A zsarnok és a mostoha

2021 júl. 29. | Divinity, Művészet, Társadalom | 0 hozzászólás

Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség tapasztalatait csiszolják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig érlelt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk belőlük. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.

Peterson szerint a régi történetek hat szereplővel jelenítik meg a világ alapstruktúráját. Ezek a következők: egy hős és egy rivális, két patriarcha – a bölcs király és a zsarnok –, valamint egy pozitív és egy negatív anyafigura. Ezek mögött ott van hetediknek a káosz, amely „bizonyos értelemben az összes többi eredő szülőhelye” (Túl a renden, 323). Peterson hangsúlyozza, hogy ezek mindegyike „egzisztenciális állandó”, vagyis az egyetemes emberi tapasztalás elemei, amelyekkel elkerülhetetlenül szembe kell néznünk, ha nem akarunk pórul járni. „A szereposztás részleges ismerete – akár tudatos, akár tudatlan – a védtelenséget eredményezi: naiv és felkészületlen leszel, könnyen a csalárdság, a harag, az arrogancia áldozatául esel.” (324) „Ha bölcs vagy, a politikai filozófiád magában foglalja mind a hét elemet, még ha nem is tudod kifejezni őket ezekkel a fogalmakkal.” (324)

A kanadai pszichológus szerint a liberálisok és a konzervatívok közötti különbség jól szemlélteti, milyen az, amikor a szereposztást csak részlegesen vesszük figyelembe. „A liberálisok erősen hajlamosak olyan helynek látni a világot, ahol a tekintélyelvű zsarnok elnyomja a jóságos istennőt (…) A konzervatívok ugyanakkor inkább azt tapasztalják, hogy a bölcs király – a biztonság, a rend, a kiszámíthatóság – térdre kényszeríti, megszelídíti és megfegyelmezi a gonosz királynőt – a természetet mint rendezetlenséget és káoszt. (…) Tehát van két különböző ideológia – mindkettő ’helyes’, de mindkettő csak a történet felét meséli el.” (322) Máshogy fogalmazva: míg a liberálisok a hat szereplő közül elsősorban a zsarnokra figyelnek, és azzal szemben határozzák meg céljaikat, a konzervatívok a világot inkább a gonosz mostohától féltik, és a bölcs királyban bíznak.

Ez a mitológiai térkép számos mai jelenséget tesz érthetővé. Bár Peterson a többi mitológiai „szereplővel” is foglalkozik, én most a zsarnokra és a mostohára szeretném a figyelmet irányítani, mert szerintem ez a legérdekesebb. Embertársaink egy része ösztönös elutasítással reagál a mindenkori apafigurára, mert elsősorban – vagy kizárólag – zsarnokot látnak benne. Az erős férfi vezető számukra az elnyomással egyenlő. A bölcs király is zsarnok, csak még nem lepleződött le. Ezek az embertársaink „nőiesebb” világot szeretnének, olyan környezetet, amelyben kevesebb a rend, az elválasztás, a tekintély, viszont több a természet, a bizonytalanság, a megtermékenyíthető káosz. (Bár talán még jobb, ha a káoszt mag sem éri, hiszen a férfierőben mindig ott az erőszak veszélye.) A női princípiumban a béke lehetőségét látják, az anyaméh lebegésének szabadságát, vagy épp a női szeszély izgalmát, az irgalmat, a gondoskodást, mindazt, amit szerintük a zsarnok elvesz vagy tönkretesz. Az ő történetükben a zsarnok alternatívája a jóságos anya, és viszont. A zsarnokot le kell győzni, az anyát helyzetbe kell hozni, és akkor a világ jobb hely lesz.

Embertársaink másik része a káoszban inkább a megkülönböztetés nélküliség ősi rendetlenségét látja, ezért azzal szemben van benne zsigeri ellenszenv. A rend védelmében a bölcs királyt támogatja, még ha az esetleg zsarnokká is válhat, hogy a másik oldalon ne kerülhessen uralomra a potenciális mostoha. Ezek az embertársaink a női oldalon jelentkező erőszak manipulációjára érzékenyek, és időnként a jóságos anyában is a mostohát sejtik, akinek mindent átkaroló, de hiú és könyörtelen könyörülete a rendet veszélyezteti. A bölcs király pozícióját védik, mert a megkülönböztetés nélküliség káoszát tartják az igazi veszélynek. Szerintük a zsarnok elleni harc figyelmen kívül hagyja a rosszabb zsarnokság lehetőségét, a gonosz mostoha manipulatív, bekebelező rémuralmát, amely végül nemcsak a férfit heréli ki, de a nőt is védtelenül hagyja.

A két törekvés módszerei különböznek, hiszen egyik inkább férfias, a másik inkább nőies fegyvernemet választ. A zsarnok patriarcha könnyebben tetten érhető, mint a gonosz mostoha, mert az eszköztára jellemzően nyíltabb és nyersebb. Az acélpengén máshogy csillan meg a fény, mint a mérgezett almán. Céljaik is gyakran eltérőek. A mostoha ellenségei a rendet nem tartják természetesnek, hiszen az természetfeletti bölcsességet és erőt kíván, és ha egyszer megvalósult, folyton küzdeni kell érte a fenyegető káosz ellen. A zsarnok ellenfelei a természetet tartják a jó rendnek, amelyen az ember erőszakot gyakorol, ha nem fékezik meg férfias ösztöneit. Ez olyannyira így van, hogy még a környezetpolitikában is megmutatkozik. A jóságos anyában reménykedők jellemzően a környezetvédelmet támogatják az iparral szemben, mert az iparban a zsarnokság fallikus beavatkozását látják, míg a király hívei időnként a környezetvédő mozgalmakban is inkább az ezotéria ősi csábítását vélik felfedezni, amely Gaia szüzességéért akár az ember teremtő erejét is kasztrálja.

Petersonnak igaza van, amikor arra figyelmeztet, hogy a szereposztás részleges ismerete naivvá és védtelenné tesz a valósággal szemben. Van zsarnok és van mostoha, de nem minden anya mostoha, és nem minden király zsarnok. Ha folyton a zsarnok ellen küzdünk, védtelenek leszünk a gonosz mostoha manipulációjával szemben. Ha folyton a gonosz mostoha manipulációjától védjük a királyt, lehet, hogy nem vesszük észre, amikor az már zsarnokká vált. A régi történetek tanulságait érdemes nekünk is leszűrnünk és megfontolnunk. A valódi hősök egyaránt legyőzik a zsarnokot és a mostohát, de közben támaszkodni tudnak mind a jóságos anyára, mind a bölcs királyra. Isten férfivá és nővé teremtette az embert, hogy mindkét princípium testet öltsön, a bűn miatt ugyanakkor mindkét princípium meg is háborodott. Jelenleg ebben a valóságban kell hőssé válnunk, de legalább megtalálnunk a helyünket.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK