A szeretet és az igazság tánca

2023 jan. 15. | Divinity, Elmélkedések, Exegézis, Spiritualitás, Teológia | 3 hozzászólás

Szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az igazság szeretet nélkül haszontalan, mert ha „minden bölcsességnek birtokában vagyok (…) szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2). De tegyük mellé mindig azt is, hogy a szeretet pedig „[n]em örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13,6). A szeretet igazság nélkül alaktalan érzelgősség, folyton változó indulat, amelyhez jogtalanul vesszük kölcsön ezt a régi szót. A szeretet és az igazság egymást feltételező kapcsolatáról legtöbbet talán Jánostól tanulhatunk, akit az egyházi emlékezet úgy tart számon, mint a „szeretet apostolát”, aki Istent is úgy definiálja, hogy „szeretet (ἀγάπη)” (1Jn 4,16). A második leveleként ismert rövid írásában, amelyre most a figyelmet szeretném irányítani, a szeretet és az igazság egymást feltételező voltára mutat rá.

A levél ezzel a megszólítással kezdődik: „Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, amely bennünk marad, és velünk lesz örökké. Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel.” (2Jn 1-3) Figyeljük meg ebben a két mondatban az igazság és a szeretet keringőjét! Ezt írja az Úrnő (a κυρία itt valószínűleg egy gyülekezet metaforája) gyermekeiről (feltételezhetően a gyülekezet tagjairól): „akiket igazán szeretek (ἀγαπῶ ἐν ἀληθεία)”. Szó szerint: akiket igazságban szeretek. A szeretet az igazságban történik, nem azon kívül. Úgy is lehetne fordítani, hogy az igazság által, de itt ez lényegében ugyanazt jelenti: a szeretet elválaszthatatlan az igazságtól, benne, általa történik. János ráadásul olyanok iránti szeretetéről beszél, akik ismerik az igazságot (οἱ ἐγνωκότες τὴν ἀλήθειαν), amely bennük is marad és velünk lesz örökké. A kegyelem, az irgalom és a békesség is ezzel a kettővel legyen velünk: igazsággal és szeretettel (ἐν ἀληθείᾳ καὶ ἀγάπῃ).

Az igazság és a szeretet kettőse olyan János számára, mint egy ellipszis két fókuszpontja, vagy mint egy páros tánc, amelyben értelmezhetetlen az egyik táncos mozgása a másik nélkül. Ez a keringő folytatódik a következő mondatokban is: „Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, akik igazságban járnak, úgy, ahogyan parancsolatot kaptunk erre az Atyától. Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást.” (2Jn 4-5) János annak örült, hogy talált olyanokat, akik az igazságban járnak (περιπατοῦντας ἐν ἀληθείᾳ), mégpedig úgy járnak abban, ahogy erre az Atyától parancsolatot kaptunk. Bevezeti tehát az erkölcsi dimenziót is: az igazság nem elvont elvek gyűjteménye, hanem járás, igaz élet, az Atyának való engedelmesség. Az igazság – ahogy az Ószövetség is tanította – mindenekelőtt ösvény, amelyen járnunk kell, és amelyről nem szabad letérnünk sem jobbra, sem balra, mert Isten parancsolata jelöli ki annak irányát. És ez az irány megegyezik a szeretettel: az jár igazságban, aki szeret.

Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a szeretet definiálja az igazságot: a szeretet az szeretet, és az igazság is az. Minden, ami szeretet, igazság, minden, ami nem szeretet, hamisság. Logikus volna, de János nem erre halad tovább, ehelyett visszafordul az igazság és a parancsolatok felé, hogy jelezze: az ellipszisnek két fókusza van, nem csak egy, a keringőt ketten járják. „Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsolatai szerint élünk: ez a parancsolat viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek.” (2Jn 6) A szeretet nem kerekedhet az igazság fölé, hogy azt megsemmisítse vagy feleslegessé tegye. Nem is definiálhatja önmagát, mert ha ezt teszi, megszűnik szeretetnek lenni, a szeretet ugyanis elválaszthatatlan a parancsolatokat adó Istentől, aki a szeretet (1Jn 4,16). A szeretetet Isten definiálja számunkra, mégpedig parancsolatok által, és ezek a parancsolatok kezdettől nekünk adattak. Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni (Mt 5,17). A törvény betöltése ugyan maga a szeretet (Róm 13,10), de a szeretet pedig a törvény betöltése, nem valami törvénytelen szentimentalizmus, ezért a szeretet például az, hogy „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét” (Róm 13,9).

Miért kell Jánosnak hangsúlyoznia, hogy a szeretet az Isten parancsolatai szerinti élet? „Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene; aki megmarad a tanításban, azé az Atya és a Fiú. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.” (2Jn 7-11) János válasza világos: azok miatt kell a szeretet és az igazság összetartozását hangsúlyozni, és a kettőt az Isten parancsolatai fényében látni, akik mást tanítanak. Mert sok tanító jön közénk, aki ezt a kapcsolatot felbontaná. Olyanokról van szó, akik túlmennek (προάγω) Krisztus tanításán (διδαχη τοῦ Χριστοῦ), és akiknek a testvérként való befogadása éppen a szeretet és az igazság ellen van, mert a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

Figyeljük meg, hogy János nem játszotta ki egymással szemben Krisztust és az ő tanítását. Nem mondott például olyat, hogy „a szeretet nem az igazsággal törődik, mert Krisztus az igazság”. János nem ismert olyan igazságot, amely független Krisztustól, de nem ismert olyan Krisztust sem, aki független a tanításától, vagy aki független Isten parancsolataitól. Krisztus ránk hagyományozta a tanításait is, hogy azokra tanítsunk meg minden jövőbeli tanítványt (Mt 28,19), akik a szeretet útját járják majd igazságban. A szeretet, az igazság és a parancsolatok János számára (mert Krisztus számára) egymástól elválaszthatatlan dolgok. Aki nem marad meg Krisztus tanításában, nem marad meg Krisztusban sem, és valójában a szeretetben sem. Aki olyan szeretetről beszél, amely független a Krisztus tanításától és az Isten parancsolatától, az János szerint antikrisztusi hitet vall, nem krisztusit. De az igazságban sem marad meg, aki nem szeret, mert Krisztus az Igaz Isten (1Jn 5,20), az igaz Isten pedig szeretet, és aki nem szeret, abban nincs meg Isten (1Jn 4,8), és nincs meg az igazság sem.

És mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez egy örömtelen gondolatmenet, hadd fejezzem be János konklúziójával: „Sok írnivalóm van nektek, de nem akartam papíron és tintával írni. Remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.” (2Jn 12) Az öröm teljessége az igazság és a szeretet táncában van, az Atyában és a Fiában a Lélek által, aki könnyűvé teszi számunkra a parancsolatokat (1Jn 5,2).

 

3 hozzászólás

  1. Erzsébet Gergely

    Hasznos számomra, mikor mennyei Atyám gondos felkészítését látom különböző élethelyzetekre. Ezek közé tartozik a fenti poszt is, amely arra tanít, miként kell: 

    1.)
    Igazság által szeretni azokat, akik ismerik az igazságot. 

    2.) 
    Óv azoktól, akik az igazságot felváltották a hamissággal, ám a szeretet fontosságát hangsúlyozzák.

    Egy videó kapcsán tovább gondoltam a fentieket és azt szeretném prezentálni, mikor igazság által vannak szeretve azok, akik üldözik Isten népét. Remélem sikerül érzékeltetni a beszélgetést! 

    “……… Berontottak, … nem is emlékszem hányan. Fel – alá rohangáltak a szobában és azt hajtogatták: 
    – “Írásos parancsuk van!”  
    Amit aztán soha meg nem mutattak. 
    – “Házkutatás!”
    Mire a férjuram hellyel kínálta őket: 
    – “Foglaljanak helyet Uraim!” 
    …, mondta utánozhatatlan szelídséggel és szigorúsággal. … Azt gondoltam, meg sem hallják a nagy keresgélésben. De valami történt akkor. A tiszt, az akciót irányító őrnagy leült velünk szembe és a többiek engedelmesen felsorakoztak mögötte. … Úgy beszélt nekik az uram, mint aki hatalommal szól: 
    – “Köszönöm … nekünk előbb meg kell tartani a reggeli csendességet!”
    Nem értik. 
    – “El kell mondanunk a reggeli imát.” 
    Értik. 
    – “Csak tessék, tessék, ne zavartassák magukat, itt se vagyunk.” 
    – “De, de, itt vannak.”
    .. mondta a férjem. Mintha bátorítani akarná őket.  Akkor elővette a Bibliáját, és a következő rész olvasta fel ….: 
    “A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal némelyek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg.” 
    …. Micsodákat! … Angyalokat! … Már megbocsáss, …. de …
    – “Imádkozzunk!”
    …. mondta. … Meghajtottuk fejünket, ő hangosan imádkozott, majd az “Ámen” után azt mondta: 
    – “Isten hozta önöket Uraim. Rendelkezzenek velünk!”
     … Hát ők rendelkeztek. …. Összeszedtek mindent amit a fiókokba találtak, aztán megbilincselték és elvitték, … az angyalok, .. elmentek az angyalok az én urammal, elment az én uram az angyalokkal, a Te angyalaiddal! …….”  

    Kb. 16:30 – tól 18:55 – ig:  

     https://www.youtube.com/watch?v=tjwa6CyRykE&t=1135s 

  2. Batvan

    A magyarban a “szeretet” szó nem adja vissza a görög agapé szó valós mély értelmét, ezért érdemes lenne talán ezt minden esetben másként megfogalmazni, hogy nagyobb hatással legyen az emberi lélek, gondolat számára. Nem könnyű a legmegfelelőbb szót megtalálni, inkább szószerkezetekkel, szavak sokaságával lehetne jobban illusztrálni: az Atyából származó, Atyáért önfeláldozó, mély mennyei szeretet, mely (cselekvő)képes az életét adni/feláldozni a másikért. Ábrahám ezt a szeretetet kapta/ismerte meg, hiszen képes volt az Úrért/nak a saját fiát (Izsákot) is feláldozni, de nemcsak Izsákot áldozta volna fel az oltáron, hanem magát az ígéretet is, a Magot, a Krisztust, amely Izsák magvonalában megígéretett számára, abban a reményben, hogy az Örökkévaló képest feltámasztani Őt/Őket. Hiszen Izsák feltámasztásában az ígéret Magjának a feltámasztása, feltámadása is megvalósult volna, így az esemény előképe lett a Krisztus valós önfeláldozó halálának és feltámadásának. Tehát a mennyei Atya önfeláldozó szeretete/szerelme a Krisztus önfeláldozásában teljessé vált, megvalósult, testté lett, valóságban és igazságban (alétheia), és ennek a szeretetnek az ismeretében kell az Atyát, a Krisztust és egymást is szeretnünk (agapao).

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK