A Golgota gyülekezetek egyik vonzereje, hogy a tanítók könyvről könyvre, versről versre magyarázzák a Bibliát. Nem ők az egyetlenek, akik ezt teszik, de Magyarországon szinte a brand jelük lett ez a gyakorlat. Szerintem ebben a dologban helyesen járnak el. Aki valamelyest jártas az egyház történetében, tudja, hogy azt, amit Chuck Smith példáját követve a golgotások csinálnak, lectio continua néven ismerik lassan kétezer éve, és a korai egyházatyáktól a reformátorokon és a puritánokon át a modern evangéliumi homiletika nagyjaiig (Martyn-Lloyd-Jones, John Stott, Haddon Robinson, Bryan Chapell) rengetegen bölcs prédikációs elvnek gondolták. A lectio continua egyik legkiemelkedőbb művelője éppen az a Kálvin volt, akit viszont a golgotás toplistákon hiába is keresnénk.
Érdemes megnézni Kálvin genfi szolgálatát. Minden két hétben tízszer prédikált, egyik héten minden nap. Általában jegyzet nélkül hirdette az igét, nyitott Bibliával a kézben, mert rengeteg teendője mellett ritkán volt ideje felkészülni a prédikációkra. A hallgatóságát lekötötte, pedig nem kevés vetélytársa volt a teremben: kutyaugatással, gyermeksírással, járkálással, sőt, időnként a hallgatók között kirobbant verekedéssel kellett felvennie a harcot. Kálvinnak olyan jelenléte volt, ami mégis magához vonzotta a hallgatóság figyelmét.
1549-től írnokot alkalmaztak, aki lejegyezte Kálvin prédikációit. Vasárnaponként az Újszövetséget magyarázta: 1549-1554 között 189 igehirdetés az Apostolok cselekedeteiről, 1554-1558 között kb. ugyanennyi a páli levelekről, 1559-1564 között 65 igehirdetés az evangéliumokról. Hétköznaponként az Ószövetséget magyarázta: 1550-ig a Jeremiás könyvét és a Jeremiás siralmait, 1550-1552 között a kisprófétákat és Dánielt, 1552-1554 között 174 igehirdetés Ezékiel könyvéről, 1554-1555 között 150 igehirdetés Jób könyvéről, 1555-1556 között 200 igehirdetés Mózes ötödik könyvéről, 1556-1559 között 342 igehirdetés Ézsaiás könyvéről, 1559-1561 között 123 igehirdetés Mózes első könyvéről és néhány a Bírák könyvéről, 1561-1563 között 107 igehirdetés Sámuel első, és 87 Sámuel második könyvéről. 1563-1564 között a Királyok könyveiről kezdett prédikálni, de azt már nem tudta befejezni.
A lectio continua iránti hűségét mutatja, hogy mikor hároméves strasbourgi száműzetése után visszatérhetett Genfbe, első igehirdetését attól az igeverstől folytatta, ahol három évvel korábban a sorozatot kényszerűen abbahagyta!
Kálvin szolgálata tehát ebben a tekintetben nagyon hasonlított Chuck Smith és a mai golgotások szolgálatára. (A gyülekezet-plántálással kapcsolatban már korábban is tettem utalást hasonlóságra.) Mégsem gondolom, hogy Kálvin ma golgotás lenne. Nem amiatt, mert hogy ő nyilván református lenne, mert ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Nem is azért, mert az egyetlen bibliai könyv, amiről Kálvin se nem prédikált, se nem írt kommentárt, a Jelenések könyve volt, ami a golgotások esetében elképzelhetetlen lenne. Kálvin azt hiszem, szimpátiával nézné, hogy a golgotások istentiszteletein Isten igéje van a középpontban. Nem tudom, hogy a lazaságon és az amerikaias stílusjegyeken felül tudna-e emelkedni, de a kulturális szakadék miatt ezt nem is várnám el tőle. Valószínűleg fennakadna néhány golgotás igemagyarázaton, felhúzná a szemöldökét az Ószövetség diszpenzacionalista értelmezésén, megdöbbenne a nagy nyomorúság előtti elragadtatás számára teljesen ismeretlen tanán, és csüggedten hallgatná a kegyelmi kiválasztást ügyetlenül tagadó érveket. Valószínűleg zavarná a mozgalmat körüllengő antiintellektualizmus is, és értetlenül állna a gyülekezeti tagság teljes hiánya előtt. De ha ezeken mind mégis valahogy túl tudna lépni, még mindig lenne egy ok, ami miatt távol maradna a golgotás világtól.
Azt hiszem, Kálvin elsősorban azért nem lenne golgotás, mert a nevét annyiszor használták már szitokszóként, teológiáját olyan sokszor bírálták a valódi megértést látványosan nélkülöző érvekkel, hogy úgy érezné, azon a helyen nem terem babér a számára. Vajtai bibliaiskolájuk hitvallásának – hitvallásoktól kissé szokatlan módon – a kálvinizmust elutasító cikkelyét látva világos, hogy maguk a golgotások sem fogadnák őt kitörő örömmel.
Persze ez az egész bejegyzés inkább az összehasonlításról szólt. Érdekesnek tartom a két dinamikus mozgalom (a genfi és a kaliforniai) igeközpontúsága között felfedezhető hasonlóságokat. Hogy ez Kálvinra vagy a golgotásokra nézve hízelgőbb-e, azt döntse el mindenki maga.
Ma azt hiszem különösen időszerű az ilyen jellegű prédikációs sorozatok alkalmazása, hiszen az Interneten folyamatosan elérhetővé lehet tenni a régebbi sorozatokat is, így nincs akadálya hogy valaki egy aktuális kérdése esetén meg tudjon hallgatni más tanításokat is.
Mark Driscoll igehirdetéseit ismered? Ő is ezt követi.
Én személyesen egy olyan kevert megoldást tartok a legcélszerűbbnek, amikor az igehirdetések kb 70 százaléka bibliai könyvek versről versre tanulmányozása, amit 30 százalékban a gyülekezet aktuális alkalmaihoz (ünnepek, evangélizáció, esküvő, bemerítés stb) kapcsolódó témaszerű igehirdetések egészítenek ki.
Egyébként pár hónapja olvasom a blogodat és nagyon tetszik. 🙂
Kedves Endre!
Isten hozott a kommentelők között! Mark Driscoll tevékenységét szimpátiával figyelem: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=1102.
A 70-30 százalékkal én is kibékülnék. Valamilyen formában szerintem is szükség van időnként tematikus tanításokra.
Szerintem versről versre vagy bármi más módszerrel is lehet jól is meg rosszul is tanítani. 🙂
Az előttem íróval ellentétben szomorúan, mi több, erős ellenérzésekkel olvastam e cikket.
Ha már iyen jellegű összehasonlítás kerül az óvatlan olvasó elé, én Kálvin helyett Jézus véleményére inkább kíváncsi lennék.
Vajon Ő hogy érezné magát a golgotások közt? Nyilvánvaló, hogy nem egészen lehet ezt a kérdést megválaszolni, de miért is ekképpen írok? Mert Ő – aki Istennel egyenlő -, Szellemét olyan gazdagon osztotta, és osztja a golgotások közt, mint amilyen mértékben ma kis hazánk egyik gyülekezetében sem.(Nem vagyok Golgotás, és nem is szándékozom az lenni.)Ráadásul Jézus valószínűleg csüggedten hallgatná a kegyelmi kiválasztást ügyetlenül félremagyarázó kálvini érveket. Főleg a kálvini értelmezésű Jn.316-ot. Kb így hangzana a kálvinisták Jn.3.16-ja, ha őszinték lennének önmagukkal: Úgy szerette Isten a fél világot, hogy az egyszülött Fiát adta értük, hogy akiket kiválasztott, azok higgyenek benne, sőt, el ne vesszenek, hanem örök életük legyen.
Félreértés ne essék, nagy elismerője vagyok Kálvin értékeinek, de ez a golgotásokat, mint Isten gyermekeit lenéző, hitüket és szolgálatukat fentről lekezelő mód kiverte nálam a biztosítékot.
Kedves Jonas, az ilyen „Kálvin helyett Jézus” tipusú érvelés azért frusztráló, mert te is jól tudod, hogy Jézus számomra a tekintély, Kálvin más kategória. Ami a Golgotát illeti: én is tisztelem a hitüket és a szolgálatukat, azt hittem, ez átjön a cikkből. Viszont van kritikám is a mozgalommal kapcsolatban (elsősorban a kálvinizmussal szembeni averziójukat kifogásolom, melyet még hitvallásba is foglaltak), ezt a kritikát próbáltam olyan kontextusban elmondani, melyben azon van mégis a hangsúly, amit a Golgota erősségének tartok. Hogy szerintem Jézus mit gondolt a kegyelmi kiválasztásról, azt pedig – emlékszel – hosszabban is kifejtettem: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=1389.
Aki magát és mozgásterét entellektüelnek tekinti, az illet egy más csoportot ilyen formán az antiintellektualizmus jelzőjével. Ez élő hitű keresztyének közt – főleg a fenti kontextusben – véleményem szerint erősen disszonáns. Amennyiben – írásod szerint – ez Kálvint zavarná, az bizony az ő, és a vele egy húron pendülők értékmérője, ugyanis az Úr élő gyülekezeteiben örömmel fogadják az önmagukat megalázó, bűnbánó szívűeket, akár értelmiségiek, akár kevésbbé azok. Ez a biblikus háttér, ez a jézusi lelkület okozná Kálvin zavarát? Hisz minden bizonnyal ez a golgotás közönség összetételének háttere. Az állításod persze elképzelhető, hogy igaz, de ez esetben súlyos értékmérő is.
A másik nem ide illő kifejezés a kegyelmi kiválasztást „ügyetlenül” tagadó jelző. Persze valószínűleg csüggedten hallgatná Kálvin a kiválasztás golgotás tanítását, de attól még messze nem biztos, hogy a magyarázat valóban ügyetlen, legfeljebb Kálvin, vagy vele együtt te vélelmezed annak. De nem ezt írtad, hanem fentől, ex katedra lett kijelentve, hogy ügyetlen. Hát elsősorban ezek verték ki a biztit nálam.
Az alázatos, bűnbánó lelkület nem ugyanaz, mint az antiintellektualizmus. Az antiintellektualizmus gőg. Ugyanolyan gőg, mint az intellektualizmus. Az egyszerűség híve vagyok, de nem a leegyszerűsítésé: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=168.
Egy időben sokat hallgattam a golgotás érveket a kegyelmi kiválasztással kapcsolatban. Igen, az a véleményem, hogy ügyetlenek. Végül is ez a blog az én véleményemet tükrözi, szubjektív műfaj.
Sziasztok!
Úgy látom, hogy ez egy kényes téma, és nehezen lehet róla úgy beszélni, hogy az ne verje ki a biztosítékot. Magyarországon ugyanis nagyon sokszor tetten érhető mind a két szélsőség: az „okosak” és az „ostobák” büszkesége. Egyszerre vagyunk a „szakértők” és a „celebek” országa. E csoportok és sok-sok magyar ember hozzáállásában tetten érhető, hogy nem semlegesen áll az intellektus témájához, hanem büszke arra, hogy gondolkodó, vagy hogy épp „szarik” a gondolkodásra.
Teljesen mindegy, hogy ez a büszkeség öntetlségből (én tényleg okosabb vagyok) vagy kisebbrendűségi érzésből fakad (azért szarok rá, mert nem lehetek okos), szinte mindenkit védekezésre indít. Én védekeztem már azért, mert művelt, polgári családból származom (és így gondolkodom) és azért, mert nem vagyok igazán „magas értelmiségi” (egy ponton túl nem érdekel a gondolkodás).
Azt bölcsnek nevezem, amikor valaki tisztában van azzal, hogy hol áll, és abban mindenféle büszkeség nélkül meg van nyugodva. Isten nem az intelektusunk szerint ítél. Aki nem érzi támadva magát értelmiségiként az egyszerűek, vagy egyszerűként a nagy gondolkodók között. Ez a hozzáállás, közeg és közösség a krisztusi.
Mint aki jól ismerem a golgotát, mint egyházat, és aki sok más egyházban is forgolódom a munkám révén, annyit észrevettem, hogy a golgotában is legalább annyiszor vétenek (egyház-vezetői szinten) a fent leírt krisztusi lelkület és bölcsesség ellen, mint mondjuk a reformátusoknál, csak épp fordítva.
Mivel a téma kényes, nehéz beszélni róla. Az követeltetik meg, hogy a beszélő mindenképpen mentes legyen attól a büszekségtől, ami az „okosság” önteltségéből, vagy az „egyszerűség” kisebbrendűségi érzéséből fakad. Ha ez sikerül, akkor viszont Krisztusért fontos ezekről beszélni, hogy az egyházaink egészégesek legyenek, minden bűntől mentesek. Bár a cikk fókusza nem is ez volt, szerintem e tekintetben nem vétett a krisztusi lelkülett ellen.
