Elolvastam a Tóth Sárával készített interjút a Felszabtér blogon. Sárát még abból az időből ismerem, amelyiket élete „egyik legcsodálatosabb korszakának” nevez. Ezek azok az évek, amikor kapcsolatba lépett a MEKDSZ-szel és aztán a Harmat alapító-főszerkesztőjeként dolgozott. Nekem is meghatározó volt az az időszak, többek közt éppen azért, mert a MEKDSZ munkatársaként Sárával szinte minden nap hosszas beszélgetésbe elegyedtünk a közös Harmat/MEKDSZ-iroda konyhájában. Élveztem a társaságát és azt is, hogy megvitathattuk egymás gondolatait. Azok az évek elképesztően fontosak voltak az intellektuális ébredésemben, C. S. Lewis-t például Sárától „kaptam”, és egy idő után Kálvin is azt hiszem, valamelyest összekapcsolt bennünket. Később én is angol szakon végeztem, az egyetemen az irodalomkritika volt a filozófia mellett a kedvenc tárgyam, diplomadolgozatomat a középkori allegóriáról írtam. Teológusként is a teológia metaforikus természete lett a legizgalmasabb terület számomra. Amikor 2009-2010-ben posztgraduális tanulmányokat folytattam a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-n, kutatási témámnak részben ezt választottam. Lehet, hogy a 90-es évek hatása, de ma is nehezen találok a spiritualitást mélyebben meghatározó témát az irodalomelmélet és a teológia összefüggéseinél. Sárával osztozom tehát a metaforikus beszéd fontosságának elismerésében.
Talán ez az interjúban Sára legjobb gondolata: „Számomra a bibliai hagyomány, a teológia világa lenyűgöző, tágas és szép. Szerkezete minden gondolkodásnak van, és ez a lehető legjobb szerkezet, hiszen nyitva van a végtelenre.” Pontosan így van, engem is mindenestül lenyűgöz ez a tágas tér. Abban is egyetértek Sárával, hogy a teológiai gondolkodásnak figyelembe kell vennie az emberi tapasztalatot, ahogy Isten is tette, amikor a Logosz emberré lett. A tapasztalat ráadásul mindenféle irányban kalimpáló kacsokat növeszt, amelyek nem férnek az emberi kategóriáinkba, az isteni válasz pedig sokszor nem a probléma idő előtti megoldása, hanem a tökéletlenségeinkkel szembeni irgalom és hosszútűrés. Isten a saját nevét is úgy mondta ki, hogy „az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten”. Nem utolsósorban épp az irgalom miatt került a Kitelepítés nekem is a kedvenc olvasmányaim közé, hiszen a könyörület vörös fonálként húzódik végig a regényen. A könyv irodalmi tökéletessége ráadásul Chesterton írásainak hibátlanságával vetekszik. Visky Andrást természetesen nem követném mindenhová, hiszen ő a tapasztalattal foglalkozó író, én pedig elsősorban (ha nem is kizárólag) a kinyilatkoztatáson gondolkodó teológus vagyok, de az író talán megengedhet magának olyan szertelenséget, amit a teológus teológusként nem. A tanítók nagyobb ítéletben részesülnek.
Éppen ez az oka viszont annak, hogy erről a közös alapról kiindulva teológusként is szeretnék pár gondolattal reagálni a teológia területére merészkedő bölcsésznek: Sárának. Az egyik rögtön a metaforák és a misztérium kérdése. Amikor a hívők – lényegében felekezettől függetlenül, az egyházatyáktól a reformátorokon át a nem éppen „evangelikál” Wolfhart Pannenbergig – a helyettes bűnhődést valamilyen formában a keresztény hit sine qua non-jának nevezik, a történelem minden kétséget kizáróan legfontosabb metaforáját veszik komolyan: az Isten Bárányát, aki hordozza a bűneinket. A katolikus mise liturgiájában az ostya felmutatásakor is az hangzik el, hogy Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ez a metafora félreérthetetlenül Krisztus engesztelő áldozatára vonatkozik, aki helyettünk szenvedett, helyettünk lett átokká, hogy mi üdvözülhessünk. Felkavaró metafora, különösen a 21. századi nyugati embernek, aki másfajta áldozatkultuszon szocializálódott. Botrányosan bűnközpontú, sőt, büntetésközpontú metafora, időnként a jog félelmes nyelvezetébe öltöztetve, de több ezer év kultikus gyakorlata van mögötte, egyszerűen nincs keresztény hit, nincs bibliai megváltás helyettes bűnhődés nélkül. Ezt persze el lehet mondani olyan ügyetlen hasonlatokkal is, amilyen a Sára által említett falusi tanító példája, meg ügyesebbekkel is, de hát éppen az irodalom területén mozgó emberek tudják, hogy a metaforával való helyes bánásmód a zseni jellemzője.
És nem mindenki az. A helyettes bűnhődés bibliai metaforái viszont Isten zsenialitását mutatják. A bőrruha, amibe az első emberpárt öltöztette, Ábrahám és Izsák drámája a Mórijja hegyén, a lévita áldozati rendszer, a vétekáldozat, a nagy engesztelés napja, a szenvedő Szolga alakja, aki népe bűnéért ártatlanul szenved, hogy akikért a büntetést kapja, megigazulhassanak (jogi metafora), mind-mind azt a gondolatot foglalják képekbe, hogy Isten Fia helyettünk hal meg, hogy nekünk ne kelljen bűnhődnünk. Ez nem egy evangelikál szubkultúra rideg és személytelen tana, hanem Isten személyes áldozata értünk, amely évezredek óta felkavaró képekben is megjelenik. Amikor Sára pellengérre állítja a helyettes bűnhődés tanát, nem egy szűk fundamentalista csoport rugalmatlanságát karikírozza ki, nem is az evangéliumi mozgalmat, amelynek ez a tan abszolút elengedhetetlen, még csak nem is az egyházatyákat, akiknek a helyettes bűnhődés egyöntetű, közös meggyőződésük volt, hanem Isten Bárányát. Ez nem művészi szabadság, hanem intellektuális engedetlenség a kijelentett misztériummal szemben.
Művészi szabadságot említettem, és ez át is vezet a szabadság általánosabb kérdéséhez, amelyre Sára többször kitér az interjúban. Mivel érzelmileg érint, a lényegi mondandóm előtt szeretnék egy kevésbé lényeges részletre kitérni, hogy azt aztán el is tegyem az útból. A Felszabtér mint név kifejező, de számomra nem fog soha a szabadság szóra rímelni. Sokunknak inkább azt a nyelvi játékot testesíti meg, hogy az egyenlőség nevében kikényszerített elnyomó társadalmi kísérletekről a szabadságra kellene asszociálnunk. A Felszabadulás terét neveztük a szocializmusban „felszabtérnek”, és ha valamit, akkor nekem épp a blog által is képviselt társadalmi törekvéseket biztosan nem könnyű a szabadság fogalmával átfedésbe hoznom. A Sára által szőr mentén említett woke térfoglalás minden, csak nem szabadság, a szabadság képviselete ma sem azon az oldalon van. Ezt egyre több klasszikus liberális is így látja, nem véletlen, hogy az egykori New York Times publicista Bari Weisstől, a nyíltan homoszexuális Dave Rubinon és Douglass Murray-n át, olyan szabadságszerető pszichológusokig, mint Jonathan Haidt és Jordan Peterson, vagy akár a tényleg liberális és félelmetesen kreatív Elon Musk, tömegesen sodródnak a konzervatív politikai oldalra. Akármit is gondolunk Trumpról, ő sem a hagyományos amerikai nagyvállalatok és gőgös középosztálybeliek vállán került a hatalom közelébe, hanem a demokrata elit által megszégyenített, virtuális eltörlésre ítélt és rohamosan elszegényedő, Hillary Clinton által csak „basket of deplorables”-nak nevezett rétegek támogatásával, akik fuldokolnak a progresszió egyre gördülékenyebben működtetett hatalmi gépezetétől. Erről már 2016-ban is írtam, azóta hatványozottan igaz. Ha valakinek teljesen értelmetlen ez a gondolatmenetem, kérem, nézze meg a Richard Jewell balladája című filmet Clint Eastwood rendezésében. Pontosan arról van szó, ami abban a filmben történik. Attól tartok, a Sára szerint következetes demokrata szavazó Marilynne Robinson is egy korábbi időszak sztereotípiáiban ragadt le. Trump bázisa „flyover” Amerika lenézett és elfeledett népe. A hatalmasok már a másik oldalon vannak.
De ennél talán sokkal fontosabb a szabadság egy mélyebb aspektusa, amely nem a viszonylagos politikai mozgások megítéléséről szól, hanem az emberi természetről és arról az országról, amely Jézus központi üzenete volt. Ez az az ország, amit Szent Ágoston a Római birodalom alkonyán az Isten városának nevezett. Az Isten városa legfontosabb jellemzője a szabadság. Az a szabadság, amely nem a szenvedélyeink és vágyaink megéléséről, hanem azok megszenteléséről, Isten akaratával való összhangba hozásáról, azaz a kegyelem működéséről szól. Ágoston egy pillanatig sem tudott volna olyan szabadságot elképzelni, amely meghagyja őt vágyai céltévesztettségében, hiszen a vágyak céltévesztettsége maga volt a rabság, a legsúlyosabb rabság. Ha valaki ebben kételkedik, az pedig olvassa el a Vallomásokat. Elképzelhetetlen lett volna Ágostonnak az a gondolat, hogy a homoszexuális vágyak megélése vagy a nemünkkel kapcsolatos téveszmék megerősítése bármilyen összefüggésben a szabadságot vagy akár Isten irgalmát jelölje. Ágoston számára Isten irgalma a céltévesztettségből való megtérést jelentette. „Azután gyöngéd és igen irgalmas kezed, Uram, lassan-lassan összeigazgatta szívemet.” (Vallomások, 6.V.1) Amikor Sára a homoszexuális vágyak kapcsán az irgalmat a céltévesztettség megélésével kapcsolja össze, nemcsak Ágostonnal kerül ellentétbe, de a mi Urunkkal is, az irgalmas Jézussal, az Igazzal, aki azt mondta, hogy ha be akarunk menni az Isten országába, ki kell vájnunk a jobb szemünket, vagy le kell vágnunk a jobb kezünket, ha az akadályoz. A házasságtörőnek ugyanarra a szabadságra van szüksége, mint a homoszexuális kapcsolatban élőnek: az Isten irgalmára, amely összerendezi a rendezetlenül ágaskodó vágyakat. Félő, hogy különben nem megyünk be az Isten városába.
A Jézus és Ágoston által tárgyalt belső összerendeződés ellentéte az engedetlenség. Olyan van, hogy a hit engedelmessége (vö. Róm 1,5; 16,26), olyan viszont nincs, hogy a hit engedetlensége. Sára az interjúban Bonhoefferre utal, aki szerint néha bűntudatot kell magunkra vennünk, hogy a lelkiismeretünk tiszta lehessen. Vannak etikai határhelyzetek, amikor nehéz megtalálnunk a hit útját és paradoxonokba ütközünk. A szexuális etika azonban nem tartozik ezek közé, és Bonhoeffer épp arról ír a Követés című könyvében, amit a hitleri pokol éveiben fogalmazott érett teológiai krédóvá, hogy a hit engedelmesség, az engedelmesség pedig hit, és a kettő elválaszthatatlan. Ha nem tudunk engedelmeskedni, higgyünk, és ha nem tudunk hinni, engedelmeskedjünk. A hit olykor intellektuálisan is nehéz, sőt, egyenesen elhordozhatatlannak tűnik. Talán itt is erről van szó. Amikor az LMBTQ-ügy politikai sibbóletté válik, mi pedig valamerre erősen elköteleződtünk (Sáránál ezt talán nem oktalan feltételezni), nagy a kísértés, hogy azzal ellentétes oldalra helyezkedjünk, ahol politikai ellenfeleink exponálják magukat. Jelen esetben az LMBTQ-ügy kormánnyal ellentétes oldalára. Találhatunk indokokat, hogy ezt miért tegyük, de ennek az a kockázata, hogy az utunk a Megváltó tanításával is ellentétes irányba kezd haladni. Nem azért, mert Jézus a kormány oldalán állna, hanem mert ő az Isten Szentje, aki mindenki felett ítélni fog. Ha feladjuk a szentséget, az irgalom és a szépség sem sorakozik fel mögöttünk, legfeljebb valami ócska utánzatuk.
A nők viszont valóban képesek mély barátságokra.
Mindaddig, amíg vannak teológusok, akik szerint a helyettes bűnhődés bibliai metaforái Isten ZSENIALITÁSÁT mutatják, nagyon jó, hogy vannak olyan „teológia területére merészkedő” bölcsésznők mint Tóth Sára. A helyettes bűnhődés tana és annak bibliai képei nem azért nagyszerűek, mert kimagasló emberi intellektusról (zsenialitásról) tanúskodnak, hanem éppen arról, hogy ez a tanítás meghaladja az intellektust, az észt, az emberi igazságot és az ítéletkalkulust. Ahogyan Aquinói Szent Tamás mondja: „Krisztus szenvedésben megmutatkozó szeretete jóval felülmúlja azok gonoszságát, akik megfeszítették őt.” Isten is képes mély barátságokra (pl Ábrahámmal), kövessük őt ebben is.
A zsenialitás (genialitás) a görög γεννάω igéből származik, ami azt jelenti: nemz, teremt. A zsenialitás tehát elsősorban a kreativitással van kapcsolatban, ami Isten számunkra egyik legelőször elismert vonása: „Kezdetben teremtette Isten…” Minden emberi metafora Isten Szóval való teremtésének mimézise.
Uh, nem tudtam, hogy így használjuk a magyar nyelvben a „zsenialitás” kifejezést! 🙂 De ha így érvelünk, akkor a genderelmélet is lehet krisztológia? (A „gender” sokkal inkább visszavezethető a γεννάω-ra.)
Pár hete egy keresztény könyves standnál beleolvastam Tóth Sára Táncol a por c. kötetébe. Érdekes élmény volt. Szépen és jól ír. Természetesen kíváncsiságból a genderről szóló írásával kezdtem. Tulajdonképpen egy csomó mindennel egyet is tudtam volna érteni, de csak olyan sűrű széljegyzeteléssel, ami már szinte egyet nem értésnek számítana.
Csak egy korrekció: a „zseni” szó a latin „genius”-ból származik, aminek az eredeti jelentése: „római néphit szerint egy szellemi (isteni) lény, «nemtő», ki mint szellemi mása az anyagi lénynek, különösen az embert (de helyeket, helységeket, államokat stb. is) a lét kezdetétől (melyre mint személyesített nemző elem maga állította elő) végeig (mely után vagy a világosság országába tért vissza, vagy mint «Lar» tovább élt) kisérte, és az emberek örömeiben és bánataiban osztozott. Különösen születésnapon, menyegzőn vagy más ünnepélyes alkalommal szókásban volt, hogy mindenki a maga geniusának áldozzon; védelme alatt állott jelesen mind az, mi a családot szorosabb értelemben illette, mint szülés stb. (l. genialis). A vidám élvezetet éppen úgy kedvelte, mint maga az ember, kinek örömteljes létével saját magáé volt egybe kapcsolva” (Finály)
A szó a mai értelmét a romantika zseni-mítoszán keresztül nyerte el, tehát jelentését tekintve semmi köze a latin etimológiához.
Kedves Ádám!
Tegnap lelkesen osztottam meg Sára cikkét ezekkel a szavakkal:
„Ha szeretnétek egy olyan keresztény gondolkodótól olvasni, akinél a hit kritikus ereje és a gondolkodás hitvalló szépsége találkozik, annak szeretettel ajánlom egykori PhD hallgatóm, ma kollégám és barátom ma megjelent írását. Érdemes 10 percet fordítani a cikk elolvasására.”
Véleményemet a Te meglepően gyors, a személyes kitérőktől nem mentes, ám megnyerő intelligenciával és professzionális teológiával írt reflexiód után is vállalom.
Véleményem kifejtésére több időre és elmélyülésre lenne szükségem. Most csak néhány széljegyzetre vállalkozom.
Kérem, hogy a gondolkodás szabadságát senkitől se tagadjuk meg! Ha a hittételeket gondolkodás nélkül mantrázó „teológusok” és Tóth Sára között kellene választanom, akkor egyértelműen Sárát választanám. Ha a nem militáns, hanem a szelíd diskurzust választjuk, talán hamarabb eljutunk az igazsághoz, természetesen akkor, ha azt szeretjük és együtt keressük. Kedvenc evangélikál teológusom, Mark Noll híres mondatát már sokszor idéztem:“Stick to your principles, honor others as made in the image of God, believe you do not have all the truth, and lighten up.” Szerindet Te ennek a jegyében írtad a hozzászólásodat?
Vannak gondolatok, amiben közel állok Hozzád. Az „Isten Bárányát” én is nagyon szeretem, s a metafora vagy a tüposz kibontását a hitünk szempontjából elengendhetlenek tartom. 2Kor 5, 18-21 a keresztény hit legsűrűbb összefoglalása. Ám itt – és máshol is – nem „büntetésről”, hanem a bűn iszonyatos terhéről és annak elhordozásáról van szó.
Nem az Atya büntetéséről van szó, aki a Fiú feláldozásával „megváltozik”, hanem Krisztus önként vállalt, irántunk megmutatkozó végtelen szeretetéről, aminek következtében nem a szigorú Atya változik meg, hanem nekünk kell megváltozni, ha felfogjuk, mit tett értünk Krisztus. Luther így fogalmaz:
„Ő magára vette a mi bűnös természetünket, s nekünk az ártatlan és győzelmes személyét adta cserébe. Ebbe vagyunk tehát felöltöztetve, s immár szabadok vagyunk a törvény átkától, mert Krisztus önként átok lett érettünk, ezt mondván: Emberségem és istenségem áldás nekem, s nincs semmire sem szükségem. De megüresítem magam (Fil 2,7). Magamra veszem ember a te ruhádat és maszkodat; ebben a ruhában fogok járni, ebben fogom elszenvedni a halált, azért hogy te szabad légy és megmeneküljél a haláltól. Így, amikor a mi emberi maszkunk volt rajta, abban a maszkban ő hordozta az egész világ bűneit, elfogták, szenvedett, keresztre feszítették és meghalt miérettünk, mert átkokká lett. Ám, mivel Isten volt és Örökkévaló személy, a halál képtelen volt őt megtartani. Ezért harmadnap feltámadott a halálból, és most örökké él, nincs rajta immár sem bűn, sem halál, sem a mi maszkunk többé, hanem tiszta igazságosság, élet és örökkévaló áldás (LW 26,28)
A másik téma.
Arra rájöttem, hogy a homoszexualitás kérdéséről könnyű elvileg (nekem is, mint ahogy korábban is tettem) teologizálni. Számomra, miután sok (neves!) evangelikál vagy a hitét komolyan gyakorló személyről tudtam meg, hogy a gyermekéről kiderült, hogy meleg, az eddigi merev gondolkodásom finomodott.
Ádám, mi lenne, ha a Te gyerekedről is előbb-utóbb kiderülne, hogy meleg? Tudom, imádkoznál érte, orvoshoz vinnéd, „elvonókúrára” küldenéd, talán a végső esetben cölibátusra is bíztatnád – de ha mindezzel együtt mégsem megy? Vajon nem az elfogadás, a befogadás lenne-e a méltó keresztény válasz?
Az a gondolat (amire fent utalok), hogy a metaforák ügyes használata a zseni jele, Arisztotelésztől származik. Kicsi az esélye annak, hogy ő a romantikából vagy akár a latin nyelvből vette át a zseni és a zsenialitás fogalmát.
Még egy rövid Luther – idézet a felszabtérhez való megjegyzésedre.
„Nem apostoli tanítás az, amelyik Krisztusról nem ejt szót, még ha Szent Péter vagy
Szent Pál tanítaná is. Ellenben mindaz, ami Krisztust hirdeti, apostoli tanítás, még ha
Júdás, Annás, Pilátus vagy Heródes szájából származnék is.” (LUTHER: Előszó Szent Jakab
és Júdás leveleihez [1522] 1995, 158. o.)
(Nem mintha Kajafásnak tartanám MT-t. De jó lenne a személyes előítéletektől megszabadulni.)
Létezik olyan Arisztotelész-fordítás, ami használja a „zseni” szót? Őszintén meg lennék lepve, de ha hozol egy példát, elhallgatok!
Addig, segítségül itt a Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása: „zseni [ë v. e] főnév -t, -je [e] (régies írva: genie is)
Lángeszű, lángelméjű ember; lángész, lángelme. Költői, matematikai, pénzügyi zseni; alkotó, teremtő zseni; vad zseni: a) (rendsz. gúnyos) némely tekintetben a zseniális emberre jellemző képességeket mutató, másrészt azonban parlagi észjárású, műveletlen ember; b) (ritka, gúnyos) mindenáron való eredetieskedésével és a zsenikre jellemzőnek tartott különcködés utánzásával feltűnést keltő v. feltűnést kelteni akaró fiatalember. Zsenijét az egész világ elismeri. Az ég, a fátum, Majd minden jámbor költőt s büszke genieket | … üldöz. (Berzsenyi Dániel) Mindenha támad hős, zseni; De népe föl nem ismeri. (Reviczky Gyula) Elméletét csak egy nagy költői zseni szép álmának tekinthetjük. (Ambrus Zoltán) Ady az Emberiség nagy vallásának híve, amely annyira egyszerű …, hogy … csak a zsenik tudják ma látni és vallani. (Babits Mihály)”
Máté ev. 10:32-39
Kedves Lev Király,
őszintén szólva időpocsékolásnak tartom a zseni szó etimológiáját tovább firtatni, mert a fenti gondolatom nem függ tőle. Az Arisztotelész-idézettel tele van az internet, én sok évvel ezelőtt talán a Poétikában olvastam, de az is lehet, hogy máshol. A Genius szóról szóló Wikipedia cikkely (aminél lehet megbízhatóbb forrás) a latin szót a görög gennaó igére vezeti vissza, és a kreativitással hozza összefüggésbe. Nekem ez a jelentés rendben van, de ha más a szó eredete, a gondolatmenetemen az sem változtat.
Kedves Tibor,
köszönöm a megtisztelő hozzászólásodat. Azt kéred, hogy „a gondolkodás szabadságát senkitől se tagadjuk meg”. Ebben a szellemben írtam meg a fenti reakciót, magam is szabadnak éreztem magam a megszólalásra. Ahogy más témák kapcsán is.
1) Krisztus engesztelő haláláról szóló gondolataimat (amelyek teljesen összhangban vannak Luther felfogásával) ebben a cikksorozatban fejtettem ki hosszabban is. Isten szeretete nyilván központi motívuma Krisztus áldozatának, de a harag és a büntetés sem fejthető le róla, hiszen „a mi vétkeinkért kapott sebeket”, Isten „őt sújtotta mindnyájunk vétkéért” (Ézs 53). Erre utal az átok szó is, amit Krisztus szeretetből magára vállalt helyettünk. Athanasziosz ezzel kapcsolatban mondta: „az Ige magára vette az ítéletet, és mindannyiunkért testben szenvedve mindenkinek üdvösséget ajándékozott”.
2) A homoszexualitás megítélése véleményem szerint nem attól függ, hogy mit érzünk a gyermekünkkel kapcsolatban, ahogy az sem ettől függ, hogy bármely más dologban, amit Isten szava helytelenít, felmenthetjük-e azt, akit szeretünk. Ellis Potter jegyezte meg egy alkalommal: „Nem bízom a könnyeimben.” A szeretetünkön viszont nem kell változtatnunk amiatt, mert a számunkra fontos emberek bűnbe keverednek. Természetesen fiamként szeretném a fiamat akkor is, ha homoszexuális életet élne, de tudná, hogy mélyen helytelenítem azt, ahogy él. Ez lenne a helyzet akkor is, ha nyerészkedne, házasságtörést követne el, esetleg politikusként sikkasztana.
Az elfogadás/befogadás kérdésére egy egész Tűzfal podcast epizódot szántunk: Mindig erény az elfogadás? (Bolyki László lelkigondozóval, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjával beszélgetünk.)
Döbbenetes milyen alattomosan terjed egyeseknél a nőket bálványozó és másoknál a „mi lenne ha” feltevésekkel indított érzelmekre ható „elfogadás” kora.
Istennek, Isten Igéjének velem szemben is igaza van, rokonommal és barátommal szemben is igaza van.
A bűn akkor is szörnyű, ha hozzám közeli személlyel vagy velem kapcsolatos. Akkor a legszörnyűbb.
.
„… aki Velem nem gyűjt, az tékozol.”
(Máté ev. 12:30b)
Ha embertársaimat nem akarom megtéríteni a bűneikből, akkor veszni hagyom őket. Ez is szeretetlenség.
A szeretet más, több, mint az elfogadás.
Az elfogadás azt mondja: el kell fogadnom a másik embert a gondolataival, tetteivel együtt.
A szeretet így szól: szeretnem kell a másik embert, akkor is, ha gondolatait, tetteit nem tudom elfogadni.
(vö.: Jel 2:4,6)
Ne érezd sértésnek, de te is ilyen felszínesen foglalkoztál Sára cikkével – a lényeg elsiklott, míg kevesbé fontos részletekbe rétori pózzal beleálltál. Neki is ennyire esik jól.
Ádám, jól értem?
„Természetesen fiamként szeretném a fiamat akkor is, ha homoszexuális életet élne, de tudná, hogy mélyen helytelenítem azt, ahogy él. Ez lenne a helyzet akkor is, ha nyerészkedne, házasságtörést követne el, esetleg politikusként sikkasztana.”
Tehát a homoszexuális élet ugyanolyan súlyú bűn, mint a nyerészkedés, a házasságtörés vagy a sikkasztás? Tehát nincs „kis” és „nagy bűn”? A füllentés ugyanolyan súlyos bűn, mint a pl. a gyilkosság?
Egyébként mit szólnál ahhoz az „eretnek” megfogalmazáshoz, hogy a bűn tulajdonképpen „ártás”. Ártok a felebarátomnak, ártok önmagamnak, ártok Istennek. Érdekel a véleményed…
Kedves Lev Király,
csak arra akartam kilyukadni, és elnézésedet kérem, ha nyers volt a fogalmazás, hogy a mondatom értelme nem függ a zseni szó etimológiájától. Tehát akkor is kifejezi a mondanivalómat, ha igazad van, és akkor is, ha nem. Köszönöm a hozzászólásodat.
Sára gondolataiból arra reagáltam (egy részére egyetértően és helyeslően, más részére kritikával), ami nekem fontos volt belőle. Nem akartam minden mondatát elemezni, nem ez volt a célom. Feltételezem, hogy Sára elég intelligens ahhoz, hogy ezt értse. Ha nem akart volna hatni, nem adott volna interjút. Rám így hatott.
Kedves Tibor,
jól értesz, a homoszexuális cselekedet a Szentírás kijelentése szerint olyan bűn, amelynek gyakorlása kizár az Isten országából (vö. 1Kor 6,9-11). De meg lehet belőle ugyanúgy térni, mint a bálványimádásból vagy a nyerészkedésből, hiszen Pál szerint Korinthusban is ez történt.
Pszichológusként mindig nehéz szívvel olvasom, amikor keresztény szervezetek/emberek/vezetők ,,lelkigondozói” érveket hoznak fel alapvető igazságok képviselete ellen. Egyszerűen nem értem. El vagyok keseredve.
Egyrészt, egy terapeuta nem egy joviális mackó, aki mindent elfogad. Talán ez hatványozottan igaz lehetne egy keresztény lelkigondozóra.
Másrészt, pont a nemváltás kérdésében maga a szakma is eléggé megosztott nemzetközi szinten is. Így számomra több, mint furcsa ,,lelkigondozói”szempontokkal érvelni.
Míg sok szekuláris terapeuta vállalja akár a teljes megszégyenítést szakmai körökben, de kitart alapvetően biblikus igazságok mellett a homoszexualitás, vagy a transzneműség kérdésében, addig keresztény értelmiségiek, teológusok ,,gondolkodnak”, ,,csak kérdéseket tesznek föl”, ,,keresik az igazságot”… Feje tetejére állt a világ!
„Füllentés”, hazugság is lehet halálos bűn (ApCsel 5. rész, Anániás és Szafira).
Anániás és Szafira a Szentléleknek hazudtak (Apcsel 5,3).
Ez nem ugyanaz, mint amikor egy 13 éves fiú „füllent” a barátjának.
Vagy talán neki is azonnal meg kellene halnia?
Kedves Freud,
kifejtenéd, melyik érvet milyen kontextusban találtad „lelkigondozói érv”nek?
előre is köszönöm a választ!
Fabiny Tibor, Anániás és Safira valóban a Szent Léleknek hazudott, de ettől még „se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.”
Bumm! Megint az igével vertetek fejbe, bár a felsorolásban az én 13 éves füllentőmet nem látom. Én is tudnék, de nem szeretek verekedni, sem az igével, sem mással. Gondolkodni annál inkább. Isten Igéjéről is.
Bűnök rangsorolásának joga az Úré (maradjon).
.
Rosszat jónak mondanom, vagy jót rossznak: hazugság. Súlyos bűn lehet.
Személyes bizonyságtételem, a bűn-kérdéshez:
Több mint negyven éves hívő múlt után, két évvel ezelőtt feltétel nélküli engedelmességet ígértem az Úrnak.
Mi volt az első kérése?
„Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.”
Talált. Az Úr a rosszkedvűségemet tette BŰNné!
.
Második lépésként megmutatta, hogy Ő minden embert tud szeretni. Én még nem… Van életcél!…
Harmadik leckém volt: nincs kifogás, nincs indok rosszkedvűnek lenni: jóval kell viszonozni a rosszat is.
Tanulok…
Én is Tőled.
Tisztelt Fabiny Tibor!
Ha a fiam lop, meg a barátom fia is lop, meg a szomszéd fia is lop, akkor a lopás nem bűn?
Ha a fiam házasságot tör meg a barátom fia is házasságot tör, meg a szomszéd fia is házasságot tör, akkor a házasságtörés nem bűn?
Vagy pontosan az elfogadás, befogadás mint keresztény válasz alatt mit ért? Mert így levegőben hagyni mondatokat nem korrekt.
„Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.”
Ha pedig az én fiam lenne homoszexuális első körben magamba néznék, mert valamit rettentően elrontottam a nevelésben. A homoszexualitás nem genetikai eredetű, tehát valami környezeti hatás okozza. Az ismerőseinek is azt javasolhatná talán először, hogy tartsanak önvizsgálatot, hol tévesztettek utat, mit rontottak el a nevelésben, nem az a megoldás, hogy pontosan nem is tudom, mi Ön szerint a megoldás, mert azt nem fejtette ki. Csak úgy a levegőben lóg. Elfogadjuk, befogadjuk. Pontosan mit fogadunk el? Hogy bűnben él, vagy mit? Kérem fejtse ki nekem, érteni szeretném. Sőt! Nem is kell kifejteni.
Egy egyszerű kérdésre válaszoljon legyen szíves: Bűn-e a homoszexuális gondolat, a homoszexuális vágyak megélése vagy sem. Nem kérek hosszú választ: Egy biblikus igen vagy nem bőven megteszi.
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Bili,
Hadd kérdezzek vissza:
Ön szerint bűn-e, ha egy kamasz a homoszexuális vágyairól álmodik?
Kedves Bili,
Ön biblikus választ kért tőlem, mint egykor mások is – Őtőle..
Hadd idézzek fel egy ismerős történetet:
NARRÁTOR
1Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket.
3Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, 4és így szóltak Jézushoz:
ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK
Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. 5Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?
NARRÁTOR
Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. 7Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik:
JÉZUS
Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.
NARRÁTOR
8És lehajolva tovább írt a földre. 9Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. 10Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá:
JÉZUS
Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?
NARRÁTOR
Ő így felelt:
HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
Senki, Uram.
NARRÁTOR
Jézus pedig ezt mondta neki:
JÉZUS
Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!
Kedves Fabiny Tibor!
Köszönöm, hogy nem válaszolt Igennel vagy nemmel! Nem, mintha nem lett volna eddig is teljesen egyértelmű azok számára, akiknek van füle a hallásra, hogy az Ön beszéde kitől is való, de most már színről színre látunk, nem tükör által homályosan…
Válaszolva a kérdésére: Bár nem vagyok teológus, de tudtommal az álmainkért nem vagyunk felelősek (nem tudatosan követjük el őket). Tehát a válasz nem.
Viszont ha a kamasznak vannak (homo)szexuális vágyai, gondolatai éberen azok már bűnös gondolatok és ha azok jelennek meg álmában, akkor azokkal „nem árt” foglalkozni. Mielőtt még bűnösebbé válik.
Köszönöm a bibliai idézetet, szeretném felhívni a figyelmét az utolsó mondatra:
„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
Nem azt mondta Jézus, hogy nem bűnös az asszony, nem vétkezett, nem azt mondta, hogy elfogadlak/befogadlak, hanem azt, hogy „többé ne vétkezz”. Ugyanis a bűn az bűn, bárki is követi el, a szomszéd testvére, a barátom lánya, vagy ha az én fiam. El kell neki mondani mi a bűn és ha vétkezett azt is. Ítélkezni viszon nem szabad, az a Jóisten dolga.
Kedves Fabiny Tibor!
Egy apró észrevétel. Ha Ön Jézus Krisztushoz hasonlítja magát példázatokban, a vitapartnereit pedig a farizeusokhoz, akkor előfordulhat, hogy egyesek még valami olyasmit gondolnak Önről, amit Ön nem szeretne.
https://www.youtube.com/watch?v=XupbgstAvJw
Kedves Bili,
Bár Ön nem túl barátságos hozzám, hadd emlékeztessem arra, hogy az apostol szerint nem gőg, ha Krisztushoz próbálunk hasonlóvá lenni:
„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt”
Kedves Testvér, olyan jó lenne, ha nem egymást méricskélnénk; hogy melyikünk miért, hogyan bűnös; hanem együtt hirdetnénk azt a Krisztust, aki azért jött, hogy nekünk szabadulásunk legyen.
:
Nem mernék a Mester szájába szavakat adni, de úgy sejtem, másfajta kimenetele lett volna a szituációnak, ha a neki szegezett kérdés nem az, hogy vajon meg kell-e kövezni az asszonyt, hanem az, hogy ugyan miért is lenne a házasságtörés bűn.
Kedves Ádám,
Milyen jó, hogy a Biblia szerzői és Jézus nem mai fogalmakban és definiciókban, hanem képekben és példázatokban gondolkodtak, hogy nem az elmélet, hanem a gyakorlat bölcsessége adatott nekik.
Hadd idézzek egy Sára-mondatot, amelyik nekem is újat mondott:
„Jézust nem érdekelték túlságosan a szexuális bűnök, alig beszél ezekről. Az igazi bűnt, az igazi gonoszt nehéz felismerni, mert álcázza magát. Ezek nagyon mélyen gyökerező, bizonytalanságból, félelemből fakadó beteg viszonyulások. Amikor keresztényként folyton a szexuális kihágásokon lovagolunk, szerintem intő jel, hogy az ilyen gyökérbűnöket fedjük el, fojtjuk el vele. Pilinszkynek van egy jó szava erre: fedőbűn. Intézményi szinten is jó gumicsont, nekimegyünk egy kisebbségnek és ellenséget kreálunk belőle…. A keresztény az, aki folyton valami ellen foglal állást…
Kedves Tibor!
Mint testvered batorkodom tegezo viszonyban irni.
A homoszexualis elettel kapcsolatban irod, hogy konnyu (mindnyajunknak) elteologizalni. En ezt ugy ertettem, hogy egy embert erinto exisztencialis kerdest az elefantcsont toronyba szamuzzuk es a sorsa megertese es erintese nelkul targyaljuk meg a kuzdelmet.
Aztan egy peldaba helyezett kerdest teszel fel Adamnak. “Mi lenne, ha..?”. Az altalad leirt esetben van egy apa es a fia. Aztan a kuzdelmek, vagul az a helyzet, hogy mindent megorobaltak. Ekkor, a pelda vegen a kerdesed: nem az elfogadas es a befogadas lenne-e a melto kereszteny valasz?
Szeretnek nehany gondolatot idefuzni.
Eloszor is meglepett az eloitelet a szavaidban.
Meglepett, milyen egyszeru szavakkal irtad le, ahogy szerinted Adam hozzaallna, mint apa, ha megtudna, hogy a fia homoszexualis. Felmerult bennem, hogy vajon te Ilyennek latod az olyan evangeliumi keresztenyeket, mint mi? (Imadkoznal erte, orvoshoz vinned, elvonokura, colibatus).
Mivel ezeknek a fiaknak es lanyoknak egy resze ott van a gyulekezeteinkben, mint lelkesz mar sokszor voltam ilyen helyzetben. Emlekszem, hogy mennyi fajdalom es vivodas kotodik ezekhez a helyzetekhez. Mennyi fontos es mely beszelgetes. Azt tapasztalom, hogy sok evangeliumi lelkesz megertessel es turelemmel kozelit azokhoz, akik mindent megprobaltak. Elvonokurat egyet sem lattam, de ha a reparativ terapiara gondolsz, akkor mar a megfogalmazasod is eloiteletes. Es bar jelen van itthon, es csodalatos emberekkel talalkozzam azokban a berkekben is, ez foleg Amerikara jellemzo.
A leirasod tehat nem csak egy lista. Nekem ugy tunik, elarul valamit arrol, milyennek latsz minket.
Masodszor meglepett, hogy mennyire konnyeden hazsnalod az elfogadas es befogadas szavakat.
Ahogy irtam, ott Vannak ezek kozul a fiak es lanyok kozul, sokan a gyulekezeteinkben. Akiknek homoszexualis, leszbikus vagyaik vannak. En csak ebbol a szemszogbol tudok ehhez kapcsolodni, nem mint apa, hanem mint lelkesz.
Az ilyen helyzetekben van lelkesz es a gyulekezeti tagja: ez egy olyan kapcsolat, amiben sok erzelem, szeretet, kuzdelem, melyseg van. Kevesebb mint egy apa-fiu viszonyban, de meg igy is sok. Es ez akkor is igaz, ha az altalad merevnek tartott keresztenyekrol van szo. Ez egy nagyon nehez, megrendito helyzet. Ahogy irtam, sok fajdalommal, hosszu ideig tarto vivodassal. Mert szeretjuk ezeket az emebreket. Es azonosulunk a kuzdelmukkel.
De van meg itt mas is. Az is szerepet jatszik a lelkeszek vivodasaban, hogy ekozben kezukben tartjak a Bibliat es szeretnenek bolcsen es husegesen figyelni az Igere is. Tehat ez is szaggatja a szivuket.
Aztan ott a gyulekezeti kozosseg. Sok ember, a sajat erzelmeikkel, bunnel valo birkozasukkal, akiknek az elete szinten szamit. Nem legures terben tortennek ezek, hanem hus-ver gyulekezetekben.
Vegul ott vannak azok a homoszexualis es leszbikus tagok, akik az Igevel osszhangban nem szeretnek megelni a homoszexualis gyakorlatot az eletukben. Az o lelkuk, vagyaik es dontesuk is jelen van a kozossegekben. Es ezt sem lehet figyelmen kivul hagyni. Ok azok, akiket az ilyen kerdesek, amit feltettel, a leginkabb nem vesznek szamitasba. Az o erzeseik.
Ez a lelkeszek kozege. Annyi sziv, annyi akarat es elet. Annyi exisztencia. En azt latom, hogy sok lelkesz szive darabolra szakad ilyenkor.
En ugy latom, embert probalo ezt a feladvanyt emberrol emberre, szeretben megoldani, es az uton irgalommal, egyutterzessel de igazan kiserni a bunost, szolgalni az egesz kozosseget, kerlelni, sirni, osszetorni, elengedni, mikozben magunk is bugdacsolunk. A lelkeszek elete is egy exisztencia. Es persze egy gyonyoru hivatas.
Kerdezed: Nem az elfogadas es a befogadas lenne ilyen esetekben a melto kereszteny valasz? Hat. Csak azt tudom, hogy az en szemszogombol nezve ez egy annyira sulytalannak tuno kerdes. A pelda is olyan, amiben ez a komplex helyzet le lett egyszerusitve. Mintha sok ember sokfele exisztenciajara csak erintolegesen, az elefantcsont toronybol tekintenel le.
Vagyis ugy erzem, a kerdesedben amugy fontos szavakat ugy dobtal oda, hogy vegul is sikerult ezt a dolgot elteologizalni. Megint.
Kedves Tibor,
Ezt írod: Milyen jó, hogy a Biblia szerzői és Jézus nem mai fogalmakban és definiciókban, hanem képekben és példázatokban gondolkodtak, hogy nem az elmélet, hanem a gyakorlat bölcsessége adatott nekik.
Én is csodálom Jézus bölcsességét abban, ahogy az Isten országa dolgairól tudott beszélni, és érzem annak a felelősségét, hogy vigyáznom kell ezekre a kinyilatkoztatásaira, hiszen minden újabb generációnak és hívőnek ezt kell átadnunk („tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek”). Ráadásul ott van ez a felelősség is: „Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.” Nem sokkal ezután beszél Jézus arról, hogy mi a házasságtörés gyökere (a vágyak szintjén kezdődik), és hogyan küzdjünk meg a kísértésekkel (akár a jobb kezünktől vagy jobb karunktól is váljunk meg, ha megbotránkoztat: ilyen nagy a tét).
A Sárától idézett mondatokra csak annyit szeretnék válaszolni, hogy a probléma gyökere szerintem is máshol van, mint ahol a legtöbb diskurzus zajlik. A homoszexuális vágyak és kapcsolatok helyeslése csak tünet, a gyökér sokkal mélyebben van. Erről számos alkalommal írtam. Rosaria Butterfield (aki leszbikus kapcsolatban élt, queer-elméletet tanított, majd megtért és jelenleg négygyermekes édesanyaként szolgál), azt mondta, hogy nem a homoszexualitásból tért meg, hanem a hitetlenségből. Ez alatt nem azt értette, hogy a leszbikus kapcsolata rendben volt, vagy hogy a homoszexualitás nem bűn, hanem azt, hogy a valódi gyökér mélyebben volt. Egyetértek vele. Azt gondolom, hogy ez egyházi szinten is igaz. Azok a felekezetek, amelyek megváltoztatják a szexualitásról és a házasságról szóló kétezer éves bibliai és keresztény tanítást (például 15 éves fiúk meg lányok megváltoztathatatlan érzéseire hivatkozva), már rég feladták az Isten igéjébe vetett feltétlen bizalmat. A gyökérprobléma máshol van, mint ahol a viták folynak. A progresszívek „fedőbűne” a homofóbia, szeretetlenség, fundamentalizmus. Amit elfednek vele, attól tartok, a szívük mélyén lévő hitetlenség.
Kedves Tibor!
Az általam jelzett mondatban, Ön nem azt a vágyát fejezte ki, hogy szeretne Jézushoz hasonlatos lenni, hanem azt sugallta, hogy Ön pont olyan (szituációban van) most, mint akkor Jézus Krisztus. Bármennyire is szeretné ezt Ön így látni, a valóságban mi sem áll ettől távolabb.
„Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.”
Kedves Ádám!
Elöljáróban: nem szeretek mások cikkei alatt olyan szövegeket “reklámozni”, amelyekhez közöm van, de itt egy érdekes egybecsengés miatt kivételt kell tennem (remelem nem veszed zokon, teljesen összecseng azzal, amit te is írsz). Régebben feldolgoztam Michael J. Kruger “A progresszív keresztyénség tízparancsolata” című művét (kissé lerövidítve összefoglaltam az egyes fejezeteket).
Tudom, Krugert jól ismered, de ha valaki nem: a charlotte-i Református Teológiai Szeminárium elnöke, az Újszövetség és a korai keresztyénség professzora
A “IX. parancsolat” itt így hangzik: “Többet kellene foglalkoznunk a szeretettel, és kevesebbet a szexszel”.
Kicsit részletesebben a következő, progresszívek által képviselt stratégiát említi Kruger:
Első lépés: a szexuális bűnökben élők erkölcsi erényeinek hangoztatása.
Második lépés: annak hangsúlyozása, hogy a szexualitásnál léteznek Isten számára jóval lényegesebb dolgok is.
Harmadik lépés: fel kell mutatni, hogy a vitatott szexuális viselkedés végső soron jóra vezet.
Negyedik lépés: minden jó történetben van egy antagonista, a jó nemezise, akit le kell győzni. (természetesen ez esetben is a fundamentalista keresztyén).
Ötödik lépés: higgyük el, hogy Jézus a mi oldalunkon áll.
Rövid reflexió: megdöbbentő, hogy egykor evangéliumi – vagy evangeliuminak tartott – személyek tankönyvszerűen kopírozzák ezeket a lépéseket.
Link: https://www.evangelikalcsoport.hu/2022/12/11/a-progressziv-keresztyenseg-tizparancsolata-es-annak-kritikaja-ix-parancsolat/
Kedves mindenki! Sok-sok éve ismerem (bár nem közelről) Tóth Sárát, még a nyolcvanas években ismertem meg, egy keresztény bibliacsoportban. Sára egy érzékeny, okos és kulturált ember. Vitáztunk sokat – de nem tudtam meggyőzni, keresztény hívő maradt. Ez az interjú is nagyon szép és bölcs. De amit a Sára, a Monostori és egész stábjuk a homoszexualitásról mond – az sajnos téves, képtelenség. A homoszexualitás Jézus szerint bűn. Szent Pál szerint is bűn. Az egész keresztény teológiai hagyomány szerint is bűn. Hogyha a keresztények (a Biblia és a keresztény teológiai hagyomány) téved ebben a kérdésben, akkor tévedhetett bármi másban is (vannak keresztények, akik tagadják Krisztus istenségét – az unitáriusok, vannak keresztények akik szerint Isten akarata a kommunista forradalom Dél-Amerikában és így tovább…). Minden vallásnak, ideológiának szüksége van dogmákra – azért EZ a vallás, EZ az ideológia, és nem egy másik vallás, másik ideológia, mert ezeket a dogmákat vallja. Az, hogy a keresztények szeretettel és elfogadóan közelítsenek a melegekhez, nem mosható össze azzal a kérdéssel, hogy bűn-e a homoszexualitás.
