„Füstölögtesse el ezt a pap az oltáron: tűzáldozat ez, az ÚR eledele.” (3Móz 3,11)
A fejezetben leírt áldozatot békeáldozatnak vagy közösségi áldozatnak nevezték. A selámím (שְׁלָמִ֖ים) szó gyökere békességre, jólétre, teljességre utal. Az áldozat azt fejezte ki, hogy az izráeliek egymással és az ÚRral békességben élnek, és ezt lakomával pecsételik meg.
Ebben az áldozatban az volt a különleges, hogy összekötötte a szövetséges népen belüli kapcsolatokat az Istennel való szövetséggel. A bemutatott áldozat „kövérje” (חֵ֫לֶב) eledel az ÚRnak (לֶ֥חֶם אִשֶּׁ֖ה לַיהוָֽה). Természetesen nem azért, mert az ÚR éhes lenne, hanem azért, mert az áldozati lakomának három résztvevője van: az izráeli felek, akik bemutatják azt, és maga az ÚR harmadikként. Akkoriban a zsíros részt tartották a legfinomabbnak, ezért Istennek adták azt égőáldozatul. Vagyis elégették az oltáron.
Ha egy zsidónak konfliktusa volt egy másik zsidóval, rendezhették azt egy békeáldozat bemutatásával. Szövetséget is köthettek egymással ezen az áldozati lakomán keresztül. Vagy egyszerűen csak megünnepelhették az egymással való kapcsolatot az ÚR jelenlétében. Akármi is volt a selámím aktuális indoka, az áldozat legjava mindig az ÚRnak járt. Az áldozati lakomán az ÚRé a főhely, az áldozat java pedig „az ÚR eledele”.
A békeáldozat csodálatos képe annak, hogy a teljesség az ÚR jelenlétében van, de a lelki egészséghez az egymással való békesség is elengedhetetlen. Amikor a testvérek egyetértésben élnek, az olyan, „mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára” (Zsolt 133,2)
Olyan, mint egy nagy lakoma – az ÚR előtt.
„Urunk, Téged illet a kapcsolataink ünneplésében a legjobb rész! Nélküled nem teljes egyetlen emberi kapcsolat sem. Éppen az a gond a legtöbb kapcsolatunkkal, hogy nem vagy jelen bennük. Vagy nem az első helyen vagy. Most azonban Hozzád jövünk, hogy veled ünnepeljünk! Köszönjük a felebarátainkat. Köszönjük a barátainkat. Köszönjük a testvéreinket. Köszönjük, hogy nálad van a békesség és a teljesség. Légy része a lakománknak! Ülj az asztalfőre! Hadd legyünk a házad vendégei!”
„…… Az áldozati lakomán az ÚRé a főhely, az áldozat java pedig „az ÚR eledele”.
A poszt olvasása után gyönyörűség a szívnek elmélyedni, amit bennem az alábbi gondolatok tovább fokoztak.
Az Úr Jézus maga tett bizonyságot arról, az Ő eledele cselekedni annak akaratát, aki Őt elküldte. (János 4:34). Amikor az Atyának való engedelmesség által táplálkozott, ezen interakcióban „asztalközösségben” voltak, ahol az Atya és Fiú is megelégíttetett. Számomra fölsejlik Jézus egyik legmeghökkentőbb kijelentésének mély szükségszerűsége:
„Ha valaki én hozzám jön, és nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt még a saját életét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:26)
Ádám ezt is írta: „Ebben az áldozatban az volt a különleges, hogy összekötötte a szövetséges népen belüli kapcsolatokat az Istennel való szövetséggel.”, azaz, Isten szövetségének elfogadás és az áldozat bemutatása megtisztítja az emberi érzések, és ezek által valódi lesz a szeretet.
Nagyon igaz, „… hogy a teljesség az ÚR jelenlétében van, …”