Köszönöm, Dávid, bölcs gondolatok, minden szavaddal egyetértek.
Én Golgotás vagyok, nem olyan rég, pár hónapja, ezalatt még nem szembesültem explicit Kálvin-ellenességgel, tényleg azért hagytam ott egy pünkösdi közösséget, mert a Golgota ige- és Krisztusközpontúbb volt.
(eleve nem is olyan rég vagyok keresztény, kb november óta, tehát ez egy kezdeti helyekeresgélés volt.)
De a kérdésem: mit értesz az antiintellektualizmus alatt? – nekem, a pünkösdiek után kimondottan intellektuálisnak tűnt (nem bántás),
és például szimpatikus volt, hogy nem erőltetik hétről hétre a csoportos nyelveken szólást (amivel pl. Pál is egyetértene)…
plusz sok tekintetben nagyon is felnőtt és egészséges kiegyensúlyozottságot látok a karizmatikus és a hagyományos protestantizmus között – persze én nem vagyok teológus.
Kedves Eliyah! Senkit nem tanácsolnék el a Golgotától, nem is ez volt a bejegyzés célja. Valószínűleg jó helyen vagy. A pünkösdi-karizmatikus mozgalom után megértem, hogy a Golgota szinte intellektuálisnak tűnik. És a Golgota szerintem is alapvetően kiegyensúlyozott gyakorlatot képvisel a Szentlélek munkájával kapcsolatban. Azt is hadd hangsúlyozzam: nem az intellektualizmust pártolom! Az antiintellektualizmusról a fent belinkelt cikkben többet olvashatsz. A Golgota számára időnként kísértést jelent, hogy a hitet a gondolkodással szembeállítsa, de ne keresd benne a hibát, ha nem találkoztál még ezzel! Annak is örülök, hogy nem ütköztél még Kálvin-ellenességbe. Összességében nagyon jó dolgokat csinálnak a golgotások, szeretem és tisztelem őket.
Én is úgy gondolom, hogy a prédikáció legyen „rágombolva” arra, amit az ige mond, és a prédikátor ne a saját szabad asszociációt adja elő, amik csak lazán kapcsolódnak a textushoz.
Egyébként a versről versre haladó magyarázat nem minden golgotás lelkészre jellemző, az Igénél maradás viszont igen.
Én tapasztaltam olyat is vidéki golgotás gyülekezetben, amikor valaki egy történet egy nem túl lényeges versére (ApCsel – Pál búcsúja az efezusi vénektől) kisebbfajta gyülekezetvezetési elmélkedést alapozott. Ez nem volt igeellenes, de erőltetett volt arra a versre építeni (már nem tudom melyikre, vagy 5 éve történt :-))
Kedves Ádám!
Érdeklődéssel olvastam a cikkét. Először is, hálás vagyok Istennek, hogy vannak a történelmi egyházban olyan emberek is, akik nem kezdenek el zsigerből „szektázni”, ha meghallják a Golgota Gyülekezet nevét. A munka, amit végez akármelyik közösség soha nem a saját érdeme, hanem mindenkor Istené a dicsőség. Így hálás vagyok az Úrnak, hogy végezhetjük egyáltalán a szolgálatot.
Amikor az antiintellektualizmusról olvastam, akkor őszintén szólva, először kissé felháborodtam, de már többször megmutatta Isten, hogy először tudjam meg, miről kell véleményt alkotnom, mielőtt véleményt alkotok. Elolvastam az írását ebben a témában, de nem látom a Golgotára húzhatónak a három pontot, amit antiintellektualizmusként határozott meg. Az érzelmek szerepe is fontos, amint Őn is írt erről, de soha nem tapasztaltam, hogy a dicsőítés átvette volna az értelmes tanítás szerepét gyülekezetünkben. Megtérésem óta a Golgotába járok, és őszintén mondhatom, a tanítás volt az, ami megfogott és a mai napig ez jelenti számomra az igazi épülést, örömet.
Tanításainkban folyamatosan hangsúlyozzuk az Istennel való személyes kapcsolat rendkívüli fontosságát. Ezt nem csupán a bibliaórákon tesszük, mert ahogyan Őn is írta, a Biblia ismerete nem egyenlő Isten ismeretével. Szükség van a napi kapcsolatra, a megtapasztalásra a mindennapi életben. A cselekedetek a hitből fakadnak, mint gyümölcs a gyümölcsfán. Nem a tettek vannak a központi helyen, hanem a kapcsolat.