Dzsaszper!
Idézet az interjúból:Viszont nem szabad elzárni a lehetőséget a nemváltoztatás elől, mert ettől nagyon lehet szenvedni, tudjuk, hogy vannak szuicid esetek is. Hogy keresztényként mit gondolunk az LMBTQ-emberekről, csak részben hermeneutikai, vagyis bibliaértelmezési kérdés. Nagyon fontos pasztorális vagy lelkigondozói vonzatai is vannak.
Számomra furcsa, hogy a hermeneutikától miért kell elválasztani/szembeállítani a pasztorális, és lelkigondozói vonzatokat.
Kedves Szalai Miklós, örömmel olvastam tárgyilagos hozzászólását.
Bár ön nem vallja magát hívő embernek, mégis a Biblia tanítását is tisztábban értelmezi, mint számos, magát „Testvérnek” aposztrofáló jezsuita befolyás (lelkiség) alatt lévő, református terepen dolgozó oktató és lelkész.
Kedves Dávid,
Elöljáróban: nagyon sajnálom, hogy Sára gondolatgazdag és nagyívű interjújának megbeszélése helyett a diskurzus megragadt / beragadt a homoszexualitás témájánál, noha Sára gondolatmenetében ez marginális kérdés. De én is beszálltam a vitába, s most már nincs visszaút.
Dávid, a leveled hihetetlenül jólesett, felüdítő volt a sok méltatlan vagdalkozás után. Örültem neki, még akkor is, amikor több megjegyzésemet megkérdőjelezed.
Attól tekintsünk most el, hogy én milyennek látlak titeket, evangéliumiakat, már csak azért is mert az elmúlt 24 órában megtapasztalhattam, hogy Ti milyennek láttok engem. De számomra ez nem lényeges.
Be kell vallanom, hogy én sajnos szobatudós vagyok: olvasok, írok, oktatok, néha prédikálok. Te viszont a terepen vagy, s ezért a szavaid hitelesek. Irigyellek, és felnézek Rád, mert Te a lelkészi hivatás tapasztalatából írsz, úgy, mint akinek ez a kérdés nem elmélet vagy teológia, nem „igen vagy nem”, hanem az emberi sorsok, valóságok érintettjeként tudsz szólni.
Hadd idézzelek, mert az alábbi mondataid őszintesége, szelídsége és vallomás-jellege nagyon megragadott:
Ez egy nagyon nehez, megrendito helyzet. Ahogy irtam, sok fajdalommal, hosszu ideig tarto vivodassal. Mert szeretjuk ezeket az emebreket. Es azonosulunk a kuzdelmukkel.
De van meg itt mas is. Az is szerepet jatszik a lelkeszek vivodasaban, hogy ekozben kezukben tartjak a Bibliat es szeretnenek bolcsen es husegesen figyelni az Igere is. Tehat ez is szaggatja a szivuket.Aztan ott a gyulekezeti kozosseg. Sok ember, a sajat erzelmeikkel, bunnel valo birkozasukkal, akiknek az elete szinten szamit. Nem legures terben tortennek ezek, hanem hus-ver gyulekezetekben. Vegul ott vannak azok a homoszexualis es leszbikus tagok, akik az Igevel osszhangban nem szeretnek megelni a homoszexualis gyakorlatot az eletukben. Az o lelkuk, vagyaik es dontesuk is jelen van a kozossegekben. Es ezt sem lehet figyelmen kivul hagyni. Ok azok, akiket az ilyen kerdesek, amit feltettel, a leginkabb nem vesznek szamitasba. Az o erzeseik. Ez a lelkeszek kozege. Annyi sziv, annyi akarat es elet. Annyi exisztencia. En azt latom, hogy sok lelkesz szive darabolra szakad ilyenkor. En ugy latom, embert probalo ezt a feladvanyt emberrol emberre, szeretben megoldani, es az uton irgalommal, egyutterzessel de igazan kiserni a bunost, szolgalni az egesz kozosseget, kerlelni, sirni, osszetorni, elengedni, mikozben magunk is bugdacsolunk. A lelkeszek elete is egy exisztencia. Es persze egy gyonyoru hivatas.
Ezekhez a szavakhoz nincs mit hozzáfűznöm; elnémítanak, hallgatok.
Amihez hozzá tudok szólni, az az elfogadás / befogadás kérdése. meghallgattam Bolyki László és Ádám podcastját, és sok mindenben egyetértek velük, bár azt nem tartom szerencsésnek, a „kirekesztés” szót használjuk az elfogadás / befogadás ellentétének.
Minden közösségnek van egy központja és a közösségnek vannak határai. Az a közösség, amelyiknek nincsenek határai, annak nincs középpontja. A keresztény közösség ezt a hitvallásban fogalmazza meg, s természetes, hogy a közösséghez az tartozhat, aki szintén megvallja a közös hitet.
Bár a keresztény egyház alapvetően egy nyitott közösség, mégsem bárhogyan, vagy mindenképpen „inkluzív”. Minden közösségbe beszüremkedhetnek olyanok, akik a tanításukkal vagy az életükkel kikezdik a közösség integritását. Ebben a helyzetben van szükség a hitvallókra, akik felismerik a hamis tanítást, s a hitvalló helyzet, s a status confessionis megszólalásra kényszeríti őket. Ám ez távolról sem könnyű ítélkezés, „kiabálás” vagy mutogatás, hanem sokszor egzisztenciális kockázattal jár. Ilyen volt például a Barmeni Deklaráció. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtöttem a Barmenhez hasonló egyházi hitvallásokat, mert messze egyetértek azzal, hogy nem a világnak kellene tematizálni az egyházat, hanem az egyháznak a világot. Sokszor idéztem Kierkegaard mondatát, hogy „aki a korszellemmel házasságot köt, az hamar özvegy marad.” Cseri Kálmán ezt így fogalmazta, hogy a „korszerű elmúlik a korral”. Néhány éve a Kutatóközpontunk egyik füzetében megjelentettük magyarul ezeket a hitvallásokat. Remélem, ha olvasod, vagy olvassátok, lesz lehetőség arra, hogy a megbélyegzés és a „kirekesztés” (!) helyett – minden különbözőségünk ellenére – együtt járjunk azon az úton, amit Isten számunkra rendelt. Magyarul: testvérnek szólíthassuk egymást!
https://hermeneutika-btk.eu/wp-content/uploads/2023/09/hitvallo-nyilatk.pdf
Egyetértek azzal, hogy minden, ami Isten teremtésével, a „Jó”-val ellenkezik, az bűn. Márpedig Isten férfiúvá és asszonnyá teremtette az embert. Így bűn a homoszexualitás is, de ugyanúgy bűn a mások megítélése, az uramuramozás és minden olyan rejtett gondolat, amelyekre Jézus a Hegyi beszédben rámutatott.
Bűnnek tartom, ha a másikban és nem önmagamban keresem a bűnt. Tudom, Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti, s a Megváltó „kiszereti” őt a bűnéből. De nekünk embereknek nem könnyű a bűnt a bűnöstől elválasztani, s ezért az annyi bűnös ítélkezés. Ha Pállal együtt belátom, hogy a bűnösök között az első én vagyok, akkor máris másképpen viszonyulok az embertársamhoz. Az istentiszteleten nem a másik, hanem a saját bűnömet kell megvallani. Ha a mutatóujjammal a másikra mutatok, akkor a hüvelykujjammal önmagamat ítélem el. Ezért van szükség alázatra, amit sajnos nem a protestantizmusból, hanem sokkal inkább a keleti keresztényektől tanulhatunk.
Na most, az a kérdés, hogy ma mi a status confessionis? Szerintetek a homoszexualitás kérdése, de szerintem (és Sára szerint is) a bűn ennél sokkal mélyebb, szövevényesebb, összetettebb dolog, s a legtöbb bűn az én szívemben van, ahogy Kálvin is mondta: az ember sziv a bálványok gyára. Ádám szerint mindennek oka, a „rejtett mélység” a hitetlenség. De az már hitetlen, aki „nem úgy hisz, mint én”? Amerikában vannak olyanok, akiknek a status confessionis például az „elragadtatás” kérdése. Szerintük aki nem úgy hisz az elragadtatásban (mert az bibliai tanítás!), mint ők, az nem keresztény!
Bili engem kirekesztett a hívők közösségéből, mert nem úgy hiszek, mint ő. A hangsúlyokat, a problémákat valóban másképp látom.
Számomra példaértékű, hogy Te a gyülekezetedben együtt szenvedsz a szenvedőkkel, hordozod a testvéreid terhét. Köszönöm, ezt megosztottad velem és a fórum olvasóival.
Végezetül megemlítem, hogy huszonhárom éve a Károli HTK évkedző áhitatát én tartottam „Fogadjátok be egymást” címen. Talán néhány dolgot ma már másképpen fogalmaznék, de azért elküldöm: „fogadjátok” szeretettel!
https://fabinytibor.eu/wp-content/uploads/2023/09/Fogadjatok-be-egymast-pdf.pdf
Tibor
Nem értem, hogy a nevezett interjú miért lenne olyan csodálatos. Posztmodern gondolatok egymásra hányva. Meglep, hogy az interjúalany nem érzékeli, hogy paneleket puffogtat.
Úgy vélem, hogy a népegyházakban egyre militánsabb ez a vonal. Eleve hogyan es miért kerül egy “tudjuk ki” által üzemeltetett progresszív blog “tudjuk ki” által jegyzett bejegyzésébe egy károlis tanár!?!? Mit keres ott??? Ezek egy körbe tartoznak??
Egy biztos: ha ez a progresszív vonal vezető szerephez jut az MRE-ben, onnan is távozni fogok. Meg mások is. És akkor rövid úton alig lehet majd mérni őket, kb. mint most az evangélikusokat.
Egy volt evangélikus egyháztag,
Ancsa
Jelzem, Ágoston csak a nyugati kereszténység refrenciája; az orthodoxia korántsem osztozik sajátos (manicheus alapu) teológiájában. Bővebben: Ágoston köpenyege
A kozmikus távlat később a nyugati kereszténységben – főként a görögül gyatrán tudó Augustinusnak köszönhetően – egyre inkább elhomályosult. „A világ mindig Ágoston gondolkodásának peremén maradt. – írja Peter Brown ókortörténész – Ágoston elsápasztotta a kozmosz fenségét. Rabul ejtette az emberi akarat szűk labirintusa…”[16] Mi több, „Augustinus újra felveti azt a platóni témát, mi szerint a materiális égbolt szemlélése nem emeli fel a lelket, ellenkezőleg, a földhöz szorítja.” – írja Rémi Brague filozófus az univerzum értelmezéstörténetéről szóló könyvében. [17] Sőt, az ég, ami a kozmosz, az ékes rend megmutatkozása volt, számára a „láthatatlan dolgok princípiuma” lett. [18]
Ágoston világszemléletének hasadtságát még a platonizmusnál is mélyebben és hathatósabban alapozta meg a manicheizmus, melynek majd egy évtizeden keresztül híve volt. Ez a szélsőségesen dualisztikus teremtésmítoszon alapuló mintázat később keresztény korszakának elképzeléseiben is érvényesült, kozmológiai és teológiai tekintetben egyaránt. Manicheus színezetű világképe ezért is áll sajátos antropológiájával összefüggésben, melynek meghatározó eleme a tévesen fordított és értelmezett áteredő bűn koncepciója. „Az áteredő bűn a kései Ágostonnál mindent meghatározó jelentőséggel bír.” – írja Kurt Flasch filozófiatörténész.[19] Erre az elgondolásra személyes tulajdonságai vezették, ami Vidrányi Katalin eszmetörténész szerint abból adódott, hogy saját hajlandóságát a rosszra az ember rosszra való hajlandóságával tévesztette össze.[20] Ebből adódóan „Augustinus áteredő bűn-elmélete világértelmezésében döntő jelentőségű.”[21]
Nem utolsó sorban ennek köszönhetően vált az „áteredő bűn” téveteg toposza a nyugati kereszténység részévé, majd a reformáció – és főként az amerikai protestantizmus folytán – máig meghatározó felfogássá, amelyet a posztkolonialista teoretikusok tömegei manapság a fehér ember bűnösségéről szóló tanításként hirdetnek.
Ugyancsak hozzá kötődik egy kevéssé feltűnő, de annál jelentősebb fordulat is: „az ég egykor a látható egész volt, egy újra és újra felhasznált etimológia szerint, amely a nevét, ouranosz, a „látható” (horatosz) jelzőhöz közelítette. Ezzel ellentétben itt minden láthatatlannak paradigmája.” [22] https://filoszofia.wordpress.com/2023/05/23/a-keretfoszlanyok-kialakulasanak-es-szemlelesenek-kerdesehez-tillmann-j-a/
Kedves Freud,
köszönöm, első körben Ádám posztjában, majd a kommentekben kerestem az utalás célpontját.
Így már kapisgálom… de a kontextust még alaposan górcső alá venném.
Őszintén, a bekezdésből az újraházasodás felvetése szerintem elevenbe talál, és a Bonhoeffer hivatkozást vezeti fel. Ennek kapcsán egyben egészen biztos vagyok, a témában Tóth Sára nem tagadja el a bűnt a nemváltás témájában.
A magam részéről merek reménykedni abban, hogy a lelkigondozást érdeklődés felé is végzett szolgálatnak is látjuk, ez számomra ez is tompítja a feszültséget a lelkigondozói szempontok emlegtését illetően.
Szóval, szerintem az interjú szövegét lehet jól érteni, az én nekifutásom ebben az az olvasat, hogy ne akarjuk esztelen galata módra testben befejezni azt, amit Lélekben kezdtünk el, pl. ne gondoljuk, hogy mi bukott emberek fogjuk saját kútfőből és saját erőből megtisztítani az egyházat… no meg, ki tudja, mikor találkozunk egy kortárs samáriai asszonnyal?
Ádám szerint egyes (nyugati?) egyházak/keresztények „már rég feladták az Isten igéjébe vetett feltétlen bizalmat”
Baj, ha egyenlőnek tekintjük az Istenbe vetett bizalmat az Isten igéjébe vetett bizalommal. Nem a Bibliában hiszünk, hanem Krisztusban. A muzulmánok hiszenek abban, hogy az örök Korán van ott a mennyben – mi nem azt gondoljuk, hogy a Bibliával fogunk a mennyben találkozni, hanem Krisztussal. A Bibliának megvan a fontos szerepe a hívő életben, de vigyázzunk, hogy ne legyünk bibliaimádók Isten imádók helyett.
„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.” (Mt 7,21.24-27)
Aki Isten Igéjét Isten igéjének tartja, annak üzenem, hogy olvassa el Júdás levelét. Benne van a lényeg.
Válogatott verseket idézek, de az egészet érdemes elolvasni.
Júd 1:3-4,7-8,16-19: „Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.
Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.
…
Ugyanígy Sodoma és Gomora meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat.
…
Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, akik vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek.
Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak.
Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.”
Karis,
semmivel több bizalmat nem akarok adni Isten igéjének, csak amit Jézusnál is látok. Kevesebbet sem. Ha Isten igéje, akkor Isten beszéde, vagyis Isten beszél. A szavához való viszonyulásom a hozzá való viszonyulásom. Bibliaimádó embert életemben nem láttam még, nekem sem jutna eszembe ilyen blődség.
A Felszabtérnek nyilatkozni, és a Felszabtérnek adott nyilatkozatra érdemben reflektálni: ez több mint bűn, ez hiba.
És ugyanez igaz arra, aki egy nyamvadt vesszőt sem tud kitenni 🙂
„ez több, mint bűn, ez hiba”.
„semmivel több bizalmat nem akarok adni Isten igéjének, csak amit Jézusnál is látok” Tudtommal Jézust – és később Pált – pont azzal vádolták (a farizeusok), hogy nem ad kellő bizalmat, nem engedelmeskedik az Írásnak.
bibliolatry (n.)
1763, „worship of books,” from biblio- „book” + -latry „worship of.” Meaning „worship of the Bible” is from 1847. Related: Bibliolatrist; bibliolatrous.
Karis: „Baj, ha egyenlőnek tekintjük az Istenbe vetett bizalmat az Isten igéjébe vetett bizalommal. Nem a Bibliában hiszünk, hanem Krisztusban. A muzulmánok hiszenek abban, hogy az örök Korán van ott a mennyben – mi nem azt gondoljuk, hogy a Bibliával fogunk a mennyben találkozni, hanem Krisztussal.”
Krisztusról csak a Bibliából tudunk bármi megbízhatót. Ha Krisztus nem olyan volt, és nem azt tanította, amilyennek a Szentírás leírja, akkor semmi okunk sincs hinni benne. Másrészt pedig Krisztus hitt a Bibliában, Isten igéjének tekintette az Ószövetséget és azt várta el az emberektől, hogy hittel és engedelmességgel viszonyuljanak az Ószövetség tanításához. És hogyan lehetett volna Jézus Isten és Megváltó akkor, hogyha ebben a fontos kérdésben nem volt igaza?
„Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.” (Zs 11:5)
„Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.” (Zs 5:6)
Közkeletű állítás manapság az „elfogadást” hangoztatók körében, hogy „Isten nem szereti a bűnt, de a bűnöst igen”, mint ahogy Fabiny Tibor fogalmaz: „Tudom, Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti, s a Megváltó „kiszereti” őt a bűnéből.”
Ezzel szemben Isten nem szereti a bűnöst, de nem akarja a hálát és szeretetéből megtérésre hív a kegyelmes Úr, Jézus Krisztus által.
javítás: … Isten nem szereti a bűnöst, de nem akarja a halálát és szeretetéből megtérésre hív a kegyelmes Úr, Jézus Krisztus által.
Én a Tóth Sárával készült interjúból az egyszerűséget hiányoltam.
Úgy is mondhatnám, mire való ez a sok tudás, ha láthatóan egyre távolabbra viszi Krisztustól? Neki van valós megtapasztalása, de ez az úgynevezett bölcselet elhomályosítja a világosságot. Úgy beszél, mint a világ.
Kérem, hogy valaki segítsen értelmezni a történteket!
A Perintfalvi-féle liberális-progresszív felszabter blog szerkesztői csapatának egyik tagja, az MRE-t elhagyó Monostori Tibor, aki az azonosneműek egyházi megáldásáért küzd, sorra meghívja a Károlin működő és az evangélikus Fabiny Tibor által vezetett fundamentalizmus kutatóintézet tajait. Az interjúk rendre arra futnak ki, hogy a homo kérdést meg kell nyitni az MRE-ben. Hogy lehet az, hogy az egykor evangéliumi Fabiny ilyen társaságba keveredett, sőt, ennek az egyik motorja? Mi törtét az évek során, amiről lemaradtunk? Valaki lenne szíves megmagyarázni, hogy Perintfalvi, Tóth, Pecsuk és Fabiny hogyan talált egymásra? Köszönöm!
Kedves Henrik,
Perintfalvi Ritát és Monostori Tibort nem ismerem, Pecsuk Ottó és Tóth Sára kedves kollégáim ,barátaim és testvéreim.
A fundamentalizmus kutatása nem bűn: Amerikában a legkiválóbb evangéliumi keresztények, mint George Marsden és Mark Noll is nagyon sok könyvet publikáltak a kérdésről.
Elhibázottnak tartom a fórumot előítélettel megközelíteni. Engem mindig az érdekelt, hogy mit mondanak az emberek, nem azt, hogy kik mondják, pláne nem az, hogy „honnan” mondják.
Ezért idéztem korábban Luthert: „Nem apostoli tanítás az, amelyik Krisztusról nem ejt szót, még ha Szent Péter vagy Szent Pál tanítaná is. Ellenben mindaz, ami Krisztust hirdeti, apostoli tanítás, még ha Júdás, Annás, Pilátus vagy Heródes szájából származnék is.”
Pecsuk Ottó és Tóth Sára „tanítása” számomra Krisztust hirdeti.
Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen kollégákat, barátokat és testvéreket adott nekem!
Kedves Tibor tanár úr!
Én tudok azonosulni Henrik felvetésével. Magam is teológus(hallgató) volnék. Azt most hagyjuk, hogy melyik évfolyam és hol, mert nem szeretnék hátratételt szenvedni a véleményem hangoztatásáért.
Az utóbbi években én is azt érzem, hogy felerősödött a teológiai karokon is a fundamentalistázás. Ez úgy megy, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy kik vagy mik a fundamentalisták. Tanár úr kommentjei és a felszabter cikkek szerint azok, akik elutasítják azt a felvetést, hogy melegek kapcsolatát vagy házasságát Isten szent nevét segítségül hívva meg kellene áldani. Ezek szerint én is fundamentalista vagyok. Van egy olyan halvány érzésem, hogy harminc éve még nem ezt jelentette ez a szó.
Volt lehetőségem részt venni a fundamentalizmust boncolgató szemináriumon, és ott sem értettem már igazán, hogy a föld nyugati féltekén miért ez az égető téma ma. Erre tanár úr azt feleli (nem csak nekem), hogy „miért ne lehetne ezzel is foglalkozni”. Henrik hozzászólása szerintem arról szól, hogy jórészt épp azok a személyek vizsgálják a fundamentalizmust a kutatóintézetben, akiket a felszabter nevezetű portál megszólaltat.
Ezzel kapcsolatban hagy mondjam el a következőket: szeretem a teológiát, a teológia tanulást. Nagyon szeretek teológiai oldalakat olvasni, mert sokat tanulok onnan is. Három oldalt szoktam gyakrabban megnyitni: Sytka megmondoka oldalát, az Evangelikál oldalt és Szabados Ádám divinity-jét. Személyes ízlésem szerint a megmondoka sokszor nem varrja el a szálakat, nem csap le labdákat, amiket le kellene, az evangelikál oldal néha túl hamar elvarrja és lecsapja. A divinity számomra a középút, Ádám pedig személyes példakép is, bár vannak más példaképeim a tanáraim között is. Neveket most sem mondok.
Egyetlen olyan oldal van, amit nem tudok megnyitni, de ha megnyitom, tíz másodpercen belül elkattintok: a felszabter. Nem épít, hanem leépít. Néha-néha megnyitottam korábban, de amikor egy felvállaltan ateista szerző arról értekezett, hogy mekkora b…ság a gondviselő Isten gondolata, megfogadtam, hogy ennyi volt. Nem tetszik az sem, hogy egyházam vezetését nemtelen módon támadják, és az sem, hogy állandóan LMBTQ propagandát nyomnak (ehhez elég megnyitnom a Netflixet vagy a Disney+-t, vagy a városban járkálnom).
Az, hogy Tóth tanárnő és Pecsuk tanárúr ennek a portálnak nyilatkozott, számomra és más hallgatóknak is egy félreérthetetlen üzenet. Egyetértenek az oldal szellemiségével, annak vezetőjével. Ez kitűnik abból is, hogy az oldal szerzőit és azt, amit képviselnek soha nem veszik a szájukra, a leghalványabb kritikával sem illetik, a számukra oly gyűlöletes fundikat mindig.
