Tegnap kijött a nyomdából Az apostolok hagyománya című monográfiám a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozat részeként. A kötet közel áll a szívemhez, mert egy évtizedes gondolkodás és nagyjából öt évnyi intenzív kutatómunka gyümölcse. A Libri a borítószöveggel ajánlja:

„Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.

A könyv három nagy részből áll. Az első célja az újszövetségi apostolfogalom kutatástörténetének áttekintése, valamint a fogalom eredetének és egységességének tisztázása, illetve az apostolok tekintélyes körének behatárolása.

A második rész a hagyomány eredetének pluralista és formakritikai magyarázatai helyébe javasol olyan alternatívát, amely számol egy kezdeti legitim, megbízható és normatív – hiszen apostoli – hagyomány létezésével.

A harmadik rész azt vizsgálja, hogy az apostoli tekintély hogyan működött a hagyománnyal való kapcsolatában – és arra a következtetésre jut, hogy az apostolok tekintélye alá volt rendelve a Jézustól kapott legkorábbi hagyománynak, ugyanakkor egyetlen legitim megfogalmazója is ennek a hagyománynak.

Szabados Ádám monográfiája – amely a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 2019-ben megvédett doktori disszertációjának átdolgozása – nemcsak hasznos, de végig érdekfeszítő olvasmány is mindenkinek, aki szeretné jobban ismerni és érteni az apostolok szerepét a keresztény hit kezdeti megfogalmazásában.”

A könyv itt vagy itt megrendelhető.

Egy hozzászólás a “Megjelent: Az apostolok hagyománya” bejegyzéshez

  • Tavaszieper says:

    Gratulálok Ádám a könyvhöz!!

    Nagyszerű dolog, hogy vannak olyan emberek, akik életük részéből időt adnak arra, hogy az Isten Igéjét mélyebben tanulmányozzák.
    Erre nagyon kevés ember hajlandó a mai rohanó világban.

    Azt látom ahogy a filozófia órán sorra vesszük a nagy gondolkodókat, hogy a világtörténelemre legjobban azok a gondolatok hatottak, amik olyan embetektől születtek, akik időt és energiát fordítottak az életükből arra, hogy tanulmányozzák, és írásba foglalják kutatásukból fakadó nézeteiket.
    Ez lehetett akár rossz nézet is, lehetett téves is, lehetett igaz is, de az igazi nagy munkák kimentek, és történelmet formáltak.Hol jó, hol katasztrófális irányba.

    De a változások mögött mindig ott van valahol elbújva egy eszme, egy valaki által definiált és megfogalmazott ideológia.

    E mögött az eszmék mögött sose találunk futkosó és rohangáló embereket, csak gondolkodó, a világ zajától elvonulni tudó kivételes életeket.

    Arra is rájöttem, hogy a gondolkodó embereket nem érdekli, hogy van e sikere az általa megfogalmazott gondolatoknak, mert ők nem az emberek elismeréséért gondolkodnak.

    Leírják amit megértettek, kiküldik a magyvilágba, és egyszercsak valahol, valakinél megfogan, és nagy fává nő.

    Így legyen Ádám a te gondolataiddal is.

    Még egyszer gratulálok!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum