelő a másik oldalról ugyanígy meg ne tudna győzni az ellenkezőjéről.
Bennem leginkább tanácstalanság fészkel ebben a kérdésben. Amikor olvastam Birtalan Balázs teológiai fejtegetéseit a kérdésről, akkor számomra elég plauzibilisnek tűntek az ő érvei is arra vonatkozóan, hogy a homoszexualitás negatív megítéléséhez általában használt igeversek nem ugyanarra a szociokulturális jelenségre vonatkoznak, mint amelyek ma a homoszexuális párkapcsolatokat/élettársi kapcsolatokat jelentik, és nem is a maihoz hasonló kontextusban nyertek megfogalmazást, így a relevanciájuk kérdésessé tehető. De hivatásos katolikus morálteológustól is olvastam olyan okfejtést, amely végkövetkeztetésében megengedő volt a házasságszerűen megélt h. párkapcsolatok tekintetében (tudva persze, hogy a kat. egyház hivatalos állásfoglalása ezzel szemben ma (még?) nem megengedő).
(Csak érintőlegesen kapcsolódik ide, de ebben a videóban pedig Béres Tamás lepett meg azzal, hogy az evangélikus teológia szerint a házasságon kívüli szexuális kapcsolat belefér (39:27-nél) https://www.youtube.com/watch?v=QEOoiofz_uU )
Kérdésem tehát ismét: ha mindezek a vélemények is bibliai alapokról tájékozódnak (márpedig azt teszik), akkor EZZEL a ténnyel te miként számolsz el a saját hozzáállásod kialakításakor?
Ha máskor és máshol írtál erről, csak azt nem olvastam, bocs.
f
felician,
itt válaszoltam a kérdésedre.