Elszomorított, amikor azt láttam, hogy más teológiai tanár oldalán Szabados Ádámnak ácsolnak akasztófát, lenézően köpködve mindenkit, aki nem ért velük egyet. Nem azért jelentkeztem teológiára, hogy a fundamentalistákat köpködjem, hanem azért, hogy épüljön és megerősödjön a hitem. Nem szeretnék felülni a történelmi egyházakban a woke kisvasútra és progresszív eszméket magamba szívni. Nekem fontosak az egyházam hitvallásai és szerintem az egyházamnak is, ha a konfirmációm alkalmával azon mentünk végig és azok tartalmát kellett elsajátítanom kedves lelkészünk útmutatásai alapján. Most pedig azt olvasom, hogy milyen szűklátókörűek azok, akik így gondolkodnak.
Üdvözlettel
Zwingli
Kedves Tibor!
Nem teljesen értem miért, de nekem nem válaszolt a kérdésemre, viszont egy másvalakinek szóló kommentjében megválaszolta azt. Sok felesleges gépelést és félreértést megspórolhattunk volna, ha válaszra méltat engem.
Szeretném ezen felül megkérni arra, hogy ne tulajdonítson nekem olyant, amit nem tettem: Nem rekesztettem ki sehonnan.
Nem szerencsés az a vitakultúra, ahol az egyik oldal nem válaszol a kérdésekre (egyenesen), áldozati pózba vágja magát (mondhatnám Tóthsárásan) olyanokat tulajdonít a másiknak amiket az nem követett el majd morális fúrkósbottal kezdi el letaglózni a másikat.
Olyan szépeket olvastam itt pár sorral feljebb, had hívjam fel rá az Ön figyelmét is: Nem krisztusi ha a másik (nem létező) bűneire mutogatunk a mutatóujjunkkal, mert akkor a hüvelykujjunkkal saját magunkat ítéljük el…
Kedves Mindnyájan,
Kezdődik az egyetemi szemeszter, s most már nagyon szeretnék kilépni ebből levelezésből.
Közben eszembe jutott rövid írásom: az egyik a múltkor elküldött prédikációm „Fogadjátok be egymást!” utolsó pontja.
A másik a fundamentalizmusról 2006-ben írt rövid cikkem.
Ezzel a két szöveggel búcsúzom Tőletek.
Aki persze szeretne írni nekem, az a nevét vállalva megteheti az email-emre küldött üzenetével. fabiny.tibor@gmail.com
Egyenlőtlennek tartottam, hogy a nevemet vállalva nekem álnevekkel kellett vitatkoznom.
Isten Veletek!
Fabiny Tibor
Íme az első szöveg
1.
Részlet a 2000-ben írt, egyetemi hallgatóknak szóló prédikációmból:
Befogadás a teológusok közösségében Fiatal testvéreim, azzal jöttem közétek, hogy közösségi életetek részleteit nem ismerem, de mégis egy test tagjai vagyunk. Bizonyára, mint minden közösségben, nálatok is adódnak feszültségek és viszályok. Különbözőek vagyunk. Vannak, akik faluról jöttek, vannak, akik városból, vannak kollégisták és otthonlakók, vannak fiúk és lányok, párok és egyedül állók, vannak zsenik és szerényebb képességűek, vannak bibliaszövetségesek és vannak liberálisok. Fogadjátok be egymást! A fundamentalisták ne rekesszék ki a liberálisokat a hívők seregéből. A liberálisok pedig a fundamentalistákat az értelmesek közösségéből! Én nem vagyok fundamentalista, de tanultam a fundamentalistáktól, nem vagyok liberális, de tanultam a liberálisoktól. Ne zárjátok, ne rekesszétek ki egymást, hanem egymás értékei által gazdagodjatok. Isten bölcsessége sokkal mélyebb a mi magunk gyártotta kategorizálásnál! Ha mi magabiztosan tudjuk, hogy ki az okos és ki a hívő, akkor elzárjuk magunkat Isten számunkra mindig új, friss igazságokat kinyilatkoztató meglepetéseitől. A túl magabiztos hívők ellenpéldájaként álljon mindig előttünk Jézus és a kánaáni asszony története. Jézus is először keményen magabiztos és elutasító: „Csak Izrael népéhez jöttem.” De Jézus nem röstell meglepődni: „Asszony, nagy a te hited!” (Mt 15,28) Mi is történik? Jézus fölülmúlja Jézust. Hívő testvérem, Te is múld felül a hitedet! Okos testvérem, Te is múld felül az okosságodat! És „fogadjátok be egymást, ahogy a Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”.
Egy rövid cikkem, ami az Evangélikus Életben jelent meg 2006-ban:
Mi fundamentalizmus?
A fundamentalista szónak is több jelentése van. Szinte mindegyik negatív. Lesz majd egy pozitív vonatkozása is, amelyről szintén szólni kívánok. Híveink sokszor értetlenkedve panaszkodnak, nem értik, mi közük lehet az öngyilkos iszlám fundamentalista terroristáknak a Szentíráshoz hűséges jámbor keresztényekhez.
A fundamentalizmus valóban olyan vallási jelenség, amely mindhárom monoteista világvallásban: a zsidóságban, a kereszténységben és az iszlámban is fellelhető. Az is helyes észrevétel, hogy a vallás és a politika mindhárom vallásban jelentkező sajátos keveredése és összefonódása is fundamentalizmus. A politikai érzelmekkel és indulatokkal összekeveredett hitvallás félelmetes és veszélyes szellemet engedhet ki a palackból akár a Közel-Keleten, Amerikában vagy Magyarországon.
Mindhárom monoteista világvallás a kinyilatkoztatás vallása, s ezért mindegyikben a szent könyvnek (héber Biblia, az ó- és újszövetségi Szentírás, Korán) központi szerepe van. A szent iratokhoz való viszony, azoknak isteni tekintélye, inspirációja és értelmezése mindegyik vallásban a hitélet alapjának, „fundamentumának” tekinthető. A fundamentalizmus ezért elsősorban hermeneutikai (bibliaértelmezési) kérdés.
Az elnevezés egy 20. század eleji észak-amerikai protestáns mozgalomra utal, amelynek képviselői Fundamentals (Alapelvek) címen traktátusokat jelentettek meg, s a moder¬niz¬mus ideológiájával szemben védelmükbe vették mindenekelőtt a Biblia tévedhetetlenségét és a hagyományos dogmatikai tételeket.
Mint látni fogjuk, a fundamentalizmust joggal tekintik negatív jelenségnek, de ezen a ponton még hadd utaljak egy pozitív aspektusára! Ez pedig az alapokhoz való visszatérés igénye a tanításbeli torzulás, a korszellemnek engedő erózió idején. Talán meghökkentő, amit most mondok: ebben az értelemben bizony Jézus és Luther is „fundamentalista” volt. Ugyanis a Hegyi beszédben Jézus a kortárs törvénymagyarázókkal, a kor „modernjeivel” szemben Isten eredeti törvényére, a szeretet parancsára irányította a figyelmet, visszanyúlt a kezdetekhez, egészen a teremtéshez. (Persze a Hegyi beszédet úgy is értelmezhetjük, hogy a kor fundamentalistáival szemben érvelt.)
Másfél évezreddel később a késő középkor divatos allegorizáló magyarázatai ellenében Luther és a reformátorok pedig Pál apostol nyomán az eredeti, jézusi alapokra, a fundamentumra (1Kor 3,11!) vezették vissza a keresztény egyházat. Minden megújulási mozgalomban ezért szükségszerűen van egy ilyen értelemben vett pozitív „fundamentalista” gesztus. Ha a gesztus, a jó szándékú korrektívum megmerevedik, akkor ideológiává, fundamentalizmussá torzul.
A következőkben a fundamentalizmusról mint negatív jelenségről szólunk.
Nem véletlen, hogy a fundamentalizmus Észak-A¬me¬ri¬ká¬ban elsősorban református s nem evangélikus környezetben jelentkezett. Mindennek okai hitvallásaink különbözőségére vezethetők vissza: szemben a református hitvallásokkal (Heidelbergi káté, Második helvét hitvallás) az Ágostai hitvallásban vagy Luther Kis és Nagy kátéjában nincs külön a Szentírásról szóló hittétel. Luther számára ugyanis az evangélium élő hangja a lényeges: az írott igét megelőzi a szóban hirdetett ige, az Írás csak átmeneti állapot: az ige nem kíván betű vagy könyv maradni, mert azt igényli, hogy ismét szóvá váljon, hogy azt hirdessék. Luther mindvégig azt hangsúlyozta, hogy a Szentírás a Krisztusról szóló tanúságtétel („hang”), amely törvényként és evangéliumként szólít meg bennünket.
A 17. századi lutheri ortodoxiában azonban megmerevedett a lutheri tanítás, s a Szentírás formai tekintéllyé, ún. „papirospápává” torzult. Ekkor alakult ki a „ver¬bál¬in¬spi¬rá¬ci¬ó” tanítása, amelyet egyik képviselője így fogalmazott meg: „A Szentírás szerzőit Isten írnokainak, Krisztus eszközeinek és a Szentlélek jegyzőinek és krónikásainak nevezzük, e szerzők Isten írótollai és az igét diktáló és inspiráló Szentlélek jegyzői és írnokai voltak.” Evangélikus környezetben ezt a verbálinspirációról szóló tanítást tekinthetjük fundamentalizmusnak. Amerikában az ún. Missouri Synodban lett meghatározó ez a konzervatív, másokat (még az úrvacsora közösségéből is!) kizáró szemlélet.
A bibliaértelmezés kérdése tehát alapvetően két csoportra osztja egyházainkat: konzervatívok és modernek, illetve fundamentalisták és liberálisok táborába.
A konzervatívok közé tartoznak a német és a finn ébredési mozgalmak hatását tükröző evangélikus „pietisták”, illetve főleg a református és a szabadegyházakban megmutatkozó angolszász lelki hatásra utaló „evangelikál” (evangéliumi) ke¬resz¬té¬nyek, akik a megtérést s az új életben járást hangsúlyozzák. Az evangelikálok konzervatívok, de nem fundamentalisták! A pietisták élet-keresztények, a fundamentalisták könyv-keresztények.
Ezért a legmélyebb ellentét a fundamentalisták és a liberálisok között van. Az egyik a Biblia minden szavát Isten igéjének tekinti (ez a „plenáris inspiráció”), míg a második a Biblia emberi-történelmi meghatározottságát hangsúlyozza. Az első sokszor hitetlennek véli a másikat, a második pedig csőlátásúnak, rajongónak nevezi az elsőt.
Saját kutatásaim alapján verbálinspirációnak vagy fundamentalizmusnak nevezem azt a szemléletet, amely a Bibliát minden tárgyi szempontból tévedésmentesnek, tehát emberi szempontból, tudományosan (biológiailag, földrajzilag) történelmileg is csalatkozhatatlannak véli, mert szó szerint „igaz”-nak tekint benne mindent. Joggal mondta erre egy 19. századi gondolkodó (Coleridge), hogy az isteni „inspiráció” nem isteni „információt” jelent.