A harmadik egy igazán érdekes felvetés. Ha teológia alatt azt értjük, amit az egyházak tanítanak és nincs összhangban a Bibliával, akkor igen, teológiaellenesek vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk a tökéletes kijelentés és tanítás. Távol legyen! Nem vagyunk jobbak, különbek, szebbek, okosabbak, de mindenképpen ragaszkodunk a Biblia szavaihoz, mint elsőszámú kijelentéshez. Hisszük a „lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet” elvét. Soha nem bátorítottam tanítás közben, alatt, után az embereket arra, hogy ne gondolkozzanak. Ha nem gondolkozunk, akkor olyanok leszünk, mint a hajó a vihar közepén, amit ide-oda dobálnak a hullámok. Példaértékű a béreai keresztények hozzáállása, akik megvizsgálták Pál tanításait. Tanítom az embereknek a személyes felelősséget, hogy ne higgyenek el mindent, hanem mindent vizsgáljanak meg, és soha ne a tanító alapján döntsenek, hanem az üzenet alapján. Mindenképpen pozitív dologként ítélem meg, hogy az emberek növekedésről számolnak be és arról, hogy közelebb kerültek Istenhez és még mélyebben megértették a kereszt lényegét, mint előtte ismerték. Istené ezért a dicsőség!
Nem támadni akarom ezzel az Ön véleményét, csupán megosztani a saját tapasztalataimat. Isten áldja Önt és a munkáját!
Tisztelettel
Gulyás Gábor
lelkipásztor
Nyíregyházi Golgota Keresztény Gyülekezet
Kedves Gábor! Köszönöm, hogy megosztotta saját tapasztalatait! Isten áldja a szolgálatban, és adjon további gyümölcsöket!
Kedves Ádám!
Szerintem a Golgota sokszínűbb mint ahogy te ismered/emlékszel/gondolod.
Mint minden egyházban, nem csak egy gondolkodási irányzat van a Golgotán belül.
Például: 2 évvel ezelőtt elkezdtem teológiára járni Angliában (levelezőn), és csak pozitív visszajelzéseket és támogatást kaptam a Golgota vezetőitől – sőt volt aki felajánlotta, hogy kifizeti nekem a tandíjt. Tehát, elismerem, hogy én is találkoztam már ‘antiintelektualizmus’-sal, de szerintem nem fair ez a merész általánosítás, mert, ahogy mondtam: sokszinűbbnek ismerem a Golgotát mint ahogy itt írtál róla.
Továbbá: szeretem és értékelem Kálvint – és ebben nem vagyok egyedül a Golgotában. Tudom, hogy nem alap nélkül írtad azt amit írtál – de megint mondom: sokszínű a Golgota.
http://nickandrosemary.blogspot.com/search/label/Calvin
Sok mindent szeretem a Golgotáról. Amikor megtértem, kerestem egy gyülekezetet, és több helyen fordultam mielőtt találtam egy Golgota gyülekezetet, és ott maradtam, mert láttam egy kiegyensúlyozott, Biblia-központú, élő hitű közösséget, ahol ‘normális’ emberek tanították Isten igejét emberi nyelven. Sokat épültem a Golgotában és nagyon értékelem a szolgálatu(n)kat.
Nick Cady
lelkipásztor
Golgota Keresztény Gyülekezet, Eger
http://www.eger.golgota.hu
Kedves Nick! Köszönöm, hogy megosztottad a Golgotáról a véleményedet. Nem is vitatkozom veled, mert egyetértek: a Golgota is sokféle emberből és sokféle vezetőből áll. Én is a Golgotát „körüllengő” antiintellektualizmusról beszéltem, tehát nem azt állitottam, hogy a Golgota (és minden gyülekezete) antiintellektuális. És még ezt a mondatot is Kálvin szájába adtam (szerintem ő gondolná ezt), bár nem tagadom, én is gyakran így éreztem. Öszintén örülök annak, ha az antiintellektualizmus ma már kevésbé lengi körül a Golgotát, mint ahogy az emlékeimben élt.
Valóban elsősorban a saját tapasztalataimból indultam ki, illetve magyar és amerikai barátaim tapasztalataiból. Viszont Chuck Smith igehirdetéseit hallgatva is gyakran zavart az a fajta fundamentalizmus, amelyik magabiztosan és időnként pökhendien félresöpri a teológusok és tudósok munkáját, mint ami irreleváns a „valódi” bibliamagyarázathoz. Nem gyermeki alázatot éreztem ilyenkor Chuck Smith szavaiban, hanem inkább a tanulatlanság gőgjét, amit annakidején D. L. Moody is ostorozott. Néha egymás után néztem meg Chuck Smith és John Piper egy-egy igehirdetését, és azt állapítottam meg, hogy a jóval képzettebb Piper sokkal gyakrabban ismerte el, amikor tudása határához érkezett, és sokkal nagyobb tisztelettel beszélt más emberek gondolatairól, mint Chuck Smith. „Chuck” megkérdőjelezhetetlen tanítói tekintélye a mozgalomban emiatt még inkább nyomasztóan hatott rám.
Ezzel együtt, hadd mondjam el újra: alapvetően tiszteletet érzek Chuck Smith szolgálata és a Golgota tevékenysége iránt. Ha valakinek teológiai képzést kellene javasolnom, nem hiszem, hogy a vajtai bibliaiskolát ajánlanám, bár biztos vagyok abban, hogy rengeteg hasznos dolgot is tanulnak ott a diákok. De ha valaki gyülekezetet keres, feltétlenül a Golgotát is megemlíteném a lehetőségek között.
Isten áldását kívánom a mozgalomra! Tényleg.
Ui. I checked your blog. You preaching with Calvin looking over your shoulder every Sunday is very funny (and ironic)! 🙂
most talán némelyek számára megbotránkoztató sorok következnek, ugyanakkor ez az őszinte véleményem:
református vagyok és lelkész. mint gyakorló igehirdető szerettem volna én is igehirdetéseket hallgatni, olyanokat amelyekből én is töltekezhetek, erőt meríthetek, és akár tanulhatok is. a teológián tökéletesen megtanították velünk hogyan írjunk prédikációt… de valahogy nekem a református prekák mindig olyan szárazak, unalmasak és igen, leírom, Lélek nélküliek voltak. ha körbe néztek egy átlag ref. gyülekezetben egy vasárnap délelőtti istentiszteleten ezt a saját szemetekkel is láthatjátok. szerintem még maga a pap is unja a saját prekáját. szóval szerettem volna töltekezni, erőt meríteni és olvasgattam, hallgattam itt a neten ref. prédikációkat, de valahogy az összesbe beleúntam a felénél. bennem lenne a hiba? lehet. aztán teljesen véletlenül rátaláltam a budapesti golgotára és elkezdtem hallgatni, később nézni a tanításikat, igehirdetéseiket. kinek hogy tetszik. fantasztikusak. egyrészt igazán, tényleg építőek,másrészt szórakoztatóak, nem szárazak, hanem az ember issza a szavakat. hiányzik belőle az intellektualitás? én nem gondolom ezt. ezen kívül nagyon élvezem, hogy nélkülöz minden egyházias nyelvezetet a tanításuk. mai szavak, mai példák a ma emberének. és igen, a mai fiataloknak. a legtöbb kálvinista lelkész még ma is úgy prédikál mint az 1700-as években. nem csoda, hogy a gyülekezeteink, meg az egész egyházunk úgy néz ki ahogy. szerintem inkább csak tanulnunk lehetne és kellene a golgotásoktól. ők valamit nagyon profin csinálnak. a prédikálást biztos! én sokat tanultam tőlük ezen a téren. és nagyon erősen szimpatizálok velük. annyira, hogy ha tehetem (a saját szolgálatom miatt csak ritkán) igyekszem megfordulni a gyülekezetükben.
és tanulhatnánk tőlük alázatot is. nagyon sok ref.lelkész olyan gőgös és olyan lenéző a saját szolgatársaival szemben is, hogy fájdalmas. mintha a szolgálat szóban nem lenne benne a szolga….meg kellene értenünk, hogy mi lelkészek nem valami méltóságos urak és asszonyok vagyunk, hanem az Úrnak SZOLGÁI. és még sokáig sorolhatnám, hogy mi mindent kellene tanulnunk. sajnos én belülről nézve nagyon ki vagyok ábrándulva mindabból ami a mi egyházunkban folyik. ha Kálvin ma élne, tuti, hogy megreformálná az egyházunkat. ránk is férne!
A kálvinizmust elutasító cikkelyt nem lelem a linken… Vagy rosszul néztem, vagy már nem aktuális a dolog. 🙂
És akkor még az is lehet, hogy a végén Kálvin golgis lenne. 😉