Egy református szerző (Szabó Imre) úgy fogalmaz, hogy a fundamentalizmus az egész Bibliát egy zárt, harmonikus rendbe próbálja illeszteni, s ebből a teológiából tan lesz, abból pedig majd törvény. Ráadásul a különféle fundamentalizmusok is mind megalkotják saját zárt rendszerüket, amelyek sokszor a legélesebb ellentétben állnak egymással. Mindezt a szerző az emberi agy működésének illusztrálásával világítja meg. Közismert, hogy az agynak két féltekéje van: a jobb oldali az inspiráció, az intuíció, a szellemi látások helye, a bal oldali pedig a ráció, a logika, a gondolkodás központja. Amíg az eksztatikus megnyilvánulásokat képviselő karizmatikusok az agy jobb oldali féltekéjét, a racionalista fundamentalisták a bal oldalit abszolutizálják. Az előző csoport tagjainál csak a Lélek uralkodik, új kinyilatkoztatásokat ad, s az ige elsikkad. A fundamentalizmus esetében ennek fordítottja történik: a racionalitás válik uralkodóvá, amelyik elzárkózik a Lélek hatásaitól. Az előző a racionalitástól, az utóbbi a Lélektől fél.
Jó, ha tudatosul bennünk, hogy a fundamentalizmus egyértelműen a modern gondolkodás mellékterméke, pontosabban a modern gondolkodással szembeni védekező ideológia, amely bár opponálja a modernitást, megmarad annak rendszerében. A fundamentalisták mindig is szeretik hangsúlyozni (legtöbbször persze másod- vagy harmadkézből szerzett információik alapján), hogy a legújabb kutatások „bebizonyították” a Biblia minden szempontú tévedhetetlen igazságát. Ez a szellemiség pedig idegen a Bibliától, hiszen saját ideológiájának alátámasztására kívánja használni azt.
Mindeddig elsősorban a fundamentalista Írás-hit veszélyeiről szóltam. Mindazonáltal a (rejtetten vagy nyíltan) fundamentalista testvéreinket is szeretnünk kell. Valakit akkor szeretünk, ha megszólítjuk őt, ha párbeszédet kezdeményezünk vele. Mert mindenkitől tanulhatunk. A fundamentalistától például bibliaismeretet. Megbélyegzéssel, címkézéssel nem megyünk semmire.
Murray Smith a kanadai Brock University szociológiaprofesszora, évtizedek óta foglalkozik a marxizmussal, számos könyvet írt róla. Nem csak fundamentalista marxista, hanem nyíltan annak is vallja magát. Állandóan támadja azokat, akik nem azok (mert mondjuk nem hisznek a süllyedő profitráta törvényében…ami Murray Smith számára körülbelül olyan fontos, mint nektek a helyettes bűnhődés. ), De a többi balosok sosem bántják, sosem „fundamentalistázzák” és sosem sértegetik ezért Smithet.
Kedves Tibor!
Engem nem csak a személyek társasága, de az itteni kommentjeid tartalma is megdöbbent. A helyettes bűnhődést akkor ezek szerint tagadod, az Isten Bárányában nem látod, hogy az az egyiptomi csapások idején Isten HARAGJÁTÓL, azaz a halál angyalától óvta meg azokat, akik hittek benne és Bemerítő János erre utalva köszönti így Jézust. A szeplőtelen bárány, a lemészárolt bárány egyértelműen az Isten haragja miatti áldozatot hivatott szimbolizálni a Szentírásban. Az általad említett maszkokról meg nem beszél a Biblia, helyette viszont van egy tonna igevers, ami egyértelműen igazolja, hogy Jézusnak Isten bűn miatti haragja, illetve tökéletes igazságossága miatt kellett meghalni a kereszten. Ha ez nincs meg, akkor erősen javaslom, hogy az Ádám által belinkelt cikkekből legálabb néhányat kezdj el elolvasni, mert amit fent leírtál az kb. olyan, mintha Görbicz Tamás nézeteit kevertük volna az Ortodox vallás nézeteivel. A homoszexualitás kapcsán sajnálom, ha a fent idézett igehelyek ellenére nem látod, hogy ez kárhozat kérdése lehet és ezen nem változtat az sem, hogy ki kinek a fia. Nem mellesleg nem a homoszexuális hajlamot akarja bárki is kiírtani a fiából, hanem csupán arra nevelni, hogy ne éljen a biblikus házasságon kívüli szexuális és egyéb párkapcsolatban, mint ahogy azt egy heteroszexuális gyermektől is megköveteljük. Ezt próbálta elmagyarázni Ádám, de ez sem jött át neked. A Sárát méltató kommented elfogultsága is nagyon szomorúvá tesz, mert azt valahogy nem vetted észre, hogy először éppen ő szállt bele a Szentírás tévedhetetlenségét és a lényeges bibliai tanokat komolyan vevő keresztényekbe, minket úgy állított be, mint bigott, kirekesztő, rasszista, aránytévesztő, szeretetlen emberekneket. Ráadásul dilettáns bibliaértelmezési elvek és hamis érvek alapján teszi a nagyképű, légből kapott, de prófétai magabiztossággal hirdetett megállapításait. Ha esetleg Esopus fabuláit elemzi az irodalmi hermeneutika szerint, akkor még talán beszélhetünk arról, hogy az adott kor, illetve kultúra szabja meg, hogy milyen üzenete van egy műnek, de EZ NEM A BIBLIAI HERMENEUTIKA, ahol a változhatatlan Isten örök érvényű morális parancsait olvashatjuk. Ha valaki legközelebb az LMBTQ belső bomlasztás promótálása érdekében a „pasztorális vagy lelkigondozói vonzatokra” hivatkozik, akkor annak javaslom Jézus farizeusokkal folytatott párbeszédének nyelvezetét, Keresztelő János nem túl barátságos megszólításait, Jakabot, Pált, Péter, vagy bármelyik ószövetségi prófétát. A legtökéletesebb lelkigondozó a Szentlélek és a legfőbb szokása, hogy szembesít minket a bűneinkkel és az igazsággal, úgyhogy ezt a modern szekuláris pszichológián alapuló demagóg és ezerszer megcáfolt érvelést el kéne már végleg felejteni, ha valaki egy bűnre hívja fel a figyelmet, mert ezzel a bibliai szerzőket is diszkvalifikálja, aki ilyen szentimentális érveket hoz. A „Jézust nem érdekelték túlságosan a szexuális bűnök” mondatnál szintén meglehetősen kiakadtam, T.S. úgy csinál, mintha a homoszexuális identitást és életformát választók kárhozatát nem a Krisztus/Isten Lelke ihlette volna, és úgy állítja be, mintha Jézusnak erről lett volna egy elhallgatott eltérő különvéleménye a Szentháromság tökéletesen egységes Istenén belül, vagy mondjuk mintha Sodoma és Gomorra elpusztításánál, illetve a 3Mózes kihirdetésénél a Fiú nem lett volna ott a Szentháromság részeként… A biblikus keresztényeket T.S. úgy állította be, mint valami kötekedő, elégedetlen, mindent kritizáló, szeretetlen csoportot. Javaslom neki a Biblia című könyvet, mert abban a szerzők túlnyomórészt valami ellen foglalnak állást, név szerint a bűn, a romlottság, a tisztátalanság, az Isten elleni lázadás ellen és a tanítások jelentősebb része konfrontatív, korrekciós, feddő jellegű, ideértve természetesen Jézust, a prófétákat és az apostolokat is. Aljas és hazug sztereotípiákra erősít rá, mintha általános lenne a „rasszista, antiszemita” lelkipásztor és ezzel próbálja megtévesztő módon szembe állítani, ha valaki LMBTQ/WOKE propagandista liberál-progresszív. Persze nincs min csodálkozunk, ha valaki büszkén gender tudományt és feminizmust tanul, amelyek alapjában véve egy bibliaellenes világkép diszciplinái, utána meg ezeket próbálja sunyi módon becsempészni teológiai diskurzusokba alapvetésként, meg értelmezési/definíciós iránytűként. Egy dologra viszont jól rámutat TS ámokfutása, hogy a pragmatikus, de tudatosan elfogadott, „kis súlyú” tévtanítások”, (mint a női lelkészség) is nagyon veszélyes lehet, mert az érzelmek és nem a Szentírás alapján vezérelt egyének ebből az egész Szentírás elrelativizálását, bármilyen szubjektív értelmezés lehetségességét vonják le következtetésként, aminek segítségével még a legaberráltabb heretikus fantáziáikat is be akarják sajtolni a Biblia keretei közé. Nekem csak az a nagyon furcsa, hogy te a fentieket valahogy nem vetted észre baráti elfogultságodban és valahogy azt hoztad ki az egészből, mintha Ádám támadta volna meg őt szeretetlenül, holott a fenti tényeket Ádám egy hihetetlen vastag szeretetcsomagba próbálta becsomagolni. Akkora jóindulattal volt felé, hogy még azt a mondatát is megpróbálta a lehető legnagyobb jóindulattal értelmezni, amit Sára valójában a heretikus ámokfutásához használt ugró deszkául. Tényleg megpróbált legalább egy pozitívan (is) értelmezhető gondolatot találni, de a vége az lett, hogy elindult a pletyka, a hobby lovazás, a narcisztikusozás, meg a kilógó lóláb. Szeriontem egyszer majd írok egy cikket én, vagy csinálok egy videót, amiben a nyers biblikus igazság lesz és akkor majd jobban fogjátok értékelni Ádám extrém szintre vitt szeretetét!…
„Egy biztos: ha ez a progresszív vonal vezető szerephez jut az MRE-ben, onnan is távozni fogok. Meg mások is. És akkor rövid úton alig lehet majd mérni őket, kb. mint most az evangélikusokat.”
Kedves Ancsa!
Most jött ki a NAV 1%-os adófelajánlási közleménye, valamennyi történelmi bevett egyháznak szóló adófelajánlás dinamikusan növekszik, a három vezető egyház 1.244.133 felajánlást kapott, ami az összes egyházi felajánlás kétharmada. A stabilan harmadik evangélikusoké is nőtt, a tavalyi évhez képest kb. 6%-kal nőtt a felajánlók száma, és átlépte a 90 ezret, emlékeim szerint néhány éve 60 ezer alatt volt. Ha ehhez hozzávesszük az ismert és szomorú demográfiai, népességcsökkenési adatokat, akkor ez nagyon meredek emelkedés, amit nem lehet pusztán politikai okokkal magyarázni. Valamennyi történelmi keresztény egyház, felekezet erősödik Magyarországon. Az, hogy van egyfajta verseny az egyházak között, amit például te egyházváltásod is mutat, az meg kifejezetten üdítő dolog.
A Felszabtér-en Monostori „tudományos értekezése”:
Miért fundamentalista Szabados Ádám (Divinity)? Gyorstalpaló
A cikkből az derül ki, hogy nem az a fundamentalista, aki annak vallja magát, és nem az a fundamentalista, aki a Fundamentals c. könyvsorozat tanítását magáénak vallja, hanem az aki valamilyen vallástudományi szakértők által megadott tudományos kritériumok alapján annak sorolható be!
Kedves Szalai Miklós, amennyire értem, Monostori csak felült a vonatra, a történet eredetileg mások FB kommentjeiből indult. Mindenesetre köszönöm az idézőjelet.
Nagyon nem mindegy, jogy ki a akarja alkalmazni a kritériumokat, és hogyan…
és amit még nagyobb problémának látok, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen Monostori maga is pl. folyamatosan a hű de gonosz fundamentalisták ellen küzd, és őszinténm szerintem a többi pont is gyönyörűen stimmel, csak a múlt megváltozhatatlan gyakorlata helyett a jövő megváltozhatatlan gyakorlatára kell gondolni.
Miklós, azt mégse írhatta, hogy „osztályellenség“, ez egy másik kávéház, a felszabtéren „tudományos” alapon „érvelnek“. Megjegyzem, ha így folytatod, szerintem találnak rád is egy „tudományos“ „tesztet”, ami alapján te is rákerülsz a fundamentalistára.